Az emeleti szoba

Szülei házában szeretett alkotni. Többnyire novellákat írt, melyek nagyon sikeresek voltak. Édesapja mindig örömmel fogadta, mely abban is megnyilvánult, hogy előre befűtötte az emeleti szobát, hogy mire kislánya odaér, már kellemes hőmérséklet fogadja ebben a fagyos, szikrázóan havas, hideg télben.

Akkor jössz haza, mikor csak kedved tartja, mondta olyan szeretettel, amilyennel csak egy édes szülő tud kedvezni szerelme gyümölcsének, minden földi lénynél kedvesebb gyermekének.

Márti örült a kellemesen duruzsoló kályhának, a pattogó tűz lángjának, ami gyermek korára emlékeztette. Estenként, mikor már ágyban várta az álomtündér érkezését, hosszan nézte a politúrozott szekrényen tükröződő lángnyelveket, melyek az azzal szemközt levő vaskályha lángszabályozó réséből vetültek a bútorra. A színük és a formájuk is változott némiképp, amint a bárányfelhők is folytonosan változtatják alakjukat. Hogy miért épp a bárányfelhőkre asszociált, azt nem tudta. Talán a nappal és az éjjel, illetve a tél és a nyár váltakozása kapcsán, hiszen mindkettőt szerette. A szülői házban az éj a csendes pihenés biztos fészke volt, míg a felhők az ébrenlét csodáját, a természet folytonos változását jelentették számára.

Várta kedves barátnőjét, aki szintén az emeleti szobában töltheti majd az éjszakát, hiszen szülei vendégszerető, befogadó emberek voltak, akik vallották, hogy a gyermekük barátja az ő barátjuk is.

Nem zavarlak drága kislányom, mondta az édesapja, csak meg akartalak várni, hogy ne érezd egyedül magad.

Tudom, és köszönöm a jó meleget, válaszolta Márta. Még mindig jóképű, mondhatni macsó férfi, miközben számára egy gyengéd, figyelmes apa, aki az életét is odaadná érte. Jólesik a tekintetem megpihentetni rajta, hiszen már oly rég óta nem láttam őt, gondolta. Érdekes, hogy az emeleti szobára se emlékeztem, olyan ismerős és mégis annyira szokatlan minden.

Időközben megérkezett Enikő, akivel néhány novellát elolvastak abból a célból, hogy a kötet kiadása előtt, ha szükséges, korrigálni tudják.

A tűz pattogott, édesapja mosolya, sőt ő maga is eltűnt, már csak a monitor volt előtte a novellákkal, melyek nem szorultak korrekcióra, talán csak azért nem, mert időközben felébredt.