Bűbáj

A kis bárt néhány hete fedezte fel. Egy hirtelen lezúduló novemberi eső kergette be. A pult mögött álló férfi éppen mást szolgált ki, miközben helyet foglalt az egyik bárszéken. Egyik kezét a pulton feledve bámult ki az ablakon, arra gondolva, meddig kell még alkalmi menedékében időznie.
– Még egy félóra – hallatszott a háta mögül. Egyszerre érzékelte a hang simogató melegét és a kezét érintő bizalmasságot, amint a férfi egy éppen csak elviselhető forróságú bögrére zárta ujjait. Ugyanebben a pillanatban csapta meg orrát a gőzölgő tea illata is. Meglepte a perc meghittsége.
– Honnan tudta, mire gondolok?
– Az esőre, vagy a teára céloz? – kérdezett vissza a férfi.
A nő nem válaszolt, gondolatai már máshol jártak. Belefeledkezett a látványba. A férfi magas volt, karcsú, szőke haja hátul összekötve. Karakteres férfias arcán nem látszott, hogy mosolyog, a nő mégis érezte testtartásán, ahogy abban a pillanatban ráfigyelt. És elsősorban a szeme. Még soha nem látott fekete szemeket. – Az ilyen szemek mögött bűbáj lakozik – gondolta és beleborzongott.
Közben újabb és újabb vendégek érkeztek. A nő tovább figyelt és rádöbbent: a férfi boldog. Felszabadultan társalogott, nevetett, szinte táncolt a pult mögött. Majd tekintete a férfi ujján lévő karikagyűrűre esett és halvány irigység futott át rajta, arra a nőre gondolva, aki a felesége lehet.
Azóta többször is betért a kis bárba. A férfi egy idő után már ismerősként köszöntötte és beszélgetéseik során megtudott egyet, s mást az életéről.
A férfi tényleg boldog volt. Amikor a feleségéről beszélt, a szeme feketesége még jobban elmélyült és valami furcsa kisugárzás lengte körül, aminek olyan hatása volt, mint a fénynek a lepkére.
– Tudja Ő vak – mondta egyszer a nőnek. – Mégis olyan tökéletes. Ő az erőm, a gondolataim, a képzeletem. És higgye el, mindez gyönyörű!
– Ma vagyok itt utoljára – válaszolta erre a nő. – Holnap elköltözöm.
A férfi meglepve kapta fel a fejét és fürkészően nézett az arcába. Majd elmosolyodott.
– Szerintem, mi még találkozunk.
A másnap karácsony reggelére ébredt. A nő kinyitotta szemeit, de nem látott semmit.
– Nem látok – suttogta maga elé.
– Persze, hiszen vak vagy Életem. Nem emlékszel? – kérdezte egy ismerős hang bolondozva.
És akkor megérezte a férfitest keménységét maga mellett. Tenyerével végigsimított annak arcán, haján, szinte látta, hogy a szőke tincsek szétterülnek a párnán. Keze tovasiklott a keskeny csípőre, ujjaival leheletszerűen érintette férfiasságát, majd tovább barangolt a combokra. A férfi minden porcikáját ismerte. Megkönnyebbülten felsóhajtott:
– Olyan furcsát álmodtam…