Boglárka hétvégeken gyakran találkozott évfolyamtársával, Jankóval. Úgy tűnt egy románc volt kibontakozóban.
Képes volt órákig csinosítani magát, tükör előtt álldogálni, felpróbálta szinte az egész ruhatárát, mire sikerült kiválasztania egyet. Gyakorta a pattanásait számlálta. Olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. Olyan édesek voltak, amikor kéz a kézben sétáltak hazafelé az iskolából.
Még balettra és hipp- hoppra is beiratkozott, mert nagyon szeretett táncolni. Versenyekre is járt. Szinte minden héten volt egy verseny. Nagyon nagy volt a hajtás és a stressz. Hisz a versenyek miatt nem szerette volna háttérbe szorítani sem a tanulást, sem Jankót.
Egyre többször volt feszült. Ezt a feszültséget egyszer csak és egyre többször csokoládéevéssel próbálta csillapítani, persze titokban. Ott lapult az éjjeli szekrénye fiókjában. Teltek, múltak a napok és Bogi nagyon megváltozott. Minden egyes alkalommal mikor édességet habzsolt, utána komoly lelkiismeretfurdalást érzett. Ráadásul jócskán hízott is tőle. Zavarta is rettentően. Így az emiatt érzett dühét további evéssel vezette le. Ezért haragudott magára és még többet evett. Aztán Jankóval is egyre többet veszekedett és végül szakítottak. Teljesen magába fordult. Egyik alkalommal tanulás után édesanyja odament hozzá és rákérdezett tőle:
– Mi bánt téged? Mi történt veled? – Ekkor bevallotta Bogi, hogy a szobájában rejtegeti a sok csokit, amit a kapott zsebpénzéből vett, és dugiban eszi.
– De miért?
– Magam sem tudom.
– Nem lehet, hogy azért mert túl sokat vállaltál magadra? Nem muszáj ennyi mindent csinálnod! Lehet, hogy unatkozol? Esetleg hiányozik Jankó? Bánt, hogy szakítottatok? Ha édességet eszel, akkor megnyugszol, és nem gondolkodsz ezen? Talán nem mered felvállalni az érzéseidet, és kerülöd a nézeteltéréseket? Aztán pedig megbánod, hogy nem álltál ki magadért? Ilyenkor újra édesség után nyúlsz? Gondold át, hogy mi lehet a baj.
– Igen, lehet, hogy a túl sok sport, mert úgy érzem akkor kezdődött minden.
– Akkor hagyd el az egyiket, vagy mindkettőt. Legalább egy kis időre.
– Rendben. Akkor a balettet hagyom abba. A hipp- hoppot jobban szeretem.
– Ahogy gondolod. Így is történt. Bogi abbahagyta a balettet és sokkal több szabad ideje maradt.
Aztán új fiú is a képbe került. Mazsi is évfolyamtársa volt. Boglárka úgy érezte, újra szerelmes. Sikerült a csokoládét is elhagynia. Kis idő elteltével sikerült fogynia is. Végre újra csinosnak, szépnek látta magát a tükörben. A lelki egyensúlya is helyreállt.
10 hozzászólás
Kedevs Suzanne!
Nagyon jó téma!
Sokszor esnek ilyen helyzetekbe a fiatalok!
" Nagyon nagy volt a hajtás és a stressz. Hisz a versenyek miatt nem szerette volna háttérbe szorítani sem a tanulást, sem Jankót. "
Szerencsére édesanyja tanácsára minden rendbejött.
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm szépen, hogy olvastad a mesém.
Köszönöm a gratulációt.
Szép napot!
Tisztelettel:
Zsuzsa
Szép napot kívánok 😊
Nagyon tetszik a lélektana a történetednek.
S tán maga a gondolatok áramoltatása,hogy ami bánt
ki kell mondania az embernek.
Itt adott egy jó édesanya ,aki figyel a kislányára, s segít neki.
Sajnos ez egy igen nehéz társadalmi betegségnek mondható
amit ebbe a történetben leírsz.
Nagyon jó ilyet olvasni, s hogy mennyi jó üzenetet elrejtettél benne.
Szeretettel: Alkonyi
Kedves Alkonyi!
Köszönöm szépen, hogy olvastad a mesém.
Örülök, hogy tetszett a történetem lélektana.
Köszönöm a gratulációt.
Szép napot!
Tisztelettel:
Zsuzsa
Szia!
Bizony én is csokifüggő vagyok. Ha baj van, stressz, akkor hajlamos vagyok csokit enni. A megoldás tudjuk nem ez, hanem a probléma felismerése, helyes kezelése. Tetszett ez az írásod. üdv hundido
Kedves hundido!
Köszönöm szépen, hogy olvastad a mesém.
Köszönöm a gratulációt.
Szép napot!
Tisztelettel:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa! Jó, h így történt! Féltem, mi lesz, ha elhízik és többet rá se néz egy fiú se: De a recept kéznél volt: Kevesebbet enni, főleg csokit, és többet futni, mozogni. Tanulságos történet. Tetszett! Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Bödön!
Köszönöm szépen, hogy olvastad a mesém.
Köszönöm a gratulációt.
Szép napot!
Tisztelettel:
Zsuzsa
Kedves Suzanne! Ez a meséd is érdekes és tanulságos. Örömmel olvastam. Gratulálok hozzá. Barátsággal: Madár
Kedves Madár!
Köszönöm szépen, hogy olvastad ezt a mesém is.
Köszönöm szépen a gratulációt.
Egyenlőre elfogytak a Bummbele családról szóló meséim.
De más meséket fogok még írni… hamarosan.
Szép napot kívánok!
Tisztelettel:
Zsuzsa