Anya és fia

Egy reggel Hotaru arra ébredt,hogy egy idegen ágyban alszik.
Lassan feltámaszkodott a kezére és körbe pillantott.
A szoba, ahol volt kellemes hőmérsékletű, falai fehérek és ismerős illat lengte be. A nő végig nézett és ismerős tárgyakat látott, akkor jött rá,hogy hol van.
– Hát persze, az este Dereknél voltam. – suttogta.
Ez azonban több volt mint egy egyszerű látogatás.
Hotaru beszélni akart a fiúval, de az nem volt sehol. A lány felkelt, felvette a ruháit majd körbe járta a házat, Dereket keresve, hiába.
Az egyik szolgáló elmondta neki,hogy Derek elutazott, még reggel mielőtt a lány felébredt volna.
– El sem búcsúzott tőlem? – kérdezte magától Hotaru.
– Ezt hagyta itt önnek kisasszony! – nyújtott át egy borítékot számára egy férfi.
Hotaru elfogadta, majd kinyitotta a borítékot, amiben egy levél volt.
Kivette és elolvasta, egyből elfogta a méreg, Derek azt írta, hogy elérte amit akart így nem foglalkozik többé Hotaruval és soha többé nem látja őt.
A lány mérgében elhajította a levelet majd sértődötten haza ment. Apjának egy szóval sem említette a múlt éjszakát, titokban tartotta, élte tovább az életét.
Egy nap, Patricknek feltűnt,hogy lánya túl sokáig van a fürdőszobában. Az onnan kiszürödő hangok sem tetszettek neki. Épp ezért lányát elvitte az orvoshoz, de amit hallott, egyáltalán nem tetszett neki.
– Hotaru kisasszony, gratulálok anya lesz!
– Micsoda? – kérdezte a lány.
– Kisbabája lesz. – felelte az orvos.
Hotaru nem mert az apja szemébe nézni, mert tudta mi lesz a véleménye róla, hazáig egy szót sem szóltak egymáshoz. A lány nem szólt apjához és az apa még csak rá sem pillantott gyermekére. Délután azonban az atya magához hívatta leányát.
Hotaru félve lépett be az irodába.
Patrick nyugodtan, halk hangnemben szólt egyetlen gyermekéhez. Bekérette a szobába, majd maga elé ültette. Olyan volt, akár egy kihallgatás.
– Ki az apa? – kérdezte Patrcik.
– Derek – motyogta lehajtott fejjel a lány.
– Tudtam – csapott az asztalra a felbőszült apa. – hányszor mondtam lányom,hogy az, az alak nem szeret? Csak arra kellettél neki!
– Sajnálom apa, de szeretem őt!
– Akkor hol van most? – kérdezte Patrick, akár egy kiképző tiszt.
– Nem tudom. –felelte Hotaru.
– Szóval felcsinált és itt hagyott. Aj, Hotaru!
Idegesen dobolt a lábával. Fel- alá járkált, igyekezett megnyugodni, lánya azonban nem haragudott Derekre, hisz saját akaratából töltötte vele azt a bizonyos éjszakát, még mindig szerette őt, annak ellenére,hogy a férfi magára hagyta.
– Mi lesz a gyerekkel? – kérdezte Patrick, mikor már lehiggadt.
– Felnevelem egyedül. – mondta Hotaru.
– Megtartod?
– Igen, nincs jogom megölni egy ártatlan gyermeket.
– Rendben, de akkor meg kell keresned az apját. Ha már ezt tette veled, akkor vállalja a következményeket. Egyszer az életben! – morogta Patrick.
Hotaru szót fogadott az apjának. Hónapokon keresztül kereste Dereket, de sehol nem lelte, mintha elnyelte volna a föld.
Egy nap azonban hírt kapott, hogy gyermeke apja a városban van.
Úgy határozott meglátogatja őt. Bekopogott a szobába, ahol a fiú lakott. Annyira remegett a keze, mint még soha, akárcsak a szíve ami még mindig idegesen lüktetett, amikor a kedvesére gondolt.
– Szabad! – hangzott a megnyugtató válasz odabenntről.
Hotaru belépett.
Derek épp az asztalánál ült, írt valamit. Amikor hallotta az ajtó csukódását felpillantott. Hotaru érezte,hogy a szíve nagyot dobban, szerelme ugyan olyan jóképű volt, mint régen. Ugyan az a fekete haj és ragyogó kék szemek.
– Szervusz,Hotaru. – mosolygott Derek. – Mindek köszönhetem a látogatásod?
– Itt hagytál. – felelte Hotaru. – Egyetlen éjszaka után, itt hagytál!
– Megkaptam amit akartam. – felelte Derek.
– Igen, ezt a leveledben is írtad! DE ennek következménye lett!
– Beteg lettél? Vagy én kaptam el tőled valamit?
– Nem.
– Akkor? Terhes vagy? – kérdezte Derek.
– Igen?
Derek döbbent arccal nézett a lányra. Azt hitte,hogy hazudik, mert dühös, hogy ott hagyta miután lefeküdt vele és nem érdekelték a következmények.
– Ez biztos?
– Igen és még mielőtt megkérded, igen, te vagy az apja!
– Vetesd el! – parancsolta Derek.
– Nem! – makacsolta meg magát Hotaru.
– Tessék? – kérdezett vissza Derek.
– Azt mondtam, nem. Ez a gyerek nem azért fogant, hogy egy szikével kikaparják belőlem.
– Abban viszont ne is reménykedj,hogy elveszlek. Nem kell nekem a gyerek és te sem! Soha nem is kellettél!
– Derek! – fakadt sírva Hotaru. – Hogy mondhatsz ilyet? Én szerettelek, te is engem.
Derek kacagásban tört ki, Hotaru pedig nem értette a reakcióját. A fiú elmagyarázta, hogy soha sem szerette a lányt, csak megakarta mutatni,hogy még őt is eltudja csábítani. Hotaru sírt a szavai hallatán. Ezt követően Hotaru visszament a szobájába és egész álló nap csak zokogott, nem tudta abbahagyni a sírást.
Annyira fájt a szíve,hogy attól tartott belehal.
– Hotaru. – suttogta egy hang.
A lány felnézett, egy régi barátja ült mellette. Zöld szemeiből sugárzott a kedvesség és a sajnálat. Ő Sasame volt, Derek legjobb barátja, aki miután hallotta,hogy barátja mit tett, Hotaruhoz ment.
– Sasame, mit keresel te itt? – kérdezte a lány.
– Nem hagyhatlak magadra, főleg most nem! Itt maradok veled, míg a kicsi meg nem születik!
– Köszönöm. –bólintott a lány.
Teltek a hónapok, Hotaru egyre jobban várta a gyermek születését, nem zavarták a fájdalmak, csak az,hogy a gyermek apja nincs vele. Mégis, Sasame úgy vigyázott az anyukára is és a kicsire is, mitnha ő lenne az apja. Mindig is szerette Hotarut és nem értette Derek,hogy bánhatott így vele?
Az idő múlásával Patrick is megbékélt. Elfogadta,hogy leánya megtartja a babát és egyedül akarja felnevelni.
A szülés éjszakáján villámok cikáztak, az egész égbolt sötétbe borult és mennydörgött. Az eső vadul csapkodta a kórház ablakait, mintha az ég is sírt vlna. Hotarunka erős fájdalmai voltak, kiáltott mikor a fájások erősödtek.
Gyermekével órákig vajúdott, de úgy érezte,hogy a gyermek nem akar megszületni.
Végül, éjfél előtt öt perccel megszületett. Édesanyja felsóhajtott, mikor meghallotta gyermeke sírását. A szülés után pihennie kellett, de barátja és édesapja vigyáztak a kicsire, akit miután megtisztogatták oda vittek hozzájuk. Patrick a kezébe vette, szemében könnyek csillogtak.
Kis unokája aludt, de még így is a világ legszebb újszülöttje volt. Nagyapja szóhoz sem jutott.
– Istenem, milyen gyönyörű. – mondta Sasame.
– Igen, kár,hogy annyira hasonlít az apjára. Arra a gonosz féregre. – morogta Patrick.
– Ne mondja ezt, hisz Hotaruval fog élni!
– Reméljük igazad lesz. – felelte Patrick.
Ezután egy nővér szólt nekik,hogy egyikük beviheti a kicsit az anyukájához. PAtrick átadta Sasamenek a kisbabát és arra kérte adja át Hotarunak,hogy szereti.
Sasame belépett barátjához, amikor a lány meglátta elmosolyodott, örült neki,hogy vele van. Sasame oda vitte neki a gyermeket.
– Kisfiad született! – adta át a csöppséget az édesanyának.
– Gyere ide, kicsi hercegem. – nyúlt a gyermekért az anyja.
Az aprócska fiú akkor ébredt fel, a mamájára nézett és elmosolyodott, Hotaru annyira boldog volt,hogy sírva fakadt. Magához ölelte a kisfiát és csak csendben sírdogált.
Sasame leölt barátja mellé, megszorította a vállát. Hotaru nem tudta mit mondhatna, barátja felé fordult, de véletlenül a szájuk egymáshoz ért. Egy aprócska csók volt, de min a kettőjüket meglepte. Sasame elkapta a fejét, zavarba jött.
– Elnézést! – nevetett.
– Semmi baj! – mosolygott Hotaru
– Mi legyen a kicsi neve? – kérdezte Sasame.
– Tudsz olyan nevet ami azt jelenti,hogy szív?
– Igen, Caleb!
– Harry Caleb – nézett a kicsire az édesanyja. – Hogy tetszik?
A kisfiú ismét nevetett és apró kezével mamája felé nyúlt. Hotaru homlokon csókolta a kicsit érezte,hogy a fia megérinti az arcát, a tapintása puha volt és szeretetteljes.
– Miért Harry? – kérdezte Sasame. – Miért nem Derek?
– Nem akarom,hogy a fiam viselje az apja nevét, gyűlölöm őt! Képes volt kihasználni!
– Mit jelent az,hogy Harry?
– Meggyötör, az én szívem az lett, mikor az apja ott hagyott minket! – felelte Hotaru.
– Én soha sem foglak, rám mindig számíthatsz! Te is – nézett Hotarura Sasame, majd megsimogatta a kisfiú fekete haját. – és a fiad is!
II. rész
Eltelt pár év, mióta a kicsi Harry Caleb megszületett. Az óta Hotaru egy vidéki tanyán élt vele, távol a világ gonoszságától és zajától. Gyermeke napról napra csak nőtt és okosodott. Édesanyja imádta, másra nem is volt szüksége.
Egynap, a kisfiú a ketben szaladgált, édesanyja pedig figyelte. Harry fekete hajú volt, akár a mamája, de a szemét édesapjától örökölte. Így sajnos mindennap emlékeztette a mamáját arra, akit mindennél jobban el akart felejteni. Derek, öt éve egyszer sem látogatta meg a gyermekét, Hotaru nem is látta volna szívesen.
Egyszer csak a kis fiú megbotlott és elesett. Hasra esett a betonon.
– Harry Caleb! – szaladt oda hozzá Hotaru.
Attól tartott,hogy fiának valami baja esett.
– Kicsi Harry! – segítette fel gyermekét.
A kis fiú térde felhorzsolódott és véres lett, Hotaru látta,hogy fia pityereg. Kezével letörölte a könnyeket, megpuszilta gyermeke arcát.
– Elestem! – szipogott a kisfiú.
Hotaru elnevette magát, gyermeke annyira aranyos volt szinte szavakba se tudta volna önteni. Imádta őt.
– Ne sírj, én kis hercegem! – simogatta meg Hotaru.
– Oké anya, nem sírok! – felelte a kisfiú. – Már nem is fáj! Látod?
Megmutatta a lábát édesanyjának. A sebnek nyoma sem volt, Hotaru azonban tudta az okát.
– Jól van! – mosolygott Hotaru.
– Fogjál meg!- szaladt el a kisfiú.
Hotaru nevetett és a fia után szaladt. Élvezte az életet, amiben csak ő és gyermeke voltak. Nem volt szükségük senki másra. Csak az ők ketten együtt.
A kert kacagástól volt hangos, a kisfiú próbált elfutni anyukája elől,de ő utolérte. Megragadta a derekánál fogva, majd felemelte és körbe forgott vele. A kisfiú nevetett, akárcsak a mamája. Boldgook voltak, a maguk módján. Váratlanul egy kocsi állt meg a ház előtt.
– Sasame! – ugrott ki anyja karjaiból Harry.
A kocsihoz szaladt és az érkező férfihoz bújt.
– Szervusz kicsi Harry! – vette a karjaiba Sasame. – Hiányoztam?
– Nagyon. – felelte a fiú. – Hoztál nekem valamit?
Hotaru nevetett gyermekén, ahogy Sasame is. Mielőtt válaszolt volna a barátjára nézett, boldognak tűnt. Amit nem is csodált, hisz csak a gyermekének élt és ez így volt rendjén. Mégis, Sasame nem úgy gondolt már Hotarura, mint egy barátra.
– Igazából hoztam neked valamit. – tette le a kisfiút Sasame.
Kinyitotta a kocsija ajtaját és egy apró fekete szőrcsomó ugrott Harryre, fellökte a fiút, a hasára ült, megnyalta az arát, amit a kisgyerek nevetve fogadott.
– Egy kiskutya! – mondta örömében – Mama, nézd!
– Mostantól a tiéd! – mosolygott Sasame.
– Komoly? – kérdezte Harry.
– Aha – felelte Sasame. – Pamacs a neve!
A kisfiú megölelte anyja barátját.
– Köszönöm Sasame! – mondta.
– Igazán nincs mit! – mosolygott a férfi.
Harry elszaladt a kiskutyával, Hotaru pedig nevetve Sasamehez ment.
– Boldoggá tetted egy egész életre!
Észre sem vette,hogy Sasame átkarolta a derekát magához húzta. A nő tudta mit akar, de gyorsan eltolta magától.
– Sasame, megbeszéltünk valamit!
– Tudom, de…
– Elég! – állította le Hotaru. – Barátok voltunk és azok is maradunk.
Útnak indult, Sasame azonban megragadta a kezét és magához rántotta a nőt. Hotaru halkan sikoltott ijedtében.
– Ha csak barátnak tartasz, akkor miért csókoltál meg kicsi Harry születésekor? – kérdezte a férfi.
– Véletlen volt. – magyarázta Hotaru. – Nem tehetek róla,hogy félre értettél!
Sasame levette a kezét a nőről, majd messziről nézte ahogy egykori barátja kedvese, hogyan játszik a fiával. Harry a legaranyosabb gyermeke volt akit, csak látott, sajnálta,hogy Derek olyan egyszerűen lemondott róla.
Soha nem hitte volna,hogy barátja ilyen kegyetlen lenne, mióta Hotarut kihasználta nem is beszéltek egymással. Öt éve nem látta, egyszerűen nem is tartották a kapcsolatot.
Este, Harry elbújt a házban, mert nem akart aludni.
Mamája hosszú ideig kereste, nagyon aggódott, hogy eltűnt az ő kicsikéje. Egyszer csak kuncogást hallott a könyves polc mögül, megfordult és felkapta kisfiát.
Pörgött vele, nagyokat nevettek, amikor Hotaru úgy érezte elszédül megállt, kisfia pedig hozzábújt. Édesanyja felvette és leült a kisfia ágyára, majd lassan ringatni kezdte a karjaiban, nem számított mi történt a múltban, a fia mindenért kárpótolta.
Oda vitte az ágyához és lefektette a kisfiát, betakarta majd megpuszilta.
– Mami, nekem miért nincs apukám? – kérdezte a kisfiú.
Hotaru meglepődött a kérdésen, de úgy döntött, ideje elmondania az igazat. Talán gyermeke nem érti, de tudni kell miért élnek csak ők ketten a házban.
– Azért kicsikém – simogatta meg Harry fejét édesanyja. – mert a papád elhagyott minket, még az előtt,hogy megszülettél!
– Meghalt?
– Nem – sóhajtott Hotaru. – Apa nem akart minket! Nem akarta,hogy megszüless és nem akart velünk élni!
– Miattam ment el? – kérdezte szomorúan Harry. – Miattam nem szeretett téged? Azért mami? Az én hibám az egész?
Hotaru karjába vette kisfiát és megpuszilta.
Rájött mekkora követett el, Harry túl kicsi volt még, nem lett volna szabad tudnia az igazságot az apjáról, aki egy gonosz féreg volt az anyja szemében. Hisz képes volt magától egy ilyen csodát eldobni, mint a fia! Pedig ha tudta volna,hogy Harry milyen biztos szerette volna, ahogy mindenki más a környezetében!
A kisfiú, mamája hosszú, fekete hajtincsével játszott, azt csavargatta az ujjaival, de nem ment ki a fejéből amit pár perce hallott. Az ő hibája,hogy nincs apja, nem akarta őt.
– Semmi sem a te hibád kicsikém! Remélem tudod! – mondta Hotaru.
– Tudom!– motyogta Harry és megölelte anyját. – Szeretlek anya!
– Én is szeretlek, kicsi Harry!- ölelte magához Hotaru.
Visszarakta a fiát az ágyába, elaltatta majd egy apró zenedobozt nyitott fel, ami altató zenét játszott neki. Pamacs a kisfiú ágyának végébe kucorodott, ott aludt és vigyázott a gazdájára. Hotaru mosollyal az arcán hagyta el a szobát. Nem is sejtve micsoda veszéllyel kell szembenéznie másnap.
Harry egyedül játszott a kertben Pamaccsal, amikor is három alak jelent meg előtte. A kisfiú ijedten torpant meg előttük, Pamacs pedig vicsorítva, morogva közelített a három idegen felé!
– Szervusz! – köszönt az egyik.
– Mama! – szaladt anyjához Harry.
A nő háta mögé bújt és onnan kikukucskálva nézte a három férfit. Nagyon félt, hisz nem ismerte egyiküket sem, de érezte nem jót akarnak náluk.
– Szia Hotaru!
– Derek! – mondta bosszúsan a nő és magához szorította gyermekét. – Mit akarsz?
– Őt! – mutatott Harryre. – Jogom van hozzá,hogy magammal vigyem!
– Nem! – tiltakozott Hotaru. – Hozzá sem érhetsz! Lemondtál az apai jogaidról, egyedül nevelem őt, soha nem segítettél!
Derek nevetett majd csettintett a segítőinek, azok fenyegetően Hotaru felé indultak, de a nő erősebben szorította magához Harryt.
Az egyik férfi kitépte a fiát a karjaiból, a másik kettő lefogta a gyenge nőt,hogy ne mehessen utánuk.
– Mama! – kiáltotta ijedten a kisfiú.
– Harry Caleb! – próbált szabadulni Hotaru. – Eresszen! Kicsi Harry!
Derek felvette a fiát és megnézte.
– Harry Caleb? Ostoba név egy ilyen fiúnak, a Derek jobban illik rád! Na, ints búcsút anyádnak, mától más nevel téged! – mondta a férfi.
– Nem! – ficánkolt Harry. – Anya, anyukám!
Hotaru kétségbeesetten próbált szabadulni, de képtelen volt. Derek egyre messzebbre került tőle és nem érhette el a fiát. Pedig hallotta hogyan sír utána. Egykori szerelme másodszorra is tönkre tette az életét, először azzal,hogy elhagyta, másodszorra a fiát is elvette tőle. Átkozta magában a pillanatot amikor megismerte Dereket. Mikor elengedték zokogva térdre rogyott és arcát kezébe temetve sírt a földön.
– Harry, kisfiam! – sírt.
Tudta, már soha többé nem láthatja viszont az ő édes kisfiát, akit kilenc hónapig a szíve alatt hordott és jobban szeretett a világ összes kincsénél is.
– Anya, anya! – mondta egy hang.
A nő kinyitotta a szemét, de nem a kertben volt. Két nagy, kék szem nézett rá.
– Anya!- mondta a szemek tulajdonosa.
– Harry – simogatta meg a fiú arcát Hotaru. – kisfiam!
Akkor jött rá,hogy csak álmodta az egészet, hiszen Derek vele maradt mikor megtudta,hogy fia fog születni és Harry is felnőtt már. Erős, okos és bátor tizenhat éves fiúvá cseperedett, aki az életénél is jobban védte édesanyját.
– Na csak hogy felébredtél! – ült le hozzá fia. – Már egy ideje szólítgatlak Rosszat álmodtál?
– Az nem kifejezés! – motyogta Hotaru.
– Meséld el!
Hotaru lassan, nagyon hosszadalmasan elmesélte a fiúnak az álmát, attól kezdve,hogy felébredt, egészen addig,hogy elszakították tőle az ő kicsi fiát. A történet végén Harry odabújt anyjához.
– Jaj, anyukám! – kuncogott. – Olyan kukákat álmodsz! Egy, a papa imádott téged, kettő, sose hagyott volna el minket és három, már kilenc éve halott.
– Tudom, kincsem! – ölelte magához Hotaru. – De az álmom olyan valóságos volt,hogy elhittem! Meghasadt a szívem mikor hallottam mennyit kiabálsz értem! Hála istennek csak egy álom volt!
– Így van! – puszilta meg Harry az édesanyját. – Szeretlek anya!
– Én is téged kicsim! Legyél bármilyen rossz is!
– Hé, nem is vagyok rossz! – háborodott fel a fiú.
Hotaru elmosolyodott azon, ahogyan gyermeke felháborodott. Hirtelen eszébe jutott az apja, Derek is rendkívül rosszul viselte,ha valaki kritizálta, de Harry igazán ingerlékeny volt rá. Viszont valami szöget ütött a nő fejében. Mit keresett Sasame az álmában és miért pont a fia mostoha apjaként?