Erzsi néni a fiától és a családjától búcsúzott, akik minden hétvégén meglátogatják őt. Most is, mint mindig, kitett magáért, sütött, főzött nekik bőségesen. A kis unokáinak készített sütemény teljesen elfogyott, nem is tudott csomagolni nekik belőle. Pedig mindig sokat süt, de ritkán marad pár darab.
Az egyik unoka hazafele mondta is az apukájának:
– A mama olyan finom süteményeket csinál!
Az apukájuk mosolygott. Tudta, hogy a mamájuk nem különösebben jó szakács, de tudta azt is, hogy mi a titka:
– Beleteszi a lelkét is.
Erzsike, ezektől a hétvégi látogatásoktól eltekintve, egyedül élt. A férje már régen meghalt, a fia is kirepült a családi fészekből, mégsem érezte magát magányosnak. A környékbeli hasonló özvegyasszonyokkal szívesen locsi-fecsizett, a hétvégék pedig teljesen elegendőek voltak a boldogságához. Amikor elment bevásárolni a napi szükséges dolgokat, akkor is mindig összefutott valakivel, akivel elbeszélgethetett kicsit.
Egyszer, amikor megint vásárolni ment, akkor a bolttól nem messze levő pad alatt egy kiskutyát látott. Kicsi volt, borzas, és összekuporodva, ártatlan tekintettel nézett rá. Ahogy Erzsi néni rápillantott, furcsa, megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. És ez az érzés végig ott motoszkált benne, amíg a boltban volt.
Amikor kijött, akkor a kiskutya még mindig ott kucorgott a pad alatt. Erzsike bánatosan, szánakozva nézte, de közben tovább cipelte a szatyrait hazafele. Már kezdte volna elfelejteni, amikor azt vette észre, hogy a kiskutya követi őt.
Megállt, hátrafordult, amire a kutyus is megállt, nagy szemekkel nézte őt. Lerakta a szatyrait, és elkezdett hadonászni felé:
– Nem mész haza!
A kutyus lehasalt a földre, letette a fejét, de továbbra is elesetten nézett felfele. Erzsi néni hagyta, felvette a táskáit, sietett tovább, de a kiskutya továbbra is a nyomában maradt.
Úgy ért haza, hogy a kutyus pár méterre volt mögötte. Behurcolkodott, majd amikor látta az ablakon keresztül, hogy a kiskutya továbbra is ott ül az ajtó előtt, akkor kiment, adott neki egy kis mócsingot.
A nap hátralevő részében az otthoni teendőit végezte, nem ment ki a házból, szinte el is felejtette a kutyust.
Másnap reggel, amikor kilépett a házból, akkor az ajtó előtt találta, mintha mindig is az lett volna a feladata, hogy rá vigyázzon. Lehajolt, megsimogatta a kutyus buksiját, majd elindult a boltba. Amíg bevásárolt, addig a kiskutya végig követte, alig valamivel mögötte. Amikor hazaérkezett, akkor nem csukta be előtte az ajtót.
A kiskutya megállt a küszöbnél, ártatlan, kérdő tekintettel nézett rá.
– Gyere csak be nyugodtan! – mondta neki. A kutyus bátortalanul belépett a házba.
– Ne félj, nem bántalak! – biztatta, amire a kiskutya farok csóválva, boldogan odasietett a lábához.
Erzsike megsimogatta a bundáját.
– Jól van, na, elég legyen! – A kutyus szófogadóan leült.
Keresett a lábasai között egyet, amit odatett eléje, majd körbenézett, hogy mit is adhatna enni neki. Amikor megtalálta, és beletette a tálkába, akkor a kutyus vidáman csóválta a farkét, miközben a kezét nyalogatta.
Erzsikét jóleső érzés öntötte el.
A nap hátralevő részében a kutyus végig a lába közelében volt. Csak akkor kéretőzött ki – szobatiszta volt -, amikor a kis, vagy a nagy dolgát végezte. Este sem rakta ki őt, hanem hagyta, hadd maradjon benn a házban.
Reggel Erzsi néni másik boltba ment, mint ahova szokott járni, mert úgy gondolta, hogy a kutyusnak is vesz valamilyen eleséget, és az nem volt a megszokott üzletében. A kiskutya természetesen most is elkísérte, de már nem mögötte, hanem közvetlen mellette lépdelt.
Mindent megvett, amit szeretett volna, egyetlen apró incidens zavarta meg a vásárlást, azaz pontosabban nem is a vásárlást, hanem a haza fele tartó útjukat.
Alig pár lépést tettek meg a bolttól, amikor egy idős néni önfeledten sietett feléjük, miközben hangosan örvendezett:
– Drága kiskutyám, csakhogy előkerültél!
Erzsike értetlenül állt, miközben a kutyus félve bújt el a lábai mögött.
Heves vitatkozás folyt a két idős hölgy között, miközben a kiskutya riadt tekintettel nézett, hol az egyikükre, hol a másikukra. Az ismeretlen néni meg volt győződve róla, hogy a nemrég eltűnt kiskutyáját találta meg, említette is a két jellegzetes foltot a kutyus fején. Erzsike is védte a saját igazát, és ezt csak erősítette az, hogy a kiskutya végig az ő lábához bújt, félve a másik nénitől, nála keresve menedéket. Lassan higgadtak csak le, és ez a közbeavatkozó járókelőknek is köszönhető, akiknek feltűnt a két hölgy vitatkozása.
Amikor hazaért, még mindig kissé dúlt-fúlt, hogy valaki el akarja venni tőle az ő kutyuskáját.
– Ne félj, megvédelek! – mondta neki, miközben a kutyuska hálásan nézett rá, a farkát sebesen csóválva.
Aznap sokszor féltve nézett rá, mintha attól félne, hogy valaki el akarja lopni tőle.
Este közvetlen az ágya mellé tett egy szőnyeget, a kiskutya azon feküdt, miközben halkan szuszogott. Erzsi néni békésen, nyugodtan aludt el.
Reggel, amikor felébredt, a kiskutya nem volt sehol.
*
Kétségbeesve kereste mindenhol a házban, majd a ház körül is, de nem találta. Ismételten átnézett, átforgatott mindent a lakásban. Benézett minden ágy alá, elhúzott minden széket, felforgatott minden mozdíthatót, ahova szerinte beférhetett a kiskutya. Az egész napja a keresgéléssel ment el, nem csak a házban, a ház körül kereste, hanem a szomszédait, a környező ismerőseit is megkérdezte, hogy nem látták-e az ő kiskutyáját valahol. Nem lett meg, senki nem is látta.
Este nyugtalanul feküdt le, sokáig nem jött álom a szemére. Üresnek érezte a házat.
Pár nappal később azt hitte, hogy végre megtalálta.
Bevásárolni ment, amikor megpillantott egy másik, addig még soha nem látott asszonyt, aki mellett egy kiskutya lépdelt. Önfeledten sietett feléjük, miközben hangosan örvendezett:
– Drága kiskutyám, csakhogy előkerültél!
Az asszony értetlenül állt, miközben a kutyus félve bújt el a lába mögött.
Heves vitatkozás folyt a két idős hölgy között, miközben a kiskutya riadt tekintettel nézett, hol az egyikükre, hol a másikukra. Erzsi néni meg volt győződve róla, hogy megtalálta az elveszett kiskutyáját, mivel két jellegzetes folt volt a fején, ami eléggé összetéveszthetetlenné tette. Az eddig még nem látott asszony is védte az igazát, amit csak erősített az is, hogy a kiskutya végig az ő lábaihoz kucorodott, menedéket keresve. Végül a járókelők is segítettek a két hölgy megnyugtatásában.
Összetörve ballagott hazafele, miközben arra gondolt, hogy pedig milyen jellegzetes, piszkosfehér, szarvakra emlékeztető két folt volt a kutyus fején.
*
Amikor a hétvégén a fia és az unokái meglátogatták, akkor valamiért a süteményéből szinte semennyi sem fogyott el. Hazafele az egyik unoka mondta is az apukájának:
– Ma nem volt jó a mama sütije!
Az apa elgondolkodva válaszolt:
– Igen, valami hiányzott belőle.
***
13 hozzászólás
Kedves István!
Messzire vivő gondolatokat indított el bennem.
Ylen
Szia Ylen!
Nagyon örülök neki, dicséretnek veszem, hiszen ez is jellemzi, jellemezheti a jó prózát.
Üdv: István
Szia István! Van amikor az "elvarratlan szál" előnyére válik egy írásnak (T.M Varázshegyében pl. nyitva marad a kérdés, mi lett a főhős sorsa, túlélte-e a háborút, és találkozott-e még szívszerelmével) -itt azonban zavaró, hogy a legizgalmasabb mozzanatra, a kiskutya eltűnésére nem adsz magyarázatot. Hiába jó a történet, ott motoszkál bennem a kérdés: hová tűnt? Nyitva maradt az ajtó, elszökött, elkóborolt? Miért tette volna, önként szegődött E. néni mellé? Ellopták volna? Ki és hogyan lopózott volna be, s miért csak a kiskutyát vitte el? Az ilyenfajta "elvarratlan száll"-ra inkább a "kidolgozatlanság szó illik. A címmel is van egy kis problémám: az "egy" meghatározást nem tudom hova tenni. Értem persze: arról van szó, h az ördög itt egy másik arcát mutatja, nem azt, amit általában ismerünk…?) De tényleg jó, nem szájbarágós, s eléggé összerendezett! Üdv: én
Szia Bödön!
Igen, a hozzászólásod végén rátapintottál a lényegre, ami mindig foglalkoztat – és vagy sikerül eltalálnom, vagy nem. A szájbarágósságról van szó. Mennyi legyen az utalás, és mennyi legyen az, amit konkrétan leírok.
Itt inkább az utalásokkal éltem. A címnél: "egy arca", a sok közül. Melyik is: kilóg a pata az álarc alól, vagy látszik a szarv a fejen. És el is jutottunk, a hova tűnt a kiskutya kérdéshez. Eltűnt? Azért próbáltam szinte azonos szavakkal leírni azt a két találkozást, ahol a nénik futnak össze, hogy látszódjon: nem véletlen az azonosság. Azaz nem tűnt el a kiskutya – az ördög -, hanem elment új lélekért, ezt már megszerezte.
De már valahol – talán többször is – írtam, hogyha egy művet magyarázni kell, akkor már régen rossz. Bár a hasonló írásoknál nem biztos, hogy a kárára válik az ilyen "elvarratlan szál".
Annak viszont örülök, hogy összerendezettnek ítéled ezt a művet.
Üdv: István
Folytatom egy kicsit:
Ráadásul én az utalásokat is soknak gondoltam. Van egy gyakorlatilag kétszereplős műved, ahol a címből sejtheted, hogy az egyik az ördög. A mű végére valamelyikük elveszíti a lelkét, a másikra ennek ellenére továbbra sem is gyanakszol.
Jó álarcot húzott!
Folytatom egy kicsit:
Ráadásul én az utalásokat is soknak gondoltam. Van egy gyakorlatilag kétszereplős műved, ahol a címből sejtheted, hogy az egyik az ördög. A mű végére valamelyikük elveszíti a lelkét, a másikra ennek ellenére továbbra sem gyanakszol.
Jó álarcot húzott!
Szia István! 🙂
Alattam már sok mindent elmondtak, amikben én is osztozom.
Egyet még nem tettek szóvá, amit én most igen.
Az "Erzsi néni" túl gyakran szerepel a történetben, mint ahogy a "néni" is. Ezt ki kellene küszöbölnöd, mert rengeteg a szóismétlés.
Csak azért szólok, mert előzőleg jelezted, hogy építő kritikákat vársz.
Így próbállak építeni, és talán nincs ellenedre. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Köszi az észrevételt! Annyira figyeltem a "kutyus", "kiskutya" kettősére, rendszeres váltogatására – pont a szóismétlés elkerülése végett -, hogy az "Erzsi néni" kifejezésen átsiklottam, fel sem tűnt a gyakorisága.
És igen, örülök az ilyen jellegű észrevételeknek, a hibák, hiányosságok szóvá tételének,mert bizony, ez a fejlődés egyik lehetséges útja.
Egy régebbi írásomnál említetted, hogy nézzem át a központozást, mert sok abból eredő hibát vétek. Átnéztem – csakis azért, mert szóvá tetted -, és szerintem ebben a tekintetben léptem is előre.
Üdv: István
Szia Kankalin!
Most küldöm a javított változatot. Mi a véleményed róla?
Üdv: István
Szia István! 🙂
Erzsi néniből jóval kevesebb van már, viszont éppen a "kutya" a másik, ami a kelleténél többször szerepel. Ha stilisztikailag dolgozol még a szövegen, észreveszed, hogy vannak olyan mondatok, ahonnan el lehet hagyni ezt a kis jószágot, mert anélkül is érzékelhető a jelenléte és megnyilvánulásai. 🙂
A "Reggel Erzsi néni másik boltba ment, mint ahova szokott járni" helyett szebb lenne a "Reggel Erzsi néni nem a megszokott boltba ment". Van több ilyen mondatod, ahol érdemes a szórenden elgondolkodni, mert sokat javíthatsz ezzel a mű értékén.
Még valami: "a hét végén", vagy "hétvégén". Ha névelőt használsz, külön kell írni. 🙂
Lehet, hogy a helyedben ezen az íráson nem változtatnék, inkább felhasználnám az információkat a következő alkotásnál.
Hirtelen ennyi jutott eszembe. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Hát, igen. Azért meglátszik, hogy ezt az írásomat egyből a megírása után, mindenféle átnézés, elolvasás nélkül raktam fel.
Amikor írtad, hogy a sok "Erzsi néni" zavaró, akkor mondom, elolvasom én is. És a felénél abbahagytam, mert engem is idegesített!
Most csak ezt javítottam, és igen, több változtatás nem lesz rajta, viszont mindenféleképpen értékes tapasztalatokat szereztem.
A szórendről. Amikor írok valamit, már akkor gyakran cserélgetem a szavakat egy-egy mondaton belül, anélkül, hogy a jelentése változna. És eztán ott a dilemma, hogy melyik is a jobb? Szerintem mindig a pillanatnyi hangulatom a döntő, ezért nem biztos, hogy a legjobbat választom. És ez – sajnos vagy szerencsére -, szerintem nem is fog változni.
Üdv: István
Kedves István!
Ez a történet juttatta eszembe az ismerősömét, amit megírtam a Kóbor lélek című munkámban. Köszönet érte neked!
Üdv: Ylen
Szia Ylen!
Igen, ilyenkor érzi az ember azt, hogy érdemes volt megírni a történetet, amikor másokban is megindít valamit. Én köszönöm.
És viszont is ez történt. Már olvastam a Kóbor lélek című művedet, és elgondolkodtam rajta. Az rendben, hogy meghal valaki, majd visszatér egy más alakban, de a kettő közt mi van? A következő írásom ezzel foglalkozik majd, bár még el sem kezdtem írni, de a fejemben már nagyjából összeállt a történet.
Üdv: István