Belső erők

Csend. Köd. Homály. Félelem.
Ragadós, nyúlós félelem.
Bekerít, mint a sötétség. Nem találod a kiutat. Kétségbeesel. Kiáltani akarsz, de a torkodra fagy a szó is. Megsértenéd vele a tompaságot, a mélységet.
Tudod, hogy ha nem moccansz, ha mozdulatlan maradsz mindvégig, ha nem akarsz kiabálni az egekbe, ha nem adod ki a félelmedet, hanem megbirkózol vele magadban, akkor van esély az életben maradáshoz.
Önfegyelem.
Ha felborítod, rád esik a világ, felzabál a káosz, azután pedig lehúz egy kavargó örvényen át a tízezer láb mélységbe, ahol lerágják csontjaidról az utolsó húscafatokat. Meztelen leszel. Csak csontjaid fognak zörögni, de a káosz így is életben tart majd. Szenvedned kell akkor, mert nem álltad ki a harcos próbáját. Engedted, hogy a félelem elemésszen.
Koncentráció.
Egy apró mozdulat elég, hogy lezuhanj. Itt nincs helye a kavargó érzéseknek. Hideg fej, tiszta gondolatok. Víztisztaságú gondolatok, és a teljes szobor mozdulatlanság.
Kitartás.
A levegőt is a lehető leglassabban veszed. Az idegek feszültek. A füledben zúg a tompaság. A végsőkig erőlteted a figyelmet. Már azt is meghallod, hogy egy tűlevél lehull az egyik fenyőfáról. Mindent hallasz. Hallod, ahogy a világ lélegzik körülötted. Hallod a lélegzetét. Érzed a leheletét. Fagyos, mint a jég. A tüdődet szorítja, és jégkarmával végig karcolja belsődet.
Alázat.
Imát mormolsz, hogy elűzd magadtól a démonokat. Azt tanultad, hogy ez használ. Homlokod verejtékezni kezd, pedig kutya hideg van idekinn. Szemedet becsukod, hogy felidézd magadban a szavakat. Lélegzeted felgyorsul. Tódulnak a szavak. Már a torkodon vannak. Ki akarnak törni, mint egy vulkán. Elsöpörnek mindent. A félelmet egy pillanat alatt elégetik. Még hamu sem marad utána, csak egy párafelhő, ami az izzástól semmivé válik.
Kinyílás.
A világ a fordítottjára változik. A káosz eltűnik, a föld szorítása öleléssé válik. A torkodon lávaként fröcsögnek a hangok. Üvöltesz. Értelmetlen dolgokat, de üvöltesz. Felszabadul a tüdőd. Úgy szívod be a levegőt, mint hatalmas vízörvény a gigantikus óceánjárókat. Te rántod le tízezer láb mélységbe a rettegő káoszt, hogy az egyensúlynak adj helyet. A homály felszakad. Most már zajokat is hallasz. Megharcoltál értük.
– Visszajött! – hallod a kívülről jövő hangokat, majd érzed, ahogy megragadnak a kezek és felemelnek a földről.