Bombabiztos küldetés (Járgány)

Kinyílt az ajtó és a kocsiba újabb munkába sietők gyömöszölték be egymást. Egy idősebb nő könyöke talált be Ed bordái közé, s a fájdalomtól kicsit megrogyott. Nem elég, hogy rákényszeríttették ezt a kényelmetlen öltönyt, de még ezt a tömeget is sikerült kifognia.
„Miért is egyeztem bele, hogy elmegyek helyette? Á, hülye kérdés, hiszen ő a munkaadóm.” – gondolta végig, miközben végignézett az elgyötört arcú embereken, akik mind a Ferra Corporation gyárába indultak, hogy megkezdjék aznapi robotmunkájukat. „Jobb, ha nem panaszkodom, örülhetek a szerencsének, hogy ilyen külsővel áldott meg.” Előhúzta adatkártyáját zakója belső zsebéből – a mozdulattal visszaadta a könyöklést az idős hölgynek – , majd vigyorogva nézegette: Korben Welling szenátusi képviselő – állt rajta. Ed megdörzsölte a fényképet rajta és még inkább elmosolyodott. A szenátor képmása teljes mértékben megegyezett az övével, akár két tojás. Munkája során rengeteg alkalommal kellett helyettesítenie, kimentenie az unalmas protokolláris összejövetelek alól. Mindez alatt betekintést talált a belső politikai életbe, s felfordult a gyomra attól, amikben szenátor hasonmása részt vett. Persze azért rengeteg előnyt is szerzett külső adottságának köszönhetően, melyek nagy részéről Welling úrnak nem volt tudomása.
A vonat megállt, s ő még néhány utastársával együtt megpróbálta a munkások között átpréselnie magát.

– Ma délben fog tehát megtörténni, a nagygyűlésünk időpontjával egyszerre, pontban délben. – szólalt fel a rögtönzött vezetőségi ülés vezetője. – Sajnálatos dolog, hogy ilyen módszerekhez kell folyamodnunk, de eddig sajnos minden törvényes utat lezártak előttünk… Szükséges áldozatok…
Néma csend követte a bejelentést. Eljött hát az elkerülhetetlen. A majd’ egy évtizedes lobbizások, petíciók, tüntetések… mind eredménytelenül záródtak le. 2032. január 28-a szörnyű nap lesz az ország életében, de az utána következő változásoktól sokat remél az a több százezer ember, akikre a nagygyűlésen számítanak.
– Öngyilkos merénylő? – törte meg a csendet a kis társaság részletekbe eddig még be nem avatott tagja.
– Nem. Ennél sokkal eredetibb megoldást találtunk. Az elnyomó kormány egyik tagja lesz maga a merénylő. Csak még nem tud róla… A nukleáris töltetet egy Tonamiba építettük bele, mely épp most indul utolsó útjára a kormányülés titkos épületéhez, valahol a Keleti-hegység egy eldugott völgyében. Már nem kell sokáig várnunk és egy új korszak köszönt majd be!

Ed megérkezett az autószervizhez. Az irodában maga a tulaj fogadta, nyájasan üdvözölve.
– Nos? Elkészült?
– Igen, szenátor úr, jobban szuperál, mint újkorában.
– Akkor pontosan mennyivel is tartozom?
– Ugyan, ne sértsen meg, az égvilágon semmivel sem tartozik. Örülünk, hogy a mi szolgáltatásunkat vette igénybe.
– Ó… rendben. – válaszolta Ed, majd kihúzta magát és a fejét is kicsit feljebb emelte. – Akkor ha már itt vagyok, legyen szíves, tegye hozzá még azt a kis autóba szerelhető filmlejátszót… sajnálom, de nem nagyon értek ezekhez a bizgentyűkhöz… arra a kis szürkére gondolok ott a polc bal szélén.
– Máris adom, uram… természetesen ez is a cég ajándéka. 342 alapból beépített film, minden kategóriából.
– Ha lehet, ne szereljék be, a ma délben kezdődő kormányülés minden bizonnyal dögunalom lesz… legalább lekötöm magam valamivel. – próbálta a Welling szenátor jellegzetes fintorát bevetni, amit már olyan mesterien elsajátított. Aztán fogta a slusszkulcsot és elköszönt a tulajtól.
Odakint már várta megjavított autó. A két éves Tonami az utóbbi években leginkább felkapaszkodó japán cég legújabb gyártmánya volt. A hófehér festék szinte vakította a ragyogó napsütésben. A gombnyomásra működő ajtó hangtalanul nyílt ki, s maga a jármű legalább olyan hangtalanul suhant el szerviz parkolójából. Végigszáguldott vele a kisváros utcáin, s még látta, ahogy a kereszteződésekben pirosra vált a lámpa. Még jobban rátaposott a gázpedálra, pillanatok alatt elhagyva a lakott területet. Az autópályára viszont nem kanyarodott rá, ha már itt van ez a jó kis járgány a segge alatt, akkor legalább kihasználja a helyzetet és megenged magának egy kis kocsikázást. A tengerpartot ölelő sziklákon hangos csattanással szelídültek meg a hullámok. Sirályok köröztek, s vészjósló hangjuktól megremegtek a meredek partoldalba kapaszkodó fák. Ed semmit sem hallott kétségbeesett jajgatásukból, a tűként magasba meredő fák is csupán egy sűrű kerítésnek hatottak számára, mikor a 230 km/h sebességgel elhajtott mellettük. A rádió egyfolytában a fővárosi nagygyűlésről beszélt, s a „csőcselékről”, egy „züllesztő, illegálisan alakult” szervezet lázította fel a tisztességes embereket a jólétet biztosító kormányzat ellen… Ed azonnal csatornát váltott, inkább a nosztalgia rádión bármi más ehelyett a förmedvény helyett! Ennek hatására még inkább belelépett a gázpedálba, némely éles kanyarban majd’ kisodródott, kevesen múlott, hogy a parti szikláról a tenger hullámai között végezze. Élvezte a sebességet, hajtotta a járgányt, mint hogyha épp a legutolsó útjára vitte volna.

Dolby rendőr rég érezte magát ilyen kellemetlen helyzetben. Egyenruha nélkül sodródott a tömeggel, s félve tekintgetett ki az utca szélén felsorakozott kollégáira, akiket a tömeg „megfékezésére” vezényeltek ki, már ha néhány ezer ember képes lenne egy százötven ezres tömeggel megbirkózni. Próbált a főút közepe felé araszolni, de minden igyekezete ellenére csak a mellékutcákhoz közel tudott előre jutni. Óvatosan tekintgetett kifelé, a mellékutcákat lezáró kollégáit vizslatta, nehogy valamelyik felismerje, bár ekkora tömegben legalább akkora lett volna ennek az esélye, mint megnyerni az ötös lottót. Mégis… ahogy sokadjára kitekintett, egy ismerős arcra bukkant, de nem a kollégái között, hanem kint a mellékutcában. 11.45 múlt, szeretett volna minél közelebb kerülni a szónokokhoz, de nem valószínű, hogy ezt a pár száz métert addig már meg bírja tenni, majd kivetítőn keresztül figyeli az eseményeket. Most már mindegy – gondolta magában, bár talán ez az ismerős alak közelebb juttathatja a hatalmas színpadhoz, ahol a békés tüntetés egyfajta színházi ruhát kap a sok fellépő sztár miatt.
– Szenátor úr! Erre! Segítek közelebb jutni magának. Dolby rendőrtiszt vagyok, a kollégáim majd helyet biztosítanak, hogy közelebb juthasson.
– Dolby rendőrtiszt, miattam ugyan ne törje magát, ha hiszi, ha nem, nem én vagyok Welling szenátor. Sokan mondták már, hogy nagyon hasonlítunk, de abban nem, hogy ő ilyesmiben részt venne. Engem is kirúgatna, ha megtudná, hogy itt vagyok, rossz hírét kelteném… érti, mire gondolok? Valamiben viszont valóban segíthetne. – mutatott Ed a háta mögött álló Tonamira, melynek még járt a motorja. – Hol tudnék leparkolni ezzel a járgánnyal?