Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdaember, annak voltak nyulai. Egy reggelen, ahogy kimegy az ólakhoz, látja ám, hogy az egyik anyanyúl csupa aranyszőrű fiókát ellett! Nosza, mindjárt el is dicsekedett volna velük a kerek falunak, hanem azt mondja az asszony:
Ne szóljunk felőle, a kezibe meg végképp ne adjuk senkinek, hanem csak tenyésszük tovább, vágjuk le, ami fölös, a bőrükből varrok én szőrmét, és azt nehéz aranyért eladjuk a városban!
Úgy is tettek. Fialltak szépen a nyulak, és láss csodát, mindnek egytől egyig aranyszőrű fiókái lettek! Meg is varrta az asszony az első szőrmét, majd a másikat, hatodikat, tizediket – gyűlt szépen a pénz, a vasárnapi asztal meg majd leszakadt a sok nyúlhústól.
Hanem a gazda meg nem állotta, hogy a komájának el ne dicsekedjék a csuda jószágokkal. Gondolta, úgyis kitudódik a dolog előbb-utóbb, hát ne ismerkedjék irigynek; még adott is a komának a temérdek arany fiókából néhányat. A Jóisten ingyen adta, jusson belőle másnak is, ketten talán többre jutnak: megállapodtak, hogy a gazda Keletvároson adja el a szőrméket, a komája pedig Nyugatvároson.
Híre ment lassan a két aranyos nyúlszőrme árusnak, és a gazda fülébe jutott az is, hogy komája olcsóbban adja a magáét, hogy inkább Nyugatvárosra jöjjön mindenki vásárolni. Megharagudott, és ő még alább adta az árat; pedig hinnye, minden másukat eladták már az asszonnyal, mindent a nyúlgazdaság növelésére fordítottak, az ólakra, a kerítésekre, a sok kutyára, hogy vigyázzanak az áras jószágokra. Azonképpen tett a komája is.
Hanem azután, hogy már nyolcadáron kínálták az aranyszőrmét, és szerte a járás abban pompázott egész télen, csak összeült a két koma egy kancsó bor mellett, és megegyeztek, hogy nem versengenek tovább: szabott árat kérnek a becses bundákért. Volt is ógás-mógás Keletvároson, Nyugatvároson – de mit volt mit tenni, megfizette a teljes árat mindenki.
Mondja aztán egyszer a gazdának az asszony: mégsem igazság, hogy ugyanannyit nyernek a vásáron komádék, mint mink, hát mégis tőlünk kapták ők is az aranyszőrű nyulakat!
Mondja pedig a komának is az ő felesége: mégsem igazság, hogy ugyanannyit kérünk mi is a szőrmékért, Nyugatváros kétszer olyan messze van, mint Keletváros, kétszer annyit kell kendnek kocsizni vasárnaponként s csak félannyi áruval, hisz amazok elébb találták fel az üzletet az aranyszőrrel.
Tanakodtak sokat, hogy mit lehetne tenni, és a koma elhatározta, hogy mérges tápot ad az éjjelen a gazdaember nyulainak. Hogy az mind megdöglik, eztán csak őtőle lehet majd aranyszőrmét venni, és kérhet érte, amennyit csak akar!
Közben a gazdaembert addig szidta, gyötörte az asszony, miért adott a komájának a fiókákból, hogy az is elhatározta: átszökik az éjjelen, és megmérgezi a komája nyulait.
Fel is kerekedtek jó éjfél után, a gazdaember dél felől kerülte a falut. Ahogy a sötétben ólálkodott a komája udvara felé, már messziről látta az aranyos derengést a temérdek nyúltól. Teringettét! Hát ennek már ennyi nyula van, mindenét a nyúlüzletbe ölte bele!
A komája meg észak felől került, és ahogy belépett az ólak közé, majd szemét vette a nagy ragyogás. Teringettét! Hát ez már mást sem tart, se lova, se tehene, nyúltejet is isznak már a gyerekei bizonnyal!
Így történt, hogy a két koma elkerülte egymást, és egyik se találta otthon a másikat. A család aludt, a kutyák meg nem ugattak, hiszen ismerték jól a komákat…
Reggelre aztán mindkettő látta, mi történt, volt nagy sírás-rívás a két háznál! Egy aranyos nyúl sem maradt meg, amelyik még szopós volt, a mérges tejtől pusztult el. Megnyúzták hát a sok dögöt, deckára bontották mind a cifra ólakat, még a kutyákat is elcsapták, de a hitelezőket így sem fizethették ki. Földönfutó koldussá lett mindkét koma, nem maradt nekik más, csak az egy szál aranyos szűrjük, amitől megszabadulni életük árán nem akartak. A környéken megmaradni nem bírtak, hiszen úton-útfélen villogtak az aranyos szőrmék minden szembejövőn, hogy egy percre feledni nem tudták, micsoda balszerencse érte őket! Ha meg elmentek másik vidékre, ugyancsak vékony volt az alamizsna: mert ki látott már koldust aranyszűrben?
3 hozzászólás
Tanulságos mese annyi bizonyos.
Tanulságok: – ne részesítsd a komádat a szerencsédből, – ne légy hálás, ha lehetőséget kapsz egy jó dologra, inkább tarts be a másiknak, – menj bele egy árversenybe, ha tönkre teszed a megélhetésedet akkor is, – ne legyen feleséged, mert mindig az asszonyok szítják az ellenségeskedést, – ne hallgass az asszonyra, mert az csak bajt kavar, – tartsd balszerencsének, a saját hülyeségedet, – ragaszkodj körömszakadtig ahhoz akivel együtt voltál hülye.
Hát ez inkább a valóság, mint mese…
Judit
Igen, ezek Káin tanulságai. 🙂 Még annyi, hogy ha biztosra akarsz menni, ne a versenytársad megélhetési forrását pusztítsd el, hanem őt magát, mielőtt ő pusztít el téged.
Tetszett a tanmeséd. Az emberi természet már csak ilyen. nem is végződhetett volna másképp.
Üdv: Kati