2004. augusztus 4-én, a XI. Királysági Év harmadik napján
Tökéletes nyugalom volt reggel. A szokott Békében telt a Reggeli (Aranyló Mézzel kent kenyér, egyenesen a Királyság különleges Méhészetéből).
Peregrin azt állította, hogy nagyon nyugodtan aludt, és mint Vándor, a túl nagy nyugalomból hirtelen lecsapó veszélyre következtet.
Ali Habdei Rushed jelentkezett szólásra, hogy elmesélje nekünk Álmát. Egy nagyon kicsi fiú szerepelt benne, aki felment az Erdőbe, az Arcos Fa felé, majd leült egy másik fa tövében. Ezután Ali Habdei Rushed nem figyelt egy ideig a fiúra – a fákat nézte, hogy milyen különös alakúak. Amikor ismét a fiúra nézett, és ő visszanézett rá, a fiú arca semmihez sem hasonlíthatóan ráncos volt és nagyon öreg.
Ez tehát Ali Habdei Rushed álma. Született néhány egyszerű magyarázat, de egyik sem volt számottevő, így az Álomfejtést a délutáni Országlás idejére halasztottuk.
Ezután mindenki ment a dolgára – hamarosan pedig felséges Machiavelli aggodalmas arccal hívott minket Gyűlésre, Kolompolással. Mindössze néhányan jelentünk meg. Királyunk tájékoztatott minket a jelenlegi helyzetről, mely nagyon súlyos volt.
A Reggeli végén rendbontás történt: El Niño „pelenkás”-nak nevezte sérthetetlen Királyunkat, ezzel olyan mértékű felségsértést elkövetve, hogy Machiavelli jogosan azonnal börtönbe vettette.
El Niño tiltakozott, a porkolábok (egyikőjük Ali Habdei Rushed) nagy erőfeszítések árán lassan a cella felé hurcolták. Eközben a rendbontó a Felség lába elé köpött, majd a „Hajolj meg!” felszólításra így felelt dacosan: „Soha!” – tetézve ezzel az amúgy is hatalmas bűnt, amit meggondolatlanul elkövetett.
A Börtönből azonban rövidesen kiszabadították őt.
Lázadás tört ki, mely szinte megfékezhetetlenül burjánzik tovább és egyre tovább.
Erőskezű Machiavelli azonnali hajtóvadászatot rendelt el; kézre kell keríteni El Niñot!
A maroknyi királyhű csapat lelkesen indult az erdőbe felséges Machiavelli után. Ott senkit nem találtunk, ezért visszafordultunk, hogy a lázadókat vagy El Niñot a Szigeten keressük – mivel a hírek szerint ott tartózkodtak.
A Szent Szigetig azonban nem jutottunk el, mert két alak közeledett felénk, megállásra késztetve bennünket, taktikai okokból.
Ali Habdei Rushed volt az egyik, aki az imént még meghajlásra akarta késztetni El Niñot. Egy kísérő volt vele, aki egészen a tárgyalás alatt meg sem szólalt. Ali Habdei Rushed azt mondta, hogy a lázadók célja El Niño királlyá koronázása, és Számháborút ajánlott föl.
Abban egyetértettünk, hogy nem akarunk Véráldozatot. (Egyébként ez nem is lenne lehetséges, mivel Támadógyűrűje senkinek nincsen.)
A Számháborút azonban nem akarta Erőskezű Machiavelli elfogadni, mert Ő nem a népe ellen akar harcolni, csupán El Niñonak kell megkapnia méltó bűntetését. Bátor Machiavelli párbajra hívta ki El Niñot, és Gyáva Féregnek nevezte, ha nem áll ki.
A lázadók azt állították, hogy El Niño nincsen a Szigeten.
Machiavellinek erről meg kellett bizonyosodnia – ennyit megengedtek a lázadók követei.
Királyunk két testőr, valamint Ali Habdei Rushed és társa kíséretében bevonult a Szigetre, hogy felderítse: Igazat mondanak-e a követek.
Rövid idő elteltével Királyunk és testőrei visszatértek: a lázadók állítása valóban igaznak bizonyult.
Machiavelli látni akarta El Niñot, a két követ pedig teljesítette kívánságát – előhozták a trónkövetelőt további két lázadó kíséretében.
A maroknyi Királyhű Csapat zért egységként, elszántan állt Királyunk mögött, készen arra, hogy védelmében harcba szálljon.
Machiavelli bölcsen és becsületesen cselekedett, amikor földre dobta Kadját, és úgy lépett a lázadók elé. Négyszemközt kívánt szólni El Niñoval. Ő is fegyvertelenül követte a Királyt – mi pedig, és a lázadók szintén, eltávolodtunk tőlük.
Hosszú idő elteltével békében jöttek elő. El Niño alázatosan bocsánatot kért reggeli tiszteletlen viselkedéséért, leszögezte, hogy ő nem akarta a lázadást, valamint kijelentette, hogy természetesen ugyanakkora bűntetést óhajt, mint társai.
Ali Habdei Rushed azonban nem akart semmiféle bűntetést. Felkiáltását hangos egyetértés fogadta a lázadók részéről.
Ebben az időben sokan árulóvá lettek, így Maroknyi Királyhű Csapatunk még jobban megfogyatkozott.
Hamarosan kényszer-Fegyverszünetet kellett tartanunk, mivel a legjobb katona sem ér sokat, ha éhezik. Az ebédlőasztalnál is meglátszott, hogy kicsoda Királyhű és ki a lázadó, ugyanis utóbbiak inkább nyomorogtak, mintsemhogy egy asztalhoz üljenek velünk. Mi ellenben kényelmesen efértünk: ez az előnye annak, hogy kevesen maradtunk. Valamint emberileg is mi jártunk jobban, mivelhogy társaságunk összekovácsolódhatott, ami meglátásom szerint meg is történt.
A két fő helyen Erőskezű Machiavelli, illetve a lázadók vezére, Tufa ült, utóbbi koszorúval a fején.
Étkezés után Királyunk titkos tárgyalásokat folytatott le többek között Tufával és Ali Habdei Rusheddal.
Valószínűleg ezek eredményeképp született meg a döntés, hogy Számháborúval dőljön el a hatalmi harc.
Hős Machiavelli úgy döntött, hogy a több, mint kétszeres túlerővel rendelkező lázadók teljes seregével akarja felvenni a harcot.
A seregek az Almás-forráshoz vonultak, majd egy gyalogösvényen még tovább, hogy a döntő csatához megfelelő terepet találjunk.
Ez hamarosan sikerült is – Peregrin ismertette a szabályokat, és mindenkitől becsületes, tiszta kűzdelmet kért.
A Maroknyi Királyhű Csapat egészen pontosan tizenegy főt számlált, közöttük minösszesen egyetlen Dzsinnel, Leánderrel, aki a csata idején hősiesen és eredményesen harcolt Királyunk, Machiavelli trónon maradásáért.
Már rengeteg lázadó elhullott, a „matematikai” győzelem a Királyhűeket illette.
Azonban ők is egyre többen estek áldozatul, legvégül már csak egyetlen ember: Machiavelli kűzdött mintegy tucatnyi lázadó ellen egyedül.
Általa is haltak meg a trónkövetelő Tufa seregéből, de végül Perra volt az, akinek sikerült hősi harcban Királyunknak föléje kerekednie.
Hatalmas üdvrivalgás fogadta a győzteseket – Machiavelli pedig emelt fővel gratulált Tufának, majd átadta Királyi Övét.
Este, sötétedés után a Nép ismét Sorfalat állt, hogy a Koronát feltegyék az új király fejére.
Tufa palásttal hátán vonult el a Sorfal között, amelyből több helyen nyugtalan morgás és mocorgás hallatszott.
A Szigeten, az Országházban sor került Tufa királlyá koronázására, melyet egy részről ünnepélyes, másikról dacos csend kísért.
Az esti Takarodó előtt még egy polgárunk, Uzsorka vesztette életét. Ezúton, engedjék meg, hogy kifejezzem mélységes részvétemet a hozzátartozóknak és barátoknak.