Daniel próféta emlékei.
1 – rész Csak Mihály! Visszaemlékezés Jeruzsálemre. (Feldolgozás alatt elnézést))
Nem tagadhatom mindenkinek jár egy piciny rész a mesevilágból.. gondolj rájuk sebek nélkül az élet kiélezett vonalain ha ez is természetes akár az álmok, ember vagy , néha néha szenvedned kell, de az sem tarthat örökké akárcsak az álmok,,.. ez is természetes.. abból a sok csodálni valóból..nem kell elhitetnünk magunkkal hogy az ifjúság örök.. a legszebb álom.. amely abban igaz hogy szellemisége nem ártalmas. nem.csak egy kompromisszum mindazzal ami nem a természet rendje szerint való,. egyféle feldolgozása a mindennapi csapásoknak ha számít az a sok munka, erőlködés, tehetség ami a háttérben van.. az a sok gyötrelem.. amelynek árra .. látható.. a kiváltott érzelmek amelyek kegyőznek.. tiszta szívedből mondatják ki veled.. szép.. gyönyörű.. nem tagadhatod meg önmagadtól minthogy nem tagadhatod meg soha fájdalmad.. amely óvatossá tesz.. ha félsz ez csak egy dolog tartozol azért amiért fájdalmat okoztál,,. Daniel le akarta írni a lelki állapotát a lehetetlent, egy valamivel összetettebb valamit, tele fázisváltozásokkal, folyamatos átalakulásban, emberhez hasonló lényt, akinek belsejében több ezer galaxis és egy egész megmagyarázhatatlan és végtelen rendszer lakozott. Talán a végtelenség?Örök életűség leírása lenne? Kérdezte magában Daniel, lehetséges gondolta, ma is olvasott a világról, a környezetről amit legutoljára veszel észre, nagy elmékről, a civilizáció közelegő apokalipszisáról, talán ő Daniel valakinek portréja aki még sose volt? Ez adatott.. de kinek adatott,. ha minden éjjel meghal és feltámad reggel, a kettő közti időben, ott volt világa összes jóslata, valaki a fejében írta át a tudást, párhuzamosan azzal amit ő tudott, két egymásnak feszülő szikrázó húr ellentétes ereje zúdította egyszerre Daniel író kezébe a szavakat, ő csak azért volt ott hogy kinyílt két szemével lássa az ami történt, és miközben leírta, semmi kétsége nem volt afelől hogy ő most ott van, Mihály létezett- sajnálom ha ilyen sokat érdekelsz nyögte ki Daniel – nem mintha számoltam volna a napokat azt sem tudva ha még tényleg te leszel, de még emlékszem rád Mihály Jézus hatalmazta fel a benned hívőket, hogy azt mondják: mi Atyánk! Esett térdre Daniel amint eszébe jutott Mihály -“én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?”Mikor meglátta Mihály alázatosan lehajtotta a fejét, Daniel nem lepődött meg hogy még benne van az világ amit ismert, ami, ott volt vele, aki emberre hasonlított, bármilyen is, más, egy része , benne volt, hirtelen ragyogni kezdett az általam ismert összes éjszaka éppen olyan fényben amilyenek csak a legragyogóbb éjszakák lehetnek , nem tüntette el felesleges jelenlétem azt a földönkívüli fényességet amely azonnal elszokott tűnni,, látta magát forgott és csak forgott a napja körül, még ragyogott mikor vissza rántotta az idő, az egyre csak távolodó valóság és álmot elválasztó felszín közt -“Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.” Kezdett imádkozni Daniel – Láss és ölelj már át!- Tárta szét két karját Mihály szemtől szemben előtte. – Látod én vagyok, te is az aki nem adja fel – szelíden és halkan szólította meg a meglepett Daniel, arcáról még mindig hiányzott a viszontlátás örömének mosolya mikor meglátta Mihályt akinek a szemében még a fény is nedvesen csillogott,- Én Uram és én Istenem! Ha ez igaz kiáltott fel örömében Daniel, – ahol még nem enyéssz el az illúzió, ott tartalak mellkasomban, ott volt akkor is amikor az a nap nem kellett volna eszébe jusson a Golgotán, ezt átélve, hogyan hozza ki Mihály előtt a legjobbat magából, Mihály kellemesen mély hangja, nem mint pap, főpap hangja, ma egy kicsit kevesebbnek tűnt, de mint mindig bensőségesen hangzott iránta, nem volt hogy ne érezzen a hangjában egyfajta bizalmas közelséget, egymaga Mihály ahogyan megjelent, több volt látomásnál gondolat ihletnél,- sajnálom ha ilyen sokat érdekelsz Mihály nyögte ki Daniel – nem mintha számoltam volna a napokat mintha már nem emlékeznék rád, emlékszem rád, azt sem tudva ha még tényleg leszel? – Lám az önzőség és a realista gondolkodás Mihály, ha már átélted és láttad a dolgokat,átélted,a kompromisszum kötéseket, végtére az sem megoldás ha elszigetelődsz, igazi önzőség ha csak az álmaiddal menekülsz. – Csakis te lehetsz az Mihály aki önkéntelen megváltoztatott amiért máig erősnek kell legyek hitben, nem hajlékony a tudatom, azok után sem miután leírtam megjosolt sorsod, és az előttem megjelent összes általam tudott és látott vadállatnak, és szarvnak erejét mely ellen állt Urunk akaratának, a hívők megváltoztatott torz akaratán keresztül, számokkal és többséggel. Mihály tiszteltem és féltem a tudományokat, biztos, a majd egyszer végre, még akkor is ha még eddig egyetlenegy bolygóra sem jutottak el, nem feledem csak alfa hullámmal az agyamig – ez elkerülhetetlen sugallta Mihály,,úgy lesz, hiszen olyan tiszta a jóslatod Daniel! Benne az igazság! Danielt, biztatóan hidratálta Mihály fénye csillapította szomjét mikor szomjazott légnemű félhígulásában segítette. – Érzem kezemben a tenyeret a meleget, és az én hűvösségemet – .mondta sajnálkozva Daniel, nem felejtettem el milyen érzés, szavaidból a millió megoldás, túl erős az energia amiből vagyunk, az ige is csak szavakkal van eltárolva, ez minden amit tudok, de hol fér el? Soha sem megy ki a fejemből Mihály! Mihály szeretettet törődést és aggodalmat sugárzott, egy bizonyos távolságot fenntartva, Daniel hirtelen arra gondolt.. mint arra aki elzavarta? Vajon azok között vagyok? Kérdően nézett Mihályra. Nem volt érezhető feszültség, inkább ő volt kétségbe esve. – Én a kezdeményező mondta Daniel- én írtam a jelenesék könyvét, nem tudom miért bizonytalanodtam most el, mikor még most is a fülemben az a hang amely azt mondta – te most menj el a napok vége felé és majd felserkensz sorsodra a napok végén, – az állítólagos fény,. az illúzió ma egy valóság formába érkezett hozzám Mihály, folyamatos felülről keresés csak téged Krisztust keresik, ahonnan ő és te származol, akár az én különös és magányos jövendölésem Isten és az emberek előtt, amelyben kétségbe esés sz összes támadás és az igazság elfelejtése két betű között, a legrosszabb elfelejtés egy leállásban Mihály, azzal a reménnyel, hogy még, mindig történhet valami ami még sokat érhet, az a valami ami megváltozhat, jobbá teheti majd az életet, vannak apró pici jelek, az a kellemes érzés ami elönt amikor ,megnyugodsz, lágyítja bizonytalanságom de csak ha te szólsz hozzám Mihály, nem mérce az esélytelen szenvedés ha Úr törli le majd könnyeid, kíváncsivá tett az annyi csalódás, kerestem igazam magamról, a jelet mely félrevezethet, az azonnali megtalálásukat kerestem hazugságban ígéretekben, meg kell még tudnom arról amit tudok, vajon igaz? Igaz amit tudok? Rád lépnek, téged taposnak el, több időt maradj velem kérlek Mihály, ritka egy hullámhosszban veled, vajon megérdemlem? – Mindenek felett a tiéd a szívem ölelt át. Mihállyal az állítólagos fény. az illúzió készítése egy valóság formába érkezett, nem olyan felülről keresésben ahonnan Krisztus származott, akár az ő különös és magányos jövendölése Isten és az emberek előtt, amelyben kétségbe esés az összes támadás és az igazság elfelejtése két betű között, a lehetséges legrosszabb elfelejtés egy leállásban, azzal a reménnyel, hogy még, mindig történhet valami ami még sokat érhet, az a valami ami megváltozhat, jobbá teheti majd az életet, Daniel nem lepődött meg hogy benne van az világ amit ismert, ami, ott volt vele, aki emberre hasonlított, bármilyen is más, egy része , benne volt, – Egy tőből van két karom mutatta Mihály – tiéd még az ég az idő Daniel,, az életemből életem, az elengedhetetlen változás ha szükség, próbálj meg mindig, láss! Kívülről is látsszon az ami csak belülről látszik jobban az amit belülről gyűjtöttem össze annyi év alatt, lássál, halljál sose változz velem kapcsolatban, legyél mindig ugyanaz, nem nyugszom békében, még küzdök minden ember életért, elejétől fogva, semmi nincsen rendben, ezt is Mihály rendkívüli képessége tudatta velem az eltorzult vallásról tömeges ateizmusról, nem esett rosszul ha csak ő beszél világ jelentésekről, csak egy pillanat volt az egész, – Mihály mindent megtennék mondtam – azért, amit az életben csak a félelem utasíthat vissza,. .a Te dicsőségedre történjék!Csak egy kis támaszt kérek, csak egy kis támaszt annyit hogy eljussak az ablakig, nyisd ki nekem az időt, már olyan türelmetlen a belső indítás, egyre kisebb, kisebb mint tegnap, de kiengedem majd egy nap, mások is várják, tégy oda vissza ahol megismertelek és. nyisd ki a kezed, szorítsad össze, az a valóság, az hogy én vagyok, rémlett Danielnek amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.
Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! Látta, szemtanú volt, nem most írta le először amit látott,azt ami kétségbe vonta igazi tudását most tényként fogadta el, ő írta le a szöveget először,miközben valaki az ő fejében írta át a tudást, párhuzamosan azzal amit ő tudott, két ellentétes egymásnak feszülő szikrázó húr ereje zúdította egyszerre író kezébe a szavakat, kinyílt két szemével látta nem volt kétsége afelől hogy most ő ott van,„Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itt hagyom a világot, és visszatérek az Atyához." "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.
– Uram nem emlékszem már azokra akiknek neve fel van jegyezve az élet könyvében, Nyögte sírásban elfulladt hangon Daniel – engedj belépni, nem úgy tűnik, hogy megjegyezte volna valaki, van jó pár éve hogy odaadattad velem, de még nagy a csend, hiába kereslek nem a jelen pillanat, jön levegőben. -De te Daniel vagy az aki a múlt történetét írja figyelmeztette Mihály – és lapjaira teszi a jövőt, a te írásod az idő, mikor még nem léteztél, és írásodban is láthatod léteztél, és mint engem látsz látod szemeddel létezel – de vajon megérdemlem, hogy Írjak kérdezte Daniel, miután egy mélyet sóhajtott – talán lesz egy napom amely az emlékezés öröm napja lesz, életem összes szétdarabolt részeivel,, csak engem adhatnak hozzá, hogy egész legyek.Daniel észre sem vette hogy hangosabban beszél, – mindennel amin keresztülmentem olyan emberekkel akik részemé váltak mondta – olyan emberekkel akiknek életének sorsának része lettem, tán elkészül azon az messiási napon az egész amiből vagyok hogy elégedett legyen lelkem, de ezt már senki sem fogja tudni lehet hogy csak te Mihály! Mindig az igazat mondom, ami lényegében jó – Jó az igazsággal eltöltött idő, túl értékes minden másodperce túl értékes ahhoz, hogy ne hadd soha abba! – Daniel tudom, sosem akarnád, hogy elmúljon. Mihály megjelenésben volt jelen, így nyíltan testileg is – megkönnyebbültem, hogy látlak mondta Daniel, habár szavai semmit sem változtatott Mihály megkomorodott arcán.- Oh én Uram és én Istenem! – Mégis megjöttél? Nem jön – mondta elkeseredetten Mihály a vele eltöltött számtalan időm ma is türelmetlen napot tépet ki lelkemből – emelte fel két kezét Mihály – nem azért mert csak rád gondol, ha körülnéz és nem érti miért van ott, konfliktusokban suttognak egymással az érzései veszteségekről, nehezen elviselhető bizonytalanságokról, attól félek – mondta majdnem sírva – hogy egyszer Ő is azt fogja mondani -„Engedj mert én odaszámolom magam!”Mert mindig az igazságot mondja ki ahányszor kinyílik mikor elérkezik az szükséges befogadási idő. .mikor soha sem zár mindig nyitva tart, ameddig mi vagyunk az oxigén a csillagok és hold fiai, az óceán és a hegy, mi vagyunk az elemek, együtt vagyunk, Daniel, emlékezz! Emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik, várj várjál Mihály! Jó dolog,,de bocsáss meg, bocsáss meg, ahogy megbocsátottam, engem is elárultak, csak maradj, maradjon folyamatosan a te próféciád, a jövőről életről, még érvényes itt a szívben is, de újra kell kezdeni az időben Csak most ne csukd le a szemed Daniel, mondta bátorítva magát érzem éget sugároz nem állok ellene, mintha nem szűnne meg soha akkor sem ha nem lennél itt velem, csak élj Mihály, mindig élj! Kérlek hogy élj, amíg mi vagyunk azok akik virágcsokrokat hozzunk az álmokba, oda ahol már nincsen többé se fájdalom se harag! Még mindig ezt mondom – suttogta Daniel -“Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. Mihály éreztette ő a felelősebb, fiatalon is idősebb,- ez azért van így, és ez igaz, mondta Daniel – mert rájöttem ez az mi hozzád, vonz nemcsak a hit ami nálamnál is több, veled Mihállyal kezdődik a többlet Golgotán, bár úgy tűnt, ez nem tetszett Mihálynak égi felsőbbrendűségének nem kényszerített alárendeltségem, mégis gyengédséggel nézett rám, elbűvölt így is, nem úgy nézett ki mint kéne Mihály az Angyal, még ember, nem nagyfejedelem, minden egyes alkalommal lelkemen belül mégsem egyszerű kis térben, ő még így is túl nagy idő dimenzió, még a lélek megszámolhatatlan perceinél is több, de csak ha velem van, ő érvényes, ő az összehasonlítható mértékegység, – De ne maradj le, ne maradj le távol tőlem suttogta elgondolkodva Mihály, éreztette velem a távolság veszélyét, – egyre ritkábbak azok akik azzal a szándékkal keresnek, hogy megtaláljanak – mondta, megértettem keserűségét ezért nem leptek meg szavai, légy újból valóság kértem magamban, jobban mint valaha, sürgős jobb jelenért, ha egyikünk sem bátrabb közülünk hogy eldöntse mi hogyan legyen – nyugtalan testük azoknak akik várnak Mihály nézd remeg az én kezem is mutattam, és már hallom az átlátszatlan fájdalom sikolyát, végig fut rajtam Mihályhoz kötött memóriámban, valós a hozzá kötés – A kereszt a kereszt más idő, a naprendszeren is túlmutat – amivel tartozom mondta reménykedve Mihály, csak abban tudom, hogy lennem kell, nem futok az idő után attól félek nem leszünk elég azoknak, akik még törődnek velünk. Te sem vagy véletlen Daniel! Célod van ezen a földön!Tudom, milyen az ha világnak bizonyítasz adsz, kapsz és sikítasz kapcsolatban vagyunk egymással De még nem szakadt meg kapcsolatom a valósággal Mihály, a ruhám ugyanaz, régi írásom becsukva, örülnék ha kettő lenne belőlem egyik az erős és kemény… a másik a törékeny, akkor legtörékenyebb ha minél erősebb, a gyengédségnek repedése felemésztené lelkem ha érezném milyen mélyre süllyedtet a szeretet, a szeretet, amely egyesít.ha azért jöttél, ha„ azért jött az embernek Fia,…” – az Úr Jézus Krisztus – „…hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett Atyám, azt kérem, hogy egyek legyenek! Imát kezdett mondani Daniel- – Hogy amiképpen én tebenned, azonképpen az enyémek is egyek legyenek.” Daniel szólalt meg újból Mihály hidd hogy csak a szomorúság játszott velem..múlt időben, az idő tanított meg arra hogyan legyek! Mihályra sugárzott egy napsugár amely fényében gránát alma kő és föld jelen lett porrá, Daniel szemeiben, égbe emelkedett díszei nélkül egy templom, – Mihály lehet az tévedés, hogy embertelen az élet? Most mikor olyan csendes az első ölelés, az első kínos éjszaka,,, eszembe jut az is amikor mint ártatlan gyerekek játszottunk felnőttek módjára, a látomás frusztráló akkor megszűnt létezni a város, de még így Templom nélkül is égi fa ága fűzi lelkekbe a felkelt nap sugarát, még tiszta fényből lesz benne ezer nap, és ezer csillag, benne lesz a teremtő keze teremtésről, arról a fiúról a másik világból mintha csak fényből volna. sohasem nyugszik, sohasem alszik ki. világossága, hiába nyújtod ki kezed, nem éred el soha őt, nem csak legenda. nem hiteti el veled az univerzum békés, csak legyen szemed hogy láss, a délutánt nézd, meglátogatott minket a naptámadatt a magasságból, légy óvatos, ott nyugszik lelke, egy szomorú óra.-„Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”Ki mondta? – Meglátogatta Isten az ő népét is „erős fundamentumra állították fel az oltárt, mert féltek a földnek népétől” „És azután áldozzák az állandó napi, továbbá a hónapok első napjain s az Úr minden szent ünnep napjain viendő égőáldozatot, és mindazokért valót, akik önkéntesen ajándékoznának az Úrnak.” ezek a szavak is inkább Mihály szájából hangoztak el szeretettel sugárzó arccal beszélt. – Amíg süt a nap és még világosság van, menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig."Mert sötétségben sosem múlik el az emlék, hajtotta le szomorúan a fejét Mihály – de nem veszíthetem az időm, sugallta Daniel gondolataiba Mihály – elkerülhetetlen a kiábrándultság, tette össze kezeit Daniel- Jeruzsálemben jutottam rabszolga sorsra, életben maradt anyám apám, húgaim, bátyáim barátaim, boldogtalanért, mert nem maradt más védelem, csak a hit, és írástudás! Minden más büntetés volt ami akkor velem történt. A gyötrődés, hogy élek, erős a pokol tüze, olyan erős, hogy bőrömbe égett. Akard a napot? Elégedett lennék? Nyugtalan szavakkal? A sohasem megnyugtató irgalom a legszörnyűbb. Fájt a kegyelem és mégis ő az, te vagy Mihály az egyetlenegy halállal megváltó aki megbocsájthat, a hatalom az más igazság, ma is rombol, akkor Isten akaratából Nabukodonozor kezében volt a törvény és jog, mélységes Démoni világnak vulkán tüze tört ki egy repedésből szabad légtérbe. – Ne mond Daniel!Ne mond ki a repedések számát..az öldöklés is a megvalósulás része, annál veszélyesebb a tudat manipuláció semmi sem marad utána! Semmi! Jeruzsálemből, az egész világból sem marad semmi, hiába minden égi figyelmeztetés. Az hogy mik voltunk, soha többé nem leszünk! Haldoklik a szeretet hiány, belülről bomlik meg az ember, ha rólad van szó hiába lép be most a nap, oda ahonnan mindenki kilépett, kétségbeesetten küzdök magam ellen is, ilyen átkozott boldog az élet, nem azért amiért vagyok, amiből vagyok, ha én vagyok, átéltem a valóságot, átéltem, mindig átélem, és még mindig nem tudom miből vagyok, és vagyok!-Mihály kiáltott fel Daniel- abban tűzben, nem álomban, nem látomásban képzeletben, nem jelenésben, Nabukodonozorra emlékeztetsz vissza! Nem kérdezem miért, az összes háborúk, azóta is mind az övé, azóta sem változott semmi, Mihály annak az ismeretségnek is rossz volt az időzítése, nem mintha egy álomból térne vissza a világháború, a valóságban történik csak azt kérem Mihály, ne ijessz meg még egyszer, mikor lesz vége?. Úrtól kérem hagyj élni! Hagyj szenvedni látomásban! Ne hagyj valóságban.! Nem vagyok vesztes veled Uram, soha sem gondolkodtam másképpen, ha elkezdődött az ítélet. Daniel ismét imádkozni kezdett
– “Mindazok után, amik reánk jöttek gonosz cselekedeteink miatt és a mi vétkeinkért, hiszen te, mi Istenünk, jobban kedveztél nekünk, sem mint bűneink miatt megérdemeltük volna.” — Ez a kegyelem Mihály? Olvasok írok, életem adják vissza a sorok, kibírom írásban a fájdalmat, de ellentéte mindennek,ma is szívem sikított fel, fáj ha kevés a szeretet, félelem és fájdalom amit érzek mintha megállt volna az idő, próbálnám megtalálni, próbálnám, továbbra is én vagyok az egyedüli gyenge láncszem mert mint ember félek, ma mindentől félek, az emberektől is félek, hiába építem újjá magam ha ebbe mindenki belehal, ez a legnehezebb feladat a legnehezebb, lehetetlen, és már nincs több fuss el, fuss el otthonodról, megtartom gyászom,.nem csak külső válásóság, mert az amit én tudok, az csak az igaz hitről tud, amikor erőt gyűjtök két gyertyatartó, két pálmafa árnyékában,
– Mond végig amit mondtam neked! Alig lehetett már hallani Mihályt a Daniel tudatában megjelent múlt síkban, amelyben izzadságtól csepegő arccal tekintetünk újralátta egymást, arca rég begyógyult sebeiből vérzett, és Daniel azonnal elvesztette látását, csak a diadalittas, tömeg őrjöngő kiáltása jutott át a tompaságon,, a testéről nyilalló cuppanó kövek hulltak erőtlen lábai alá hangosan zihált lihegésben kiáltásban, roggyant össze mint ember, kőnek csapódott, nehéz fa koppant, rá borult összes terhe, ostor sistergés szúrt fülébe, zörgő kemény fémek csikorogtak – azt láttam én is amikor magamhoz tértem fakadt sírva Daniel,, – Élet Ura testén! Emlékeket tépek fel, Mihály miről is beszélek ? Nem úgy tettem mintha nem érezném, hogy úgy fájt,ma is fáj Mihály!Nem csak utolsó pillantás, utolsó szó volt, az érthető dimenzió egyetlenegy helyén, ott kapott értelmet az írás, amely összegyűjti a lényeget ahol nem csak én vagyok, ahol soha sem maradsz egyedül ha van aki hozzád tartozik, ott eggyé váltunk, nem csak rólam szól a részletben felébredés, teljes felébredésig, ha szabálytalan testben térképek nélkül is látok annyi idő után is, sosem mérték az üzenet adag, az a reményég amit a lelkekbe tesz, még ma is sokkol az a váratlan érzés,még valós erős energia a jelenben is, amely vázolja a jövőt! – Ki beszél? Kérdezte újból Daniel – Te mondasz ilyen szavakat Mihály végső idők legelső napján? Az igazi egyháznak születése napján? Elmúlt. Sietni kell, ez a lét élet halál azt hiszem még sincsen kegyelem, az ég a béke, nincs több beszélés, még háború van, lelkemben járnak azok akik elmentek, rögzíti felháborodásom az idő, de mi együtt maradtunk életünk nem látható részében, megállapodás nélkül maradtam,de mit tettem rosszul Mihály? Megjövendöltem a tömeges ateizmust? Mit tettem? Idei kijelentéseket? Igaz nem a legboldogabb időkben Ennyi idő után..is csak tiéd az üzenet? A szívem is felgyorsul szabályozatlan testemben, ha rólad van szó Mihály, szóval semmi sem normális, aminek tökéletesnek kell lennie, de csak ha valódi, olyan valódinak kell hogy legyen, mint mi! Olyan valakik, akik minden nap mondják, és mondjuk szeretet, a fáradhatatlan mással törődést hogy nekik, nekünk legyen minél jobb. De ott és azon a helyen, vajon újból mássá változunk a hirtelen észhez térésben? Megjelenik az azonnali vesztes szomorúsága? Te is, ő is elveszhet, én a régebben elveszett, aki újból vesztését próbálja, akkor is fájdalom ha megteszed, akkor is ha nem teszed, csak egy új adagja ellentéteknek a halál, mások bűneiért légy bűnös?Jézus te még a lelkem belsejében sem követtél el bűnt, – Daniel hol a tiszteletlenség bejön az le van írva az is amit másképpen érzünk, az is szent.! De csak azokra érvényes kik hisznek tudják annak a kockázatát, hogy áldozattá válnak. – De Mihály miért saját haláloddal? Miért mint ártatlan bűnös váltsad ki mások bűneit? Miért kívánod, életedért mások életéért a kínos szenvedést, te adtad oda elejétől fogva is az életed Golgotán amit végképpen nem ért meg senki. – Ne mond ezt Daniel, ne mond, azt amit másodszorra is megtennék, és megteszem, – Mihály könnyes szemmel, igyekezet uralkodni saját magán, Danielnek meg kellett várnia ,amíg kitisztult arccal nézz újból rá,abban az arcban látta viszont a teljesen tiszta és makulátlan múlt időt és jelent megközelítő pontok nélkül rövidültek a szép idők, bár ne tartana olyan sokáig a rossz, nincsen kezdet és vég, amíg vissza felé számol a természetes ismétlés, Daniel még időben adta össze azt a kevés örömöt raggal, addig amíg még helye volt tudásában a szavaknak, -igen azt tettem mondta Mihály, – nem adtam meg csak az életet én mindent visszaadtam beki, ha hiszel abban Daniel hogy a vége felé végtelen életű leszel -igen az vagyok, válaszolta Daniel,-várásokkal teli, az aki szomjasan keresi az igazságot, első pillanattól kezdve fájt az elveszett remény, ha nem is lenne miért sikerülne jól újból, nem lesz elfelejtve a rosszul kezdő nap, – csak légy erős Daniel az önmagad ellen sosem felejtő küzdelmemben, feltörő lelkes lelkiállapotban tégy jót, nem ártalmas napokig fog kísértetni eredmény, csak tégy jót másoknak, mindig tégy jót, anélkül hogy tudjad lesznek maid akik szeretni fognak. amiért születésed óta tudtak rólad! -Ne beszéljünk újból arról városról Mihály, ha azt láttad amit én Jeruzsálemben, Babilonban, az álmaim, látomásaim, és én azt látom amit te, tudom te vagy az, szenvedésed az enyém, én voltam a legboldogabb az első három és félévben, miért akarod újból és újból elszámoltatni velem második eljöveteled? – Bizonytalan időben a második eljöveteled? Azért amin átmentél? Amin átmentünk azóta? Nem természetes rend szerint van jelen a fájdalom, azért mert ember vagy – Mihály, fejét lehajtva roskadt magába- Azt a napot akarom mondta, – csak azt a napot soha sem bántam meg, a Szentlélek megjelenési napján kezdődőt el az ítélet ideje, hiába keresed az okokat, ami van mind használat nélküli haszon projektek, más valóság ha álomban sem felejtem a fájdalmat, létezek, de ne sebeid, számold ha te vagy az aki mindig örömöt találsz akkor is ha sírsz, senki sem akadályozhat hogy új utat keress, új úton! Számít a rá soha sem elvesztegetett idő, csak a lélegzett könnyű, nem tűnhetsz el, az ami benne van a lelked.számít .ha dolgozol. ha szívből teszed, ha ember vagy,nem szenvedhetsz örök. – De Mihály, szakította félbe Daniel. – Otthontalannak?Történelem fő sodrában? Egy embernek sincsen ma otthona! Hol az otthonunk? Hol az igazi otthon? Vajon megbecsülik te Országod? Annyi év után is, nézz szemembe Mihály, annál szomorúbb vagy minél többet tudsz! Az a sötét erő az sötétség nélkül nem is léteznénk, az sem jó ha túl sok a fény de az sem ha több a sötétség, egy optimális egyensúlytól függ létük, az otthon abban amiben vagyunk, és leszünk, a lenni vagy nem lenni, ne feledd éppen olyan ártalmasok lehetünk mi is, tényleg arról van szó mi lesz, elpusztul univerzumunk? Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében, újból ugyanolyan világért amelyben létezzünk, Mihály de ne menjünk el túl előre olyan messzire, amit a tudomány még nem bizonyított be! – Igen, igen mondta elgondolkodva, egyre lehangoltabb hangulatban Mihály – csak attól félek, túl késő lesz egyre kevesebb az a sok nulla,,egyre emelkedik az érték, amely miatt hirtelen magunkba zuhanunk, és kész! – A mélység is egy dimenzió Mihály, de addig amíg létezik az Atya! Értsd meg a dolgokat, ahogy valójában:vannak mi mind emberi lények vagyunk, abban a hiszemben hogy egy Szent napon megoldunk minden kétséget, hibát, hogy meg szűnjön a fájdalmunk, semmi mással sem vagyunk jobbak,- Daniel, Daniel figyelj rám, próbálta Mihály magára felhívni figyelmét a gondolataiban merengő Danielnek – óriási még az oldalak közti harc, az Atya egyik fele és a másik fele közt! A nulla és egy között nincsen fájdalmasabb várakozás annál, mint hogy arra vágyódj amit soha sem kaphatnál meg, ezt a fájdalmat szerettem volna megszüntetni halálommal.és. azzal hogy létezzek!