Busójáráson voltunk – Bogi mesél

Kellemes volt az idő. A gyengén sütő nap leolvasztotta a fákról a zúzmarát, elolvasztotta a havat. Latyakos, sáros volt a föld. Szerencsére a házunk elé épített járda megakadályozta, hogy piszkos legyen a csizmánk, a ruhánk. Anyával szendvicseket készítettünk, mert nagy kalandra készültünk. Hétszer három darab finom elemózsiát csomagoltunk. Mellé répalét is vittünk. Szerettük, mert finom, édes. Ti már kóstoltátok? Szóval beültünk a kocsiba és elindultunk Mohácsra. Ahogy mentünk az úton, a földeken még itt- ott volt egy kevéske hó. Az erdő szélén őzek és szarvasok keresgélték az élelmet. Messze voltunk tőlük, így nem féltek, hisz nem zavartuk meg a nyugalmukat. Egy varjúcsapat szállt el fölöttünk hangos károgással: kár- kár- kár. Egyébként csönd és nyugalom volt amerre mentünk. Ahogy közeledtünk a célunk felé egyre több autó torlódott fel előttünk. Egyszer csak hatalmas fékcsikorgásra, majd egy nagy csattanásra figyeltünk fel. Nagyon megijedtünk és apa rögtön megállt a kocsival, ahogy mögöttünk is mindenki. Apa kiszállt, hogy megnézze mi történt. Mi izgatottan vártunk. Hamarosan visszajött. – Előttünk három kocsival két autó frontálisan összeütközött, de nagyon csúnyán. – Addigra már szirénázva megérkezett a tűzoltó, a rendőrség és a mentő is szinte egyszerre. – A mi sávunkban szabályosan haladó autó eleje teljesen összeroncsolódott, úgyhogy egy tréler fogja elszállítani a totálkárosra tört autót. A tűzoltók kiszabadították a bent ülőt. Megígértem neki, hogy hazavisszük, mert itt lakik a közelben és útba esik. – mondta édesapa. Nagyon jó érzés volt ezt hallani, valami öröm, izgatott szívdobogást éreztem zakatoló szívemben. Szerintem mindenki valami hasonlót érzett apa nemes cselekedetéért. Olyan büszke voltam, hogy ő az apukám! – A másik autóban ülő sofőr nem volt becsatolva, ahogy a felesége sem, ráadásul még ittas is volt. Az ütközés erejétől nagyon megsérültek. Őket kórházba fogják vinni – folytatta apa. – Szerencsére hátul ült a legidősebb fiú-, aki már tudott vezetni, jogosítványa is volt, – a két kisöccsével. Ő majd hazaviszi a kicsiket, mert a kocsi nem lett totálkáros, csak a lökhárító sérült meg csupán és ők hárman se sérültek meg. Az ijedtségen kívül semmi bajuk sincs- mondta az orvos. Viszont a szülőkért mentőhelikopter jött. A két kicsi nagyon sírt. A legidősebb fiú nyugtatgatta. Aztán elmentek. A tréler elszállította az összetört autót. A rendőrök miután helyszíneltek, fotókat készítettek és felvették a jegyzőkönyvet, elmentek a helyszínről, ahogy a mentő és a tűzoltó is. Lassan helyreállt a forgalom és mi a bácsival folytattuk utunkat. Pár perc múlva megérkeztünk. A bácsi megköszönte a segítséget és kiszállt a kocsiból. Miután elköszöntünk egymástól, mentünk tovább. Egyszer csak az út szélén egy elpusztult – talán vaddisznó tetemet láttunk. De apa máris tudta, hogy mit kell tenni. Tárcsázta a mobiltelefonon a rendőrséget. Őket értesítettük, akik aztán az illetékes vadásztársaságnak fognak szólni. Természetesen apa fülén volt a hallgató, így menet közben is tudott telefonálni. Viszont csak olyankor használta, amikor nagyon fontos volt. Mindig nagyon vigyázott ránk és sose hágta át a szabályokat. Még mentünk egy keveset, talán pár száz métert, aztán megérkeztünk. Nem volt egyszerű a parkolás, mert sokan voltak. De azért sikerült. Kiszálltunk a kocsiból. Apa fogta Szuszimuszi és Bíborka kezét, anya pedig Nyafi kezét. Én Pliccsplaccsét fogtam, hisz mi már nagyok voltunk, tudtunk vigyázni magunkra. Mi mentünk középen. Hű, aztán tudjátok kiket láttunk? Busókat. Úgy megijedtem még én is tőlük! Rémisztő álarcban, vastag báránybőr bundában jöttek velünk szemben. Az egyik a kereplővel zajongott. Hű de hangos volt! A másik kezében lisztes zsák volt, azzal csapkodta a lányokat. Két sokác, aki jobb oldalt kerepelt, fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett, birkabőrcsuklyás maszkot viselt. A tőlünk balra levők kezében buzogány és hosszú fakürt volt. Ahogy haladtunk tovább mindkét oldalon kézművesek árulták a portékáikat. Nekem körtemuzsikát vett apa. Mi a télűző fesztivál utolsó, harmadik napjára jöttünk. A „farsang farka” három napig tart, amelynek csúcspontja a karnevál. Voltak bábosok, ahol mi is megálltunk és végig néztük az előadást. Nagyon szórakoztató volt, sokat kacagtunk közben. Aztán tovább mentünk, sok újdonságot kellett felfedezni, megismerni. Árusok mellett haladtunk el, akik meleg sülteket és italokat, illetve édességeket árultak. Szeretem az édességet, de én körtemuzsikát szerettem volna jobban. Nálunk az a szokás, hogy ha elmegyünk, valahova csak egy valamit kérhetünk. Nagyon jó volt a hangulat. Kacagtak, nevetgéltek. Mindenki, akit csak láttam, derűs volt. Néha láttam hisztiző gyerekeket, akik nyafogtak, ha nem kaphattak meg mindent. Nem volt kellemes látvány. Este, amikor sötétedett, következett a koporsó vízre bocsátása. A jelképes vízre bocsátás után az egybegyűlt emberek máglyagyújtással égették el a telet jelképező koporsót. Ámulva, csodálkozó tekintettel, tátott szájjal néztük mindannyian. Visszamentünk a főtérre, ahol már javában körtáncokat járnak a hozzá kedvet érző látogatók. Fantasztikus volt ez a nap. Ha tehetitek, ti is látogassatok el egyszer ide. Megéri! Hazafelé a kocsiban megettük az utolsó szendvicset. Az út első felében véget nem érően meséltünk kitörő lelkesedéssel a látottakról. Annyi élmény jutott erre a napra! Hálásak voltunk, hogy a szüleink elhoztak ide minket. Aztán egyre jobban elcsendesedtünk. A végén már mindegyikünk aludt, csak anya és természetesen apa nem. Aztán álomországba érkeztünk. Épp holdtölte volt. Az utakon szpáhi törökök nyargaltak paripáikon. Nyomultak és egyre csak támadtak a nagyvezér vezetésével. Tüzérek, janicsárok sorra foglalták el a városokat, a falvakat, várakat. Épp Mohácson portyáztak a törökök. Lövöldöztek, gyerekeket raboltak. Aztán a győztes seregek bekuckóztak a várfalak mögé. Jajgattak az anyukák, sírtak a gyerekek. Ezt már nem lehetett tovább tűrni! Egy tervet eszeltek ki az otthon maradt sokác és busó férfiak. Tudjátok, hogy mi volt az? Maguk készítette, ijesztő álarcokat öltöttek az arcukra a sokácok, vastag báránybőr bundát vettek magukra. Általuk barkácsolt zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokba ültek. Azokkal átkeltek a Dunán. Lassan, óvatosan, lábujjhegyen közelítették meg az ellenséget. Hirtelen fülsiketítő kerepeléssel, rémisztő kinézetükkel ráijesztettek a törökökre. Akik már aludtak, azok ijedtükben még az ágyukból is kiugrottak. De olyan erővel, hogy leszakadt alattuk. A borzasztó hangoktól még a szőr is felállt a hátukon. Hajukat tépkedve, fejüket csapkodva szaladtak szerteszét, erre és arra. Azt se tudták, hogy mit tegyenek hirtelen. A fejüket fogták eközben. A busók, a fűzfából faragott, állatvérrel befestett, birkabőrcsuklyás maszkban képzelhetitek, hogy milyen rémisztőek voltak! Nem csoda, hogy szörnyen megijedtek a törökök. A bundájukon, ami kifordított birkabőr volt derékban kötéllel átkötve, de volt, akinek lánccal volt összekötve, rettentő látványt nyújtott. A törökök rémülten forgatták kigúvadt szemeiket félelmükben jobbra és balra, aztán körbe, egyik, majd másik irányba. Hát, még amikor megszólalt egyszerre a sok kolomp, ami az övükre volt felaggatva, azt se tudták jobbra, vagy balra fussanak! Tülköltek, kerepeltek. Még a telihold is elbújt a felhők mögé ijedtében! Volt török, aki bebújt az ágy alá. Volt, aki a szekrényben rejtőzött el, volt, aki a boroshordóba bújt. De a busók, a sokácok mindet megtalálták és elkergették őket Mohácsról. Buzogányukkal csapkodták őket ahol érték: csihi- puhi. Nesze, neked egy a fejedre! Nesze, neked egy a hátadra! Nesze, neked egy a fenekedre! – Jajveszékeltek a törökök: jaj- jaj-, jaj, ne bántsatok!- kiáltozták. De ők tovább csapkodták őket ahol érték: csihi- puhi. Nesze, neked egy a fejedre! Nesze, neked egy a hátadra! Nesze, neked egy a fenekedre! – Jajveszékeltek a törökök. Aztán, megfordultak és illa berek, nádak erek, futásnak eredtek. Futottak amerre az orruk vezette. A sokácok, busók, és a bátor harcosaink az egész országból kizavarták őket. Béke költözött az emberek szívébe. Aztán az apukák hazavitték gyermekeiket, a rabokat pedig kiszabadították. Nagy volt az öröm, a boldogság. A telihold is mosolyogva jött elő. Ébredt a nap, a hold búcsúzott, közben elmesélte, hogy mi történt az éjszaka. Ezt hallva a nap gyengéd sugaraival megsimogatta a busókat, a sokácokat és minden családot szép hazánkban egytől egyig. A busók jókedvükben házról-házra jártak. Jókívánságokat mondtak ahova csak betértek. A háziak finom étellel-itallal kínálták meg őket. Így teltek napjaik, hisz minden visszatért a régi kerékvágásba. Ekkor apa beparkolt, lefékezett, megállt és mi felébredtünk. Oh, csak álmodtam- nyugtáztam magamban. Kiszálltunk az autóból minden élményünkkel együtt és mivel már öreg este volt alváshoz készülődtük. Közben testvéreimnek még elmeséltem az álmomat.