Bogár kutyus és a horgászok

Nemrég nagy öröm érte a nagyszülőket. Náluk járt az unoka, akivel megbeszélték azt, hogy a nagypapa elmegy vele a lakásukhoz közel lévő patakhoz horgászni. Velük ment kötelességszerűen Bogár, a házőrző kutyus is, utóvégre neki az a feladata, hogy vigyázzon nemcsak a ház körül a háziakra, hanem mintegy ,,testőrként" házon kívül is. A nagymama addig, ameddig a horgászás véget nem ért, otthon sütött-főzött a ház népére. Bogár természetesen nem tudott Vele maradni, hiszen akármilyen nagy termetű kutyus is, egyszerre, egy időben két helyszínen nem lehet jelen. Tehát Bogár döntött, mégpedig úgy, hogy – a többség határoz – elven a gazdival és a kis unokával megy a patakpartra, ott őrzi Őket. Ahogy így bóklászott körülöttük, távolabb néhány kacsa tűnt fel és azok gyanútlanul egyre csak közelebb úsztak a patakon. Bogár ezt nem tűrhette. Először csak fenyegetően mordult egyet-kettőt, de ennek nem volt semmi foganatja. Majd már ezt a ,,szemtelenséget" el nem nézhette nekik és dühösen ugatva kezdte volna elzavarni a kacsákat! ,,- Hát még mit nem?! Nem mentek innen el, de tüstént?!" – ugatta. Gyanítom, hogy a kacsák nem tudtak ,,kutyául" és nem vették ,,komolyan" a Bogár intelmeit. Egyre közelebb úsztak a patakon a horgászokhoz. Azok meg attól tartva, hogy a kutyus lármája elriasztja a halakat, megkísérelték Bogárt csendre bírni. Mivel a többszöri kísérletük sem vezetett eredményre, ezért a Bogárt hazaküldték., aki ezen ,,megsértődött". Nem értette a dolgok mikéntjét, farkát behúzva bánatosan hazaballagott. Ő csak a szívbéli kötelezettségét teljesítette, mégis kikap! Hát hogy is van ez? Akkor is kikap, ha nem jót csinál és akkor is, ha jót? Az egész egyperces úton hazafelé ezen búslakodott. A nagymama és a szomszéd már a kapuban várták a ,,megsértődött", vagy talán megszeppent (?) Bogárt, hogy megvigasztalják. De Ő csak egyre sírt, míg végül a nagymama és a szomszéd segítségével, nyugtatására, simogatására megnyugodott. Időközben a feltehetően üres szákkal (ugyanis a szákjukat és laposnak láttam) hazatérő gazdi mondta meg a bánat okát. Attól tartva, hogy a harciasan ugató, Őket védő Bogár hangjával elriasztja a halakat és mivel az ugatást és a morgást a többszöri kérés és felszólítás ellenére sem szüntette meg, ezért kénytelenek voltak Őt hazaküldeni. A helyzet tisztázása után már a kutyusbánat oka megszűnt és nemsokára a gazdival együtt ment a szokásos esti sétájára Bogár.