– Johanna Asszony! Asszonyom! Ezt nézze……..- rohant be a hűvös nappaliba a szolgálólány és a kezében levő újságot lobogtatta.
– Edina! Már ezerszer mondtam, hogy higgadtan, nyugodtan és kulturáltan viselkedjen! Azt akarja, hogy kidobjam? – szólt az idős nő, aki békésen, egyenes derékkal ült a nappali egyik szegletében egy nagyméretű, századelős fotelben.
– De Asszonyom! Ön lett az Év Embere a Fors magazin szerint. – kiabálta az ötvenes éveit taposó, kissé molett benszülött asszony.
– Edina! Nem Fors, hanem Forbes! Tényleg? Kérem adja ide az újságot és menjen a dolgára! – szólt a nő keményen. Majd a kezében levő gyermek képeket letéve, nekiállt az újságot olvasni.
Az újság címlapján egy idős európai származású asszony képe nézett vissza, akit gyerekek vettek körül és boldogan ölelték. A kép felett nagy öles betűk hirdették, hogy az év asszonya JOHANNA BEHREND, az árvák megmentője. Az újság belsejében levő tudósítás éppen az ország tizedik árvaházának átadásáról szólt, amelyet – mint eddig az összeset – Johanna asszony támogatott.
Az ajtón kopogás hallatszott.
– Herein! – szólt a válasz és belépett egy kifogástalan öltözetű mulatt férfi.
– Asszonyom! – szólt a titkár – Az újságíró megérkezett. Elég erősnek érzi magát, hogy riportot adjon? Szüksége van valamire? –
– Minden rendben van Rudolf! Nyugodtan mehet és engedje be az urat.
A riport a szokásos módon zajlott. A feltett kérdések főleg a majd 9o éves asszonnyal voltak kapcsolatosak, az életerejéről, a munkabírásáról, az életéről, a származásáról kérdezték, a múltjáról. A válaszok pedig mindig csak a gyerekekről, a szeretet, a család fontosságáról, az anyai szeretetről, a gyerekgyilkosság elítélésről szóltak. Szócsaták szinte sohasem voltak, hiszem maga a riport össz-vissz 1o percig tartott, tarthatott. Ennyit engedélyezett csak a titkár az úrnő parancsára. És ez eddig minden riportnál így volt, most is.
A riporter elment. Johanna hűvös és kimért tekintette azonnal megváltozott. Arcán düh és harag tükröződött.
– Mit gondol ez a zsidófajzat, hogy a múltamról kérdez? Már ezerszer megmondtam, hogy nem nyilatkozom. Verdammt… – mondta és az addig a kezében szorongatott bottal a parkettára ütött. Majd nagy nehezen felállt.
– Még hogy mi volt a háború alatt? Hogy volt-e családom, férjem? Ki ez a disznó, hogy ilyet mer kérdezni? – mondogatta és a kandalló feletti képekhez botladozott. A sovány, alig 5o kilós testet alig bírta mozdulásra ösztönözni. Hiába volt beteg, az arca, az öltözete, hajviselete és a viselkedése magabiztosságra, határozottságra és önfegyelemre utalt.
Odaért a fényképekhez, amelyek között szinte csak gyerekekről készültek voltak. Többségében az árvaházi megnyitókon készültek és mosolygó gyermekek vették körül az asszonyt. De volt közöttük egy régi, megsárgult fotó is, amely a többi fotó mögött volt lefordítva. Rajta egy fiatal, büszke anya 4 gyönyörű leánnyal, egy kisfiúval és egy katona ruhás ijfúval.
Megemelte a képet, csókot nyomott rá és megfordította. A kép hátulján az alábbi szöveg volt olvasható:
az ideális német asszony.
8 hozzászólás
Kedves Lenabuci!
Érdeklődéssel olvastam a rövid történetet. Ez egy regényrészlet? Azért gondolom, mivel a regények közé tetted. Azért felhívom a figyelmedet elírásokra, vagy hiányra."Düh és harag tükröződött." Elejéről hiányzik egy szó, ami lehet: Arcáról vagy szeméből.
A másik: "4 gyönyörű leánnval," – Itt nyílván leánnyal szót akartál írni. És a harmadik "sok volt a gyerekekről készült." – nos, ez elég furcsán hangzik, innen is hiányzik valami, pl. kép.
Csak azért jegyeztem meg, hogy ki tudjad javítani. Ha átolvastad vola föltét előtt, biztosan észreveszed a hibákat.
Egyébként tetszik az írásod.
Szeretettel: Kata
Köszönöm, javitom.
érdekes, de magda goebbels még 1945-ben öngyilkos lett,és megölte a gyerekeit is.
Természetesen igazad van. De…………… eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha….?
Kérlek olvasd el a Gonosztevő cimü irásomat is…..
Szia!
Jó eljátszani a gondolattal, mert remek dolog sült ki belőle.
Szeretettel: Rozália
ha ez összeáll egésszé, nem lesz rossz 😀
Szia Léna!
Tetszik ez az írásod, nagyon kifejező…
Nem tudom miért kerülte el a figyelmem…
Szeretettel ölellek: Lyza
Kedves Léna!
Még a hideg is kirázott, amikor elolvastam mi volt a kép hátuljára írva. Aki a gyerekeinek cián kapszulát ad, hogy megölje őket, azt elég nehéz elképzelni az árvagyerekek nagy gyámolítójaként.
Mindenesetre találó a történet abban a vonatkozásban, hogy sok náci főemberről nem tudni, hogy mi is lett velük valójában… Mivel a szovjet hadsereg találta meg őket /vagy a holttestüket/, ők meg mindent agyonkonspiráltak, sokakról feltételezték, hogy álnéven élnek Dél-Amerikában, még Hitlerről is.
Sokáig emlékezni fogok erre az írásodra!
Judit