Az öltöny 27. fejezet

27. fejezet

– Na, mikor engednek ki? – robbant be a kérdésével Kinga.
– Szia, jó, hogy látlak. – köszönt Péter, Kingára. – Kérdésedre válaszolva, még nem tudom.
– Már majdnem egy hete nyomod az ágyat, – cukkolta Kinga. – nem unod még?
– Mint tudod, nem jó szántamból teszem, – nézett, kicsit bosszankodva Péter. – de már tényleg elegem van belőle. Dr. Seres azt mondta, hogy jól gyógyul a sebem, ha nem jön közbe semmi, akkor hétvégén haza mehetek.
– Az jó lenne, – örvendezett Kinga. – akkor mehetnénk együtt, mert a hétvégén én is szabad vagyok.
– Nincs sürgős nyomozni valód? – ugratta Péter.
– Nyomozni való mindig van, de most, nem kell bent lennem, szabad a hétvégém. – ült az ágya szélére Kinga.
Nyílt az ajtó, és dr. Seres lépett be két másik orvos kíséretében, leghátul pedig két nővér.
– Magunkra hagyna egy kis időre kisasszony? – nézett kedvesen Kingára Seres professzor.
– Addig lemegyek a büfébe, – indult az ajtó felé Kinga. – hozzak neked is valamit? – szólt, még vissza Péternek.
– Köszönöm, nem kérek semmit.
Alig csukódott be az ajtó, Seres professzor már fel is tette a szokásos kérdést. – Hogy van? Mennyire tudja terhelni a lábát?
– Általánosságban, jól vagyok, – kezdte válaszát Péter. – egyre kevésbé fáj a seb, de ha ráállok, akkor, még bele-bele nyilall.
– Ezt egy darabig még el kell majd viselni, – mondta dr. Seres, csak úgy mellékesen a lázlap tanulmányozása közben. – és ezentúl, előre fogja jelezni a frontokat. Elmehet időjósnak, ha megfigyeli, hogy milyen a fájdalom, hideg vagy meleg front esetén.
– Ezt, ha lehet kihagytam volna. – jegyezte meg Péter, csak magának.
– Máskor ne kakaskodjon, olyan emberekkel, akinél szúróeszköz van. – mondta az altató orvos dr. Kovács. Pétert nem altatták, helyi érzéstelenítéssel végezték a műtétet, de minden eshetőségre felkészülve ő is részt vett a műtétben.
– Nem láttam, hogy kés van nála, – magyarázta Péter. – szóltak is előre, hogy nagyon kell velük vigyázni, de abban a pillanatban, mikor azt a törékeny asszonyt fellökte, én gondolkodás nélkül közéjük ugrottam. Kiment a fejemből a figyelmeztetés.
– Bocsánat a megjegyzésért, – szabadkozott Kovács doktor. – nem tudtam, hogy valaki védelmében tette.
– Nem akartam megszúratni magam. – szögezte le Péter.
– Ez már nem változtat a tényeken. – szólt közbe a professzor, befejezve a jegyzetelést a lázlapon. – Gyógyultnak nyilvánítom. – nézett Péterre.
– Mikor mehetek haza? – lelkesedett fel Péter.
– Szerintem, holnap. – válaszolt dr. Seres. – Van valaki, aki segít haza jutni? – kérdezte.
– Igen, Kinga. – válaszolt Péter boldogan gondolkodás nélkül.
– A barátnője? – kérdezte a professzor.
– Nem a barátnőm, – kezdte a kérdés elhárítását a szokott módon, – legalább is nem, úgy ahogy gondolja. Ő a legjobb barátom.
– Az a lényeg, hogy egyedül nehéz lenne. – szólt bele a beszélgetésbe ismét Kovács doktor. – A lába még nem bírja a hosszú távú gyaloglást, – magyarázta. – nem árt belekarolni valakibe, így lekerül egy kis teher a műtött lábról.
– Mikor lesz kész a zárójelentés? – nézett kérdő tekintettel dr. Seresre.
– Szerintem, 11 óra körül kijelentkezhet a szálloda recepcióján, – viccelődött a professzor. – szerencsére fizetni itt nem kell. – nyugtatta, meg Pétert. – Ha kész lesz, a záró oda adom Piroska nővérnek, tőle majd átveheti.
– Köszönöm, professzor úr, – nézett hálásan Péter. – és mindenkinek köszönöm.
– Szívesen. – válaszoltak távozóban, szinte kórusban. Az ajtóból Piroska nővér még visszaszólt. – Majd beszólok, ha megkaptam a zárójelentést.
Becsukódott az ajtó, mikorra Péter megköszönhette volna. Még át sem gondolta, a további teendőit, amikor kopogtak az ajtón.
– Gyere be, – szólt ki Péter. – már azt hittem, soha nem érsz vissza a büféből. – tette még hozzá.
Nyílt az ajtó, de nem Kinga, hanem Jolán lépett be rajta. – Úgy hallom nem engem vártál? – nézett megtört pillantással Péterre.
– Jolán, – mosolygott rá Péter. – valóban azt hittem, hogy Kinga jött vissza a büféből, de ez nem azt jelenti, hogy neked nem örülök.
Jolán közben fájdalmas arccal leült az ágy melletti székre, kezét a hasára szorítva. Péter csak ekkor vette észre, hogy valami nincs rendben Jolánnal.
– Nem vagy jól? – puhatolózott Péter. – Nagyon sápadt vagy. Fáj valamid?
– A hasam, lehet, hogy elrontottam valamivel. – hazudta.
– Orvoshoz kellene menned, – fogta meg a hasára szorított kezét. – vagy, tudod mit? – lelkesült fel Péter. – Szólok Seres professzornak, biztos megvizsgál, és nem is kell menni sehova.
– Nem kell, hamarosan elmúlik. – hárította el a lehetőséget Jolán. – Inkább mesélj, hogy vagy, mikor engednek ki?
– Már egész jól vagyok, és ezt nem csak én mondom. Holnap haza mehetek.
– Örülök neki, – mondta Jolán, de nem látszott az arcán a felhőtlen öröm. – de akkor megint nem látlak egy darabig, vagy soha többet. – gördült le egy könnycsepp az arcán.
– Biztos, hogy fogsz még látni, – nyugtatta Péter. – megbeszélem otthon a költözésedet, és hamarosan jövök vissza érted, és akkor majd még meg is fogysz unni.
– Bár igazad lenne, – törölte meg a szemét. – azért én ezt még nem tekintem elintézettnek.
Kivágódott az ajtó, Kinga száguldott be rajta, a szokásos minden elsöprő tempójával. – Most hallom, hogy holnap haza engednek. – lelkendezett. – Bocsánat, – nézett Jolánra. – nem tudtam, hogy vendéged van.
– Igen, haza engednek, – válaszolta Péter. – és, igen, vendégem van. Ő Jolán, – mutatta be Kingának. – már meséltem róla, tőle kaptam a zsemlét, emlékszel?
– Igen, – nyújtotta a kezét Kinga. – köszönöm, hogy megmentette az éhhaláltól.
– Ő a nagynéném. – tette hozzá Péter.
– Nem is tudtam, hogy neked olyan is van. – nézett csodálkozva Kinga.
– Eddig mi sem tudtuk, – fogta meg Kinga kezét Jolán. – tegnap derült ki, hogy a volt férjem, Péter apjának a testvére.
– Elváltak, – kérdezte Kinga értetlenül.
– Meghalt. – mondta Péter, és úgy gondolta ezzel lezárta a történetet, de mint tudjuk ez nem elégítette ki Kingát.
– Mikor? – tette fel a következő kézenfekvő kérdést.
– Kinga, – szólt rá Péter. – itt most nincs mit kinyomozni, vége a történetnek. – Nyomozónak készül, – magyarázta Péter Jolánnak. – ha valami felkelti, az érdeklődését nem tud leállni a kérdésekkel.
– Jól van, na, – nézett mérgesen Kinga. – azért nem kéne az első találkozásunkkor lejáratnod. Nem vagyok annyira bunkó rendőr.
– Ilyet Péter nem is mondott, – engedte el Kinga kezét Jolán. – három évvel ezelőtt. – válaszolt Kinga utolsó kérdésére.
– Tényleg nem akarok tolakodó lenni, de nagyon érdekel a történet, – mondta Kinga. – viszont most elsősorban azért jöttem vissza Péterhez, hogy megbeszéljük a haza utazást. Utána, már el is tűntem, nem zavarom a további beszélgetést.
– Nem zavarsz, – nyugtatta meg Péter. – csak fogd vissza a kérdezésmániádat, és kérlek, ne vedd elő a noteszodat.
– Neked olyan is van? – Kérdezte Jolán.
– Van, – szögezte le Kinga, mérgesen Péterre nézve. – de Péter állandóan cukkol vele, ezért, előtte már nem veszem elő.
– És, mire használod? – tette föl a következő kérdést Jolán, mintha átvette volna Kinga szerepét.
– Felírok mindent, ami a nyomozás szempontjából a későbbiek folyamán, fontos lehet. – magyarázta Kinga.
– Akkor, most arra biztos nem lesz szükséged. – dőlt hátra a székén megnyugodva Jolán.
Kinga egy pillanat alatt elfelejtve a korábbi, beszélgetést, Péterhez fordult. – Akkor, mikor indulhatunk haza?
– Holnap délelőtt, ha elkészült a zárójelentés, – mondata Péter. – Piroska nővér szól, ha megkapta Seres professzortól.
– Akkor, hány órára jöjjek, – kérdezte Kinga. – én már reggel indulhatnék haza.
– Amikor ideérsz, – válaszolta Péter. – vagyis amikortól el tudsz viselni, mert, ha jól sejtem hosszú lesz a nap.
– Akkor reggel jövök, – puszilta meg Pétert Kinga. – és nem lesz nálam notesz. – indult az ajtó felé, és csak mintha mellékes dolgot közölne, még hozzátette. – Tegnap elkapták, aki megkéselt, gyorsított eljárásban ítélik majd el.
Péter szóhoz sem jutott, már csukódott is az ajtó.
– Sajnálom. – mondta Péter, csak úgy maga elé. – Így is elég baja van annak az embernek. – nézett ismét Jolánra.
– Aki bűnös, azt meg kell büntetni. – szögezte le Jolán.
Csend borult a kórteremre, mind a ketten a semmibe tekintve, gondolataikba mélyedtek. Próbálták átgondolni, hogy milyen lesz a jövő.