Az ikerajtó – Prológus

Az ikerajtó

Prológus

I.
793. június 8., Lindisfarne

Rőtszakállú Thorvald a közelgő partokra nézett, majd a tengerbe köpött. A sámán látomása szerint Freyja istennő erre a helyre mutatott, ahol megtalálhatja Odin elveszett szemét. De a szűnni nem akaró köd közül előtűnő rideg sziklák nem hasonlítottak a Vallhallára, inkább Hél elátkozott földjére. Neki végül is mindegy, ha a pokolba kell is mennie érte, akkor is övé lesz Odin hatalma.
Hajóik csendesen értek partot hajnalban, pirkadat előtt – fontos volt, ha vannak helyi halászok, ne találjanak rájuk. Partraszálláskor Thorvald előreküldött pár őrszemet, akik most, hajnalhasadtakor értek vissza. Egy domboldalon kőépület állt, rajta a pogányok keresztnek nevezett jele. Harcosok sehol. Thorvald ismét köpött. Hol a dicső halál lehetősége – gondolta kesernyésen.
Délelőtt már a kővárban állt, körülötte lemészárolt papok, de ő csak a felborított oltár alatt található kőre meredt. Odin szeme nézett vissza rá. Leif és Kolbeinn, két hűséges szolgája, idegesen álltak mögötte. Egy ősrégi kéz formázta tenyérlenyomat volt a kövön. Thorvald remegő sajátját belehelyezte, mire a szemközti fal kövei szétnyíltak, és egy vasajtó tárult fel előtte. A kapun kirajzolódott a Bifröszt szivárványa. Kolbeinn felsóhajtott:
– Asgard hídja…
Thorvald a kapuhoz lépett – mintha a tengeren lenne, imbolyogni kezdett a talaj. A bifröszt feltárult előtte, és egy hóviharban úszó domboldal ködlött fel előtte a túloldalról. Intett szolgáinak, majd habozás nélkül mindhárman átléptek a kapun.

II.
1959. február 2., Holatcsahl-hegy

Igor egy filter nélküli cigarettát szívott. A vihar nem akart csillapodni, bömbölve adta tudtukra, hogy ez az ő felségterülete. Ráadásul ez a folyamatos nyüzsgés a fejében, a szél nem csak a testüket, de az agyukat is kezdte megtépázni. Szvetla mamuska erre mondta régen, hogy Csernobog az idegein táncol. Hát az övéin most egy egész orosz ezred jár kozáktáncot. Jól esett az izzó staub, megnyugtatta egy időre, nem beszélve a meleg füstről. Ha a hőmérő nem tévedett, közel mínusz huszonöt fok van idekint a hegy lábánál, és hajnalra lesz az kevesebb is. Szerencse, hogy Jugyin lába begyulladt és visszafordult, így most a felszerelése nagy szolgálatot tesz nekik. Nyugodj meg elvtárs, még mindig jobb, mint Szibériában követ törni ugyanilyen időben, felszerelés nélkül – gondolta fanyarul.
Épp azon merengett, vajon mennyire térhettek el az eredeti útvonaltól, amikor egy óriási alak tűnt fel a láthatáron. Hatalmas, torzonborz termete és csapzott szakálla egy pillanatra elhitette vele, hogy egy almastit lát. De a majomember közelebb érve inkább tűnt valami nomád harcosnak – nem mintha ez kevésbé lett volna értelmezhetetlen ott és akkor. A vadember üvöltött valamit, mintha kérdés lett volna, de talán a vihar miatt, Igor egy szót sem értett belőle. Valami nem tetszett neki abban, ahogy viselkedett – minden lépése eltökéltséget, fenyegetést árasztott. Igor óvatosan a sátor felé kezdett araszolni – a többiek alszanak, de ha legalább a két Jurijt és Zolotarjovot fel tudja kelteni, kellő túlerőben lennének. Ebben a pillanatban egy nyíl találta el a bal kezét. Igor felüvöltött, és félig meglepetten, félig dühtől eltelve jobbra fordult, ahonnan egy másik torzonborz alak tűnt fel – kezében íjjal. A majomember ismét üvöltött valamit, amiből csak annyit lehetett érteni a viharban, hogy "Odin".
– Baszd meg magad, te kibaszott majom! Zolotarjov, Szlobogyin, ébresztő! Megtámadtak minket valami ótvar manysik! – ordította Igor, és a sátor felé vetette magát. Ekkor azonban a másik irányból egy lándzsa csapódott a sátorba, felhasítva azt középen. Hányan vannak ezek? – gondolta Igor, de közben tovább kúszott a sátor felé. Jugyin másik nagy jótéteménye volt, hogy rá hagyományozta visszatérése előtt TT-33-asát. Úgy tervezte, hogy az út során szabadul meg tőle, mielőtt a KGB megtalálná nála. Igor nem tudta, miért keresné a KGB pont ezt a fegyvert, viszont megigézte a pisztoly, és egyelőre nem vált meg tőle. Szerencséjére. De a szerencséért tenni is kell. Ahol a lándzsa felhasította a sátrat, Szlobogyin feje bukkant ki. Álmosan, értetlenül nézett, de a katonai kiképzés nem múlt el nyomtalanul.
– Hányan vannak, elvtárs? – kérdezte Igortól.
– Legalább hárman. Kapjátok fel a jégcsákányokat, és nyomás kifelé. A sátor nem biztonságos.
Ezt alátámasztandó, újabb nyíl csapódott be közvetlenül Szlobogyin füle mellett. Ha nincs a vihar, a két szeme között találta volna el. A sátor hullámzani kezdett, majd középen továbbhasította a két Jurij, hogy mielőbb kijussanak az ismeretlen fenyegetés elől. Igor közben megkaparintotta a táskáját. Kikapta a pisztolyt, megnézte a tárat – 4 golyó volt benne. Ekkor ért oda a majomember. Közelről látta hatalmas vörös szakállát, kerek pajzsát és hatalmas kétélű kardját.
– Gyatlov elvtárs! Ez egy viking?! – próbálta túlüvölteni Szlobogyin a vihart és a rohamozó Thorvaldot.

III.
1959. február 25., Moszkva, Lubjanka tér

– Selepin miniszter elvtárs! Megérkezett a jelentés az uráli incidensről.
Selepin az érkező felé fordult. A vézna Uljasov remegve adta át a dokumentumokat.
– Selepin miniszter elvtárs, jelentem, hogy a Gyatlov-ügy rendezésre került.
– A vélhetően skandináv titkosszolgálati ügynökök holttestét elszállították?
– Igen, miniszter elvtárs. A személyüket érintő tárgyi bizonyítékokat lefoglaltuk a további sikeres nyomozás érdekében. Dokumentumok nem voltak náluk, egyelőre vizsgáljuk, hogyan jutottak át a határon.
– Találják meg mielőbb a felelősöket, mert hamarosan tájékoztatnom kell a pártvezetést az ügy fejleményeiről. Nem vet jó fényt a titkosszolgálatra, hogy az imperialisták ilyen messzire jutottak orosz hazánk földjén.
– Igenis, Miniszter elvtárs.