2. fejezet
Feléled a múlt
Daphné felébredt. Délután 4 óra volt, a nap melegen ragyogott a görögországi Thesszália vidéke fölött. A lány ásított, az oldalára fordult. Hosszú, fekete haja, mely eddig a párnán nyugodott, mint a lusta macska, követte a mozdulatát, zöld szemei kissé álmosan nézték szobája falait, és a rajtuk lévő képeket. A hátára fordult, és nagyot nyújtózott. 20 éves, csinos lány volt, aki sokaknak tetszett, ám őt nem nagyon érdekelték az ellenkező nem tagjai. Ezt nem tudta megmagyarázni. Úgy érezte nincs szüksége rájuk. Most a munkája tökéletesen kielégítette. Erről eszébe jutott, hogy nemsokára munkába kell mennie. Erre a gondolatra kissé felvidult. Szerette a Keresztes Vitéz motoros kocsmát, mivel látogatói állandó, zárt társaság volt, akiket jó fejnek tartott. Persze azért a kollégái, Eudoxia és Hippia sem voltak elhanyagolható tényezők. A két lány mindig gondoskodott róla, hogy jó kedve legyen az egész estés műszak alatt. Velük bírta ki igazán a néha túlságosan is hosszúnak tűnő éjszakákat. Kimászott az ágyból, és ment lezuhanyozni. A zuhany alatt megindultak a gondolatai. Hosszú lesz a mai műszak is, mivel szombat volt, és ilyenkor mindig sokan vannak, de nem baj. Sok a meló, de annál több a borravaló, na meg ma fizetés nap van. Zuhany után felöltözött. Farmer és póló. Ez a szokásos viselet. Leszaladt a konyhába, ahol az anyjába, Demetriába botlott. A negyvenes éveiben járó, fekete hajú és szemű, piros kosztümöt és fehér blúzt viselő asszony épp letett a konyhaasztalra néhány szatyrot.
– Szia, anya! Már haza jöttél a munkából?
– Neked is, szia! Igen, ma egy kicsit korábban tudtam szabadulni az irodából. Te most mész dolgozni?
– Igen, megyek. Viszont, hétfőn és kedden szabadnapos leszek.
Daphné beszéd közben kivett a hűtőből egy lábast, amiben az ebéd volt. Rakott padlizsán. Szerette a rakott padlizsánt, ez volt a kedvenc étele. Mikor végzett a padlizsánnal, ivott egy kávét, gyorsan összepakolt, csókot nyomott anyja arcára és ment. A kocsmába érve már ott volt Hippia, és a főnökasszonyuk, Bereniké, akik épp a bevételt számolták, és a nyitáshoz készültek. Felnéztek a kulcszörgésre és az ajtónyitásra. Daphné először a barna hajú, kék szemű, nála 2 évvel idősebb barátnőjét látta meg, és rámosolygott egy kicsit.
– Jó, hogy megjöttél, Daphné!- szólalt meg Bereniké.
– Valami baj van, asszonyom?- kérdezte a lány az ötvenes évinek elején járó vörös hajú, fekete szemű asszonyt.
– Ma te fogsz felszolgálni Eudoxia helyett, aki megbetegedett. És itt a fizetésed. Most pedig mozgás, pakold le a cuccod az irodába, mindjárt nyitni kell!
A lány elvette a felé nyújtott borítékot, és a táskájába tette. Lehajtotta a fejét, és grimaszolt. Nem szeretett felszolgálni, mert ha a vendégek kicsit kapatosabbakká váltak az isten tudja hány féle italtól, néha molesztálták a pincér lányokat. De szerencsére ott volt a kocsma és a lányok kérlelhetetlen védelmezője, Oresztész, a kidobó ember, akinek jelenléte néha életeket mentett.
Az este jól indult, a szokásos vendégek hamar megérkeztek, italt rendeltek, fizettek, és beültek a kocsma boxaiba. Oresztész, a 190 cm magas, izmos, rövid fekete hajú kidobó ember is elfoglalta a helyét a bejáratnál, és őrködni kezdett. Este 10 órakor azonban egy magányos motoros lépett a kocsmába. Daphné a pultnál állt, épp visszavitte az üres poharakat és azonnal meglátta a 180 cm magas, jóképű, hátközépig érő hosszú, göndör világosbarna hajú, kék szemű idegent. Az a pulthoz lépett, és egy üvegsört kért, fizetett, és letelepedett egy szabad sarok boxban, ahonnan az egész kocsmát belátta.
– Jóképű srác- súgta oda Hippia Daphnénak – Nem akarod? Szerintem jól járnál vele.
– Hagyj már ezzel békén! Tudod jól, hogy nem érdekelnek a motorosok. Nekem ő is csak egy vendég, és vendéggel nem kezdek.
– Akkor bolond vagy, kislány!- nevetett rá a barátnője. –Ennyi jó pasi közül, akik itt megfordulnak, már rég halásztam volna magamnak egyet. Már ha a te helyedben lennék. Elég sok a hódolód akad itt.
– De nem vagy az én helyemben! Inkább menj, és mosogasd el a cuccot, amit hoztam neked!- mordult rá a másik. – Ne üsd bele az orrodat a pasizási szokásaimba! Ha szükségem lesz egyre, majd szerzek magamnak!
– Jó, jó, bocs, ha megbántottalak!- húzta fel az orrát Hippia, és elvette a tálcát a sok mosatlan pohárral.
Eközben az idegen figyelte Daphné mozgását, a pult és a különböző asztalok közötti háromszögben. Daphné is érezte, hogy figyelik, és párszor felé is nézett, hogy jelezze, ő is figyeli. Az idegen söre elfogyott menet közben, de nem állt fel, hogy hozzon magának másikat. Daphné eljutott az ő asztalához is.
– Elkérhetem az üres üveget? Hozhatok még eggyel esetleg? – kérdezte csendesen.
– Persze – hangzott a felelet.
Daphné még pár üveget összeszedett, majd azokat frissekre cserélte, és kivitte a vendégeknek. Utolsóként az idegen asztala felé indult, amikor egy kép villant fel a szeme előtt. Egy lányról, akinek testét fakéreg vonja be. Megrázta a fejét, és még egy lépést tett az idegen asztala felé, és ekkor ismét felvillant a kép, de már látta ott az idegent is, ahogy megpróbálja megcsókolni a fává változó lányt, akinek az arca… az övé volt!
Ledermed, a kezéből kiesett a tálca a sörrel, rémült tekintettel nézett a vele szemben ülő fiúra, aki egy éhes ragadozó vágyakozó tekintetével nézett rá. Remegni kezdett, hátrált egy lépést, és rekedten maga elé nyögte:
– Ki vagy te?
Az üvegcsörömpölésre Hippia és Oresztész is felkapták a fejüket. De nem hallották a kérdést, csak azt látták, hogy Daphné hátrálni, majd futni kezdett a kijárat felé.
– Daphné!- kiáltott utána Hippia, de az meg sem hallva elrohant.
– Ebbe meg mi ütött?- ment a pulthoz az aggódó Oresztész
– Nem tudom, de remélem nincs komoly gond. Fogalmam sincs mitől rémült halálra, de azt láttam, hogy a sarokban ülő fiú rémítette meg valamivel.
– Akkor megyek, elbeszélgetek a sráccal- fordult a sarok felé Oresztész, ám legnagyobb döbbentére a jelzett hely üres volt.
– Hol a srác?- nézett körbe.
– Talán elment a mosdóba. Mert, hogy nem surranhatott ki az biztos! Ahhoz itt kellett volna előttünk elmennie!
– Megnézem.
De nem találták a mosdóban, és a kidobó ember tanácstalanul állt a férfi mosdó üres helységében. Dühösen megcsóválta a fejét, és kiment. Kiment még az épület mögötti kerthelységbe, de ott se volt. Megnézte a kocsma előtt az utcán, de semmi.
– Nem találom sehol- mondta Hippiának- mintha köddé vált volna.
– Bánja a baj!- mordult vissza a másik.
Őt is bosszantotta a jelenet, mivel a vendégek kezdetek odaszállingózni, megkérdezni, mi történt Daphnéval. Senki sem értette az előbb lejátszódott jelenetet. Ki ez az idegen, aki ilyen rémült és fejvesztett menekülésre késztette szegény Daphnét? Csak nehogy valami baja legyen! És az irodában tartózkodó Bereniké asszony sem fog még remélhetőleg huzamosabb ideig kijönni, és nem veszi majd észre a lány hiányát.
Ő sem értette az egészet, és aggódott, hogy a barátnőjének valami baja esik.
Elvégre szombaton sok veszély leselkedik egy magányos, megzavarodott nőre…