Befelé folyó könnyek

A lány fáradtan és letörten érkezett haza. Elfáradt nagyon, súlyos dolgok történtek vele mostanában. A házban csend volt, az utcáról csak halk zajok zavarták meg néha. Levetkőzött és elgondolkodott. Lekucorodott kedvenc foteljába és lehunyta szemét. Emlékképek sokasága pergett le szemei előtt. Rengeteg boldog óra, sok keserű perc és pillanat.
Egy kósza könnycsepp folyt le az arcán, nem tudta megállítani. Eddig fojtogatta a sírás, de már patakokban folyt a könnye.
Két kövér könnycsepp rövid útján beszélgetni kezdett:
– Te is kibuggyantál ? – kérdezte az egyik.
– Igen, sajnos én is ! – felelte a másik.
– Te tudod, hogy miért ? – folytatták tovább a beszélgetést.
– Sejtem, de nem nagyon vagyok biztos benne, talán sok bánat érte a lányt mostanában, azt tudom, hogy elég keserű most az élete ! Te miért vagy itt mellettem? – kérdezte.
– Én sem vagyok biztos benne, de talán azért, hogy megszépítsem ezt az arcot ! – válaszolta a másik.
– Tudod a könnyek szépítenek ! – kapta a bölcs választ.
– Tudod, elmondanám neki, hogy ne sírjon, lesz még mosoly is ezen az arcon ! – válaszolta a másik és folytatja útját.

Tovább beszélgetni már nem tudtak, a lány felállt, nagyot sóhajtott, letörölte őket az arcáról.
Nagy levegőt vett és tovább tette a dolgát. Tudta, ha ő sír, senki sem lesz aki szeretteit vigasztalja.
Mosolyt erőltetve kisétált a konyhába és beszélgetni kezdett, érezte ha ő nem marad erős, a többiek is összezuhannak. Sokkal jobb volt már a hangulata. Hisz azok között van akik szeretik és tisztelik.
Mindig is ezért élt, a szeretet lángja sosem hagyja el, s már mosolyog újra néha erőltetetten, néha önfeledten.
Hisz tudjuk minden változik, ő is. Soha nem adja fel, mert nevetése bárkit megvigasztal. Most is mosolyog, mikor ezeket a sorokat írja.
De este amikor mindenki békésen pihen, előtörnek a régi emlékek, hisz tudjuk a befelé folyó könnyek nemesebbé teszik a lelket………..