Bogyeráék Tóközön

Bogyera Bombóék Tóközre utaztak. Pihenésképpen megálltak egy faluban, konkrétan Bogyerában egymást fotózni.Roppant vicces lesz majd a kollégáknak mutogatva, hogy van egy ilyen falu, amit talán az egyik őséről neveztek el.
Mondjuk Bogyera Kálmánról a híres hadvezérről, aki megállította a törököket, hol is, csuda tudja. A lényeg, hogy igazi hősként beszéltek róla nagyszülei.
Ez a Bogyerai fényképezés nem zajlott simán. Az asszony megint nem tudta kezelni a telefonját. Csupa homályos képet készített. Mikor letolta érte, azt csipogta, hogy ez egy szellemfalu és a túlvilági lények nem engedtek jó képeket készíteni. Ekkora marhaságot Bogyera még nem is hallott.
Szellemek ide, vagy oda, szerencsésen elérték úti céljukat, majd birtokba vették a tó egy aprócska szeletét. Délután, szinte a semmiből sötét felhők úsztak a nap elé, Bogyeráék töprengve nézték, hogy jó néhány család hirtelen szedte a cókmókját és a kijárat felé igyekezve, elhagyta a terepet. A parton felfedeztek egy fehér inges, hosszúnadrágos feszülten a tavat kémlelő figurát. Kezében adóvevő készüléket szorongatott és néha a szájához emelve hadart bele valamit.
Bogyeráné Kiskúti Lujza miközben szélhosszában kepesztett a langyos vízben összecsipegetett néhány hasznos információt, az időjárási helyzetre vonatkozóan. Szinte a fülébe mondta az egyik ember, aki ugyan nem neki szánta, hanem a vele fürdőző feleségének, viszont a vízen jól terjed a hang erre emlékezett fizikából. A ragozás ebben az esetben, mit sem számított a -an, -en, vagy -ban, -ben, nem volt mérvadó, az infó a fontos hogy pontosan hol terjed, a kutyát sem érdekelte. A lényeg, hogy nem fognak sült medúzaként lebegni a víz felszínén, mert mint megtudta a vihar széle fogja elkapni őket, az meg nem lehet olyan nagy ügy, ha a biztonsági ember eltakarodott a partról készülékestől együtt.
Igaz, azt is mondta az az ember asszonyának, hogy majd ha működésbe lép a villámcsapda, akkor az elhullott tetemeket lehalásszák a felszínről és azért evez sebesen a vízi-mentő fiatalember oda, ahol legtöbb az ember, mert jól tarkón üti az evezővel a félhalottakat, hogy ne szenvedjenek majd sokat. Bogyeráné Kiskúti Lujza elképzelte a szituációt, de nem vette teljesen komolyan, mert a mesélő ember felesége és mazsoláskalácsképű fia tele szájjal vihogott a történeten.
Lujzát az est folyamán majdnem baleset érte. A település utcáit rótták éppen, mikor egy bokor takarásából ki szándékozott lépni a felfestett gyalogátkelőhely első sávjára. Amennyiben ez megtörtént volna, Bogyeráné Kiskúti Lujzát bokájánál fogva feltekeri és elvonszolja a városnéző kis-vonat jó édesapja, egy hátul nyitott, kb. tízszemélyes kisbusz-szerű alkalmatosság, vezetőfülkéjében valami félőrülttel, aki eszeveszetten száguldozott a városban.
Szerencsére Bogyera időben elkapta a nő karját és visszarántotta a levegőből.
Apró szakadás keletkezett csak a szoknyáján, hunyorítva alig látszott.