Cseresznyevirág meséje

Egyszer volt, hol nem, élt egy király, akinek született egy lánya, aki, mivel a cseresznyefák virágzásakor jött a világra, a Cseresznyevirág nevet kapta. A haja mézszínű, a szeme kökény, orcája piros, mint a cseresznye. A király felesége meghalt, így egyedül nevelte lányát. Telt-múlt az idő, Cseresznyevirág egyre szebb lett. Szeretett a kertben anyja virágai közt festegetni, énekelni, furulyázni. Nagyon szép képeket készített, olyan gyönyörűen énekelt, furulyázott, hogy mindenki a csodájára járt.
Nőtt, nődögélt, majd kérők is megjelentek az udvarban, de a király mindegyikben talált valami kivetnivalót. Lánya orcája egyre sápadtabb, szomorúbb lett, mert már szeretett volna férjet találni magának. Dalai is egyre szomorúbbak lettek, aki hallotta szinte sírva fakadt tőle. A király el is határozta, nem lesz ilyen önző, mégis csak elengedi a lányát, ha megfelelő kérő jelentkezik. Az udvarmester jelentett is, hogy megérkezett a Bodzavári királyfi. Hívatta is a lányát a király, aki épp a kertben festegetett. Cseresznyevirág amint indult be a palotába, egyszerre csak elsötétedett, nagy zengés támadt, s ott termett a hétfejű sárkány. Megragadta Cseresznyevirágot, és huss! elrepült vele. Hej, búsult a király, sírt, hogy most mi tévő legyen. Így szólt a Bodzavári királyfi:
-Felséges királyom, én megkeresem a lányát, kiszabadítom, mert amint megláttam a festményt róla, egyből bele is szerettem, azért is jöttem ide.
A király nagyon megörült, s odaadta a királyfinak Cseresznyevirág furulyáját, hogy azt vigye el, mert a lánya, ha azt meglátja, tudja majd, hogy segíteni akar neki. Ment a királyfi, hosszú utat megtett már, de hiába kérdezősködött, senki nem tudta hol lakik a sárkány. Egyszer egy erdőhöz ért, ahol favágók serényen dolgoztak. Kérdezi a királyfi, miért vágják ki ezt a sok fát.
-Az erdőben áll egy vár, annak a gazdája a hétfejű sárkány, s ő kérte, hogy vágjunk ki annyi fát, amennyiből egy csodaszép vár felépülhet majd mátkájának.
A királyfi megörült, mert tudta, jó helyen jár. Ment az erdőbe, megkereste a várat. Ahogy odaért, bezörgetett. Az ablakon Cseresznyevirág kukkantott ki.
-Jaj, menj innen, mert a sárkány ha megjön, felfal téged!
A királyfi elővette a furulyát, megmutatta, hogy őt az apja küldte, s addig el nem megy, amíg ki nem szabadítja. Cseresznyevirág beengedte a várba, beszélgettek. Aztán visszaküldte a királyfit az erdőbe, nehogy a sárkány észrevegye. Megjött este a sárkány s azt mondta:
-Phi, de emberszagot érzek!
-Á, csak még mindig az én illatomat érzed- mondta Cseresznyevirág.
A sárkány azt is észrevette, hogy a lány egy napocskát festett a képre, holott addig, csak sötét, szomorú képeket készített, de nem szólt. Másnap újra jött Bodzavári királyfi és azt mondta:
-Próbáld megtudni, miben tartja az erejét. Hátha így könnyebben legyőzhetem.
Újra visszament az erdőbe. A sárkány este megint csak azt mondta:
-Phi, de emberszagot érzek!
Cseresznyevirág megnyugtatta, hogy csak ő van itt nincs más. A sárkány átkutatta a palotát, de senkit sem talált. Látta, hogy az nap még vidámabb, még szebb kép készült, mint előtte.
Cseresznyevirág azt mondta, hogy azért vidámabbak a képei, mert egyre jobban érzi itt magát. S ha feleségül szeretné venni, akkor minden titkát el kell mesélnie, mert egy férj feleségnek mindent kell egymásról tudnia. A sárkánynak jól estek ezek a szavak, s elmesélte mit szeret enni, inni…
-Kedves sárkányuram! És az erődet miben tartod?
-Van egy ládika, abban van egy gyémántos gyűrű, aki azt az ujjára húzza, akkor abba száll át az én erőm-válaszolta a sárkány.
Másnap jött a királyfi és együtt kezdték keresni a ládikót, de nem lelték. Már esteledett, de hiába forgattak fel mindent, nem találták a ládikót. Már majdnem feladták, amikor Cseresznyevirágnak eszébe jutott, hogy lehet, hogy a sárkány ágyában van, a matrac alatt. Hát, tényleg ott volt. A királyfi az ujjára húzta a gyűrűt, s érezte, hogy egyre erősebb lesz. Jött a sárkány, de bíz alig vonszolta magát, egyre fogyott az ereje.
-No sárkány! -állt elé a királyfi- az életedet meghagyom, de Cseresznyevirágot magammal viszem.
Azzal a sárkány egyik táltos lovára pattantak, s huss! elrepültek vele vissza a Cseresznyevirág palotájába.
Az öreg király sírt örömében, mikor meglátta a lányát. A királyfinak adta leányát és a fele királyságát is. Nagy lakodalmat csaptak. Cseresznyevirág pedig olyan szép képeket festett, hogy a csodájára jártak más országokból is. Ezentúl csak vidám dalokat énekelt, furulyázott.
Tán most is élnek, ha meg nem haltak.

Illusztráció: Albert Kata