1.
Az igenek és nemek párbaja olykor-olykor valóban csúnya játékot űz velünk, holott a világon a legegyszerűbb szavak. Legyél akár analfabéta vagy idegen egy távoli országban, használnod és értened kell ezeket! S bár óhatatlanul és észrevétlenül is megjelenik minden rezzenésedben, kérdés, hogy jókor használod-e, vagy épp elrontottad a választást. Úgy pörögnek a fejedben a nemek és az igenek, akár az orosz-rulettben az az egy golyó az üres tárban. Mindössze egy a sok közül, te mégis a fejedbe ereszted azt az egyetlen ártatlan ólomgombocskát…
2.
Fél lábbal itt, fél lábbal ott. Fél szívvel itt, fél szívvel máshol. Ilyenkor mi a teendő? Dobjak fel egy pénzérmét?
3.
Tévedni emberi dolog. Megbotlani valakinek a lábában még emberibb. Megbocsátani a hibákat isteni tulajdonság, el nem felejteni szomorú tény. Megbűnhődni igazságos. Életünk végéig viselni a következményeket tragikus. Az átverés szánalmas, a naivitás kétségbeejtő. A barátság mennyei… vagy mocskos, de győzhet minden érzés és kapcsolat felett, s porrá rombolhat nemesebb kötelékeket.
4.
Az élet megkínál azzal a bizonyos habos tortával, kétszer is. Mindig is vágytál rá. Aztán amikor eléd teszik díszbe öltöztetve, valahogy túl ijesztővé válik. Azt gondolod, hogy nagy falat, amit nem bírsz legyűrni. S kérsz inkább egy csokitortát, amin egy kis tejszínhab sincs. De beleharapsz, és megnyugszol, hogy ez legalább a megszokott íz. Lehet, hogy egyszer az életben érdemes lenne mégis kockáztatni azt, hogy megkóstolj egy töményebb, nehezebb, ugyanakkor meglepetésekkel teli dolgot?!
5.
Azt mondják, érdemes néha a humort felhasználni a legnagyobb kín ellen. Na akkor: Kedves ismerőseim! Tudjátok milyen kényelmes hasalni a padlón? Frissen mosott, csillog-villog, érzed a hypo kellemes, bizsergető égetését az arcodon, mikor közelebbről végigméred azt. De csak ezután következik a mennyei áldás. A poros cipők ahogy kettétapossák a vesédet, valami elkápráztató! Ja, csak az egyiket teszik tönkre, mert a másikat már nem érzed. Leállt akkor, amikor úgy döntöttél, hogy megpihensz a földön, mint a fáradt vándor. Na most már tudok nevetni az újabb és újabb pofára esésen… (akár képletes, akár valódi esés)
6.
Van, amikor már nem érdemes felhasználni a tartalékolt egy csepp reménységet. Inkább jól el kell zárni légmentes palackba, s öreg korunkban elővenni emlékezve arra, hogy volt, amikor még tudtunk reménykedni, sőt félre is tettünk belőle. 30-40 év múlva már nem úgy fog felderengeni, mint az utolsó csepp remény, amit megőriztünk titokban egy ma már poros üveg alján. Sokkal inkább úgy, mint fiatalkorunk maradványa, amely még évtizedekig éltetett bennünket…
7.
Van az a pillanat, amikor már a szív is azt diktálja, amit a józan ész… de akkor mi az a ketyere, ami még mindig ellenkezik ezekkel? Várom a válaszokat!!!
8.
Tíz ártatlan, mosolygó szempár… ez a gyógyír minden bánatra, függőségre, félelemre, tragédiára, reményvesztettségre!
A gyerek. Nem ítélkezik; hálás, ha hetek után mégis visszamész meglátogatni.
Felnéz rád, mert neked nem fáj az oltás.
Szeret, mert amikor rossz fát tesz a tűzre, te azt mondod: "rendben van, ez maradjon köztünk".
Anyja helyett anyjának tekint, mert átöleled… hiszen nincs senkije, aki megtenné.
Ha kell, odaadja az utolsó kincsét is, mert így boldognak lát.
…Mi mégis elszaladunk az ilyen erő feletti, pillanatnyi csodák mellett.
9.
A napok egyre csak mosódnak előttem. Az emlékek veszik át a helyüket. Párás ablakon ha kitekintek, nem látom, hogy szombat van vagy péntek. Eltakarja valami másik látomás kíváncsiságom tárgyát, alanyát. Az ott egy szempár, mely barnásan feldereng? Látom, már érkezik vele a jól ismert tekintet. Valahogy mintha üresen nézne vissza rám a két gyöngyszem. Ma nem olyan fényesen ragyog, mint ahogy hittem, reméltem…