Boldogság teszt, vagy amit akartok

Ezt tanultam tőled!

Nem kell felkészülni!
Csak késznek kel lenni!

*

BOLDOGSÁG Teszt

A kerti WC-ről állok fel éppen, amikor csöngetést hallok. Kicsit bosszankodva, hogy ki és miért zavar, elindulok a kapuhoz. Hogy sokkoljalak benneteket, elmondom, milyen öltözék van rajtam: fejemen az Ica barátnőm égszínkék, kötött sapkája; fiam, nagy, hosszú, kopott, pecsétes, pulóvere felül; elől, középen, zérász tű, csak úgy, beletűzve; anyukám nadrágja alul; egy 39-es fűzős cipő, a 35-ös lábamon. Valahonnan örököltük. Ebben, a mondjuk így, jelmezben, kicsit lassan, kelletlenül, majd egyre gyorsuló léptekkel, sétálok oda a kapuhoz.
Két hölgy, egy idősebb, de nálam, jóval fiatalabb, kezében újságokkal, és egy épphogy felnőtt korú lány, áll ott.
– Jó napot kívánok! Á, az újságok! – mondom kedvesen, mosolyogva.
– Jó napot!- mondják mind a ketten, szinte egyszerre.
Láthatóan örülnek a kedves fogadtatásnak.
– Mi, Mezőberényből jöttünk, bla-bla-bla…-kezdi az idősebb hölgy, bemutatkozással, a beszélgetést.
– Ez igen! – bólintok elismerően, és bátorítóan.
– Ön szerint, miért nem boldogok az emberek? – folytatja, a betanult szöveget az idősebbik.
– Miért mondják azt, majd ha lesz egy házam, boldog leszek! Majd ha férjhez megyek, majd ha megnősülök, boldog leszek! Majd ha lesz pénzem, boldog leszek! Aztán, mégsem azok! Ön szerint miért? Mi kell a boldogsághoz? – néz rám kedvesen, várva a szokásos válaszok valamelyikét.
Én pedig, erre gondolok közben. Mi kéne? Hát, JÓ SZEX!
De nem mondom ki. Talán a jól neveltségem tiltja? Mi kell a boldogsághoz tehát? Fel van adva a kérdés.
– Mi? Hát a PILLANATBAN ÉLNI! – mondom, megtorpanás nélkül, mosolyogva, határozottan, meggyőződéssel.
– A pillanatnak? – csap le, a könnyelműnek tűnő válaszra az idősebb hölgy.
– NEM! A PILLANATBAN!- mondom nyomatékkal. – AZ ÉLET PILLANATOKBÓL ÁLL! – teszem hozzá, magyarázóan.
Szemmel láthatóan meghökken. Erre nem számított! A másik, csak figyelmesen néz ránk. Felváltva, hol rám, hol a társára. Aki, persze hirtelen nem tud mit mondani, de kedves ember lévén, kicsi szünet után, felnevet, s lelkendezni kezd, hogy nagyon örülnek, hogy ilyen vidám emberrel találkoztak. Közben egymásra néznek megint, majd rám.
– Megmondaná a nevét, kérem? – mondja, még mindig mosolyogva, az idősebbik hölgy.
– Gillian Battle Face – mondom, és nem tetszem hozzá, pedig a nyelvemen van, hogy, ISTENNŐ.
De, gondolom!
EBBEN a PILLANATBAN, HATALMAS BOLDOGSÁG JÁR ÁT. Ők is boldogan mosolyognak, a hölgy átnyújtja az újságokat a kerítésen. Rájuk pillantok. Az egyik borítóján ez áll. LÉTEZIK SÁTÁN?
Készüljek fel, kéri a hölgy, mert legközelebb erről beszélgetünk. Akkor, még nem tudtam a választ, de most már, azt is tudom.
A válaszom: egyértelműen IGEN! Az is ÉN VAGYOK! Persze, ezt nem mondhatom nekik, mert erre, biztosan, megint nem lesznek felkészülve, s akkor hogyan beszélgetünk?

Ahogy elbúcsúznak tőlem és tovább mennek, egyedül maradva, elgondolkozom azon, vajon, miért nem mondtam nekik, miért nem vágtam ki bátran, a mi kell a boldogsághoz kérdésre, hogy; mi kéne? Hát, JÓ SZEX! Hiszen a bátorságom megvolt hozzá, és teljességgel komolyan gondoltam.

Nos, hát azért, mert ha a beszélgetés elején" behúzok " nekik egyet, esetleg, a beszélgetés félre csúszott volna. Esetleg, nem tudtak volna tovább, arra figyelni, amit mondok. Én, kis naiv! 58 éves fejjel, még mindig azt gondolom, hogy a szex, tabu téma, amit ha kimondok, sokkolom vele a hallgatóságot. Ezen, sürgősen változtatnom kell!

Ja, és tegnap előtt szakítottál velem!