Az Igazság Földje

Amikor Jack a portál sistergő, izgő-mozgó felszíne elé lépett, már sikerült koordinálnia a percekig tartó, egyre gyorsuló lélegzetvételeit. Nagyon izgult, mert nem tudta mi vár rá, de a nyugalmát meg kellett őriznie. Azt mondták neki, hogy a hely, ahová kerülni fog, még a legvadabb álmait is felülmúlja. Persze még senki nem tért vissza onnan, de Jack-ben fel sem merült a kérdés, hogy akkor honnan tudhatják, hogy milyen. Egy kutatócsoport tagja volt, amelyik fél éve felfedezett egy átjárót. A filmbéli „csillagkapuhoz” nagyon hasonló építményt, amit mostanra sikerült is a csapatnak működésre bírni. Átszállították egy észak-amerikai sivatag kietlen földjén épített repülőgéphangárba. Az akció szigorúan titkos volt. A kutatásba bevont buzgó tudósok valamit még arról is kiderítettek, hogy hova is vezet ez a portál, de csak homályos következtetések voltak ezek. Jack fiatal tudós volt. Ő volt az első vállalkozó szellemű egyén, aki kész volt átlépni a portálon. Kalandvágy és kíváncsiság hajtotta, de leginkább az, hogy apja nyomdokaiba lépjen, aki elismert tudós volt. Ezért is jelentkezett mindjárt elsőnek. Ő akart lenni ennek az ismeretlen világnak első földi látogatója.
Jack rászánta magát, vett egy nagy lélegzetet és belesétált a finoman hullámzó, folyékony, de mégis légnemű matériába. Egyre erősödő bizsergést érzett és a végére már úgy érezte, mintha egész testében remegne. Azután egy szempillantás alatt vége szakadt a remegésnek és egy kietlen, sivatagos helyen találta magát. Körülnézett és észrevette, hogy a portál bezárult mögötte, mintha nyoma se lett volna. Ameddig csak ellátott, mindent homoktenger borított, mint egy sivatagban. Az égen milliónyi csillag ragyogott, a Holdat viszont sehol sem látta. A sík tájat néhol homokbuckák és kisebb homokdombok törték meg, a messzeségben felsejlett néhány trópusi növény, pálmafa körvonala. Szürkület volt. Az egész terület sejtelmes fényben úszott, mintha egy nagy terem mind a négy sarkában egy kicsi lámpa világított volna, és ez szolgáltatta volna az egész tér világítását. Furcsamód ebben a szürke, félig világos, félig sötét fényben, a csillagok tisztán és fényesen ragyogtak Jack feje fölött, de plusz fényt így sem produkáltak.
Egy kis zöld gyík rohant be Jack lába mellett egy szikladarab alá. Jack tekintette ottmaradt a durva kövön, mert észrevette, hogy az ütemesen rázkódik. Pár pillanat múlva valamilyen dübörgést is hallott, ami egyre erősödött. Mintha valaki vagy valami közeledne felé. Felkapta a fejét és egy felé rohanó, szokatlanul magas, félmeztelen férfit pillantott meg. Egy kardot tartott támadó pozícióban a feje fölött, és így közelített Jack felé. Nagyon gyorsan haladt és nagyon félelmetes látványt nyújtott. Jack gyomra összerándult a rémülettől. De ahelyett, hogy eszeveszett menekülésbe kezdett volna, lemerevedett és sóbálvánnyá válva bámulta a férfit. Persze ha tudta volna, hogy támadója, a portál őrzője – aki azért nem volt éppen a helyén, mert elszaladt a közeli kávéautomatához – még csak első hetét tölti, mint kapuőr és még csak kezdő kardforgató, akkor fele ennyire sem rémült volna meg.
– Ne, kérem, ne bántson! – kiáltotta Jack, amikor már hallótávolságon belülre ért az idegen.
A kard lesújtott, de mellé ment, mert a hatalmasra nőtt férfi elbucskázott egy kavicsban és a homokban, Jack cipőjén landolt. Valószínűleg futás közben kövek is kerültek a szandáljába, és ez is közrejátszhatott abban, hogy elesett. Egy-két percig némán fújtatott, aztán hirtelen felült és törökülésben helyezkedett el. Így már nem tűnt olyan ijesztőnek, ezért Jack úgy gondolta, hogy akár meg is próbálkozhat társalgást kezdeményezni vele.
– Elnézést, de szabadna megkérdeznem, hogy ön tulajdonképpen kicsoda is?
Jack megpróbált a lehető legudvariasabban kérdezni. És éppen ezért nem tudott visszafojtani egy csendes kuncogást, amikor meghallotta magától ezt a finomkodó kérdést. A férfi nem válaszolt. Levette az egyik szandálját és kiszórta belőle a kavicsokat és a homokot, majd ugyanezt tette a másikkal is. Felállt és leporolta bő, sötétvörös nadrágját. Mindkét csuklóján színarany karperecet viselt és mindkét fülében karika-fülbevaló lógott. Kopasz volt, teste művészien kimunkáltan izmos volt, és legalább két és fél méter magasra nőtt.
– Érti, amit mondok uram? – kérdezte újra Jack.
A portálőr erre sem válaszolt, csak összeráncolta a homlokát. A kérdésekkel még mindig bajban volt.
– Nem, nem értem – válaszolta végül.
Most Jack ráncolta össze a homlokát.
– Ki maga?
– Nem a portál őrzője vagyok, és nem azért vagyok itt, hogy megakadályozzam idegenek behatolását világunkba.
– Ez valami vicc? Hiszen most támadt rám egy karddal.
– Ért engem?
– Nem, nem értem. Most járok itt először. Mit kéne értenem ezen a zagyvaságon?
Az őr is kezdett összezavarodni. Felemelte a kezét, kinyitott egy kis reteszt a karperecén és nyomkodott rajta valamit.
– Most először és utoljára – mondta – úgy szólok hozzád, hogy te is megértsd. Engedélyt kaptam rá. A nevem Taegor, a portál őrzője vagyok. A hely, ahol vagy most, az Igazság Földje. Én azért vagyok itt, azért őrködöm, hogy megakadályozzam illetéktelenek behatolását világunkba. A mi népünk nagyon keveset beszél és akkor is csak fordított igazságot mond. Úgy tartjuk, hogy az Igazság annyira felsőbbrendű és hatalmas, hogy nem szabad kimondani se és leírni se. Aki mégis megteszi, halállal lakol és ez alól senki sem kivétel. Te nem tudtál erről a Törvényről, de ez akkor sem mentesít büntetésed alól. Mivel nem sikerült megölnelek, ezért a 815-ös záradék értelmében adnom kell neked még egy esélyt. Teljesítened kell egy próbát, ami abból áll, hogy válaszolnod kell egy általam feltett kérdésre. Én személyes mérlegelés alapján eldöntöm, hogy méltó vagy-e arra, hogy megkíméljem életed. A kérdésemre csakis a Törvény alapján válaszolhatsz. Ha rosszul válaszolsz, meg kell, hogy öljelek.
Taegor ezt olyan hangon mondta el, mint egy telefonos ügyfélszolgálat automata hangja. Ezután már lazább hangnemben folytatta:
– Tessék, itt egy rövid prospektus erről, olvasd el.
Jack elvette az egyoldalas kis lapocskát, amin ez állt:

Amíg Jack ezt olvasta, Taegor megint nyomkodott valamit az egyik karperecén.
– Ne szólj, ha készen állsz. – mondta.
Jack egy pillanatra becsukta a szemét, hogy végiggondolhassa a történteket. Tehát most fordított igazság-módra kell kapcsolnia, hogy életben maradhasson.
– Nem állok készen, ne kérdezz. – mondta végül.
– Miért léptél át a kapun? – kérdezte Taegor.
– Mert nem éreztem rosszul magam az én világom hazug emberi között. Nem vágytam rá, hogy olyan világba kerüljek, ahol tisztelik az Igazságot. Nem hajtott a kíváncsiság. Nem tisztelem az Igazságot. – mondta összeszedett hangon Jack.
Jack-nek persze fogalma sem volt arról, hogy hová vezet a portál, csak most találta ki az egészet, mert szerinte jól hangzott ez a válasz. Egyébként pedig eleve hibásnak gondolta azt a felfogást, hogy az Igazságot nem szabad kimondani, és szörnyű diktatúrának azt, hogy halál járt azoknak, akik mégis megtették.
Taegor most gondolkodóba esett. Még sosem csinált ilyet és nem is számított rá, hogy mindjárt az első héten mérlegelni kell egy balul sikerült „gyilkolás” után egy behatoló válaszát. Még abban se volt biztos, hogy ezt kellett kérdeznie. De most már mindegy, valamit mondania kellett, mert kezdett nagyon kínos lenni a csend az óriási férfi és a kis tudós között.
– Na jó, megöllek. Nem győzött meg a válaszod. – mondta Taegor és legyintett hozzá a kezével.
Jack-ben egy pillanatra meghűlt a vér. Csak akkor nyugodott meg, amikor Taegor mosolyogva megveregette a vállát. Túlélte. Megfelelt a válasza.
Hirtelen valami sisteregni kezdett mögöttük. Mindketten odakapták a fejüket és látták, hogy
a portál újra kinyílt. Jack-nek eszébe jutott, hogy biztos a kutatócsoportjának egy újabb tagja lépett át a kapun. Egy szemüveges, kövérkés férfi zuhant a homokba a portálból. Amikor meglátta a támadóállásba helyezkedett Taegor-t és feltartott kardját maga előtt, felkiáltott.
– Ne bántson!
Taegor most nem hibázott. Az alacsony emberke immár örök rémületet tükröző feje elvált testétől és tompa puffanással a homokba pottyant. A kis zöld gyík kiszaladt a szikladarab alól.