Az Önsorsrontó

Kedves olvasó!

egy furcsa, szokatlan történetet osztok meg Önökkel,ami nem mindennapi, de rámutat arra, hogy mindenhonnan van kiút, még a legmélyebb gödörből is.

Mindenki hisz valamiben. Még akkor is, ha nem vállalja fel. Valaki buddhista, vagy keresztény, vagy zsidó, vagy mohamedán, netán valaki a kommunizmus szép eszméjében hisz. Mások azt mondják, ők nem hisznek semmiben, csak az anyagban, amit látnak, amit tapasztalnak. Ők sem hitetlenek, ők materialisták, de nem képesek felfogni, megérteni, hogy ez is egy fajta hit. Ugyanis hinni kell. Hit nélkül csak ideig, óráig lehet létezni. Az élet egyik nem látható, nem érezhető alapeleme a hit. Én a szerelemben hittem egész életemben, s abban is hiszek mind a mai napig. Abban, hogy ha szerelemben élünk, akkor minden lehetséges, s semmi sem lehetetlen. S persze a szerelemből fakadó boldogságban is feltétel nélkül hittem. Múlt időben. Mára már sem a szerelemben, sem pedig a boldogságban nem tudok hinni. Lehet, hogy hitetlen lettem?! S megkezdődik a visszaszámlálás, hisz hit nélkül élni, csak ideig, óráig lehet…?!

Már megint nem bírtam magammal. Immáron sokadszor. Mindenesetre végre valahára vége lesz ennek az egész cirkusznak. Gondoltam magamban, miközben folyattam magamnak a forró, illóolajos fürdővizet. gyertyákat gyújtottam a kád, s a mosdó szélén is, hogy minél nyugodtabb hangulat uralkodjon el a fürdőszobában. Míg folyt a víz, rágyújtottam egy szál cigarettára. Miközben szívtam a cigarettát, gondolkodtam azon, micsoda jó kis cirkusz lesz, ha végre meghalok. Nem tudtam kitörölni magamból a brutalitásom képeit, s azokat a fájdalmakat sem, amiket ezzel a brutalitással okoztam annak, akit szeretek. Mára kissé lenyugodtak a kedélyek, de semmi nem olyan, mint amilyen volt valaha, vagy amilyennek lennie kéne. Nem bírom tovább ezt a se veled se nélküled hülye helyzetet. Ő most azt hiszi, minden rendben van, a körülmények ellenére. Most nem szóltam neki előre. Nem fenyegetőztem semmivel. Most csak úgy hirtelen fog megtörténni. Nincs más választásom.

Se lakásom, se munkám. akivel kapcsolatban vagyok, meg hallani sem akar rólam. Elég volt abból, hogy állandóan másoknak kell könyörögnöm, hogy had hajtsam náluk álomra hülye fejem. Nem bírom tovább. próbáltam szépen, okosan, bután, sehogy nem tudtam elérni, együtt élhessek azzal, akit szeretek. Persze, mert ő már nem szeret. isten tudja, mikor mondta ki utoljára magától. De ez most már lényegtelen. Megiszom a kiöntött kávémat, a pálinkámat, elszívok még egy cigarettát, és véget ér a játék…

nem gondolkodom, nem gondolok senkire, miközben szertartásosan elfogyasztom a kávét, pálinkát, s a cigarettát. Kissé szédülve érek a fürdőszobához, ahol azonnal belezuhanok a forró habos, illatos fürdőkádba. Alámerülök a forró víznek. semmi kép nincs előttem, csak az, hogy hiába szerettem, s szeretek, már nem kapok viszonzást… Megfogom a borotvapengét, és egyetlen hirtelen, erős mozdulattal a csuklómnál elvágom az ütőeremet. Nem nagy vágás, csak 3-4 cm lehet, de annál jobban fáj, s annál jobban vérzek. Az egyik énem, mintha visszakozna ettől az egésztől, a másik azonnal eluralkodik rajtam,s nem enged a tiltakozásnak. Eddig sokszor engedett, de most nem fog. Nem akarok összevérezni mindent, s ameddig lehet, élni akarok… Hátha megcsörren a telefon, s váratlanul azt mondja Ő, hogy szeretlek… Reménykedek, míg el nem vérzem. Kezemet alámerítem a forró víznek. Még a sötétben is látszik, hogy a tiszta víz, hogy sötétül el a véremtől. Kába vagyok… Szédülök… Nagyon rosszul érzem magam. Ha már elkezdtem, be is fejezem, szólt bennem makacsul az egom hangja. Hirtelen kiemeltem a kezem a vízből, s még egy vágást ejtettem rajta. Ez már mélyebb, s hosszabb lett, mint az előző…spriccel a vérem össze-vissza. Megrémülök. Elfog a halálfélelem. Nem tudom, mitévő legyek. Végül is, meg akartam halni, vagy nem?! Hát most itt van. reménykedem, hátha megszólal a telefon… Egyre véresebb minden… a telefon néma… Megpróbálok kihajolni a kádból, s a telefonért nyúlni, hogy segítséget hívjak. Meggondoltam magam. Élni akarok. Kihajolok a kádból, nyújtom a kezem a telefonért. Mindjárt megvan! Ez az. Majd a következő pillanatban mikor már majdnem elérem a telefont, erőtlenül csúszom vissza a kádba. Látásom elhomályosul, csak a véres fürdőkádat látom, majd tekintetem megakad az egyik gyertyalángon. Erőtlenül, élettelenül bámulom a gyertyalángot. Belefeledkezem a gyertya fényében, úgysem tudok már mit tenni.

Tűző napsütés van, súlytalanul sétálok azon az utcán, ahol valaha laktam. Amire azt mondtam, otthon. Az én otthonom. Ahová mehetek, hol az én világom van. Most is ugyanolyan nagy a forgalom, süt a nap, késő délután lehet. Súlytalanul sétálok, a valaha volt ismerőseim, ügyet vetnek se rám, mennek tovább szótlanul a maguk útján. Sétálok a liget felé, ahol régen annyi időt töltöttem a magas fák árnyékában. Hirtelen szólni sem tudok a döbbenettől. Húsz éves önmagamat látom, amint gyógyszereket szedve iszik egy padon. Szóval ilyen a halál. Szembesülnöm kell egykori önmagammal. Közelebb lépek magamhoz. Hívatlanul is leülök- magam mellé. – Finom? kérdezem egyhangúan magamtól. Mire kapom is a választ: – Mintha nem tudnád?! természetesen tudom. Valaha az édes vermouthokat szerettem inni. Mit inni? Nyakalni. Olyan természetesen válaszolt az a húsz éves suhanc, hogy elcsodálkoztam rajta. Néztem egykori önmagam. Végignéztem magamon, s nem győztem csodálkozni. Tényleg ilyen világellenesen néztem ki valaha? Vicces. Mit vicces, nevetséges. Zöld katonai nadrágban, hatalmas kék színű acélbetétes bakancsban üldögéltem, hajam oldalt s hátul kopaszra nyírt, a fejem tetején lévő pár centis hajkorona,meg lakkoktól, zselétől mered az ég felé. – Beszélgetünk kicsit? kérdeztem tétován, mit aki nem tudja hova rakni a helyzetet. Nekem már úgyis mindegy, nem vár senki sem, nem kések sehonnan. –Mondjad. jött az unott válasz.

-Tudod azt, hogy most mekkora hülyeséget csinálsz? Tudod ki vagyok én, s honnan jöttem? Én vagyok a 10 évvel ezutáni önmagad. Akarod e tudni, hogy ha most nem végzel magaddal, milyen lesz az életed? Mert elmondhatom. Persze annak ellenére, hogy épp most haltam meg, csak 10 évvel később?! erre már felkapta a fejét a suhanc. – Na ki vele! Mesélj! Hallani akarom. sőt, tudni is! Tudod mióta várom azt, hogy valaki meglátogasson a más világról, s meséljen nekem arról, mi van odaát, vagy milyen lesz az életem?! – tette fel a kérdéseket nekem az egykor volt én. – Hol is kezdjem? Szóval, ha minden igaz, s mindent úgy teszel, ahogy én tettem, akkor egy év múlva már feleséged lesz, két év múlva lesz egy fiad, s egy temérdeknyi adósságod. Lesz egy lakásotok, aminek köszönheted a nagy adósságodat, s három munkahelyen fogsz dolgozni, hogy valahogy megéljetek. Ez megy majd egy évig, amikor elhagyod a feleséged,s a fiadat, egy másik nőért. Természetesen a szerelem nevében teszed mindezt, mert másban sem tudsz hinni, csak a szerelemben. együtt is élsz majd azzal a nővel, de nem sokáig. Hirtelen majd az utcán találod magad, úgy, hogy szó szerint semmid nem lesz. De szó szerint. A mamánál próbálsz meg talpra állni, s új életet kezdeni. Több kevesebb sikerrel. Folytassam? kérdeztem a tágra nyílt szemű önmagam, aki szólni sem tudott a hallottak után. –Hát, lenne még kérdésem, de ha már így belekezdtél, folytasd kérlek. – Ezen viszontagságok után találsz majd valakit akivel lesz egy nem hosszú életű kapcsolatod, mégis nyomot hagy benned örökre. Lesz egy közös verses kötetetek is. Majd bizonyos események hatására, hirtelen sok pénzhez fogsz jutni. Nem válsz el a feleségedtől, együtt fogtok maradni. bár, nem sokáig. Ahogy a hirtelen jött pénz sem fog sokáig tartani. Sok emberi csalódásban lesz részed ekkor, nagyon magad alatt leszel, s hirtelen azon veszed észre magad, hogy megint benne vagy abban a mókuskerékben, amitől mindig is irtóztál. szép lassan kiszeretsz a feleségedből, idővel aztán meg is fogod utálni. Aztán történik majd valami, ekkor épp 27éves leszel, ami örökre megváltoztatja az életedet. Találkozol valakivel, akivel hatalmas nagy szerelem fog kialakulni köztetek. csak épp egyikőtök sem lesz független. Közös jövőt terveztek majd, mindketten elváltok, hogy egymáséi lehessetek, de sajnos ebből sem fogsz, fogunk jól kijönni. Ismét mindenedet el fogod veszíteni, a lakásodat, az ingóságaidat, szinte csak a ruháid maradnak meg, s te ott leszel a válság közepében munka nélkül. Velem együtt. –S te most hogy kerülsz ide,ha megkérdezhetem?! vágtam közbe saját magamnak. – Hát, a szerelem nevében, ami idő után viszonzatlan lett… felvágtam az ereimet, s meghaltam. Azt hiszem legalábbis. Minden jel erre utal. –Te jóságos Isten. Én meg azt hittem a jövőbeni énem olyan spirituális tudásra tett szert, hogy kedvére utazgat az időben, s segíti saját magát. Még te prédikálsz nekem ezek után?! –vágta rám szemrehányóan az ifjú önmagam, teljesen jogosan. –Igen, én. feleltem –ugyanis nem akarom, hogy elkövesd ugyanazokat a hibákat, amiket én elkövettem. Hallgass rám. Tudom, hogy a szerelemben hiszel,de ez nem jó. ebbe nem lehet hinni, mert mindig csalódás lesz a vége. Tudom, mert megtapasztaltam. megcsalnak, kiszeretnek belőled, hazudoznak egyfolytában. Te meg állat módjára bántod azt, akit szeretsz. s ezért nem fog viszonzásra találni az érzelmed. Ezzel a nővel, akiért elváltál, akivel boldogan akartál élni, vele jórészt miattad ment tönkre a szerelem. Más kérdés, hogy benne is volt sok hiba, de ez most főleg a történtek után, már jelentéktelen.

– Mégis, mit tegyek? Hol hibáztam szerinted?

– A legnagyobb hibát már régen elkövetted, amiért anyagilag még sok-sok évik vezekelni fogsz. Erről már nem tehetsz. De szabadságodban áll, más utat választani, mint amit én választottam. természetesen, ez esetben, ha bármit is máshogy cselekedsz, nem tudom, mi lesz a következménye.

– Ha te megtehetnéd… min változtatnál? Mondd el kérlek.

– Először is, nem venném feleségül azt a nőt. Ha a fiadnak meg kell születnie, házasság nélkül is megszülethet. De semmiképpen ne kötelezd el magad AZZAL a nővel! Még a szerelem nevében sem. Ha pedig megteszed, akkor már úgyis mindegy lesz, minden majdnem úgy fog történni, ahogy elmeséltem neked. Hidd el nekem. szép dolog az, amiben hiszünk mindketten, de nem erre a világra való. legyél kemény, pénz centrikus ember, persze ne hanyagold el az érzéseidet sem. lesz lehetőséged sok pénzt keresni, csak jól kell tudnod bánni vele. Én nem bántam vele jól. Túl sokat adtam. Számolatlanul. Amikor meg nekem kellett volna, mindenki eltűnt mellőlem. Ilyen az élet, ilyenek az emberek. Nőj fel végre. Hagyd abba az ivást, s az önpusztítást, s tégy rendet magadba. Törekedj a harmóniára, s tudd, hogy a gondokon felül lehet emelkedni. Én nem tudtam… De most már tudom… Én sem lettem volna öngyilkos, ha mindezeket tudom, s erőt, hitet meríthetek ezáltal az életemhez. Örülj, légy boldog…

– Legyek boldog?- vágott közbe a régi énem. Mégis mitől legyek boldog? Minek örüljek? Meg tudod mondani?

– Örülj annak, hogy élsz, hogy lélegezel. Hogy szeretethetsz. Örülj annak, hogy a földön vagy. S néha egy rohanós nap után, mint régen, menj fel a háztetőre, nézd meg a naplementét, gyönyörködj benne. Majd ha besötétedett, nézd a csillagos eget, s tudd, hogy halhatatlan vagy! Légy ennek a tudatában,s boldog leszel! soha ne felejtsd el, hogy a teremtés apró szikrája vagy, örök, s halhatatlan, s amit most élsz, amit most „én”.-nek nevezel, nem egyéb, mint egy színdarab része, egy szerep, amit jól, rosszul, de el kell tudnunk játszani. s hidd el nekem, ha ezt nem felejted el, ha semmid se lesz, összeszeded magad, s boldog, teljes ember leszel. Önmagaddal is ki leszel békülve, ami a legfontosabb. Ebben higyj, s meglátod, boldog leszel.

– Társ nélkül is? kérdeztem

– Társ nélkül is. Bár hiányozni fog, de hidd el, amint így leszel, ilyen állapotban, már nem fog annyira hiányozni, s rád fog köszönni a szerelem.

– Hülyeségeket beszélsz. Nem mondom, hogy nincs igazad, de társ nélkül, szerelem nélkül számomra ez képtelenség.

– Nem az, csak kezdj el változni, s rájössz te magad is. Nézd, az ember életében vannak törések. Amikor én szembesültem azzal, hogy a nő akit mennyire szeretek, már nem szeret engem, boldogtalan velem, s mellettem, sőt, már velem lenni sem akar, akkor egy világ omlott össze bennem. Elkezdtem változni, hátha megszeret, de sajnos már képtelen volt rá. Én ha egy lépéssel közelebb mentem hozzá, ő kettővel hátrált, ahelyett,hogy jött volna felém. Nem jött, mert nem akart. Mert olyan messze rugdaltam magamtól, hogy el sem tudom mondani. Gondoltam akkor, majd az idő megoldja. Talán megenyhül, sőt idővel talán újra szeretni fog. De nem történt meg. Én ezért haltam meg. s mikor meghaltam, döbbentem rá azokra a dolgokra, amiket mondok neked. Ha tudtam volna, nem halok meg. Akkor éltem volna tovább az életem nélküle. Erre viszont képtelen voltam. Többet éreztem, mint szerelem. Rajongtam érte. Imádtam minden mozdulatát, a mosolyát a testét,s az örömöket amiket átélhettem vele. Érzelmileg függővé, s kiszolgáltatottá váltam. Ennek vetettem véget, az életemmel együtt. Már hiba volt, tudom, de ez van. Ez a szabad akarat. Mókás, mi?!

– Hát az. S rendesen összezavartál ezzel az egésszel. Egy biztos. Én most megváltozom.

– Vigyázz, fájni fog! Nem lesz egyszerű! Mindenkit el kell tépned magadtól, akihez közöd van, mert különben visszarángatnak ide, ebbe a helyzetbe. s ha bajba leszel, senki nem fog a segítségedre sietni. Többet nem tudok mondani. A kis álomvilágodra vigyázzál,s ha a tanácsaim közül egyet kéne csak megfogadnod,akkor ezt az egyet fogadd meg: soha senkinek ne beszélj a te világodról,s soha senkit ne engedj be oda. Mert akit oda beengedsz, az fogja életed legnagyobb fájdalmát okozni. Láthatod, hisz én belehaltam…

Ekkor elmosódott előttem a kép, pár pillanat múlva kitisztult. Ugyanott, ugyanazon a padon ültem, ahol eddig, csak már egyedül voltam. Vajon megfogadja egykori énem a tanácsaimat? Mit fog tenni, hogy alakul az élete? Ezen gondolkodtam, mikor megláttam egy alakot. Jött felém, tiszta ruhában, barna zakóban, fekete nadrágban, frissen vasalva, mintha a skatulyából húzták volna ki. ahogy jött közelebb, vettem csak észre, hogy idősebb önmagam közeledik felém. Szó nélkül leült mellém, s mielőtt bármit szólhatott volna, megszólaltam:

-Te is most haltál meg?! kérdeztem kissé kárörvendőn

– Nem. Én hozzád jöttem. Épp az igazak álmát alszom, tehát számomra ez most egy álom. Miért, te most haltál meg? kérdeztem magamtól

– azt hiszem. Legalábbis földi idő szerint, kb egy órája eret vágtam magamon.

– Nem szép dolog, s nem szép halál, mit ne mondjak. Muszáj volt?

– Igen. A szerelem nevében muszáj volt. Tudod, nem viszonozta.

– Tudom. nekem se viszonozta még 10 éve. Aztán el kellett gondolkodnom.

– S mire jöttél rá?

– Arra, hogy semmilyen hit nevében nem szabad meghalni, s a saját boldogságunk, nem másokon múlik. szép dolog, ha mással osztozhatsz benne, de nem másokon múlik. Érted?

– Értem, s tudom is, csak épp élni nem tudtam ezzel a gondolattal.

– Azt látom. Én amikor a kádba ültem, s szikét vettem a kezembe, én nem úgy döntöttem ahogy te. Én úgy döntöttem, hogy megváltozom, jobb ember leszek, s ha kellek, ha Ő tud majd így szeretni,akkor szeressen, ha nem ,akkor majd szeret más.

– Vicces. Tudod milyen érzés függeni mástól érzelmileg?!

– Na ez az, amin először változtatni kell. Soha nem függhetsz érzelmileg senkitől. Mert senki nem ér annyit. Hidd el.

– Könnyű mondani. Tudod te milyen érzés az, mikor nem hív fel órákon keresztül, vagy nem veszi fel a telefont, te meg azt sem tudod, mit csinál?! S kivel…?

– Tudom. ne feledd, ezeket én is átéltem, benne voltam. De hidd el, nem ér annyit. Meg tudsz változni, képes vagy rá, csak akarnod kell. S fájni fog nagyon. Mint ahogy a hernyó sem tudja, hogy lepke lesz belőle, s neki is nagy változáson kell keresztülmennie, míg végül szép szárnyakkal repkedhet ide-oda. Most te vagy a hernyó, s bizony, pillangóvá kell válnod. Hogy szabad lehess, hogy újra tudjanak szeretni. Ő már pillangó. Nézz rá úgy, olyan szemmel. s tedd fel magadnak a kérdést: egy pillangó vajon érezhet szerelmet egy hernyó iránt?! Mert szerintem nem.

– Szerintem se. feleltem tétován – te hogyan kezdtél pillangóvá válni?

– Nehezen. Sok fájdalmat kellett átélnem, sok megunt eszmét le kellett gyilkolnom magamban. Sok mindent át kellett értékelnem. Bár, ha a változás megkezdődik, akkor már semmi nem állhat az útjába. Csak az Isten. Ő is csak akkor, ha ez a változás ellenkezik a terveivel. Neked meg kell változni. Most. Sok mindnet meg kell tanulnod.

– Például?

– Például azt, hogy a boldogság nem az anyagiakon múlik. Hogy van erőd újjáépíteni az életedet akkor is, ha az árvíz mindenedet elviszi. Mert teremtő vagy! Saját magad életed teremtője. szabad akaratod van, bármit megtehetsz, csak viselned kell tetteid következményét. meg kell tanulnod értékelni a mai napot, mert a múlt elmúlt, a jövő még nem ért ide, s csak a jelen pillanat van. Csak most tudsz szeretni. Nem holnap kell, vagy holnapután, hanem ma. Amíg lehet. Ki tudja, mikor szól közbe a sors, hogy végül késő legyen szeretni. szeress ma, s ha ma szeretsz, akkor szeretni fogsz holnap is. Légy boldog a jelenbe, mert mit teszel, ha hirtelen véget ér? Mindig legyen egy kis időd azokra akiket szeretsz, minden nap. S minden nap úgy feküdj le aludni, hogy ha reggel nem kelnél fel, akkor a szeretetlenség miatt, vagy a kimondatlan érzéseid miatt, ne legyen lelkiismeret furdalásod. Ez csak egy része annak, amiket meg kell tanulnod.

– Miben kell először változnom, vagy mit kell megtanulnom, ahhoz, hogy megtudjak változni?

– Az első, s legfontosabb dolog: Ha ott belül, a szívedben megváltozol, megváltozik minden. Te is és az életed is megváltozik. Ha a szívedben meg tudsz változni. Kezdd ezzel, s ha sikerül, akkor találkozunk. Ugyanitt. Eljövök ide, megkereslek, s elmondom, hogyan tovább.

– De hisz én meghaltam.

– Még nem haltál meg, csak agonizálsz. De ha sokáig csevegünk itten, akkor viszont elvérzel a kádban, s biztos meg fogsz halni.

– Ne menj még! Mesélj rólatok! Mi történt? Él még? Együtt vagytok?

– Változz meg, s megtudod! Amúgy üzensz Neki valamit? – mondta kis hamiskás mosollyal az arcán.

Tehát igen. Ez a lényeg. Akkor él még, s együtt vagyunk. Megszeretett.

-És boldog vagy?

– Azt hiszem, igen. hangzott a válasz – Boldog vagyok, mert szeretjük egymást. A többi nem számít. De most menj, mielőtt elvéreznél. még találkozunk. Üzensz neki valamit?

– Igen! Mondd meg, hogy köszönöm, hogy bízott bennem, s bármilyen nehéz is lesz, megváltozom, s méltó leszek arra, hogy szeressen.

– Tudja. Már tudja. mondtam magamnak, s a következő pillanatban, mintha valami földöntúli erő kerítene hatalmába, odanyúltam a telefonért,s hívtam Őt, hogy bajban vagyok. Majd nagy fényesség tűzött a szemembe…

Épp úgy ahogy most, amikor 40 évesen ülök egy társasház teraszán a készülő könyvemmel, s nézem Őt, ahogy a virágait gondozza. Még ma is csodálom, még ma is szerelmes vagyok Belé! nem lett igaza, s ez boldoggá tesz. Más kérdés, hogy még mindig egy kicsit függök Tőle, de nekem ez így jó. S igen Boldog vagyok. Még akkor is, ha rám néz a virágjai közül, s egy mosolyt küld felém. Nem tudhatom, mennyi hazugság hangzott el felém azokból az ajkakból, nem tudom hány megcsalás van a mosolya mögött, de az már egy másik történet… már ne érdekel. Itt van, Nekem van itt. Nem másnak.