Az aranykő és a jószívű lepke

Volt egyszer egy lepke. Piros volt a szárnya, fekete csíkokkal tarkítva. Ez a lepke Pillangóoszágban lakott. Egyszer a Lepkekirály kidoboltatta a fehér káposztalepkékkel, hogy eltűnt a felesége aranyköve, s aki azt megtalálja, annak ad négy zsák aranyat. Amint ezt meghallotta a mi lepkénk, nyomban útnak is eredt, hogy megkeresse az aranykövet, mert nagyon kiváncsi lepke volt. Amint ment-mendegélt, akarom mondani, amint repkedett, találkozott az erdőben egy vak öregemberrel.Az öreg ott jajgatott, ilyenformán:- Jaj-jaj-jaj! Merre van itt a kijárat? A lepke nagyon megsajnálta, rászállt az öregember orrára és megkérdezte tőle, hogy mi történt. Az öreg elmesélte, hogy van neki három mostohafia, azok kinyomták a szemét és elhozták ide az erdőbe, hogy megöljék, mert el akarják venni a házát. Csak azért nem ölték meg, mert amikor kést fogtak rá, hirtelen nagy vihar lett. Így maradt itt az erdőben. A lepke kivezette az erdőből az öreget, egészen hazáig. Amikor a kapuba értek, az öregember megbotlott, s ahogyan elesett, ni, egy aranyrög akadt a kezébe. Az öreg ugyan ezt nem látta, de a lepke rögtön észrevette. Elkérte az öregtől s repült vele máris Pillangóországba. Ott meg is kapta nyomban a négy zsák aranyat. A lepke a négy zsák aranyat az öregembernek adta, aki a mostohafiatól visszavette a házát. A lepke aztán Pillangóországból az öreghez költözött, hogy ő legyen az öregnek ott a kinyomott szeme helyett, hogy ő legyen az öreg szemevilága. Máig is élnek ám, ha meg nem haltak.