Egy kora tavaszi délelőtt unokahúgom mamáéknál volt. Ebédhez készülődtünk. A cserfes kis csajnak be nem állt a szája. Tele volt élményekkel, mi hogyan történt az oviban.
Mikor mama végzett a terítéssel szólt neki, üljön az asztalhoz. Ő felkuporodott a helyére, és izgatottan várta a csigalevest. Természetes volt, ha ő a hét bármelyik napján megjelenik, akkor csak és kizárólag a kedvenc levese és tejfölös tészta főhet. Mama viszont meglepetést akart és valami változatost, amiben még vitamin is van. Ezért az aznapi ebéd salátaleves lett.
Letette az asztalra a tálat, és mélyen belenyúlt a merőkanállal. Deniza elkerekedett szemmel nézte a kanálról lógó salátadarabokat, és határozottan kijelentette.
– Mama, én nem eszem békanyállevest!
9 hozzászólás
Emlékeztet a történet a kishúgomra. Nem tudom pontosan hány éves volt, de még kicsi. Mikor meglátta a salátát(salátalevél ecetes lében) közölte hogy ő levelet nem eszik.:)
A gyerekek máskép látják a világot:-)
Szia Andrea!
Nagyon kedves ez a történet! 🙂 Látod, ilyenkor bánom egy kicsit, hogy én nem írtam fel annak idején a lánykáim hasonló eseteit… bár talán a legkisebbel még nem késtem el, mert ő még csak három éves 🙂
Örülök, hogy olvashattalak!
Üdv: barackvirág
Szia barackvirág!
Köszönöm, hogy elolvastad az írásom. Arra biztatlak, hogy írd le azokat a történeteket akár emlékezetből akár most a legkissebb lánykánál. Nekik is jó lesz majd vissza olvasniuk:-)
üdv:Andrea
Szia Andi!
:)))))))
Nincs is édesebb és bölcsebb, mint a "gyerekszáj"!
Mosolyra hangolt írásod!
Szeretettel: Falevél
Szia!
Köszönöm. Örülök, hogy tetszik:-)
Kedves Andi!
Kedves történetet adtál közre. Én gyűjtöm a gyerekmondáskat, mert nagyon aranyosak, időnként olyan találóak.
Szia!
Kedves Kata!
Köszönöm szépen.
Kedves Andi!
Ez is egy aranyos történet!…Örömmel olvastam…Lyza