Jóval hatvan fölött járt már Kovács ügyvéd úr életkora, mikor egy régóta húzódó hagyatéki ügyben, Pécsre szólította munkája. Talán több évtizede is van már annak, hogy Pécsen – Pécsett – járt, úgyhogy kicsit örült is az utazásnak. Április második felében járt az idő, de az átlagosnál melegebb, ragyogó napsütésben autózhatott. Nem az autópályán, a régi hatos úton közlekedett. Elterpeszkedve kényelmes autójában elégedettséggel nézte az út menti tájat. Hétköznap lévén, az út forgalmas volt ugyan, de szerét ejtette, hogy kedvére gyönyörködhessen az üde tavaszi tájban. A fák bokrok friss hajtásai, a szelíd domboldalakat takaró zöld növények és a repcetáblák már-már sárguló virágtengere gyönyörűséggel töltötte el érzelmességre hajlamos lényét. Mivel igen rég nem járt erre, kicsit nosztalgiázott.
Mecseknádasdot követő kapaszkodó után újra megcsodálta a már megkopott, de kopottságában is nagyszerű viaduktokat és az alattuk elterülő leveleit bontogató erdőt.
A városba érve, megállapította, hogy itt is nagyon megváltozott minden. Rögtön a város határában, Fehérhegy környékén benzinkutak, autókereskedések és egyéb hivalkodó telephelyek szegélyezték az utat. Majd befelé haladva, a Zsolnai gyár után, és az azt követő egész városrészben, a lebontásra majd ujjá építésre került terek, utak, látványa elbizonytalanította. Nem ezt a várost ismerte.
A régi Pécset szerette és kereste. Ez a mai, egész más volt. Idegen, ismeretlen.
Nem az új hatos vonalát követte, hanem a régi nyomvonalán haladt a belváros felé. Itt is nagy változások, alig ismerte ki magát. A régi „villanyrendőrt” elhagyva, szintén idegen épületek sorakoztak és alig ismert rá a vasútállomás felé vezető kereszteződésre. De ahogy felismerte, rögtön rá is fordult.
Az új hatos által hasított nyomtávot kivéve, ez még a régi volt. Az állomás felé haladva, bal oldalt a régi kertes villák még megmaradtak és hellyel, közzel a jobb oldali épületek is.
Jó volt ismét látni őket. Gyerekkorában sokat járt erre és mindig megcsodálta szépségüket. Jobb oldalt egy sarkon, láthatta a régi tejivó épületét is, ahová több évtizeddel ezelőtt, fiatal srácként, oly szívesen be-betért.
A vasútállomás előtt, amely most zsúfolásig volt érkező-induló kék autóbuszokkal, jobbra fordult, úti célja felé. – Már úgy gondolta vége a nosztalgiázásnak és gondolatba a munkájára koncentrált, amikor egy jelentéktelen épület falán, a kopottas portál felett, megakadt a szeme egy feliraton. Virágcsokor. Beleborzongott.
– Nem, ez nem lehet az a Virágcsokor, vagy mégis, emlékeiben nem ilyen volt. – Morfondírozott.
De, hogy milyen volt, nem tudta felidézni, hisz csak egyszer járt itt, akkor is éjszaka.
– Hová lett a világ dicsősége – sóhajtott elérzékenyülten, majd megpróbálta felidézni azt a régi-régi, Virágcsokorban kezdődő nyáréjszakát…….
A gimnázium második osztályát végezte el Kovács Tibor, és a szünidő egy részének eltöltésére, tíz napra Pécsre érkezett a nagynénjéhez. Ezt megelőzően mindig a szüleivel együtt utazott, ez volt az első eset, hogy egyedül jöhetett.
Nagy fiú vagy már, írta a nagynénje, nem megyek ki eléd, meglátod egyedül is idetalálsz. – Mármint a lakásához a Sallai utcába.
Verőfényes júliusi délelőtt volt, amikor leszállt a vonatról. Ráérősen baktatott a napsütötte peronon, hagyva, hogy a többi utas sietősen megelőzze. A hűvös várótermen keresztül ért ki az állomás elé. Az utcán szétszóródott, felhígult az állomásról kitóduló sokaság.
Ő lemaradt, ráérősen szemlélte az épületeket, a sietősen jövő menő embereket. Élvezte a napsütést, a nyüzsgést, a forgalom, és az átforrósodott flaszter egyvelegének ritmusát, szagát, a nagyvárosi lét lendületét, zsivaját, amelynek mostantól hacsak pár napra is, de részese lesz.
A Sallai utcához érve oly annyira tikkasztotta a meleg, hogy betért egy sarkon levő kocsmába.
Álmos kis helyiség volt alig egy-két vendéggel. Kért egy Bambit, nagydarab kocsmárostól, aztán kiment és ott kortyolgatta el a jól lehűtött szénsavas italt, a bejárat előtt, az épület nyújtotta árnyékban. Innen már közel volt nagynénje lakása.
Többször is megnyomta a csengő gombját, mire meghallotta nénje lépteit, majd a kulcs fordulását a zárban.
– Szerbusz Tibikém kapta karjai közé a nagynéni. Hogy utaztál, had lássalak, add a táskád, ugye megmondtam, hogy ide találsz. Hadarta egy szuszra. Közben szélesen mosolygott és az előszobájából nyíló, a napfény elöl jól elsötétített kis szobába vezette. Ülj le fiam, ez lesz a szobád, amíg itt leszel. Csomagolj ki, aztán gyere a konyhába, készítettem neked madártejet.
– Jól le is hűtöttem, ahogy szereted, mondta kifelé menet a szobából.
Nem sok csomagolni valója volt, úgyhogy hamar végzett és indult nagynénje után a konyhába. Nagynénje, Juli néni, édesanyja nővére volt. Még fiatal lány korában került Pécsre, aztán itt is ragadt. Férjhez ment egy lelkes pártpropagandistához, Kálmán bácsihoz, akinek az évek során a politikai lelkesedése is, és a családja iránti kötelezettsége is megkopott, ezért Juli néni elvált tőle.
A válást követően, Sanyi fiának problémái voltak a tanulással, no meg Juli néni szigorával is, így Sanyi elköltözött az apjához, aki a válás után Budapesten talált magának lakást és állást.
Úgyhogy Juli néni már két éve egyedül, de egyáltalán nem magányosan élt. Vidám teremtés volt, amolyan a jég hátán is megélő fajta. Tele barátokkal, ismerősökkel és jókedvvel.
-2-
– No gyere, ülj le és egyél. A konyhaasztalon már várta egy nagy tál madártej, amelyből Juli néni két kis tálkába meregetett. Egyet neki, egyet pedig magának. Épphogy elkezdték kanalazni, amikor éles berregéssel megszólalt a csengő.
– A fene ezt a csengőt, mindid megijeszt kászálódott fel Juli néni a székről. Egyél csak nyugodtan mondta, én megnézem ki csenget.
– Szerbusz Juli néni hallotta Tibor az udvarról egy férfi hangját.
– Szerbusz Bandikám, hogy vagy, mi járatban?
– Csak benéztem hozzád az unokaöcséd végett. Megjött már ? -Mire ez elhangzott, már be is értek az előszobába, ahonnan a konyha nyitott ajtaján keresztül, már Tibor is láthatta a jövevényt.
– Nos, ő itt az unokaöcsém Kovács Tibor, ő pedig Komlós Bandi, a barátnőm fia. Mutatta be Juli néni a két fiút egymásnak.
Tibor felállt, kezet fogtak.
– Szevasz, szevasz, tegeződtek össze. Barátságos, mosolyú, sportos küllemű fekete hajú fiú, illetve már inkább fiatalember volt a Bandi, olyan meghatározhatatlan korú, de Tibornál idősebb.
– Ülj le Bandikám, invitálta Juli néni, jut neked is madártej és hozott neki is egy tálkát. Jóízűen kanalazták a hűs madártejet. – Hallom itt töltöd a szünidőt nézett Bandi Tibor felé.
– Csak egy részét, tíz napot, válaszolt Tibor. És Te, neked is szünidőd van, hova jársz?
– Én már dolgozom válaszolt Bandi, de ettől függetlenül most nekem is szünidőm van.
– És mit dolgozol ?
– Hát.. nekem furcsa foglalkozásom van kezdte Bandi, de Juli néni közbevágott, Bandi tanárember. Igaz, csak általános iskolába tanít, de tanár, nem tanító.
– Úgy volt, hogy elutazunk egy csoporttal Csehszlovákiába, vette vissza a szót Bandi, de valami közbejött, most szinte egész nyárra nincs kötöttségem. Lógok a városban, strandra járok meg ilyenek.
– A strandot én is szeretem akár az egész nyarat a vízparton tölteném lelkendezett Tibor.
– És mi az akadálya kérdezte Bandi ?
– Augusztusban három hétre mezőgazdasági munkára megyek egy Állami Gazdaságba. Anyám szerint meg kell ismernem a munkát és minden szünidőre ki is talál részemre valami, őszerinte hasznos elfoglaltságot. Bár igazság szerint én sem nagyon bánom. Mindenütt felszedek valami hasznosat tette hozzá.
Hosszú vélekedések következtek a munka hasznosságáról, a pénz értékének, előteremtésének fontosságáról és megismeréséről. Az eszmecsere végére a madártej is elfogyott. Bandival abban maradtak, hogy másnap délelőtt eljön érte és kimennek a Balokányba fürdeni. Úgy is lett. Másnap reggel kilenckor berregett a csengő.
Bandi állt a kapuban. Rövidnadrág, világos nyári ing és tornacipő volt az öltözete. Tibor is hasonlóképpen volt öltözve. Juli néni készített pár szendvicset, egy sporttáskába plédet tett és indulhattak a Balokányba.
Csöpi bódultan sütkérezett, a kora délelőtti nap egyre erősödő melegében. Élvezte ahogy a nap melege szinte égeti már amúgy is, csokoládé színűre barnult testét. Gyékénye a medence szélét szegélyező betonra volt leterítve, amelyen hanyatt, arcát egy kendővel eltakarva, feküdt.
Szeretett korán kijönni ide, ilyenkor még nincs tülekedés, no meg a levegő, a napsütés is más a reggeli órákban. Mivel az előző évektől eltérően az idén nem utazott sehová, le- lejárt délelőttönként a Balokányba.
Így töltötte szabadságát. Magában volt. Magánya ugyan gyakran szította nyomasztó gondolatait, ennek ellenére, mostanában egyre gyakrabban kereste a magányt. A Balokány ilyenkor még nyugalmas környezete és a ragyogó napsütés megfelelt ennek. Ha akarja, bárhová utazhatott volna, a férjével közös számlájukon halmozódó pénzen, de aggasztó gondolatai úgysem hagynák nyugodni bárhová is utazna, vélekedett.
Másrészt meg úgy érezte, a pénz, amit férje sok ezer kilométer távolságra tőle, szélsőséges környezetben keresett, nem az ő pénze. Gyűlölt pénz. Ék, férje Péter, és közte. Éppen ezért, nem akart hozzányúlni. Szíve és minden érzékszerve tiltakozott ellene.
– A pénz az, ami házasságukat és férje valódi énjét, napról napra sorvasztja és végül el is pusztítja,- tartotta.
A Tengíz környéki sivatagban, az olaj és földgázmezőkön végzett munka ugyan jól fizetett, a hazai jövedelem tízszeresét is meg lehetett keresni Kazahsztánban, de milyen áron ?
A forintban és amerikai dollárban megkereshető pénz nagyságát meghallva, férjét kicsit sem foglalkoztatta a gondolat, hogy a magas sugárzás és egyéb egészségkárosító környezetben végzett munka, milyen hatással lehet majd rá és házasságára. Csak a pénzt látta. A pénzt, amiből majd családi házat, autót és egyéb az itthoni fizetésből elérhetetlen dolgokat vásárolhat.
A kíméletlen időjárás, a kemény éjszakai lehűlések, majd a nappali forróság, nem volt ismert a szerződés megkötéskor. Megérkezését követően írta: – négy napon keresztül vonatoztak, mire kiértek.-
– Nappal 50 fokra is felszalad a hőmérő higanyszála, éjszaka meg , megfagy a víz a lavórban.-
A pénz viszont tényleg jó volt. Itthoni 1700 forintos fizetéséhez képest ott 12. 900 forint volt az illetménye, amelyhez még jött havi 6-800 dollár bérpótlék. Igen, de amikor elment, életvidám, jóképű, mindig tettre kész fiatalember, figyelmes, szerető férj volt. Tengíz előtt, heti négy, ötször is szeretkeztek.
Most, az itthon töltött két hét szabadsága alatt, háromszor. De azok is csak próbálkozások, nem igazi együttlétek voltak.
-3-
Amikor visszautazásakor kikísérte az állomásra, még tartotta magát, de ahogy a vonat elment, napokig környékezte a kétség és a sírás. Tudta, érezte, Péternek is és a házasságuknak is vége.
A pénzek továbbra is változatlanul jöttek, de levél csak havonta, másfél havonta egy. Az is semmitmondó.
Ismerős hang zavarta meg gondolatait. Kisandított a kendő alól. Kolléganője, Éva érkezett vőlegényével, Ignácz Pistával. Nem örült igazán az ismerősöknek inkább szeretett volna magában maradni gondolataival, de ha már így alakult levette arcáról a kendőt és mosolyt erőltetve magára, rájuk köszönt.
– Szevasztok, milyen kicsi a világ, hogy folyton ismerősbe botlik az ember.
– Ni csak, Csöpikém szevasz, derült fel Éva arca, aki viszont őszintén megörült munkatársnőjének.
Közelebb húzták plédjüket Csöpi gyékényéhez és letelepedtek.
Pista csókolom-mal köszönt, ő csupán látásból ismerte Csöpit.
– Csak nem fogunk magázódni, támadt rá a fiúra tréfásan Csöpi ? Ha el akarod venni a barátnőmet, akkor muszáj tegeződnünk. – Szerbusz, én Várnagyné vagyok, de hívj csak Csöpinek, nyújtotta a kezét.
– Szerbusz, fogott vele kezet a fiú, Ignácz István vagyok, és tényleg el akarom venni a barátnődet. Mondta komolyan.
– Én meg hozzámegyek bújt hozzá Éva. Kicsomagoltak, elhelyezkedtek.
– Nagyon meleg van fújtatott Pista, pedig még csak fél tíz, mi lesz itt délutánra.
– Azt hiszem úszom egyet, ti nem jöttök ?
A lányok nem akartak, így egyedül indult a medencéhez.
– Vigyázz, szólt utána Csöpi, nemrég töltötték fel, még biztos nagyon hideg.
Pista látta a kiíráson, hogy a víz 16 fokos, de gyakorlatban nem tudta, hogy az mit is jelent, úgyhogy nagy lendülettel becsobbant a kristálytiszta vízbe.
– Húúú fújtatott prüszkölve, levegő után kapkodva, ahogy felszínre került, Tüdejét és egész testét szinte összepréselte a hideg víztömeg.
Nagy karcsapásokkal igyekezett kifelé. Szinte reszketett, ahogy a lányokhoz ért.
– Ilyen hideg van, mutatott vacogva egy két-három centis távolságot a mutató és hüvelyk ujja között.
A lányok nevettek, ő pedig lefeküdt a plédjére, várva, hogy a nap felmelegítse.
Később Komlós Bandi csatlakozott hozzájuk egy fiatal fiúval. A fiú rögtön megérkezésük után szintén a medencét vette célba és egész ottlétük alatt nem is igen került elő.
Az idő múlásával egyre többen jöttek. Dél körül már annyian voltak, hogy szinte nem volt távolság a különböző családok, társaságok között. A medencék is folyton tele voltak. Se úszni, se napozni, ellazulni meg végképp nem lehetett a felnőttek hangoskodásától és a szakadatlan gyermekzsivajtól.
Valamennyien úgy döntöttek, elég volt, hazamennek.
Elválás előtt, szombat lévén, Bandi meghívta a társaságot este nyolcra a Rózsakertbe. Pistáék örömmel fogadták a meghívást, Csöpi viszont szabódott. Egyedül van, nincs is kedve, meg nem is tudja.
– Eljössz és kész, noszogatta Éva. Nem ülhetsz folyton otthon, mert a férjed a világ túloldalán vállalt munkát. Egész besavanyodsz. Fél nyolcra ott leszek érted.
– Ne, foglalkozz csak a vőlegényeddel, majd eldöntöm, és ha úgy döntök, hogy megyek egyedül is odatalálok. Ezzel elváltak. Bandi hazakísérte Tibort. Útközben elmagyarázta, hogy juthat majd el a Rózsakertbe.
– Párszáz méterre van Juli néni lakásától, meglepődsz majd mennyire közel, magyarázta.
Tibor figyelmesen hallgatta, de egyáltalán nem aggódott. -Ő mindenhová eltalál, ahová akar,- de ezt nem mondta Bandinak. Julinéniék előtt elköszöntek egymástól.
Jóval nyolc előtt elkészült. Juli néni is útbaigazította a Rózsakertet illetően. Elmagyarázta hol merre forduljon, magában meg örült, hogy Tibor ilyen gyorsan társaságra lelt.
Valóban, gyorsan rátalált a keresett helyre. Alig múlt fél nyolc mikor odaért. Mivel korainak találta az időt, nem ment be, inkább sétált egyet a környező tágas téren.
Pont nyolc volt mikor belépett a Rózsakert bejáratán. A kerthelyiség buja bokraitól, sövényétől alig látszottak az asztalok. Még mielőtt megláthatta volna a társaságot, Éva hangját ismerte fel az egyik fagyalsövény mögül.
Arra vette az irányt és rövidesen meg is látta őket.
– Mégis idetalált a fiatalúr tréfálkozott fennhangon Pista, ahogy meglátta a közeledő Tibort.
Éva, Pista, Bandi és egy általa ismeretlen huszonöt év körüli csinos hölgy ülték körül az asztalt.
– Te aztán pontos vagy nézett órájára Bandi. Gyere, had mutassam be a menyasszonyomat, mutatott az ismeretlen csinos hölgyre. Tibor nem volt hozzászokva az idősebb társaságokhoz így nem tudta eldönteni, hogy köszönjön. Magázza-e vagy tegezze a hölgyet.
– Szerbusz, Gusztos Irén vagyok nyújtotta a kezét Bandi menyasszonya, leszerelve ezzel Tibor tépelődését a tegezés, avagy magázásról.
– Kovács Tibor, szerbusz, fogott vele kezet.
– Mi férfiak, hangsúlyozta Pista a férfiak szót, sört iszunk korsót, a hölgyek megy likőrt.
– Te mit kérsz ?
-4-
– Magam is sört kérek, jó hideget tette még hozzá.
– Mákod van öregem, itt csak hideg sört kapni, nevetgélt Pista.
Bandi Irénről nem beszélt a strandról hazafelé menet Tibornak, Éváról elmondta, hogy huszonnégy éves, a Megyei Tanácsnál dolgozik Csöpivel együtt, aki már huszonnyolc és a férje, aki építész, már majd egy éve Kazahsztánban dolgozik. Pista, aki Éva vőlegénye, pedig huszonhat éves, és a kesztyűgyárnál anyagbeszerző.
Meghozták Tibor sörét.
– Tudjátok miért hangsúlyoztam, hogy korsót, évelődött Pista és választ sem várva, belekezdett. Két cimbora találkozik a kocsmában. Kérsz egy pohár sört, kérdi az egyik a másiktól. Nem, köszönöm, nem szeretem keverni. Miért kérdi az előző, eddig mit ittál ? Korsóval válaszol a cimbora.
Azután nem törődve ki érti, ki nem, jót kacagott a tréfán.
– Bandi mesélte, hogy itt töltöd a szünidő egy részét fordult Irén figyelmesen Tiborhoz. Sikerült e már megismerkedned a várossal, hogy tetszik ?
– A várost már megismerte válaszolt helyette Pista, de a hölgyeket még nem sikerült, hiszen már több mint egy napja Pécsen van és még mindig facér.
– Ehhez nekem több idő kell, hiszen még körül sem tudtam néni, válaszolt Tibor Irénnek.
– Mihez kell több idő, a városhoz, vagy a nőkhöz, élcelődött Pista.
– Ha nem hagyod békén Tibort, elmesélem, hogy neked mennyi idő kellett hozzám, vette át a szót Éva, Pistára nézve.
– Tudom-tudom, mindig én húzom a rövidebbet juhászodott meg Pista és békítő puszit nyomott Éva arcára.
– Hahó, állt fel Éva integetve és el is indult a bejárat felé, ahol a sövények takarásában Csöpit látták meg, tétován nézelődni. Aztán, ahogy meglátta Évát, elindult feléjük.
Nagyon dekoratív jelenség volt. Kék alapon világos pöttyökkel hintett, valamivel térd alatt végződő loknis szoknya, világos, merészen kivágott fölső, lábán fekete körömcipő. Magas homlokú szép arcát, pedig valami furcsa, copfban végződő frizura ékesítette.
– Szép jó estét, szevasztok, köszönt mosolyogva, de a szeme, mintha bánatot rejtett volna, nem mosolygott.
– Csőpikém, áll fel Bandi, a délelőtti nagy jövés menésben elmulasztottam neked bemutatni itt nyaraló barátomat, Kovács Tibort.
Tibor is felállt és egy pillanatig sem hezitált a tegeződésen.
Csöpi kezet nyújtva, jó estét köszönéssel, mosolyogva nézett Tiborra.
– Kezét csókolom hajtotta meg fejét Tibor.
A pincér érkezésére Csöpi fél konyakot rendelt. Aztán az időjárásról, munkáról, hétköznapi dolgokról folyt a szó. Tibor nem igen beszélt csak hallgatta a többieket, és titokban a hölgyeket figyelte. Valamennyien csinosak, kívánatosak voltak, de leginkább Csöpi. Halk kimért szavaival, titokzatosságával lenyűgözte a fiút.
Mire besötétedett, a hőség is alábbhagyott. A kerthelyiség buja növényzete által elnyelt világítás, különös fénybe burkolta az asztalaikat körülülő vendégek arcát.
Egyszer csak Irén azzal állt elő, hogy úgy táncolna.
– Menjünk egy táncos helyre indítványozta.
Egy ideig csak ízlelgették a gondolatot, aztán Bandi a Virágcsokrot ajánlotta, mondván ott kellemes a zene, és jól ismeri a főpincért.
Az ajánlatot mindenki elfogadta. Bandi rendezte a számlát, aztán felkerekedtek.
Meglepően nagy helyiség volt a Virágcsokor belső terme. A terem elején dobogó, a zenekar részére, előtte egy üres tér, ahol néhány pár táncolt. Majd asztalok egymásutánja három vagy négy sorban.
A bejáratnál ácsorogva, tekintetükkel üres asztalt kerestek, de a terem zsúfolásig megtelt. Minden asztal foglalt volt. Bandi utánaeredt az egyik pincérnek, aki tele tálcával egyensúlyozott az asztalok között.
Miután az egyik asztalnál megszabadult a tálca tartalmától Bandi hosszasan tárgyalt vele, de az többször körülnézve, csak a vállát vonogatta.
A zenekar befejezte a számot és szünetet tartott. A táncoló párok visszamentek az asztalukhoz. Bandi is visszatért hozzájuk a pincérrel, aki gépiesen ismételgette, nagyon sajnálja, de nem tud segíteni, minden talpalatnyi hely foglalt.
Egy másik pincér jött kifelé üres poharakkal megrakodva. Tizenkettes fizet mondta fennhangon a Bandival társalgó pincérnek. Látod, vidult fel az, mondtam, hogy várjatok egy kicsit. Aztán elviharzott.
Egy háromtagú társaság ment el. A pincér pedig integetett feléjük a terem sarkából, hogy jöjjenek. A felszabadult asztal leghátsó sarokban volt. Egy asztal négy székkel. Ők meg hatan voltak. A pincér az állát dörzsölte töprengve aztán egy rögtön, mormolással elviharzott. Üljünk le szólt bizonytalanul Pista. Előbb a hölgyek foglaltak helyet, aztán Pista is. Bandi és Tibor állva maradtak.
Közben előkerült a másik pincér. Mit szabad hoznom nézett rájuk. A hölgyek, Éva és Irén megy likőrt, Csöpi konyakot kért. Nekünk pedig három sört rendelkezett Bandi. Igenis mormolta gépiesen a pincér aztán megakadt a szeme Tiboron.
– Nem vagy Te még fiatal ehhez, nézett rá fürkészőn. Hány éves vagy ?
– Tegnap volt tizennyolc nyilatkozott helyette Bandi. Közben megjött a másik pincér két székkel. No, fújtatta helyezkedjetek el, Valahogy majd csak elfértek nincs több asztalunk.
-6-
Elrendezték a székeket. A környező asztaloknál is összébb húzták magukat, úgyhogy sikerült körbeülniük az asztalukat.
A pincérek közben pusmogtak egymással és elmentek. A zenészek újra játszani kezdtek. Többen elmentek táncolni, ettől rögtön szellősebbé vált körülöttük a zsúfoltság.
Megjött a pincér is az italokkal. Tibornak is kihozta a sört.
– Hány éves a srác, kérdezte Bandit, Tibor felé bólintva.
– Tizenhat múlt, felelte Bandi őszintén.
– Rendben, ha netán rendőrök jönnek, azonnal vidd ki.
Kösz, bólintott Bandi és a pincér ment a dolgára. A fiúk ittak a sörből, a lányok pedig nyalogatták a feleseiket.
Pista elment Évával táncolni. Később Bandi is követte Irénnel.
Egyedül maradtak Csöpivel. Tibor elnézte az asztal túloldalán vele szemben ülő asszonyt. Magas homlokú szép fejét, fejtetőnél kezdődő, szorosra font, válla alá érő vastag copfban végződő frizura övezte. A copf volt a legszembetűnőbb rajta. Tibor még nem látott ilyet. Copfot többnyire fiatal lányok viseltek, de kettőt. A másik szembeötlő vonás, tisztán csillogó nagy,
kissé szomorúnak tűnő és többnyire lesütött szemei voltak.
Ritkán mosolygó szép ívű ajkát időnként megnedvesítette a konyakkal. Szemei a táncoló párokat pásztázták.
Tibor is elmélázott a parketten ringatózókon. A zenekar, egy harmonika, szaxofon és dob, új számba kezdett és egy hölgy is csatlakozott hozzájuk. Mikrofont tartott a kezében, diszkréten ingatta magát a zene ütemére, majd énekelni kezdett. Egész termet betöltő kellemes mély baritonja volt.
Vagy mindent vagy semmit
Csak így akarom
Legyen a döntő szó tiéd
Én elfogadom
Tibort elbűvölte mind az énekesnő hangja, mind a dal szövege és dallama. Nem ismerte nem is hallotta még ezt a dalt. A zeneszám varázsa a táncospárokat is szorosabbra fűzte.
Már a fél megoldás nem elég
A megunt kedves szerepét
Én nem játszom el
Még tőled se kell nekem
Búgta a hölgy a dobogón. A táncolók és az asztalnál ülők egyaránt hatása alá kerültek.
– Szereti a zenét Tibor ? nézett rá szép szemeivel Csöpi.
– Igen, szeretem, ugyan ezt a számot nem ismerem, de nagyon tetszik. Aztán maga is meglepődött a kérdésén, de valahogy kibuggyant belőle.
– Magát tényleg Csöpinek hívják. Bocsásson meg, tudom illetlenség, amit kérdeztem, mentegetőzött nyomban.
Csöpi elmosolyodott, rövid időre előbújtak arányos fehér fogai. Most nyílt, érdeklődő arca volt.
– Nem, mondta. Anna vagyok. A Csöpi, már nem is tudom honnan, még gyerekkoromban ragadt rám. Rég megszoktam és el is vagyok vele.
– Az Anna nagyon szép név, mondta Tibor meggyőződéssel.
– Igen, és mi jut eszébe az Annáról ? Kérdezte, továbbra is Tibor arcán nyugtatva szemeit.
– Juhász Gyula viszonzatlan szerelme. Válaszolta Tibor. Az Anna őrök, és a Milyen volt a szőkesége című versei.
– Tudna idézni, ?
– Igen. Lehet, hogy nem pontos, de a lényeg benne van.
„Tavaszodván, ha sóhajt a rét
Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból mely messze mint az ég”
Csöpi mindvégig az arcába nézett, míg ő az idézetet mormolta, aztán belekortyolt a konyakjába és újból a táncolók felé fordult. Péter jutott eszébe. Megismerkedésük elején ő is azt kérdezte, mint az imént ez a fiú. Az Annáról neki, anna, ha akarna. Jutott eszébe.
A szél viszi a felleget, énekelt a hölgy.
A táncospárok egymás karjaiba bújva, az asztaloknál ülők italaikat kortyolva vagy magukba révedve hallgatták.
-7-
Vagy mindent vagy semmit
Csak terajtad áll
Légy aki nékem mondja el
Ha valami fáj
Tibor megitta a sörét és ő is a táncosokra és a zenészekre figyelt.
Vagy menj tovább
És ne lássalak
Soha már
fejezte be az énekesnő, majd, szünet, lehelte a mikrofonba.
A párok kibontakoztak egymásból és ki-ki ment vissza az asztalához. Bandiék is visszajöttek.
– Látom elfogyott a söröd nézett Bandi Tibor üres poharára. Kérsz még egyet ?
Tibor bólintott, bár inkább konyakot kért volna, azt illőbbnek tartotta volna az alkalomhoz, de nem szólt.
– Te még gimis vagy kérdezte Pista. miután leült és nagyot kortyolt a söréből.
– Igen most megyek harmadikba.
– És mi lesz érettségi után ?
– Jogra szeretnék járni. Érdekel az állam és jogtudomány, válaszolta Tibor.
– Csak nem ügyvéd leszel ? kérdezte Éva,
– Nem, bíró szeretnék lenni. Büntető bíró.
– És halálos ítéletet is hoznál ? Ezt ugyan tréfásan kérdezte, de Tibor látta rajta, hogy érdekli a válasz.
– A bíró nem személyes meggyőződése vagy szimpátiája, hanem a hatályos törvények alapján ítélkezik. Fejtegette Tibor. – Ugyan a halálbüntetés az egyik legsúlyosabb büntetési forma, de a bűnösnek talált személy életének kioltása, a törvény szerint végrehajtható. Függetlenül attól, hogy helyesli e azt a bíró, vagy sem. A jogalkotás, a törvényhozás, a parlament feladata és felelőssége. A bíró pedig jogalkalmazó, tehát a törvény szabta határok között, személyes tudását, tapasztalatát is beleszőve ítélkezhet. De feltétlen a törvény előírásai szerint.
– A magam részéről úgy vélem, a halálbüntetés mélyen igazságtalan és jogtalan is. Úgy tartom, hogy minden ember ártatlannak születik. Észrevette, hogy szavai felkeltették Csöpi érdeklődését is, aki szép szemeivel hallgatagon nézte őt.
Kissé bele is pirult, de folytatta. A társadalom, annak szerkezete, rendje, ridegsége taszítja bűnbe az egyént. Bár álságosan azt hangoztatja, hogy senkinek nincs joga elvenni valaki másnak az életét, mégis ha érdeke úgy kívánja, feladja elveit.
Még a Biblia is, bár elsősorban a felebaráti szeretetre épít, de eltűri, sőt híres megfogalmazásában még hirdeti is, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, stb. nem tudom pontosan felsorolni.
– Én is gimiben értem, de ilyen tananyag ott nem volt, milyen gimibe jársz Te, hogy ilyeneket tanulsz, horkant fel Pista.
– Ez nálunk sem tananyag, csak érdekel a kriminalisztika és olvasok ezzel kapcsolatos műveket. Válaszolt Tibor.
– Én meg azt mondom, bizonyos szörnyűségek elkövetői megérdemlik a kötelet. A társaság egy része helyeselt ehhez.
Tibor nagyot húzott az éppen kihozott söréből, és mielőtt hozzáfűzhette volna véleményét, újra megszólalt a zene.
Bandi és Pista szinte egyszerre álltak fel, a lányok követték őket.
Újra magukra maradtak Csöpivel, aki már megitta az első konyakját és a második felénél tartott.
– Tudod mit, nézett a fiúra, tegeződjünk, nem vagyok én olyan öreg, Te viszont kész fiatalember vagy már és Tibor poharához koccintotta a poharát, szerbusz.
– Szerbusz mondta Tibor örömmel.
– Te nem szoktál táncolni ? kérdezte aztán félig tréfásan félig felszólítva a fiút.
– Háát, nem vagyok valami jó táncos, de ha táncolni szeretnél, szívesen felkérlek.
– Szeretnék jött a csendes válasz. Felálltak, Tibor maga elé tessékelte és elindultak a parketten hullámzók felé. Valami gyors számot játszott a zenekar a táncolók hevesen pörögtek a parketten. Tibornak bármi máshoz lett volna kedve, mint a táncolókhoz csatlakozni, de, ha már így hozta a helyzet belevágott. Eleinte nehezen kapta el a ritmust, ha pedig elkapta máris elvesztette. Csöpi türelmes volt és segítette, aminek köszönhetően pár perc után már egész elfogadhatóan mozogtak.
Aztán véget ért a gyors szám és lassú következett. Erre, már teljes harmóniában mozogtak. A zene lágy ritmusát követve közelebb simultak egymáshoz.
Azonos magasságúak voltak. Szép pár. Már mindketten érezték, élvezték a tánc, a ritmus diktálta mozdulatokat. Szótlanul egymást átkarolva lépkedtek, ösztönösen követve a zene ritmusát. Aztán véget ért a szám.
Néhány pár visszament az asztalukhoz, de sokan maradtak. Ők is maradtak. Figyelték a zenekar készülődését a következő számhoz.
Bandi lépett váratlanul hozzájuk.
– Pistáék mennének és mi is velük tartunk, mondta. A számlát rendeztük, tette még hozzá. Aztán Tiborhoz fordult. Nem lesz gond a hazatalálással ?
Nem, akarta mondani, de Csöpi közbevágott.
-8-
– Majd hazakísérem. Mindez olyan gyorsan történt, hogy ő szóhoz sem jutott. – Nem gyerek már méltatlankodott gondolatban, haza talál bárhonnan, nem kell őt hazakísérni, főleg nem egy nőnek. –
– Jól van vágott gondolataiba Bandi. Érezzétek jól magatokat szevasztok. Holnap benézek hozzád mondta még Tibornak, majd eltűnt a párok között.
Újból lágy dallamokat játszott a zenekar. Átkarolva egymást, ismét szótlanul lépegettek a parketten.
– Drukkolok neked, hogy bíró lehessél, suttogta Tibor fülébe Csöpi. Tibornak ez olyan jól esett és annyira meglepte, hogy nem is gondolva mit tesz, önkéntelenül felemelte Csöpi kezét, arcához szorította és megcsókolta. Utána kapott észbe. – Egy férjes asszonnyal táncol, futott át agyán, nyilvános helyen csókolgatja a kezét és udvarol. Vagy tán Csöpi udvarol neki,-?
Gosztonyi tanárnő, elsős osztályfőnöke jutott eszébe, óvakodjatok az idősebb, főleg a szomorúságra hajlamos nőktől, csak bajt hoznak rátok, mondogatta.
Csöpi is meglepődött. – Mit akar ez a fiú tőle ? és mit akarok én ? Hisz még gyerek, már nem gyerek,- vágta rá gyorsan gondolatban, aztán férje, Péter tolult az eszébe. Aki sok ezer kilométerre Tőle abban a tikkasztó sivatagban sínylődik, hogy majd kényelmesebb életet, jövőt, biztosítson maguknak.
– Olyan szótlan vagy, megbántottalak jutott el hozzá Tibor suttogása.
– Nem, dehogy suttogott vissza és kissé szorosabban simult a fiúhoz.
Újra szünet következett. Visszamentek az asztalukhoz. Már csak ketten voltak. Csöpi felhajtotta a konyakját, Tibor is a megmaradt sörét, aztán Csöpi intett az arra járó pincérnek. Még egy konyakot kért és felé fordulva kérdőn nézett rá, én is egyet mondta, a pincér most csak futó pillantásra méltatta Tibort és rövidesen hozta a két konyakot.
– Nagy szerelem volt a miénk Péterrel, kezdte Csöpi, a poharában gyöngyöző konyakot nézve, mintha csak magában beszélne. – Igazi szerelmi házasság követte. Tele voltunk derűvel, életkedvvel, barátokkal. Aztán jött a nagy lehetőség Tengíz, Megszedhetjük magunkat, megalapozhatjuk a jövőnket, lesz családi házunk, kocsink, szép bútoraink, jobban fogunk élni. Hajtogatta Péter. Pedig így is jól éltünk. Igaz, a pénz mindig szűkös volt és Péter igényeit nem elégítette ki. Végül, hosszas viták után megállapodtunk, hogy két évre kimegy Tengízbe, sok pénzt keresni.
– Nyolc hónapja, hogy elment. Eleinte minden a várakozásoknak megfelelően alakult. Heti két, három alkalommal jöttek a lelkes hangvitelű levelek és jött a pénz is, havi tizenöt, tizennyolcezer forint, ez az itthoni fizetésének mintegy tízszerese. Pár hónap után a levelek száma és lelkesedése is alábbhagyott. Hat hónap után jött haza először.
Irtózatosan nehéz volt ezt a hat hónapot kibírnom nélküle. Két hét szabadságra jött haza, leveléből tudtam mikor érkezik. Számoltam a napokat, órákat és a perceket, hogy mikor láthatom újra. Aztán elérkezett a nap. Már egy órával a vonat érkezése előtt kint álltam a peronon és vártam a vonatot, amely hazahozza. Végre megjött a vonat. Láttam leszállni. Szinte megijedtem tőle olyan nyúzott sovány volt. Elé rohantam szinte megfojtottam úgy öleltem. Otthon megfürdettem babusgattam finom ebédet főztem, de Péter csak halványan mosolygott, fáradt volt, szeme vizenyős. Régi vitalitása eltűnt, nem érdekelte semmi. Én se nagyon.
– Azelőtt folyton mentünk, társaságba jártunk, most minden fárasztotta, hallgatag lett. Kérve kértem, kérleltem, ne menjen vissza, de ő csak makacsul hajtogatta, hogy nem lehet, mert ha felbontja a szerződést nagy összeget kell visszafizetnie.
Mikor visszautazott, tudtam, éreztem, Péternek is és a házasságuknak is vége. A pénzek továbbra is jönnek, de levél csak havonta, másfél havonta egy. Az is semmitmondó.
Tibor megfogta a konyakos pohárral játszadozó kezeit.
– Még minden rendbe jöhet, mondta.
– Igen, bizonyosan, ismételgette Csöpi és szeretettel nézett rá.
A zenekar újra játszani kezdett. Az énekesnő búgó hangja átvibrált a termen.
Parfümös forró este van
A boldogság is festve van
Remegve peng bendzsó gitár
És nem tudom reám mi vár
Bendzsó gitár remeg dalol
Oly messzi vágyak álma szól
Szívemben is a vágy zenél
Repül lehull s megint remél
Szótlanul hallgatták, majd szinte egyszerre álltak fel és mentek táncolni.
Ne nézzen úgy rám a gyönyörű szemével
A tűzzel játszani jaj nem szabad
Ne fogjon úgy át a remegő kezével
A szívnek húrja van és elszakad
-9-
Az énekesnő és a szaxofon hangja egymással versengve búgott, dalolt, a dallam lágyan hullámzott a párok között, akik agymást átölelve, feledve a mindennapok gondjait, csak egymásnak és a táncnak léteztek.
Az első csókját
Én el nem feledem
Itt állok árván
Halálos betegen
Mert szeretem
A zene s a vágyak egymásba fonódása időtlenül keringett a táncolók lelkében remélve vágyaik megvalósulását.
Ne nézzen úgy rám a gyönyörű szemével
A tűzzel játszani jaj nem szabad
Csak súgva száll e vallomás
Hogy meg ne hallja senki más
De még magának sem fogom
Megsúgni miről álmodom
Ne nézzen úgy rám …….
Szinte belebújtak egymásba, mint egy test, úgy lépegettek. Talán gondolataik is egyek voltak. Tibor feledve Gosztonyiné intelmeit, akár a világ végére és még tovább is elment volna Csöpivel és Csöpiért.
Csöpi pedig feledte végre Pétert és Tengízt, és már csak a most számított, csak a pillanat. Nem érdekelte a hogyan tovább, és kicsit sem a holnap.
Egymást átkarolva, csókolózva mentek a gyéren kivilágított utcákon, magukénak és öröknek érezve a csillagfényes langy nyáréjszakát, örültek a létnek, a világnak, és egymásnak.
Megjöttünk, itt lakom suttogta a varázslatot megtörve Csöpi.
Pillanatnyi zavar, aztán újra csókok, majd kulcskeresés, zárcsikordulás, és máris ott álltak Csöpi előszobájában, és Csöpi szemérmes mosollyal vágyakozva nézett rá.
Lelkében és egész lényében ő is oly nagyon vágyakozott, hogy szólni sem bírt. Csak remegett, mint a nyárfalevél