Bajadéra 12/5

Másnap újra együtt strandoltak, csak ezúttal Dániel mindjárt Virág napernyője alatt foglalt helyet, s ott várt rá. Dénes most még ferdébb szemmel nézett rá, sőt Virágra is, nem tudta elfogadni, hogy nem ő az, aki kell a lánynak.
Még előző nap megbeszélték ők ketten, hogy a fiúk társaságában Virág tovább játssza az angolt. Így most gyakorolták az angol nyelvet. Virág segített Dánielnek, tanította, az a telefonja segítségével próbálkozott egyedül is mondatokat formálni, azonban Virág kijavította, így könnyebb is volt a nyelvtanulás. Néha-néha, összesúgtak, nevettek. Nagyokat úsztak, sokat üldögéltek azon a sima sziklán a parton, s ott suttogva magyarul beszélgettek.
Aztán odaszólt Dániel a fiúknak.
– Hé srácok, ti nem akartok moziba menni este?
– Milyen moziba? – érdeklődött Karesz.
– Benn a városban találtunk egy szabadtéri mozit, fantasztikus miliőben. Ilyen helyre nem minden nap mehet az ember.
– Mit vetítenek?
– Valami kellemes romantikus film, a címére nem emlékszem…
– Ti mentek?
– Igen, az este vettünk jegyet, de biztosan lesz még ma is.
Karesz Déneshez fordult, azt mondta, neki lenne kedve. Dénes azonban letorkolta, inkább diszkóba megy, mondta. Dániel nem firtatta tovább, ő megtette a magáét, a többi már nem az ő dolga.
Két óra tájban, Virág ebédelni ment a szállodába. Azt mondta, hogy utána szeretne kicsit lepihenni. Ötkor Dániel érte jön ide a hotel elé és rácsörög, ha megérkezett. Ebben maradtak.

Dániel még reggel vett egy doboz tojást, most sütött belőle rántottát. Egy darabka szalonnát kockákra vágott, megpirította, majd felvert hat tojást és zöldpaprikát aprított bele, apró kockákra, s ráöntötte a szalonnára. Fejedelmi ebéd lett belőle.
Még elmosogatott, majd lepihent ő is kicsit. Nyújtózkodott, majd a plafont bámulta, és Virágra gondolt.
Ha ötkor elindulnak, akkor még elérik a boltot, vesz Bajadérát Virágnak. Aztán gyorsan felugrott, megszámolta a pénzét. Sokat költött, de van még tartalék, nem fogja most a fogához verni a garast. Virág, szombaton utazik haza, ők csütörtökön mennének … addig vették bérbe az apartmant. A fiúkat kiviszi az állomásra, menjenek haza vonattal, ő marad szombatig, mindenképpen marad, s majd Virággal együtt mennek haza.
Felhívta az édesanyját, tudja-e még két napig nélkülözni a kocsit? Ha igen, akkor feltétlenül kitart szombatig, legfeljebb keres másik lakást, egy kis szobácskát magának, vagy alszik kinn a strandon, de marad, mindenképpen.
Anya örült, hogy jól érzi magát, persze, csak maradjon, kibírja még azt a két napot kocsi nélkül, mondta.
Hát ezt letudta, majd még szoba után érdeklődik.

Délután ötkor, a szálloda előtt csak rácsörgött Virágra, az kikukkantott az ablakon, intett, máris jön. Elindultak ismét, ugyanazon az úton, amelyen a tegnapi napon, a város felé.
Ezúttal útjuk, egyenesen a Kraš-boltba vezetett. Virág nézelődött, amíg Dániel vásárolt. Aztán nyújtotta a lánynak a kis szatyorban a két doboz csokit.
– Miért vettél két dobozzal? Ki eszi meg ezt a sok csokit? – évődött a lány.
– Ne aggódj, segítek! – kacagtak.
– Hát akkor tessék, hurcold te, csak nem én fogom cipelni egész este?
Vacsorára pizzát ettek, azután még vizet vásároltak maguknak, és Virág vett egy zacskó griszkit.
– Legyen mit rágcsálnunk a moziban – mondta.
– Mi a csoda ez?
– Griszki! – s mivel a fiú értetlenül nézett rá, folytatta – olyan, mint a sós pálcika, csak ez
mogyoróval van töltve, nagyon finom, ízleni fog neked, mint a Bajadéra. Fantasztikus termékeik vannak a horvátoknak.
– Akkor miért csak egy zacsival vettél?
– Nézd milyen sok van benne, nagy ez a zacsi … különben is, mennyit zabálsz?
– Nem is eszem sokat…
– Á nem, a pizzám nagyobbik felét is te etted meg. Még, hogy nem sokat?… – közben Virág, kibontotta a zacskót, majd kivett belőle egy pálcikát, a zacskót a szatyorba tette, a pálcikát viszont Dániel szájába tömte.
– Hmm, ez tényleg finom … miért raktad el?
– Mert, csak kóstolót kaptál, a többit, majd a moziban…
– Vegyünk még egyet, jó?

A mozi varázslatos volt. Meredek lépcsőkön kaptattak fel. Fenn a szikla tetején, szinte a város felett voltak. Simára volt betonozva maga a nézőtér, ott voltak a széksorok, körben kőkorlát, elöl viszont a vászon. Felettük meg a csillagos ég.
Amikor kialudtak a lámpák, csönd lett, akkor hallatszott még a madarak pittyegése, melyek csipogó fiókáikat próbálták elaltatni, de ahogy indult a film, a zene elnyomott minden háttérzajt, hangot, csak a csillagos ég ragyogott felettük némán, és a jó öreg Hold mosolygott huncutul le a Földre. Nem tudtak betelni vele, ahogy szétterítette mosolyát a nézőtéren, majd tova osont, mint aki senkit sem akar zavarni.
Amerikai film volt, horvát nyelven feliratozva. Dániel nem sokat értett belőle, de nem bánta, mert ami körülvette őket, a filmnél is érdekesebb volt, és legeltethette a szemét Virág arcán, szemén, amikor az a vászonra tapadt.
A lány néha felé fordult, és súgott neki, hogy miről van szó a filmben, olyankor magához húzta, és egy-egy pici csókot lopott az ajkára, míg nem egyszer csak Virág ott felejtette ajkát Dániel ajkai között hosszan, aztán a vállára hajtotta a fejét, és együtt merültek el ebben a csodálatos harmóniában.
Amikor a film véget ért, még a korláthoz siettek, hogy megnézzék, milyen a tenger innen fentről, éjszaka. Csodálatos volt. A holdfény táncolt ott a végtelen víz tetején, sőt, mintha a sirályt tartó lányt is táncba vitte volna egy árnyalak, úgy tűnt innen fentről, vagy csak Dániel csókja volt olyan mámorosan szédítő, hogy Virág szemei előtt az egész világ táncot járt.

Szótlanul ballagtak kézen fogva, már kiértek a városból, éppen ott jártak a kilátónál, amikor eszükbe jutott, hogy a griszkiről teljesen megfeledkeztek. Elővették a zacskót, Virág tartotta az egyik kezében, Dániel viszont átkarolta a vállát, s így eszegettek, ropogtatták a mogyorós pálcikákat. Néha, egymásra néztek, mosolyogtak, s úgy belopta magát lelkükbe ez a holdvilágos éjszaka, azt érezték, hogy kitörölhetetlen emlék marad.
A szálloda előtt szembe fordultak egymással. Összeölelkeztek és csókkal búcsúztak.
– Mogyoróízű a szád… – suttogta a lány.
– Én meg azt hittem a tiéd … de tévedtem, mert a tiéd mézédes.
A lány sarkon fordult és elfutott, csak a kapuból kiáltott vissza.
– Jó éjt! Aludj jól.
Dániel ott állt még, amíg eltűnt a bejárati ajtó mögött, majd az ablakát leste ismét, s amikor kigyulladt ott fenn a fény, akkor útnak eredt.

Kisvártatva ráköszönt Karesz.
– Hát te? Az égből pottyantál? – kérdezte Dániel, leplezetlen meglepetéssel.
– Á dehogy, én is ott voltam a moziban, csak nem akartalak zavarni titeket.
– Karesz, igazán szólhattál volna, és Dénes?
– Ő nem akart jönni, így egyedül mentem, de megérte, nincs az embernek része minden nap ilyen fantasztikus élményben.
– Jól tetted, hogy jöttél, de igazán örültünk volna neked, máskor ne kerülj bennünket, elvégre a barátom vagy.
– Igen az vagyok, de kellemetlen, ha Isabelle előtt magyarul beszélünk, angolul meg sajnos nem tudok, inkább nem hozlak kellemetlen helyzetbe, sem benneteket, sem magamat.
– Figyelj haver, neked elárulom, holnap Virággal Pulára megyünk. Szóval nem strandolunk veletek.
– Virággal?…
– Igen, az én virágommal… – Karesz előbb nagy szemeket meresztett rá, aztán bólogatott, hogy persze, érti ő … hogyan is ne értené, hiszen a világ legszebb virágszála az a lány.
– Figyelj Karesz, neked elárulom, Isabelle nem Isabelle, hanem Virág, és magyar lány.
– Tényleg? Te ezt mióta tudod?
– Már másnap kiderült, ő nem akarta leleplezni magát Dénes miatt, mert olyan nagyképű volt, és ráhajtott Virágra. Érted, ugye?
– Alig tudok szóhoz jutni… Hát Dani, te megfogtad az istenlábát … látom oda vagy érte.
– Az túlontúl enyhe kifejezés.