Barátság

Kedves Gyerekek! Tudom, hogy ti nagyon szeretitek az igaz történeteket, olyanokat, amelyek rólatok, vagy a pajtásaitokról szólnak. Igaz? Nos, akkor most ilyent mesélek nektek.

Lacika és Pistike barátok voltak, ezt onnan lehetett tudni, hogy Lacika mondta. Pistike nem érezte azt, hogy Lacika rendes lenne hozzá, de nem volt mit tennie, legalábbis ő így gondolta.
Ha a homokozóban játszottak és száraz volt a homok, Lacika mindig Pistit küldte vízért. Ha Pistike azt mondta, hogy ő már fáradt és Lacika is mehetne, akkor Lacika azt felelte, hogy egy barát az mindent megtesz a másikért.

Egyik alkalommal Pisti elesett és nagyon csúnyán felhorzsolta a térdét. Kérte Lacikát, hogy segítsen neki felállni és hozzon vizet, hogy lemossa a vért. Lacika azt mondta, hogy katonadolog és magára hagyta a barátját, akinek azért mégiscsak sikerült felállnia és haza is sántikált az édesanyjához, aki kimosta a sebet, aztán lefertőtlenítette, majd bekötözte. Végezetül azt mondta a mama, hogy amíg nem gyógyul be teljesen a seb, addig vigyázzon rá és ne menjen a homokozóba se.

Lacika másnap hívta játszani. Ma nem megyek, mert anyukám azt mondta, hogy vigyázni kell a sebre. Milyen barát vagy? – kérdezte Lacika. Tudod mit, többé nem vagy a barátom, mondta és ezzel sarkon fordult és otthagyta Pistikét.

Telt, múlt az idő. Egyik nap Lacika leesett a mászókáról és eltörött a lába. Fekvőgipszet kapott, így nem kelhetett fel az ágyból. Őszintén szólva nagyon unta magát. Igaz, hogy az édesanyja mindennel ellátta, de neki nagyon hiányzott a barátja, akivel együtt tudnának társasozni, csapd le csacsit játszani, legóvárat építeni, vagy csak egyszerűen beszélgetni. Ő viszont nem jön át hozzá, mert nagyon utálatos volt vele. Ezt igazán nem érdemelte meg Pistike, aki mindig jó volt hozzá.

Pistike anyukája azt mondta, hogy kisfiam jó lenne, ha meglátogatnád a kis barátod. Biztosan örülne neked. Pistike azt válaszolta, hogy Lacika már nem a barátja, ezt ő maga mondta. Soha nem volt jó hozzá, folyton csak parancsolgatott, és amikor őt baleset érte, magára hagyta.

– Pistikém – mondta a kisfiú édesanyja –, a barátságot ápolni kell. Egyébként meg bajban ismerjük meg, ki az igazi barát. A te sérülésed nem volt olyan súlyos, nem vagy fekvő beteg. Talán fordított esetben ő is meglátogatna téged. Mutass példát, ebből talán tanul Lacika. Egyébként meg ne hagyjál rá mindent, inkább próbáljatok megegyezni. A barát nem használja ki a társát, hanem segíti. Nem jó egyedül. Látom rajtad, hogy mennyire hiányzik neked Lacika. Menj át és vigyél egy kis gyümölcsöt is. Beteszem az uzsonnás táskádba. Rendben?
– Igen, édesanyám – válaszolta Pistike -, ezzel átment Lacikához, aki bizony nagyon meglepődött ezen. Bár a fiúk nem sírnak – hangoztatta korábban – most mégis elpityeregte magát. Hogyhogy átjöttél? – kérdezte könnyes szemmel. Édesanyám azt mondta, hogy a barátságot ápolni kell. Nem voltam jó barát, vallotta be Lacika. Ez igaz, de hiszem, hogy ezután az leszel. Megölelték egymást, majd vidáman játszadozni kezdtek. Közben Lacika anyukája behozott egy-egy bögre kakaót és hozzá finom kuglófot, amit ő maga sütött.

Ettől a naptól kezdve életre szóló barátok lettek. Ugye ti is megbocsátottatok volna Lacikának és olyan barátok vagytok, akire számítani lehet a bajban?