Csirke far-hát

Margit néni összecsukta az akciós újságot. Mától olcsóbb az egyik szupermarketben a csirke far-hát. Már a tévében is hallotta a reklámot. Egy mosolygós arcú, kedves hölgy invitálta vásárlásra a nézőket:
– Akció! Akció! Péntektől! Húspultunkban ínycsiklandó áru, potom áron! Ne hagyja ki! Péntektől várjuk kedves vásárlóinkat!

Nem szerette a tévés reklámokat, mert folyton félbeszakítják a kedvenc sorozatát. Azonban arra jók, hogy ott is hallott néhány akcióról. A levelesbe bedobott reklámújságokat azonban mindig átnyálazta. Bekarikázta azokat az olcsóbb termékeket, melyeket még elbírt a pénztárcája. Inkább többet talpalt, de így megspórolt jó pár forintot. Kevés nyugdíjával így mindig kihúzta a hónap végéig. Ruhát már nem vásárolt magának. Cipő kellett most télen, mert ezeréves csizmája már nem bírta a latyakot, beázott. A lába és a keze nagyon tudott fázni. Sikerült egy jó kis hótaposót beszereznie, jutányos áron. Bundás volt belül. Ennek nagyon örült. Hát, igen, nyolcvan fölött már a vérkeringés sem a régi. Mint más egyéb sem. Hol itt hasogat, hol ott fáj. Az ember már csak így van kitalálva.

A gyerekeinek sohasem panaszkodott. Titkolta, ha rosszabbul volt, vagy elfogyott a pénze. Nem kell azt tudniuk, hogy amikor pénzt ad nekik születés- vagy névnapra, akkor abban a hónapban még jobban takarékoskodik. Jó neki a zsíros kenyér. Már nincsenek nagy igényei.
Komótosan öltözködni kezdett. Margit nénit ma csak a far-hát érdekelte. Kevéske pénzét számolgatta. Ha két kilót vesz, akkor hónap végéig kitart a kosztpénz. Milyen mennyei ételeket készít majd belőle! Megnyalta szája szélét. Eltervezte, hogy holnap, szombaton és vasárnap ünnepi menü lesz. „Mert megérdemlem!” – motyogta magában.
– Lesz egy kis leveske, rántott far-hát és pörkölt, nokedlivel. Két napig ünnepi lakomában lesz része.
Összefutott a nyál a szájában. Ami marad, azt lefagyasztja. Abból lesz majd máskor sült far-hát, meg újra tud majd levest is főzni. A gyerekei nem szeretik a csirkének ezt a részét. Ők jobbhoz vannak szokva. Szerintük azon nincs mit enni.
Elindult. Élvezte a reggeli napsütést, ilyenkor még nem volt olyan erős. A tűző napot nem kedvelte, de a hideget sem. Ez van.

„Az öregeknek semmi se jó.” Ezt múltkor a boltban, sorbaálláskor hallotta.
– Bárcsak én lehetnék nyugdíjas! – folytatta az előtte álló fiatalember. Heverésznék, tévét néznék… – legyintett. Ezek meg itt tömörülnek, húzzák a banyatankjaikat, tele van a busz velük. Folyton útban vannak. Totyognak ide-oda.

„Egyszer te is megöregszel! Persze, csak ha minden jól megy. Majd akkor megtudod fiacskám, hogy nem olyan fényes dolog, idősnek, nyugdíjasnak, lenni! Hol itt fáj, hol ott. Nem tudunk sokáig aludni, korán kelünk, és igen, busszal közlekedünk, mert úgy gyorsabb. A mozgásunk sem a régi. Az is gond, ha át kell adni a helyet a buszon? A te édesanyád vajon hány éves? Mit szólnál, ha róla beszélnének ilyen tiszteletlenül? És egyébként, az öregség egy ajándék. Lehet, hogy te, meg az ilyen nagyszájúak meg sem érik.”
Margit néni inkább nem szólt semmit. Aztán már nem is figyelte mit beszél a párjának az a nyikhaj.
Ezek a gondolatok jártak a fejében séta közben. Megérkezett az üzletbe. Kosarat fogott, és a húsos pulthoz sietett. Néhányan álltak előtte. Végre ő következett.
– Mit tetszik kérni? – érdeklődött a fiatal eladó.
– Két kiló csirke far-hátat szeretnék.
– Jaj, nénike! Az nemrég elfogyott. Jött egy férfi, és mind megvette a kutyáinak. Mondta is, milyen jó ebédet rittyent majd nekik. A néni is a kutyájának vette volna? Sajnálom! Mást esetleg adhatok?

Margit néni pirulva motyogott valamit, majd kioldalgott a boltból.
Vagy el kellett volna mondania az eladónak, hogy nem, nem a kutyájának viszi, hanem magának. Miért? Mert csak erre futja. Ha most kapott volna csirke far – hátat, akkor remek fogásokat készíthetett volna, és a kosztpénz is kitartott volna a hónap végéig. Ha a volna, ott nem lett volna.
Szomorúan gondolt az elmarad lakomára, majd felszállt a buszra, ahol talán valaki majd átadja neki a helyét.