Balatoni kikötő

A kikötő nem volt messze, öt-hat perc gyalog a nagyanyja házától. A kis utcát, amelyen végig kellett mennie, szépen gondozott virágágyások, ápolt gyümölcsfák szegélyezték. Az itt lakók ugyancsak vigyáztak a külcsínre, hisz jórészt vendéglátásból éltek. Szobákat adtak ki, ahogy az ő nagyanyja is, míg fiatalabb volt. Most már csak a gyerekek-unokák töltötték meg nyaranta a házat.
Gábor ezt a kora nyári időt kedvelte legjobban, és ezeket a reggeli órákat, amikor szinte senki sincs a parton, a kikötő is csendes. Most is csak néhány katamarán meg egy puccos jacht ringatózott egykedvűen a vízen. A tó ilyenkor tiszta volt még, mint az érintetlen, fiatal lányok. Tartózkodó, de azért hívogató is egyben.
– Kacérkodik a szépségem – mosolyodott el a fiú. Órákig is elnézné-hallgatná, ahogy a part menti köveken nagyokat loccsannak a hullámok.
– Jó korán kelt, fiatalember! Tán nem tudott aludni?
Egy munkásforma férfi állt meg a móló bejáratánál.
– Jó reggelt!
– Az a. Nekem jó. De magának meg azt ajánlom, hogy álljon odább innét.
– Miért? Útban vagyok valakinek?
– Ez magánterület, tudja-e?
– Ez? Mióta?
– Tél óta. Oszt a tulaj nem kedveli az idegent.
– Ki a tulajdonos?
– Tudja a jófene. Valami főmufti rokona.
– Hát a Balaton nem mindenkié?
– A víz az igen. A part meg a kikötő nem. Megvették. Engem meg felfogadtak, hogy tartsam rendben a környéket. De mindjárt jönnek az erős fiúk. Ők nem sokat magyarázgatnak itt magának.
Gábor nem tudta, mire vélje az egészet. Húszéves lesz, és mióta visszaemlékszik, mindig itt töltötte a nyarat. Kicsi korában a szüleivel, később már egyedül jött le Pestről a nagyanyjához. A nagyszülők, a dédszülők meg azoknak a szülei is itt éltek. Úgy jártak ki a kikötőbe, mint mások a parkba a padokon ücsörögni vagy mint a gyerekek a játszótérre.
A nagyapja, míg élt, a mólón ülve horgászott. Itt tanítgatta a fiúunokákat, hogy kell a gilisztát felrakni a horogra. És most idejött valaki, akinek megtetszett itt, megvette, és ettől kezdve már ők, az őslakosok lettek az idegenek.
Kezdte magát nagyon furcsán érezni. Mintha a talpa alól húztak volna ki egy kis darab földet. A bizonytalanság érzése egyre erősödött benne. Vajon ez, ami itt történt, bárhol, bármikor megtörténhet?
Elment a kedve a nyaralástól. Az egész nyártól. Csomagol, holnap hazautazik Pestre. Haza? Vajon marad-e még olyan, hogy haza? Keserűen elmosolyodott. Búcsúzólag visszanézett az ő szerelmetes nagy tavára, a Balatonra. Úgy érezte magát, mint Hemingway öreg halásza, akinek a nagy halából éppen kiharapott egy jó darabot a cápa.