Csepegő csapok meséi

A csepegő csapok hangját mindenki automatikusan felismeri. Legtöbbünk emlékeiben bosszúságok sorozatát idézi fel a puszta megemlítése is. Szinte már hallod is a monoton, idegesítő, egyre élesebb, ércesen lekoppanó vagy leloccsanó vízcseppeket. Ritka szerencsés ember, aki elmondhatja, hogy számára ismeretlen az érzés, amikor újra és újra, minden erődet összeszedve szemben állsz a fenevaddal, hogy legyőzd, hogy csavarj még egy utolsót rajta és végre elhallgasson, de úgy, hogy ne is sziszegjen tovább, mint egy felbőszített vipera. Amikor diadalmasan nyugtázod, hogy most győztél, sikerült elnémítanod, továbbra is ott lappang a bizonytalanság árnyéka, mint egy kísértő szellem és tudod, hogy bármikor sor kerülhet a visszavágóra. Ha nem hallod a hangját, akkor is résen vagy, figyeled.
Egy kora hajnali ébredés, amikor még félig nyitott szemmel tapogatódzol a fürdőszoba irányába vagy a konyhában, hogy elkészítsd a kávédat, nos ez az időszak a legveszélyesebbek közé tartozik, attól függően, hogy hol is található a nagy ellenfél. Boldog ember vagy, ha csak egyetlen csap romlott el és egyetlen helyiségből várható a támadás.
A hirtelen, meggondolatlan mozdulatok végzetesek lehetnek. Azonban ha megállsz előtte, mint alattvaló a nagy király trónja előtt, van időd megfontolni magát az érintés erősségét, sőt még azt is átgondolhatod, hogy egészen bizonyosan ezt a csapot akarod-e megnyitni. Érdemes-e megkockáztatnod, hogy felébreszd az alvó oroszlánt vagy jobb lesz tisztes távolságban maradnod tőle.
Ugyan milyen biztosítékod lehet afelől, hogy ha eltekered, akkor megvalósul a fogmosás, vagy valóban elkészül a kávéd? Ami eddig még csak csepegett, lehet, hogy most dühödten zúdul rád, megállíthatatlanul.
Az ember fia ilyenkor visszavágyik egy lágyan csobogó hűs forráshoz, eszébe jut a Kék-lagúnák édes békéje, a régi kerekes kutak, talán még Petőfi Alföldje is a gémes kúttal, Móricz Zsigmond remekbe szabott elbeszélései a paraszti életről, és szeretnél visszamenni a természetbe, el innen.
Aztán eljutsz a végső megvilágosodás állapotába, ez így nem maradhat, ki kell hívni a szerelőt. Na, de ha már eljutottál a felismerésig és el is döntötted, hogy telefonálsz, úgy érzed, akkor talán bátran le is tusolhatsz, lefőzheted a kávéd, hiszen közel a segítség.
Ó micsoda bárgyú gondolatsor ez!
Aki már megpróbálta mindezt kivitelezni, most a visszaemlékezés máig bosszúsággal teli, ám a megtapasztalás birtokosának szája szegletében megülő keserves mosolyával bólogat, olyan se nem igen, se nem nem mozdulatokkal , felhúzott szemöldökkel, néhány sóhaj kíséretében.
Mert mi is történik? Megnyitottad a vizet és amitől tartottál, bekövetkezett. Nem engedi elzárni magát. Felhívtad a szerelőket egymás után, szinte mindegyiküket, akiket a telefonkönyvben találtál. A válaszok pedig a következők voltak:
– Holnap után tudunk kiküldeni embert.
– Nem tudjuk vállalni.
– Leghamarabb holnap, ha van csaptelepe.
– Felhívom a kollégát és visszahívom.
– Ha nem tudja milyen csaptelepre van szüksége, mi sem tudunk segíteni.
A víz pedig folyik, feltartóztathatatlanul.
Beszólsz a munkahelyedre, hogy nem tudsz ma bemenni. Próbálod központilag lezárni, csakhogy a régebbi épületekben sok helyen ehhez a gondnok is szükségeltetik, ha eléred, mert Pesten sem él mindenki új társasházban és nincs a mosdókagyló alatt vagy a folyosón a szükséges eltekernivaló, csak lent a pincében.
Igen ám! Ahhoz, hogy a pincében elzárd a vizet, értesíteni kell a lakótársakat is, legalább egy liftajtóra kiragasztott felirattal.
A mázlista eléri a gondnokot, kiteszi a tájékoztató cetlit és elindul beszerezni az új, megmentő csaptelepet. Rosszabbik esetben, nem kell tájékoztatni senkit, mert nem érted el a gondnokot, hagyod folyni saját akarata szerint a vizet is és az eseményeket is, mert olyan áldozattá alakultál át, mint űzött vad a rengetegben, főleg ha nő vagy. Mert kérdem én, ki az a nő, aki tudja, hogy mit is mérjen le, egyáltalán kell-e valamit lemérnie, tulajdonképpen mire is figyeljen majd a szívbemarkoló árcímkéken kívül?
Amíg keresed a megfelelő szerelvényt, otthon már tombol az ítélet. Azt gondoltad, hogy csak a vízórád fog kicsit többet mutatni a szokásostól?
Tévedtél barátom!
Hol van az garantálva, hogy minden víz a lefolyón folyik le?
Hát persze, hogy sehol. Ezzel szemben a dugulás ördöge már alig várta, hogy csatlakozhasson az ellenség táborához. Egyszóval, mire hazaérsz, az ajtód előtt egész népes kis csoporttal találod szembe magad, akik már a behatolást fontolgatják, és a kulcscsomód tárgyi bizonyítékként szolgál, miszerint Te vagy minden bajok okozója.
A festés se olcsó mulatság, főleg az ötödiktől egészen a földszintig, és ismét boldog ember vagy, ha volt biztosításod.
Amikor már minden alattad lakó tisztességesen elázott, és hónapokon át bujkálsz a liftre várva, mert nem szeretnéd minduntalan látni a rád szögeződő megvető pillantásokat, esetleg azt is vállalod, hogy naponta le-fel megmászd a lépcsőket, és majd egy ideálisnak tűnő pillanatban kisurranhass mint egy tolvaj a hátsó bejáraton, nos akkor újból támad a víz.
Hol és hogyan? A mosógépből. Mert a víz az úr, ezt tudja mindenki. Azt is tudjuk, hogy aki csak teheti, automata mosógépet vásárol, és ezzel együtt azt is tudjuk, hogy a régi épületekben is rá lehet kötni a vízhálózatra, viszont a szennyvíz távozásának útját magunknak kell kiügyeskednünk.
Egyszerű. Bele kell lógatni a leeresztő csövet a fürdőkádba. Aztán, minden mosás előtt lelkiismeretesen ellenőrizzük, hogy helyén van-e a mi csövünk.
Miután a vízzel való hadakozásodban széleskörű tapasztalataid mellett fóbiákkal is gazdagodtál, jó esetben 10 percenként meglátogatod a mosás helyszínét és nyugtázod, a cső a helyén van.
A szomszédok is kiengesztelődtek közben, már-már úgy érezheted, mint Candide, hogy minden a legjobban van ezen a földön.
Arra gondolsz, mennyivel jobb most, mint amikor József Attila megírta a Mamát, vagy amikor még patakban mostak a vidéki asszonyok!
A konyhában fő az ebéd, kint ragyogó napsütés csalogat délutáni sétára, és Budapest csodálatosan szép. Milyen kellemes érzés mindez, jó is lenne megosztani valakivel a gondolataidat mindaddig, amíg egy váratlan csengetés fel nem ráz ábrándos jókedvedből.
Tudat alatt még kísért a múlt és egy ilyen nem várt csengetés nem a bejárati ajtó megnyitására inspirál, hanem egy gyors ellenőrzésre a fürdőszobában.
Nincs baj, nem lehet baj, cső a helyén, tehát ajtót nyitsz.
Az egyik kedves szomszéd tesz villámlátogatást, aki egy kis öblítőt kérne kölcsön, mert hallotta, hogy működésben van a mosógéped, így bátorkodott ezt az apró kérést intézni hozzád, feltételezve, hogy maradt és neki nem kell most azonnal lerohannia a szemben található üzletbe.
Ez a legkevesebb, gondolod és gondolja ő is, amit megtehet egy lakóközösség áztató.
Adsz, hogyne adnál! Berohansz a fürdőszobába, kikapod a mosdó alól a flakont, majd ráérősen elbeszélgettek. Helyreállt a béke, most már bátran közlekedhetsz a lifttel, és mosolyoghatsz embertársaid szemébe.
Jó szomszédok között gyorsan szalad az idő, a mosás programja is rég lejárt, mire a kedves vendég távozott. Mehetsz a ruhákért, kiteregetheted és ezt a csodás napot megkoronázhatod akár egy fagylaltozással is valamelyik cukrászdában.
Milyen szép az élet! Milyen jó a békesség állapotában! Ezt érzed mindaddig, amíg ki nem nyitod a fürdőszoba ajtaját és első lépted nem csobban egy hatalmasat. Egy pillanatig értetlenül állsz a bokáig érő vízben, aztán egyszerre száz kezed nő ki és minden elérhető törölközőt, megmaradt szennyest mind a száz kezeddel a vízre dobod, hogy magába szívja.
Felitat, csavar, felitat, csavar! Sürgetnek a váltakozó, egyre gyorsuló parancsszavaid.
Ha tehetnéd, felhörpintenéd a padlóról, vagy magadba szippantanád mint egy búvárszivattyú, bármit megtennél már, csak ne ismétlődjön meg az a rémes nap.
Megismétlődik. A víz kéjes örömmel szivárog, majd zúdul lefelé. Amikor az utolsó cseppjét is felitattad, kimerülten, rémülten körbenézel, hogy mi is történt itt, hogyan járt túl ismét az eszeden?
A válasz rád röhög a padlóburkolat felé tátogó csőből, amit feltehetőleg akkor mozdítottál ki a kád szélére illesztett pozíciójából, amikor az öblítőért nyúltál le. A felismerés megrázó birtokában tehetetlenül állsz és már hallod is az egyre közeledő szapora lépteket.
Tudod, itt már semmilyen magyarázkodás nem segíthet, ez már a vég órája. Kezdődik minden elölről.
Életösztönöd azt súgja, talán egy kis kegyes hazugsággal menthetnéd megtépázott becsületed utolsó, apró szilánkját.
Talán mondhatnád, hogy nem érted honnét folyhatott le a víz.
Meg is próbálkozol vele, valami csodában bízva. Az egyik szomszéd saját szemével akarja látni a bűntény színhelyét és mint egy kriminalisztikai szakértő halad elől. Vizet már nem lát. Kutat, nézelődik, majd megkérdi.
– Hogyan fürdenek itt?
A kérdés amilyen váratlan, olyan biztató is, még nem sejted pontosan hová is vezet ez, de ráhagyod és felelsz.
– Általában tusolunk.
– Akkor már értem.
Mondja, majd elmagyarázza a helyzetet.
– Nézze meg a kád szélét! Rés van a fal és a kád között, rossz a szigetelés. Amikor tusolnak, figyelhetnének rá, hogy ne tartsák a zuhanyrózsát a rés felé. Mi éveken át így mosdunk, de nem pocsoljuk szét a vizet. Ne állva tusoljanak! Üljenek bele a kádba, vagy guggoljanak! És csináltassák meg a szigetelést!
– Jó….Beleülünk…vagy guggolunk…Megcsináltatjuk…
Válaszolod, nem is mondhatnál egyebet.
Ott állsz megszégyenülve, belefáradva, engedelmesen.
Aztán érzékszerveid megtanulják felismerni a lecseppenő hangokat éjjeli álmod közben éppúgy, mint a nappali zajok között. Megtanulod azt is, hogy a vizet nem tudod uralni, csak ideig-óráig.