Az alkony, mint egy bársonyba öltözött, leszerepelt színész, még egy utolsót hajol a patak hullámai fölé.
Vérszínű sugarával megsimítva, búcsúzik a halak és vízinövények világától.
A vízililiom csábos illatát még érezteti, és a szitakötő eljárja táncát,
a Nap sugarai megcsillannak kékes színű szárnyán.
Békés csend borul a tájra. Az éj, ében köpenyét lassan ráterítve,
csillagok ragyogása mellett gyönyörködik a Hold ezüsttel átszőtt fátylában.
Most halkan zendül a tücsökzene, majd egyre inkább erősödik, s szerenádja belehull az éj sötétjébe…
Mint út menti óriások úgy nyújtóznak az ég felé a jegenyefák. A szél halkan dudorászva,
sétált a lombok között, megcirógatva a bóbiskoló madarak tollait.
Csak egy szerelmes leánynak örvénylik a szíve s az ablakon kinézve mereng, gondolatai messze járnak.
Ahogy az eget kémleli, egy repülőgép villantja szárny és farok világításait, s száll tova az éjszakába.
Szemén, ahol a lusta könnyek megülnek, komor kábulat. Porcelán arcán fájó emlék dereng, s ezektől megremeg…
Gyötrelme hangja éjnek idején fölszakad, az ég felé törve rekedt sóhaj formájában röppen el.
Távol mindenkitől az éj kóborlói a szemetes kukában matatnak, és farkasként esnek az ételnek,
amikor szennyes kezük kitapogatja, azt.
Semmi nem enyhíti szomjukat, csak a náluk lévő lőre, gyomruk és vérük lángolni kezd tőle.
Áldozatok ők, szegények a pokol felé tartók. S hervadt, beteg testüket szél korbácsolja.
Bűnhődés születik, sohase csillapodó vésszel… Testükre ül a szagos förtelem…
Nászi ágy… a bujaság heves föltámadó szelétől az élvezetek nyers meddősége széttör.
Csattog a testük, mint lobogó a nyelén. Ki annál buzgóbb, minél meggyötörtebb.
Táncol gunyoros metsző zajjal, önkívületbe ránt, és vadul szeret…
Új arc tűnik elém… Sápadt férfi, ki a hegyoldalán a kutyájával sétáját végzi…
Ott hagyva a világ zaját, álmokban éli ki magát.
Ahányszor felcsap gyötrő mély sóhaja, szíve hullámzik, mint hullámveréskor a part sziklasora.
Minek a bánat, minek a bú, hiszen több csók érné ajkát, mint amennyi rózsa ontja illatát.
Ám, ő kemény legény, nála konokabb nincs a föld kerekén…
A harmat könnyeit ontja, és fátyolködöt terít a partra.
A rekettyésbe nyúl gyerek lapul, remeg, akár vonón a húr.
Anyja kissé megkésve talán, vágtat az ugar talaján.
Fülét felcsapva futtatja a nyúlcipőt, nem szeretné elszalasztani a múló időt.
Békés csend ül a tájon, néha egy madár cserreg, majd mély álomba szendereg.
A Hold reszket a víz tetején, ábrándom így visz el, hol nincs más, csak te meg én.
16 hozzászólás
Kedves Lyza!
Költőien szépet alkottál! Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Kedves Panka!
Nagyon szépen köszönöm a dicséreted!.:):):)
Szeretettel ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Itt a napvilágon, van egy olyan lehetőség, kedvencek!Nekem van kiválasztottam, a művek alapján, s legyen az vers, vagy akár próza!Akit bejelölök, az az én világom.Tudatom, nincs sok!Hogy miért?Mert igényem van a minőségre.:-)Most bukkantál fel, olvaslak.Tetszik!Nagyon tetszik amit, ahogyan csinálsz!Kedvenceim közé raktalak.Esetleg könyved megjelent már?Szívesen vásárolnék tőled, ha priviben meg tudjuk beszélni.Itteni alkotóktól már vásároltam, sőt ajándékba is kaptam könyvet.Forgatom, olvasom , és boldogsággal tölt el.A művedhez szívből gratulálok!
Sok szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Megtisztelsz, hogy kedvenceid közé tettél!
Nagyon köszönöm!…Meghatódtam, tudod-e?…
Igen jelent meg könyvem, exkuzív kivitelben, az adatlapomon lévő e-mailomon lehet megrendelni: 2600 ft az ára…" Vágyak és érzelmek" a címe…Írok privit Neked…
Köszönöm a véleményed és az értékelésed!
Szeretettel ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Amikor fölraktad ezt az anyagot, nem voltam itthon, azért kerülte el a figyelem. Ugyanis szinte naponta figyelem a föltett írásokat, és főleg az újonnan belépett írók érdekelnek, s azok akiktől szívesen olvasok. Már én is fölfigyeltem Rád, legközelebb végignézem minden anyagodat.
Nagyon szépen írsz, mind tartalom, mind külalak tekintetében, s látszik, hogy igényes is vagy a munkádra.
Azért rám többen orrolnak, mert megjegyzést teszek a hibákra. Azt iszik, hogy másoknak tetszik a csak úgy első firkantásra föltett anyag, amelyben egy csomó helyesírási hiba és egyéb elütés hemzseg.
Én is a szépirodalom mellett török lándzsát. Nekem is azok az írók a kedvenceim, akik tetszetősen írtak, és a kortársak közül is, akik így alkotnak.
A Napvilágnál is vannak komoly, s többünk által megbecsült írótárak, akik igazi íróknak számítanak. Örülök, hogy Te is felsorakozhatsz közéjük.
Levélben is megkereslek.
Szeretettel: Kata
Drága Kata!…
Ilyen dicséretért érdemes alkotni!…
Nagyon köszönöm, hogy a szívedbe felzárkóztattál a többi kedvenced mellé.
Igyekezni fogok, hogy ne okozzak csalódást…
Nagyon köszönöm, hogy foglalkoztál a prózámmal, mert egynek az elolvasása igen időigényes, ezért sokan nem is szeretik olvasni…Pedig szerintem, a jó prózában is van annyi szépség, mint a versekben…sőt jobban ki tudja az ember fejezni magát, nem kötik a korlátok, szabályok…
Még egyszer köszönöm és sok puszi a fáradozásodért!
Ölellek: Lyza
Lyza!
A prózád éppen olyan, mint gyönyörű verseid! Léleksimogató, mosolyrafakasztó és halk.
Gratulálok.
L
Kedves Lena!
Megtisztelő számomra a commented…:) Köszönöm szépen!
Szeretettel: Lyza
Kedves Lyza!
Nagyon szépek a képeid, mintha egy festményt nézegetnék!
Néhány helyen humort is csempésztél bele!
Nagyon jó! Gratulálok!
fátyolfelhő
Köszönöm, kedves fátyolfelhő!
Örülök, hogy elnyerte tetszésed!
Ölellek: Lyza
Rendkívül élesek a képek, szintre látok mindent, még a fejekbe is bele lehet látni, szerintem megérdemelten öts, mert nem bonyolult, esménykövető és világos, rávilágítást alkalmazol- űdv
MIki
Kedves Miki!
Köszönöm a véleményed és az értékelésed!
Nagyon kedves vagy!:)…
Üdv: Lyza
Kedves Lyza!
Az este varázsa olyan szép, olyan költői, hogy le sem lehetne tagadni, hogy egy költő írta.
Nekem azok a sorok tetszettek benne a legjobban, amik rímelnek /véletlenül 🙂 /.
"Fülét felcsapva futtatja a nyúlcipőt, nem szeretné elszalasztani a múló időt."
"…hiszen több csók érné ajkát, mint amennyi rózsa ontja illatát."
Gyönyörű az írásodban az a harmónia, ami a környezet szépségét összekepcsolja az emberi érzésekkel!
gratulálok: Judit
Kedves Judit!
Dicséreted kétszer annyinak számít nekem,
mivel Te a próza írásának mestere vagy! Köszönöm szépen!
Lyza
Lyza kedves!
Azt hiszem nem véletlenül érint meg az ezidáig általam olvasott összes írásod, pedig még nagyon az elején tartok. Van valami ami úgy "folyik" a lelkedből, hogy megérinti az enyémet. A színek, a szavak gombolyagja, az érzések,…gurulnak felém,… a többit már nem is sorolom.
Szeretettel ölellek: pipacs
Köszönöm, Kedves Pipacska!
Úgy látszik az érzelmek találkozása okozza ezt a "kisülést!":))))
Aranyos vagy!
Ölellek! Lyza