Az apróságok veszélyes tárgyakat találnak

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer valahol egy gazdaságban három apró bakkecske, három pici bika és egy kicsi kos. Egyik nap, ahogy békésen legeltek, a három apró bakkecske egy gumipuskát, a három pici bika egy kést, a kicsi kos pedig egy csúzlit talált a földön.

Nézték, nézegették, forgatták:- vajon mire való? – kérdezgették egymástól. De egyik se ismerte. Sose láttak még ilyet. Ekkor a gumipuska véletlenül elsült. – Durr! – szólt egy nagyot. Ijedten szorították össze a fogukat, fülüket pedig befogták a megrémült apró bakkecskék. – Mek! Mek! Mek!- mekegték makogva. A fán békésen daloló madárkák megrettenve rebbentek szerteszét. – Csip- csirip! Csip- csirip! – Aúúú!- szisszent fel az egyik bika, aki véletlenül egy kicsit megvágta magát a kezében levő késsel a váratlan hang hatására. – Ez fáj, még vérzik is! Bú! Bú! Bú! – jajdult fel a kibuggyanó vércsepp láttán. Döbbenten, tanácstalanul álltak körötte a többiek, még a legelésről is megfeledkeztek. Eközben a kicsi kos forgatta, próbálgatta a csúzlit.- Nézzétek mit találtam! Beee! Beee! Megmutatom, hogy működik. – Így is tett. – Miután kilőtte belőle a követ, a távolban velőtrázó sírásra lettek figyelmesek. Azonnal elindultak a hang irányába.

Egy aprócska kisnyuszi feküdt aléltan anyukája karjai közt. Az édesanya sírt. – Mi történt? – kérdezte a kicsi kos. – Nézzétek, ez a kő fejen találta a kicsinyemet! – mutatta feléjük. Tudta a kicsi kos, hogy ezt a követ bizony ő lőtte ki. Meg se fordult a fejében, hogy ebből bizony baj lehet. – Hogyan tudnék segíteni? – kérdezte megszeppenve a lelkiismeretfurdalástól. – Ez az én hibám volt! – Eközben az aprócska kisnyuszi egy hatalmas puklival a fején lassacskán kinyitotta a szemét.

Mindenki fellélegzett. – Hogy tudnál segíteni? Úgy, hogy máskor ne tégy ilyet! – mondta kedvesen, mosolyogva, immáron megkönnyebbülve a nőstény. – Ígérem, hogy nem teszek. Nem tudtam, hogy ez az aprócska csúzli, ekkora bajt okozhat. – Rendben, elhiszem neked!
– Mi folyik itt? Röf! Röf! Röf! – csörtetett feléjük egy kicsi kanmalac a szüleivel. A furcsa tárgyakat, a riadalmat és a tanácstalanságot látva a Kan így szólt hozzájuk: – Legyetek szívesek és adjátok ide ezeket a holmikat. Ezek veszélyesek. Sem kicsik, sem nagyok kezébe nem valók. Elteszem egy olyan helyre, ahol senki, de senki se találja meg soha többé. – A három apró bakkecske odaadta a gumipuskát. – Tessék! – Köszönöm! Most nagyon dühös vagyok, ezért nem mondok addig semmit se, amíg le nem nyugodtam. – De hát nem tudtuk, hogy veszélyes! – Ne mentegetőzzetek! Ez nem mentség. Hibáztatok, ezért most vállalnotok kell a felelősséget! – Így teszünk. – mondták a megszeppent kicsik.

A három pici bika odaadta a kést. – Tessék! – Köszönöm! Előbb hadd nyugodjak meg, utána beszélünk! – A pici bikák az előbb hallottakból okulva, meg se pisszentek.

A kicsi kos odaadta a csúzlit. – Tessék! – Köszönöm! – Ekkor a kan odafordult feléjük. – Ezt a szüleitekkel is meg kell beszélnünk. – Rendben! – felelték bűnbánóan a kicsik. Így is történt.

Elképedve hallotta a történteket Bika, Bak és Kos. Amikor lehiggadtak, félrehívták a szülők külön- külön a kicsiket.
Elbeszélgettek velük és elmondták tettük következményeit is.

A három kicsi baknak elszorult a torka. Így szóltak. – Már tudjuk, hogy mi volt és miért a hiba. Megértettük, megtanultuk a szabályt és ígérjük, hogy soha nem fogjuk megszegni. – Elhisszük nektek! – felelték mosolyogva és megcirógatták a fejüket. – Elmehetünk? – kérdezték. – Igen! – Kicsit később a szülők odamentek a kicsi bakkecskékhez, látták, hogy már megnyugodtak. – Tudjuk, hogy ti is nagyon feszültek voltatok és megbántátok azt, amit tettetek, sőt szó nélkül, duzzogás nélkül elmentetek megnyugodni. Ezért büszkék vagyunk rátok! – mondták szelíden, mosolyogva.

A három pici bika elvörösödve hallgatta a komoly szavakat. Természetesen ők is megbánták már meggondolatlanságukat. Jól tudták, hogy miért volt hibás a tettük, és azt is, hogy azok a dolgok veszélyesek. Őszinte ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy soha többé nem vesznek kezükbe és nem fogják rá senkire és semmire ezeket és az ehhez hasonló veszélyes tárgyakat.

A kicsi kos a mellkasában érzett nyomást a dorgáló szavak hallatán. – Tudjuk, hogy túlságosan fel voltál pörögve, túlságosan fáradt voltál, de ez nem mentség. Egy ilyen tettre semmi se az. – Igen, igazatok van. Ne haragudjatok! Bocsánatot kérek! Tudom, hogy nagyot hibáztam, de tanultam belőle. – Elhiszem. Azonban azt jól jegyezd meg, hogy döntéseket csak nyugodtan, átgondolva hozunk. – Megjegyzem! Ígérem, hogy megjegyzem. – Suttogta bánatosan a kicsi. Ekkor jerke mama odament a kicsinyéhez átölelte, majd megpuszilta jobbról is, balról is.

Kan a veszélyes tárgyakat egyelőre az udvari ládába tette, majd, mint aki jól végezte dolgát elment valahova. Ekkor ért oda a kiscsikó, aki mindent látott. Csődör apukájával jött látogatóba, aki beszédbe elegyedett Bikával, Bakkal és Kossal.
– Ha a barátaim akartok lenni, adjátok nekem ezeket a tárgyakat!- jelentette ki félelemkeltés céljából. – Nem adjuk, mert veszélyesek! – mondták higgadtan a kicsik. – Na, most jól felmérgesítettetek, ezért lesz nemulass! – fenyegetőzött, még a tekintete se ígért semmi jót, ám a kicsik határozottan, bátran állták a sarat. – Hiába akarsz bennünk félelmet kelteni, hiába zsarolsz, még egyszer mondjuk, hogy nem adjuk oda, mert ezek az eszközök nem jók, fájdalmat okoznak. – Ekkor a kiscsikó hirtelen taktikát váltott és elkezdett hisztizni. – Most meg sajnáltatod magad? Nem éred el a célod így se. Hidd el, hogy nem kellenek neked ezek a haszontalan, veszélyes holmik. – Látta már a kiscsikó, hogy sehogy se ér célt, így inkább feladta.

– Nézzétek, mit hoztam nektek! – szólt Kan hozzájuk. Egy bokszzsákot cipelt karjai között. Bika, Bak, Csődör és Kos segítségével felszerelte az udvaron. – Ezzel nyugodtan játszhattok! – mondta kedvesen. – Éjszakára pedig itt egy zseblámpa. Mindenki kap belőle egyet, még te is, kiscsikó. – köszönjük szépen- mosolyodtak el a kicsik, majd azonnal birtokukba vették a játékokat.

Így volt, mese volt, ha nem hiszed, járj utána!