Nagyon erős eksztázis fogta el, amikor az első néhány szót leírta. Érezte, hogy élete legjobb művét készíti el. Lobogott a tekintete abban a halovány fényben, melyet egyetlen izzókörtéje ontott. Írógépének hangja elveszett a kis szobában. Hosszasan ült felette, gépelt, olykor megállt, felnézett a foltra a falon, majd nézte a lángot, mely cigarettája alatt égett szüntelen. Rövid terjedelmű, de rendkívül hatásos történeten dolgozott. Amikor a végére ért felállt, kinézett az ablakon és elbúcsúzott a múlttól.
Korán és nagy izgalommal ébredt. Pontos hajtásokkal, gondosan borítékolta élete művét, mely egyfajta memoárja volt megalapozatlan, szomorú, de mégis pillanatnyi értékeiben boldog múltjának. Felöltözött, majd elindult. Enyhén remegő kézzel dobta a levelet a ládába, mely egy kevésbé ismert irodalmi kiadó szerkesztőségének volt címezve. Visszasétált a lejtőre, amin folytathatta útját.
Nyakkendő, frissen vasalt hétfőre. Alkoholmentes arcszesz. Névjegykártya, melyet mosni is lehetett, a zsebben. A főszerkesztő megérkezett rendkívül rendezett irodájába. Az asztalon halmokba szedett jegyzetek, naptár, néhány toll, családi képek. Kabát, majd a munka. Az első pár novella, melyeket néhány közhelyes hangulatú haiku zárt, nem hagyott mély nyomot benne s a válaszlevelek hangulatát is eszerint választotta meg, persze megfelelő előzékenységgel. Az ebédjének lemondására viszont egy kisregény vette rá, amit nem tudott letenni. Olvasott, csak olvasott.
Az ajtó becsapódik. Siető léptek nappaliban, lépcsőn, emeleten. Hangos köszönés, válasz nélkül. A táskából könyv bújik elő. Kemény fedeles, új, első kiadású. Hosszú, barna haj lóg izgatottan felébe. Néhány óra csendben, idegen emlékektől átitatott percekbe burkolózva. Merev tartás, kiegyensúlyozatlan érzelmi állapot kísérte a fiatal lányt az első élménybeszámolóig. Úgy érezte az élete más irányt vehet, ha mélyebben elmerül a gondolatban, melyet olvasott, mondta izgatottan. Szinte lebegett a valóság felett vagy mellette.
Hosszú évek, lapokban erőteljes építőkritika, anyagi biztonság. Nagyjából ezt volt kitűzve erre az időszakra, mióta kiadatásra került egyetlen műve. Nem emlékezett a tartalomra, elbúcsúzott tőle. Élvezte gyümölcsét s eközben egyetlen szót sem írt. Emésztgette a kritikákat, melyeket nem igazán értett, mintha nem is neki vagy a könyvről szólna.
A barátai átalakították véleményüket róla. Gyakran látogatták; szerettek az óriás kanapéban, óriás televíziót bámulni, miközben a házigazda rájuk hagyta a lakást, hogy sétából merítsen boldogságot. Végül ugyanolyan közönnyel visszatért és alkalmazkodott.
-A könyved nagyon jó, gyakran újraolvasom. Rengeteg tapasztalatot merítettem belőle. – mondta egy régen látott ismerős.
-Ennek örülök. Már nem emlékszem mi is volt benne.
-Nem emlékszel? Hiszen Te írtad…
-Igen. Hemingway szerint amit leírsz, az nem sanyargat többé.
Italok, fényes, zománc borítás, nagy társaság, majd ugyanaz a magány, melyben olyan művet alkotott, amitől az emberek jobban érzik magukat. Talán valamit félreétettek, gondolta sokszor a magazinokat olvasva.
A következő fél év halasztások sorozatából állt. Érett a következő könyv iránti nagy érdeklődés. Megrendelés volt, eredmény azonban sehol.
Egy nap hazatértekor az asztalon találta évekig hangoztatott kisregényét. Jó néhány órába telt, mire sikerült elmerülnie a szavakban. A napi rend megszűnt, kisiklott megszokott vonalából. Az óriás kanapé kényelme eltűnt, szinte nem érezte, hogy ül vagy áll éppen. Úgy remegett a keze, mint amikor a postaládába dobta kéziratát. Egyszerre fiatalodott és vénült.
Az utolsó mondat után felállt, kinézett az ablakon, majd összeesett.
Egy újabb, magas statisztikájú cikk. Bevétel, mert történnek dolgok. És a dolgok csak megtörténnek.
Nem hagyott utódokat, nem talált fel semmit. Egy lapokba zárt kapcsolati, érzelmi indexet. Több ezer szót egy füzetben, mely rendszerezésképp apró, színes lapokkal volt tematizálva. Egy kis vonal áthaladt egy aktuális eseményen.