Az ember teremtése

Az Isten volt kezdetben a Kezdet, és az Isten volt a kezdetben a Vég, és körülötte nem volt más csak a szüntelen tér, és a végtelen Idő, és az időt és a teret kitöltő Angyalok. Az Angyalok voltak az Isten kísérete. A gondolkodó Istenhez a világ teremtése után az Angyalok egyike így szólt:
– Uram, Te mindenható vagy. Hogyan lehetséges az, hogy a Világ teremtése előtt már léteztél? Hiszen akkor nem lehetsz része a világnak!
Megharagudott ekkor az Úristen, és elzavarta az angyalok közül. Így lett a bukott angyalból ördög, az Istennek mindig ellentmondó, a Teremtés Törvényeit mindig tagadó, az Isten Igéjében mindig kételkedő, az igazságot hazugsággá, a szépet csúffá torzító lény.
És az Isten ezt a lényt lekergette a mennyből az alantas világba, de erőt lehelt belé, hogy az ördög alvilágot tudjon teremteni, hogy külön kerüljön a jó a gonosztól és a szépség a rútságtól. És ördögök az alvilágot benépesítették, és a szépség megmaradt a világnak, a gonoszság az alvilágnak jutott.
Aztán ahogy nézte az Isten a világot, hát csak azt látta, hogy van ott minden, de egy dolog azért mégis hiányzik. Valami, ami olyan, mint Ő.
És akkor a saját képére megteremtette az embert.
Látta az ördög az Isten cselekedetét, és ezeket gondolta:
– Én sem vagyok rosszabb istennél, és én is tudok teremteni. És lám, én itt ezen a világon egyedül vagyok, mint ő. Mert az alvilágban vannak bár ördögtársaim, de itt a világban semmi sincs, ami hozzám hasonlatos. Itt az idő, hogy végre ezen változtassak.
És akkor a saját képére megteremtette az asszonyt.