Az emberek márpedig jók!

– Merre jártok? – Kérdezte Liza a telefonban Frigyestől reggel 8-kor, mert már alig várta, hogy férje hazaérkezzen. A lányok is kora reggel óta fenn voltak. Angéla, a kisebbik lányka, hatkor kapcsolta be a számítógépet teljesen felöltözve, megfésülködve, mintha muszáj lett volna korán kelnie. Liza a nyomtató zörgésére riadt fel, hirtelen nem is tudta hol van. Éjjel háromig olvasott, tervezgetett, nem is emlékezett, mikor úszott bele az álomba.
– Még kb. másfél óra. Emilnek van egy kis elintézni valója.
– Lényeg, hogy minden rendben! Várunk! – tette le a kagylót az asszony megnyugodva.
Ismét összepakolt néhány könyvet s nekiindult a kicsikkel, hogy valamicske pénzre cserélje az értékes szellemi termékeket. Szíve fájt értük, de mit tehetett, férjének hétfőn útra kell kelnie, s azt üres zsebbel aligha tehetné meg.

A nap pompásan ragyogott, a lányok és Liza is jókedvűen rótták a métereket. Az antikvárium az iskolához közeli utcában volt fellelhető, így ma sem úszták meg a távgyaloglást. Furcsa mód, most egyikük sem panaszkodott.
Lakóhelyükön szinte minden hétvégén volt valamilyen rendezvény a városközpontban. Angi és Andi kedvükre gyönyörködhettek, a vásári forgatag felvillanyozta őket, felszabadultan futkorásztak a pavilonok között. Liza elszorult szívvel figyelte őket, mennyire sóvárognak egy-egy édességért, játékért vagy újságért, de megnyugodva látta, csemetéi megértették helyzetük jelenlegi hátrányait, s eszükbe sem jutott követelőzni. Szemeikkel igyekeztek mindent magukba fogadni, vágyaik megvalósulását későbbi időkre tervezték. Lám-lám, mit tesz a nehéz helyzet a gyermeki értelemmel! Korán válnak megértővé, talán túl korán. Ki mondhatná meg, ez jó vagy sem?

A sok látnivaló közepette szinte észre sem vették, s már meg is érkeztek a használt- könyvkereskedéshez. A bejárati ajtó fölött két apró hangszóróból Zorán mélabús dala áradt, elmúlt évek kesernyés hangulatát idézve. A küszöbön jól érezhetővé vált a régi és új könyvek jellegzetes, Liza számára rendkívül vonzó illata. Az üzletben nem tartózkodott vásárló, a tulajdonos, könyvhegyekből alig kilátszóan, jó szokásához híven most is olvasott. Nyugodt, el-elmélázó lényéből sugárzott a betű, az írott szó iránti mély tisztelet és szeretet. Szeme csillogásán s kellemes arcvonásain át is átderengett valami megbékélt szomorúság. Érzékeny lelkét könnyen megérintette mások ki nem mondott szenvedéseinek árama. Néhány bátorító, kedves szóval, téma vagy könyv ajánlásával erőt öntött abba, aki betért hozzá. Az asszony már értette a kereskedő manapság szokatlan empátiájának okát, volt módja beszélgetni vele az utóbbi időben. A férfit és családját is megtépázta az élet, s mert a magasról zuhanás nagyobb sebeket ejt, mint a kisebb esések sorozata, saját tapasztalatai mindennél biztosabb módon kövezték ki útját a kicsit is hasonló sorsú emberek szívéhez.
Érkezésüket széles mosollyal nyugtázta a férfi. Andi és Angi beették magukat a könyvkupacok közé, s érdeklődéssel böngésztek a sok érdekesség között.
– Anya, Witch! – lelkendezett Andi.
– Nézd, milyen sok! – kiáltott fel Angi, s már emelte is le a polcról, hogy közelebbről tanulmányozhassák a színes folyóiratokat. A könyvkereskedő felfigyelt az asszony sóhajára, ahogy a lányok sugárzó arcát figyelte szomorúan.
-Válasszatok egyet-egyet magatoknak! – szólt a kicsikhez a férfi.
– Hazavihetjük? – nézett fel kétkedve Angi.
– Igen, a tiétek! – mosolygott elégedetten a csupa-szív ember, mert jó érzés volt örömet okoznia.
Hazafelé Andi csaknem pityergett a meghatottságtól, s boldogan ölelte magához az ajándékba kapott újságot.
– Szép nap ez a mai! – állapította meg Angi, korához s termetéhez nehezen illő komolysággal.

Nem sokkal az után, hogy hazaértek, Frigyes is megérkezett két hatalmas házi kenyérrel és egy doboz vajjal. Őt Emil ajándékozta meg, tudván, hogy ha más nincs is otthon, ezzel egy darabig kihúzzák. Mennyire jól gondolta, hiszen, ha kenyér van, élet is van…

–