Bírói döntés

Az öreg főbíró hirtelen meghalt. Nem volt idő új embereket választani a helyére, a tárgyalásokat sürgősen folytatni kellett. Mivel fiú nem maradt utána, aki örökébe léphetett volna, a bírák nehéz helyzetbe kerültek…
Nemrég veszélyes eretnekeket fogtak el, akik nyilvánosan agitáltak a társadalmi rend ellen. Az elfogásukat követő napon kezdődtek a vallatások. Az ítélet ugyan nem volt kétséges, de szükséges volt hozzá az összes vádlott beismerő vallomása.
Egy ideig minden a legnagyobb rendben ment, az öt eretnekből négy megtört, nem tagadott többé semmit. Volt azonban még egy, aki megátalkodottan a saját nézeteit hirdette, nem tette magáévá a börtönben sem az igaz értékeket, a helyes életelveket, pedig mások eszerint éltek. Az ítélet meghozatalához az ő beismerő vallomása is kellett, de ezt még nem tudták kicsikarni. Szinte minden eszközt bevetettek már, amit főbírói jóváhagyás nélkül lehetett. Egyre egészségtelenebb cellákba került, kétnaponta egyszer kapott egy szelet száraz fehér kenyeret, vizet pedig a penészes, nedves falakról ihatott. Mindez a szenvedés nem törte meg a lelkét, éppoly elvakultan vallotta az esélyegyenlőséget mint eddig, sőt, az állam kizsákmányoláshoz való jogát sem ismerte el. Ezt az embert el kellett tüntetni, a nézeteit engedhették elterjedni. Ellenkező esetben többé senki nem szolgáltatja be az újabb és újabb adókat és magas díjakat, illetékeket.
A tárgyalások nem szakadhattak félbe, akárhogy is, folytatni kellett őket. A néhai főbírónak volt egy gyönyörű és okos lánya, őt bízták meg az apja művének folytatásával, rá hárult a feladat, hogy elítélje a vádlottakat.
Zsuzsa vállalta a feladatot. Döntését hosszú vívódás előzte meg, egyrészt mert a vőlegényét is el kellettt ítélnie, másrészt mert ő maga is egyetértett az öt emberrel…Ennek ellenére nem engedhette meg, hogy ezek a nézetek elterjedjenek, mer taz káoszhoz vezetett volna, megbénult volna az állam működése, és az eddig rohamosan fejlődő ország hanyatlásnak indult volna. Ezt, mint a főbíró lánya, nem akarhatta. Vállalta a feladatot.
Másnap újra elővezették az utolsó vádlottat. A férfi ránézett a menyasszonyára, és meglátta a vállán a főbírói palástot.
Megszólalt, és mindenki ámulatára csak ennyit mondott:
-Mindent bevallok…
Végre megkapták a várva-várt utolsó vallomást is. Megszületett az ítélet: máglyahalál. Másnap hajnalban kívánták végrehajtani.
A foglyokat elkülönítették, de egészségesebb cellákat kaptak, hisz utolsó éjszakájukat töltötték ebben a világban. Egyszer csak kinyílt egy cella ajtaja, azé a celláé, amiben a most megtört elítélt lakott, és egy feketébe öltözött fiatal nő lépett be rajta. Az őrök magukra hagyták őket, többet nem mentek arra.
A szerelmesek sokáig csak nézték egymást, ujjaikat egymásba fonva. Mindketten tudták, hogy utoljára találkoznak. Ezt az estét együtt akarták tölteni abban a csendes boldogságban, ami már régen meghonosodott közöttük.
-Nem haragszom rád az ítéletért. Ezt várták tőled, ezt kellett tenned. Én holnap elmegyek innen egy jobb világba, ahol nem akarják elnémítani az igazság szavát.
Az utolsó néhány órában a férfi végig a karjaiban tartotta legdrágább kincsét. Azt akarta, hogy a leány magával vigye utolsó ölelésének emlékét, és boldogan gondoljon az együtt töltött időre. Ő maga már lélekben készült az elválásra. Nem a haláltól félt, csak a kedveséért aggódott, hisz tudta mi vár rá…hajnalban fel kell olvasnia az ítéletet, majd végig kell néznie a kivégzést. Erről azonban egy szót sem szólt. Ez a rövid idő hadd legyen a boldogságé. Az órák azonban elszaladtak. Perceknek tűnt az éj, és már meg is érkezett az elválás ideje:
-Drágám most mennem kell. Ölelj meg még egyszer – utoljára…
Egy forró ölelés, egy hosszú csók – és Zsuzsának el kellett szakadni a szegény elítélttől.
-Isten veled Mennyországom!- kiáltotta a férfi a távolodó alak után, és nézte őt, míg el nem nyelte a láthatár…
Úgy fél óra múlva jöttek az őrök, és kivezették a térre az öt rabot. Ía néhai főbíró lánya bírói palástban ült az emelvényen, mellette pedig meg voltak rakva a máglyák.
Minden az ilyenkor szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Az új főbíró erős maradt az ítélet felolvasása alatt, aztán visszaült a székébe. Mindenki tisztelte, hisz tudták hogy a rend fenntartása érdekében a vőlegényét áldozta fel, és csendesen viselte el a rámért csapást.
Az őrök az elítéltek mögé léptek és a farakások felé vezették őket. Mikor a bírói emelvény elé értek, Zsuzsa felállt, levette a válláról a bírói palástot, és a vőlegénye mellé lépett. Kézen fogva ment vele a halálba. Senki nem akadályozta meg ebben, hisz a nép előtt letette a palástot…ezzel a néma lemondással megszűnt a főbírói tisztsége, újra magánember volt.
Felértek a máglyára. Az őrök meggyújtották a tüzeket. Nemsokára mind az öt farakást elborította a láng. Az elnöki emelvényhez legközelebb eső tűzből két füstmadár bontakozott ki, és repült el egymás mellett az ég felé…