Álom
Élesen megmaradt emlékezetemben egy visszatérő álom:
nagyanyám sírjára léptem, és magával húzott a mély. Csúf gnóm dörrent rám, ilyenkor felriadtam. Kínok kínja volt minden estém.
Egy éjszakán megjelent nagyanyám, lágy hangon ígérte, hogy mindig vigyázni fog rám.
Az ezt követő éjjelen a gnóm újból várt. Gyengéden megérintett, intett, hogy menjek vele.
Hosszú lépcsőn felvezetett a külvilágra. Gyönyörű, virág illatú liget tárult elém.
Boldogság fogott el, és csak szaladtam, szaladtam a zsenge füvön.
Palacsintasütő
Vasárnaponként férjem szüleinél ebédeltünk. Ahogy csillapodott éhségünk, egyre beszédesebbek lettek. Fiatalkorukról anekdotáztak.
Apósom sok évnyi ismeretség után megkérte anyósom kezét ezekkel a szavakkal: úgy szeretlek, hogy lehozom neked a Holdat palacsintasütőnek.
Jót nevetünk a mai napig rajta, pedig ők már nincsenek közöttünk.
Boszorkányok
A 20. század elején a falvak népe még hitt a boszorkányokban. A fosztóban rémtörténeteket meséltek egymásnak az asszonyok. A gyerekek félve bújtak anyjuk szoknyája mögé. Apám levente volt, ő is hallgatta a mendemondákat. Sötétben ment haza. Egyszer csak lerepült fejéről a sapkája. Lélekszakadva futott hazáig. Egy szemhunyásnyit sem aludt. Alig várta a pirkadatot. Aztán hősiesen elindult a tett helyszínére. Messziről látta, hogy a sapkája hintázik egy szárítókötélen. A sapka gombja akadt bele. Elhatározta, hogy többé már semmitől sem fog félni. Ezerkilencszáznegyvenkettőt írtak.
Macska
A macskák önfejűek és sértődékenyek. Egyik alkalommal simogatásra vágyott a cicám, de nem volt kedvem hozzá. Először kimászott a 4. emelet párkányára. Leparancsoltam, eloldalgott. Kis idő múlva vettem észre, hogy kitúrta a virágföldet a szőnyegpadlóra. Tudta, hogy ezért nagyon haragszom. Egy órányi duzzogás után ismét hozzám dörgölőzött. Mit tehettem, kibékültünk.
Hipp-hopp
Rokonlátogatásból gyalog mentünk hazafelé. Az út rossz állapotban, gidres-gödrös volt. Egy lyukba lépett hároméves kislányunk, elesett. Azt gondoltam, sírni fog. Ehelyett felpattant, nagyot dobbantott és hadarni kezdte: hoppá Jézus csizmája! Hipp-hopp hepehupa, pipi tolla pihe puha.
Jót nevettünk. Áldom anyósom nevét, mert őtőle tanulta.
A szoknya
Nadrágot hordó lány voltam. Megszülettek már gyermekeim, amikor anyám meglepett egy gyönyörű szoknyával. Magasított derék, bő fazon. Karcsú voltam benne, fellángolt hiúságom. Viseltem akkor is, amikor az oviba mentem gyermekeimért. Egyik kezemben bevásárlótáska, másikkal fiam kezét fogtam. Mellettünk haladt nagyobbacska lányom. Zebrához értünk. A szoknyámat fellebbentette a szél, elengedtem a kicsi kezét. Ő elindult a zebrán. Fékcsikorgás, pillanatnyi sokk. Az autó vezetője türelmesen hagyta, hogy átérjünk mindhárman a járdára. A szoknyát a szekrény mélyébe süllyesztettem, soha többé nem vettem fel.
4 hozzászólás
Színes, változatos, érdekes, jópofa történetek voltak.
Örülök, hogy megosztottad velünk.
Szeretettel: Rita 🙂
Aranyos vagy kedves Rita.
Kedves Gabriella!
Köszönöm az élményt!
Nagyon jól jött így reggel!
A napom mindjárt vidámabb lett!
Gratulálok:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor! Örülök, hogy tetszett, legyen szép a napod neked is.