Az első balatoni utazásom emlékére

Egy bizonyos kor után már az emberek általában szívesen emlékeznek vissza korábbi életük egy-két számukra kedves szakaszára. Így vagyok én is ezzel. Gondolataimban sokszor vissza-visszatér az a számomra emlékezetes nap, 1959. augusztus 01. A gyereksereg, közöttük én is izgatottan állnak a Keleti Pályaudvar egyik vágányán álló vonat mellett. Nem hiába az izgalom! Utazunk a Balatonra! Akkoriban ez – éppen úgy, mint sok gyereknek manapság is – nem volt mindennapos élmény. Már előtte való hetekben volt a boldog készülődés. Nagy élmény volt az utaz ás, hát még a táborozás! A szüleim indulás előtt gondosan készítettek fel engem, hogy hogyan viselkedjek, mit mondjak és legfőképpen kinek. De ezzel én nem sokat törődtem, hanem lelkemben elképzeltem a csodát, a Balatont, amelyet eddig csak legföljebb egy-két régebbi képeslapon láthattam! No, de eljött a nagy utazás és a vonat elindult velünk a Balatonra egészen a szántód-kőröshegyi állomásig! Innen a szántódi rév közelében lévő táborunkig a csomagjainkat lovaskocsi vitte, mi meg boldogan libasorban tettük meg a vasútállomástól a pár száz méteres utat követve a szekeret. Itt aztán megkaptuk a helyeinket a nagy, akkor úgy mondták, hogy honvédségi sátrakban. Alig vártuk, hogy az elhelyezkedés és az ebéd után megfürödjünk a Balatonban. Nekünk ez maga volt a csoda! A táborunk közelében úszott át komótos lassúsággal a szántód-tihanyi szoroson a komphajó. Ez még nem volt akkora, mint a mostani. Úgy emlékszem, hogy egy-két szekér , motorbicikli, kerékpár, vagy éppenséggel akkor ritkaságszámba menő személy-,vagy teherautó fért el azon. Érdeklődéssel néztük a kompokat, a madarakat, egyesek megpróbáltak a parton összeszedni csigákat, rovarokat. A felügyelő tanáraink ugyan ezeket nem engedték, mert ezek is a természet részei – mondták, de mi akkor ezzel mit sem törődtünk! Fő az, hogy jól éreztük magunkat! A nagyon ,,komoly" szolgálatot, a nappali kapuőrsége t is mi adtuk kellő komolysággal! Egy nap viszont nagyon kellemes meglepetés ért minket! Kirándultunk Tihanyba! A komphajóval áthajóztunk oda és a tihanyi révtől a levendulamezővel szegélyezett úton baktattunk fel egészen az Apátsági Templomig. Gyönyörűséggel és a korunknak megfelelő (10-14 évesek voltunk akkor) gyermeki áhítattal szemléltük a páratlan szépségű templomot, majd ezt követően szájtátva bámultuk a magaslatról elénk táruló gyönyörű tájat! Egészen elképesztő volt a szépsége! A tihanyi visszhangot is feltétlen ki kellett próbálnunk! Ezt nagy örömmel tettük meg. Szereztünk még ,,csodálatos" kecskekörmöket is! Ma már tudom, hogy a legendája egy csodálatosan szép, művészi értékű költemény, hiszen a congeria kagyló, azaz a ,,kecskeköröm" maradványai egy korábbi tenger, a Pannón Tenger maradványai. De nekünk akkor szép volt és a számomra még most is gyönyörű ez a költemény. Maga ez a két csodálatos hét az első találkozásom volt ezzel az elképesztően gyönyörű tóval, a Balatonnal. Ezek az élményeim azért jutottak éppen most eszembe, mert a tekintetem az íróasztalomon lévő naptárra tévedt és azon azt látom, hogy néhány nap múlva ismét augusztus 01. lesz. Persze az első találkozásomtól a tóval eltelt jó néhány év, ameddig nem jártam arra, de később ismét sokszor és szívesen utaztam és mind a mai napig örömmel utazom a Balatonra, erre az egyik, számomra gyönyörű természeti csodára. Ezt sok írásom, versem is bizonyítja, amelyek a balatoni élményeim hatására fogalmazódtak meg a lelkemben.