Buszon

A hölgy öt éves. Szöszke haja lófarokba van kötve. Kerek, gödröcskés pofikája, fitos orrocskája régi korok porcelánbabáját juttatja eszembe. A távolsági busz lassan zötyög velünk. Hárman ülnek a négyszemélyes egymással szemben elhelyezkedő üléseken, izzasztó, tikkasztó, nyári hőségben. Két testvér,- nagymamakorban,- és egyikük unokája. Nehéz viselni a meleget és így gyerek, felnőtt egyaránt nyűgös. A beszélgetés az örök és végtelen dologról folyik, – a szerelemről.
-Jázmin baba! Mi újság van az óvodában?
-Mi van Dáviddal, a nagyszerelmeddel?
-Már nem szeretem egyáltalán.
Arcocskáját dacosan emeli meg, hogy mondandóját súlyozza.
-Csak Annának a barátja. Nekem nem.
-Nézd meg, hogy megütötte a kezem!
Természetesen sérülésnek nyoma sincs, csak a kicsi lelkében.
-Nekem már sokkal több szerelmem van.
-Tíz.
Mindkét kezén mutatja, hiszen tud már tízig számolni.
-Minek neked tíz fickó? – kérdezi a mamája.
-Bezárom Őket.
-Bezárod? És hova?
-Ketrecbe.
-Ketrecbe?
-De hát senki sem szereti, ha bezárják Őket. Biztosan Ők is ki akarnak majd szökni.
-Majd jól bedrótozom a ketrecet, hogy ne bírjanak kiszökni.
-És mit csinálsz velük? – firtatják a nagyik.
-Dolgoztatom Őket.
Mindenki a lábát csapkodja a nevetéstől. A kislány mérgesen keresztbe fonja a kis kezét, szemöldökét összeráncolja.
-Ne rötyögjetek!
Bennem hirtelen felselylik egy idegen, mai szemmel értelmezhetetlen furcsa látomás az elkövetkező évezredekből.
-Uraim! A hatalom átvétel már megkezdődött úgy kb. 100 éve… A jövő lehet, hogy nem is lesz túl fényes… Még az is lehet, hogy a nők több ezer éves elnyomásukért benyújtják a számlát…