A célzó légyre nézek, mellére vetem keresztem, és még utolszor rohanni látom a kakast, mielőtt a lassan oszló lőporfelhő mögött lerogyna. A rövid sújtólégtől fülem csengésébe vesznek az agónia hangjai; butykosomért nyúlok bal kezemmel, míg a másikkal egy beteg tölgynek támasztom fegyverem, majd törkölyt töltök apró, fémgyűszű méretű kupakjába.
Jó lövés volt! – konstatálom. Egészségedre, vén zsivány!
Idegei még táncoltatják formás lábait a porban, mikor a nedű ereje elpárásítja tekintetem. Fejemet megrázva veszek aztán mély lélegzetet, közelebb sétálok. Mellé érve izmos farára, majd mosolyba feszülő pofájára fókuszál szemem, miközben ezen spontán előadás végére lelke tükre örökre elhomályosul.
…egy hete minden reggel kutyaugatás ébreszt a nyugati szárny 107-es elfekvőjében. Hajtás van. Cserepesre száradnak az izgalomtól ajkaim, s remegve szívok egyet a számba ragasztott szívószálból. A második kortynál torkomra fut az állott-szagú víz, és azon tűnődöm cigány-fuldoklásom közepette, hogy milyen jó lenne ott lenni…
…reszkető lábbal figyelem a távolból rám meredő puska csövét. Esélyem sincs menekülni, hagyom. Hirtelen éles fájdalom hasít a mellembe, nem sokkal később füstöt látok, és egy mennydörgéssel tudatosul a kép: lelőttek. Testem önkéntelen, vad táncba kezd. Mosolygok. Homályba vész, ahogy a vadász a testemhez lép…
…a halál ideje hét óra negyvenegy perc.
6 hozzászólás
Szia Mákvirág!
Észleltem, hogy ide senki nem írt. Ennek több oka lehet. Egyrészt a prózák valamiért háttérbe szorulnak, avagy amit itt megfogalmaztál, nem éppen egyszerű gondolatsor, csak többszöri olvasás után emészthető, avagy még akkor is nehéz megbirkózni vele.
Szerintem a záró mondatban derül ki a történet lényege, illetve a második bekezdésben már jelentősen körvonalaztad.
Ha valaki jól olvas itt, az talál. Én pl. tökéletes lenyomatát látom egy pszichiátriai esetnek.
Mivel nem ez az első ilyen jellegű publikálásod, csak azt mondhatom, hogy kivételes érzéked van ezekhez a helyzetekhez, illetve bemutatásukhoz.
Szerintem komoly írás ez, bár nagyon nehéz feldolgozni.
Megjegyzem, jól áll neked ez a stílus, ráadásul nem sokan merészkednek erre a területre.:)
Tedd bátran!
Szeretettel: Kankalin
Szervusz Kankalin!
Örülök, hogy bemerészkedtél az elfekvő(m)be!
Nem szántam könnyed olvasmánynak, inkább gondolatébresztőnek. Sokan vagyunk valamilyen ideának, eszmének; felvett, megszokott dolognak rabjai. Általában ezen kényszeredettség, vagy prioritászavar miatt a delikvens előbb-utóbb egyedül marad, de ha nem is marad egyedül, akkor is csak a saját világában érzi magát biztonsagban.
Bármi történik is körülötte, azt csak a megszokott patternekre épülve tudja elfogadni, feldolgozni; kvázi csak így tud élni…az én írásomban halni is csak így tud.
Csak ennyire bonyolult!
Szeretettel:
Mákvirág
Jaj! És már elernyedt testemből kifolyt a vér…….
Kedves Mákvirág nagyon drámai írásodhoz szeretettel gratulálok.
Noémi
Kedves Noémi!
Nehezen értelmezem a hsz-od első felét. Inkább érzek némi gúnyt benne, mint értelmes magyarázatot…
Biztosan én vagyok nehéz eset, de érdekel mi ösztönzött rá, hogy ideírd.
A második fele a másik énedtől való?
Köszönöm!
Mákvirág
Szia Mákvirág!
Nekem az jutott eszembe, hogy itt most hóhér akasztás folyamodványba tétele forog fenn!
Azért mégis egy részlet szerintem elrugaszkodik a valóságtól, s fizikai lehetetlenség ténye manifesztálódik számomra. Történetesen a fénysebességnél gyorsabban száguldó puskagolyó!
Barátsággal: dodesz
Olyasmi ez, csak pepitában!
A sebesség, mint olyan, gondolati síkon nem létező fogalom. Nincs értelme…
Örülök, hogy láttalak!
Mákvirág