Az icike- picike koronavírus

Valakitől egyszer azt hallottam, hogy réges- régen, az égig érő hegyeken, még a Himaláján is túl, a végtelen mély tengereken túl, még a Csendes- óceánon is túl a Sárga- folyó közelében, egy titokzatos, varázslatos országban született egy icike- picike vírus, nevezzük úgy, hogy Pinjin. Róla fogok nektek mesélni. Pinjin amikor megszületett olyan ici- pici volt, hogy a szemünkkel nem is lehetett látni. Sokáig élt bezárva egy sötét helyen, egyedül, magányosan. Nem is tudta, el se tudta képzelni, hogy hogyan is élhetne másként, mint így. Ám egyszer csak véletlenül kiszabadult arról a sötét helyről ahol megszületett. Senki se tudja, hogy ez hogy történt. Csak találgatások vannak. Van, aki ezt mondja, van, aki azt. Hát hallgassátok meg az én mesém.

Amikor Pinjin kiért a napfényre, úgy elcsodálkozott, hogy még a szája is tátva maradt. Meleg volt, sütött a nap hétágra, az égen bárányfelhők úszkáltak. Olyan jól esett neki a látvány, hogy egy hatalmasat nyújtózkodott, hogy képzeljétek el, majdnem elérte az egyiket! Előtte égig érő házak, buja, zöld növények csimpaszkodtak a felhőkig és mennyi, de mennyi ember járt- kelt, fel- le sietősen. Ekkor felkapta őt valami és vitte- vitte egészen egy piacig. Ott elejtette. A piac is nagyon érdekes volt, nyüzsögtek az emberek, annyian voltak, mint a hangyák. A piacon mindenféle ennivaló volt, mi szem szájnak ingere és milyen, de milyen finom illatok terjengtek a levegőben. A fűszerek aromája is varázslatos volt. De annyira, de annyira, hogy az ici- pici Pinjin egy hatalmasat tüsszentett. Nem takarta el a száját, hisz nem tanította meg neki ezt senki sem, és a szájából, orrából milliárdnyi vírus repült szanaszét. Ahogy Pinjint se lehetett látni, hisz olyan ici- pici volt, ugyanúgy a benne levő vírusokat se lehetett látni. Az egy aprócska Pinjinből milliárdnyi Pinjin lett hirtelen. Szállt a széllel sebesen a szélrózsa minden irányába, megfertőzve ezzel mindenkit, aki csak az útjába került. Hirtelen nagyon sok ember megbetegedett, sokan még kórházba is kerültek. Az orvosok, a kutatók is tanácstalanok voltak. Hatalmas laboratóriumokban mikroszkópokkal vizsgálták a betegekből nyert mintákat, hogy megtudják ki ez a láthatatlan ellenség, aki ekkora galibát okozott. Az emberek egyszer csak maszkokat kezdtek hordani és egyre inkább bezárkóztak a házakba. A sok kis Pinjin dühös lett, mert szerette a nyüzsgő embertömeget és egyre jobban támadásba lendült. Akin észrevette, hogy nem volt tiszta a keze, vagy nem volt rajta maszk, vagy gyenge volt a szervezete azonnal megtámadta. Most az emberek rohamoztak újra. C vitamint és D vitamint vittek a szervezetükbe, friss, megmosott gyümölcsöket és zöldségeket ettek egyre többet. Egyre jobban odafigyeltek arra, hogy ha tüsszentenek, vagy köhögnek, tegyék a kezüket a szájuk elé és használják a zsebkendőt. Egyre jobban odafigyeltek az alapos kézmosásra is. De a sok milliárdnyi Pinjin szállt a széllel sebesen a szélrózsa minden irányába, megfertőzve ezzel mindenkit, aki csak az útjába került. Kacagott, kuncogott, vihorászott, olyan jól érezte magát a bőrében. Már elhagyta ezt a gyönyörű országot, az égig érő hegyeket, a Himaláját is, a végtelen mély tengereket is, még a Csendes- óceánt is. Minden országba berontott és sorra fertőzte az embereket. Főleg az idős és gyenge betegedett meg, sokan még kórházba is kerültek. Sírtak, jajveszékeltek a világ lakói, akkora volt a baj. Belázasodott, aki elkapta. Ágynak dőltek, még jártányi erejük sem maradt. Köhögtek és tüsszögtek. Ilyenkor nagyon örült az ici- pici Pinjin, mert szaporodott és szaporodott. Egyre több lett belőle. Főként, ha nem figyeltek oda eléggé, vagy nem voltak elég elővigyázatosak az emberek. Próbáltak fertőtleníteni egyre többen és többet, már minden szoba, minden zeg- zug csillogott- villogott a tisztaságtól. Ilyenkor fogytak az ici- pici Pinjinek. Szellőztetés is segített, hogy megfogyatkozzanak. De mindig újra és újra támadtak a kis haszontalanok. A lebetegedett emberek közül soknak fájt tőle a tüdeje, szíve, a feje, volt, akinek a levegővétel is nehezen ment. Volt, akinek fájt a háta, mellkasa tőle. Viszont olyan emberek is voltak szép számmal, akiknek nem volt tünetük. Őket szerette csak igazán a kis haszontalan Pinjin, mert a szervezetükbe férkőzve észrevétlenül tudtak tovább fertőzni. Az orvosok, a kutatók is tanácstalanok voltak. Hatalmas laboratóriumokban mikroszkópokkal vizsgálták a betegekből nyert mintákat, már tudták ki ez a láthatatlan ellenség, aki ekkora galibát okozott. Elnevezték koronavírusnak. Sok- sok ország kutatói dolgoztak éjjel- nappal, hogy kidolgozzák az oltóanyagot, hogy az emberi szervezetbe bejuttatva megállítsa ezt a kis dúvadat, aki ilyen ici- pici és mégis ekkora bajt tudott okozni. Már minden ember maszkot hordott és egyre inkább bezárkóztak a házakba. Nagymamák és nagypapák hosszú- hosszú ideig nem találkozhattak gyermekükkel és az unokáikkal, hogy így védjék egymást a sok ici- pici Pinjintől. A sok kis Pinjin dühös lett, mert szerette a nyüzsgő embertömeget és egyre jobban támadásba lendült. Akin észrevette, hogy nem volt tiszta a keze, vagy nem volt rajta maszk, vagy gyenge volt a szervezete azonnal megtámadta. De a kutatók se voltak restek! Sikerült kidolgozni több országban is az oltóanyagot. Nem volt egyszerű. Éjjel- nappal dolgoztak, hisz versenyt futottak az idővel! Volt ahol már el is kezdték oltani az embereket. A sok kis Pinjin nagyon megijedt, félt, reszketett, hisz egyre inkább fogyatkozott. Hisz ő csak akkor érezte jól magát, ha sok- sok ember szervezetébe költözhetett. Ott érezte jól magát igazán. Mivel ez egyre kevésbé sikerült neki, visszavonulót fújt. Az emberek pedig fellélegeztek. Ennek ellenére sose felejtették el a tanulságot. Vajon mi volt az? Te is fel tudod sorolni?

Így volt mese volt, de talán mégsem az volt. Itt a vége, fuss el véle!