Daniel próféta emlékei (Részletek)(Feldolgozás alatt)

Daniel próféta emlékei (Részletek)(Feldolgozás alatt)

Könyörületes időben
– Én vajon létezek! – Kérdezte magától Daniel? Vagyok!- Most olvasom amit írok! Az idő, a legnagyobb ellenségem, hogyan törjem át? Hogyan haladjak beléje és vele hátulról előre Jézus győzelmével hogyan tudnék minél gyorsabban átfutni a korszakokon? Lehetetlen! A sok miértek között, eszébe jutott a divat, a divat, külsőségek jegyezte meg Daniel, túl fáradt volt, ahhoz hogy kikapcsolódjon tudta nem fog oly egykönnyen kilépni saját csapdájából, a divat vajon megtalálják benne önmaguk, elég nagy baj lenne gondolta ha csak a divat adná lehetőséget, benne van az csalj.. akkor is ha igazságot tudod .nem is kéri kövesd, segíthet rajtad, jól esik ha nagy, ha kicsi dicséret, nem sokáig tart csak egy szezon, mindig mások figyelmét szeretnéd felhívni az egyhangúság ellen..és ha a dolgok mégsem alakultak úgy ahogyan szeretnéd.. átéltél egy kiváltott élményt, ha még nem tett kényszerbetegé, saját magad önbecsüléséért. Aznap sehogy sem tudott kimenni a fejéből, egyik legjobb barátja megjegyzése, egyébként híres történész és kutató. úgy konferálta be az egyik előadására – íme következik száműzött ortodox papunk, úgy a negyvenes évei közepén járt, tényleg úgy nézett ki a göndör hosszú hajú, szakállú, nagyon magas mindig öltönyös tanár, egyeseknek Jézus Krisztus, mindenkit meglepett a változás, amint fiatalosan, lenyírva megborotválkozva sötétszürke öltönyben, makulátlan fehér ingben kezdett bejárni az előadásaira, de továbbra is ő maradt a különleges kisugárzású öltönyös és nagyon szép férfi tanár, a Szent tudású Szent, diákjai, és azok akik előadásaira jártak majdnem mind egyetemi tanárok, kutatók, írók, tanárok, főorvosok, neves ügyvédek lettek,, még ismert politikusok, miniszterek is voltak köztük akik előadásaira jártak, aláírásaikkal, jó kívánságaival teleírt képeik, díszítették dolgozószobáit, még otthon is összeolvadtak elméjében, volt hogy saját lakásában is tisztán hallotta a tantermekben elhangzott okos kérdéseik, válaszaik, belülről adta nekik azt ami belülről jött tudás volt, sok évi folyamatos nappal és éjjel is folytatódó kutatásaiból! Sokukat megrémisztett ez a fajta magatartás és hozzá állás, amelyet sikeres eredményei is bizonyítottak, nélkülözhetetlené tette szerénysége és segítőkészsége, a két lábon járó irat tár tudása. Visszahúzódzkodott életmódja ellenére is nagyon mély tisztelettel vették körbe, habár próbálkoztak, rendre visszautasított minden kinevezést, vezetői beosztást, megzavarná kutatásaim mondta – személyesen keresem, és megyek irattárakba, oda is ahová senkit sem engednek be! Nincs időm, és én sietek, ennyi és kész! Úgy hogy beletörődtek, elfogadták és megszokták..Nem volt sem őrült, sem autista, vagy skizofrén pszichopata sem szenvedélybeteg, egyszerűen csak különleges tudós.- Esetleg munkamániás tette hozzá Daniel egy alkalmassági orvosi vizsgálaton, de annyira érdekel, de annyira, hogy nem tudok ellenállni kíváncsiságomnak! Nem számít ha rámegy életem! – De .ez sem az én írásom Uram! Ez sem! – Mondta határozottan- ezt sem én írtam- kapott fejéhez Daniel – ott térdepelt a könyvek között, – három hete böjtölök Uram, hogy megértsem magam, azt amit írtam, azt amit rólam írtak,,nem értem, nem jut eszembe, semmi! Daniel összetörten zokogott a nyitott könyveken csak..számítógépe világított a bezárt szobában.- megrendülés ez a képzelet, több mint igaz szó, de semmi, ismét semmi mondogatta – nem jutnak eszembe a szavak sem!. Nagyokat sóhajtott – én Antiochos Epiphanes? -“Az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelme szerint?- Kérdezte Daniel – tudd vagyok, és életemnek mindig ugyanaz a vége egyedül maradok, azonnal elfut előlem amit látok, nem marad más, csak egy helyben álló föld és levegő!- Inkább gyere vissza Mihály!Tégy oda vissza ahol megismertelek és. nyisd ki kezed, szorítsad össze, az a valóság, az hogy én vagyok! Jeruzsálemben kezdődött, fogott neki az íráshoz Daniel – vissza úton is sírtam! Vissza, vissza sírtam, Mihály csináld velem még egyszer, oda tégy először, de élőtől vissza és előre elejétől a végére véggel, véggel végződő világba .keresztel a hátadon, keresztel a hátamon, nem mindig könnyű az ami könnyűnek tűnik. Isten szava megmaradt de ezek a te szavaid Mihály, miért van úgy hogy én mondom.. miközben csak te beszélsz és én írom Mihály! – Nem az utcán nőttem fel Mihály, karrier szülők gyermeke, tele horzsolásokkal, sebekkel, szeretet játszani, futni, néha, ha ismerted azokat a kölyköket, katonásdit játszatok, igazi fegyverekről álmodtak botokkal a kezükben, hódítottak várat, támadtak elképzelt ellenségre,a világ legnagyobb hadvezére, hőse és királya voltam sárkányt is várában rabságra vetve amíg nem jöttek el az első tanítok kezdtek hiányozni azok akikkel mindenben együtt játszottunk nem számoltam a hátamon a botokat, azokat az ütéseket amelyeknek tudásomat köszön, Nabukodonozor palotájában abszolút rabláncon is azt mondtam köszönöm, csak a gondolataimon átrepülve maradhattam szabad, de még így sem adtam meg magam a lelketlen elidegenesítésnek, csak szavakkal a szélben, igékkel a levegőben azzal a lehetőséggel hogy bántsanak, adott a félelmet és lehetőséget, azonnal felnőtté váltam. Babilonban még szépek voltak a nappalok és az éjszakák, amíg egy éjszaka meg nem jelent álmomba néhány kiválasztott vezető álma, nem utasíthattam el Nabukodonozor álma megfejtését, úgy ébredtem mint minden reggel, de nem úgy aki csak szépet álmodik, jusson eszedbe az nap Daniel mondtam magamnak, jusson eszedbe, Isten üzenete, – Menj és küzdj a vezetőkért!- Semmi sem volt fölösleg, az állom pillanatai alatt is megfejthető volt, az hatalmas dimenzió, sok ezer év után is csak rossz érzéseket tudott hátra hagyni lelkemben, az a hatalmas szobor, mert másképpen érzel és látsz!- Álmot láttam mondta Nabukodonozor! – Azóta nyugtalan az én lelkem Mihály, anakronisztikus vagy sem, nem tudom miért tennék úgy mintha ott sem lettem volna , elfogadtam volna valaha a királyi hatalmat? Ki követi ma Nabúnáj imáját”? Őt, a halandót, akik azt hiszik Istenek! Rövid ideig tartó egyenetlenségekben feledkeznek meg magukról örök Istenként, beképzelik ők az igazság adók igazságról, igaz Isten igazságáról Mihály! Nabúnáj is imájába bolondult bele ! Nabunáj, nem Nabukodonozor élt száműzött állatként! Mihály mint mindig szemközt ült le Daniellel írásközben – Elviselhetetlen az vesztesség amelyet Nabukodonozor álmának átka hozott a világnak, azóta a bizonytalanság sorsunkon, azóta sem tudok időben ott lenni azon a helyen ahol megértenének! Vagy késleltetnek vagy kések, hiába várok állok a kapuban. – Az bűnöm, ott voltam akkor Mihály – kesergett Daniel – nagyobb baj, Isten üzenetével sem, tudtam megmenteni Nabukodonozort, adatva volt a Szent Lélek által újjászületése, de elkárhozott, még érzem azt a kezet amely éjszakákon nehezedett vállamra, borzongás,futott át rajtam, imént ismét rajtam futott át, még rágondolni is rossz. – A bájolás, megtévesztés ereje..az ordító oroszlán, mindig az oroszlán, lássátok féljetek, tiszteljétek szépségébe rejtett erejét! Vagy nem? – Nem esik jól az érzés ha oroszlán karja nyugtat, dédelget, olyan szemekkel és szájjal amelyek felfalnak,,.szóval engem akarsz? Nabukodonozor? Kérdezte Daniel, a büszkét és igazat ígért – azt hinni fog! Hitte én is csak egy kis herceg volnék?,Ki tudja! Vagy egy angyalt tartott? Fogott? Együtt tanultunk, okoskodtunk, nem is egymásnak valók, mint te még én, köztünk maradt a kihívó versengő ellenségeskedés, nem mint jó, nem volt jó amit tett, továbbra is, éhes és kapzsi, sohasem láttam még olyan gyorsan evő tanult mohóságot semmit sem hagyott a másiknak maga után is felnyalt mindent, de segítsél, tégy kívánságára, olvass, írj róla, megállás nélkül olvas, és írj, csak ezért nem döfte át szívem mert engem fogyasztott, azzal a hatalmas okosakat mondó szájával azt hitte teljesen felfalt és eltüntet, mikor pedig megfeledkezett magáról, írásod szavaid nyaldosta céltalan mint fenevad oroszlán a bibliát nem is mint ember, kinek lelke van, kinek lelkében keresnie kellene önmagát, naponta Szent Lélekkel, attól féltettem nehogy valamilyen nagyobb ostobaságot csináljon, önkontroll nélküli kapzsisága büszkesége szikrázott könnyeim helyén A harapás is sokkal jobb lett volna, szeme sem vakult meg ragyogó kincsei mélyében, még erősebb lett látása, jeges éjszakák kísértek vele, még mindig csak engem bámul mai napig az a két mohó szem, írásban maradt az egyedüli egyedi lehetősége szabadulásomnak és azoknak is szabadulása akiket írni olvasni tanítanak, nem hamis az állítás ha nem vagy szabad, rabszolga vagy! Azt írod csak amit ő mond, amiben csak ő hihet! – Hogy tudod álmára a választ? Leírtam, az mondogattam magamnak ne menj már vissza abba a palotába! Megértette a király miért?.Kényszerített és kényszeríteni fognak ha tudsz és használhatsz ! Sorsom egy irigyelt államférfiúé volt! Nem tehettem ne menjek vissza, én voltam az aki többet beszélt többet írt, és kemencébe dobatott! Jöttek nemsokára a Perzsák, azok oroszlán verembe vetettek!Nabukodonozor a megtérésen alapuló Krisztusi megoldást tagadta! Tagadják de akarják az örök életet! De csak újjászületve hívhatják segítségül őt! Istent! Mibe másba kapaszkodhatnak Daniel?. Mi is elveszítsük a reményt? Mi soha a mosolyt, amely tiszta odaadó szeretetből jön. A miénk igen! Az újjászülető Szent Lélek! Nabukodonozor kegyetlensége hagyomány, törvény, népe vallása, szokása! Daniel az én kezeim is tehetetlenek itt a földön az olyanoknál mint Nabukodonozor nem látom kisüt a nap, ha szemükbe nézek,- Mihály mit tegyek szóval mikor írok, olvasok, elegem lett abból amit olvastam, írtam, össze vissza tekerednek a szavak, túl magasak a falak, vadhajtások keresik a fényt, árnyat vet a gaz, de valakik továbbra is csak aranyat gyűjtenek, közel a kritikus tömeghez, lyukat fúr majd mennyben,, sosem férnek el egy pontos precíz anyagi helyen egymást taposva, nyomorítva, egymásból hajt ki sűrítve történelem, filozófia, és szavaim között absztrakció, érthetetlen lelkemnek, szabadon szálló szavakba tettem lelkem, nem definiált a repülésük, napkeletkor a felszállás, a naplemente mikor földre szállnak a madarak, oda megyek ahová akarok nem állít meg eső vihar, hófúvás, szóval írok, az én kezemből száll fel minden szó, úgy hogy nem tudom, hogy került a lelkembe az univerzum, a csillagok a nap, óceán sivatag közepéről, a legmagasabb hegycsúcs, mindenütt ott vagyok mindenütt egyszerre az időben, könnyen és könnyedén, könnyűen légnemű a lelkem még vulkán közepében is, számít, ha ugyanaz a szeretet, a fájdalom, az összes szenvedés, negatív pozitív érzelmek, nem csak a szívemben van több megértő hely, hanem ott kint a nagyvilágban is, ugyanaz a megértő vérpulzus ige szava lett, emberi érzelmeket érzeteket egyesít a mennyben, múlt és jelen szabadon. És hogy ne érjen több csalódás megtanultam, tanulj meg olvasni, tanulj meg jól olvasni, olvas, és tényleg tizenhárom év után értettem meg a jósolást, utána jönnek a pszichiáterek és azt mondják, hogy tudatalatti agy.! De mi lesz most Mihály?A teljes megváltás előző megváltás próbája? Nem vagyunk kezdők, sem próbaidősök, mindketten végzősök vagyunk. Csináld a felséges ellen, megváltoztatja az időket és a törvényt, egyenként minden embert, akik egyenként értenek majd meg, de Nabukodonozor megfogta a kezem,és saját magáról írt, saját magát karcolta saját lelke nélkül agyagba, amelybe beleköltözött az aki adhat és elvehet – Istenem csak békét akartam, békét semmi mást, – sírdogált Daniel- elpusztításra kárhozott ez a vidék, elpusztításra, soha, de soha sem lesz béke! – Nabukodonozor – mondta egy nap Daniel- árulkodnak a gyengeség jelei ha úgy teszel mintha erős lennél, tetteted magad, miért kell annak látszanod, csak az ösztönös gravitációs erő képes arra hogy egy helyre húzza össze az kontroll alól felszabadult összes képességeid? Tehetséged több mint ösztön – hibám ismerte be, – így mennek a dolgok – rázta meg könnyedén egykedvűen a vállát – senki se lássa szándékaid, átgondolásból teszem Daniel azt amit teszek ösztönösen ösztönök maximumra helyezésével, legyek mindig győztes! – Még eddig senki sem győzött le királyom! – Ismerlek Daniel, szakította félbe azonnal a király, – ma is haragszol rám , meg ne említsed nekem még Egyiptomot is! Elegem van! – Kiáltott rá nevetve a király. – Megköszönök Istenednek mindent, – Istenem! Istenem Bocsáss meg nekem esett térdre Daniel – királyom nem értesz, Istenem senkit sem kényszerít, ha kényszerítene akkor minden jó lenne, mindenki jó lenne, azért jelent meg álmunkban mert rosszul fognak végződni dolgaink, nem azért hogy kényszerítsen minket királyom, saját akaratunkban saját kezünkben sorsunk királyom!- Elég volt Daniel kiabált rá most már szigorú arccal a király – még a végén tényleg rám hozod Istened haragját! – Nem királyom,nem, nem az én Istenem haragját hozom rád, hanem a népek haragját királyom!.Amit majd az olyanok mint te használnak ki! A sokkal tehetségtelenebbektől, és gonoszabbaknál nálad, félek, akik nem olyan tudatosak mint te, aki ha kell megtudod húzni józan ésszel a határt, tekintettel tisztségemre amit viselek, tisztségemre méltó felelősséggel próbáltam megtárgyalni sorsunkat, mint ember, emberi mivoltunkból, tekintettel közös álmunkra, tekintettel, emberi természetünkre amely elkerülhetetlen bűnözhet! Hebegte megzavarodottan Daniel.- Parancsolom tartsd a szád! -Kiáltott rá még egyszer a király- De királyom a lába, a lába fontos, maga az emberi történelem leépülése Jézus azonosította Romát, cserép és vas, hiába taposod a piszkot, lépsz vérbe, nem időálló, törékeny, kimossa a víz, az eső, ne mond, hogy te a semmiből vagy, és az aranyadból agyaglábad lesz, amely a látomás szerint is egy teljes életet fog élni, tíz ujjából nő ki az a szarv, az élet olyan spirál, amelyben egybeesnek időközönként a sorsok az egyes találkozási pontokon és azokon a ponton újból elölről történik minden, mikor ismétli magát. a történelem, ne én legyek a hibás hogy nem mondtam, olyan új népek születnek mind a te néped, te is láttad, azokra is az a sors vár majd mint népedre, szívből szeretném hogy azokkal lábakkal ugorj fel magasba, szívből kívánom, tedd meg, ugorj fel! Felejtsed el a múltat, olyanra kérlek, hogy olyan érzést éljél át mint aki víz alá merül, és mikor feljön a felszínre úgy érezze új ember lett belőle, hátrahagyva megbánva, megundorodva minden rossztól gonoszságtól! Királyom álommal üzente Uram nem lesz fájdalommentes ha rázuhan a kő lábadra, ugorj fel előle ! Az Úr az örök életet kínálta fel álmodban, nem szégyen Istentől tanulni, megmutatta világunk sorsát, előre látta amit te sem hiszed el a kezdettől a végét, kárhozat, kárhozatal ha nem hiszel- jajgatott Daniel – ezért adta meg néked a bűnnek meghalni lehetőségét újjászületéseddel, lélektől lelked újjászületésed hogy megváltozz, az igazságért éljel ezentúl, érezd lelkét amely megnyugtat, érezd naponta mikor felkeres a megértőkészség, segítő készség, a jóság lelkülete, a Szent Lélek érezd mikor kiszabadítja elmélkedésed abból a zárt térből amelyben bezárt a bún, az lesz a te kiszabadulásod napja, újjászületésed napja örök életed első napja! Láttad a hegyet is amely a kő helyén nő, Isten Országát, egyenest legmagasabb fokára ugorj, vagy azt szeretnéd én legyek a hibás, ki más mondja ha nem én álmod üzenete igazságát, enged benned szabadon a téged megváltoztatni akaró lelket ne tiltakozz ha lépésről lépésre csak a jó hajlamod vezeti, már most úgy néznélek mint elsőre aki a mennyországba jut, aki még újjászülethet, és nem úgy ki elsőnek maradt csatamezőkön győztes, minden háborúban élén, független korszaktól századtól, nem tévedt felismerésem, sem veled szemben sem, sem a történelem Urával szemben, aki majd eljön!.- Enged változtasson meg álmod – Daniel reménytől sugárzó arccal nézett a királyra, -A népem sem készül fel soha a Messiás fogadására, ő lesz az aki majd egyszer lezárja a történelmet is! – Mihály! – nézett újból barátjára Daniel – még el sem jöttél akkor mint az élet és történelem. feltámadás és felváltoztatás, feltámadás és átváltoztatás és mint jövőnk!Daniel harangozást hallott, zúgása messziről az impozánsan magasba emelkedő vasbeton toronyházak felől érkezett, ott állt még az a kis templom az egyre sokasodó egymást keresztező zajos magas felüljárók alatt, az új plébánost is csak látásból ismerte, a régivel sem beszélgetett soha,, mégis mit mondjon? Nem volt templomba járó, csak hívő, voltak ezért álmatlan éjszakai, saját bizalmatlansága zavarta a legjobban, elfogadtatta magával hogy tévedett, ő érti félre a papokat, magát hibáztatta, egyszerűen csak azért hogy ne érje csalódás, ha a papok nem hisznek igaz Istenben, igaz hitben, a szentháromságban, a hívők sem úgy néztek ki. Ismét eszébe jutottak a szobrok és azok az impozáns nagy terek
– Királyom nézd azt az erős vascombokat, királyságod lába, nem ragyog rajta szemed, borzongás fut végig hátamon, kapcsolatra gondoltam azonnal! – Ölelj át és csinálj fegyvert belőlem! Az szól belőle! Csinálj minél több fegyvert! Te is tudod az lesz belőle!. De nem csak az! Fegyver lesz az a fenevad is! Tudatodban a félelem, Ülj be trónodba hiszed tiéd ami már rég övé, kívánod és térdre borulsz előtte álmodban csókolod lábát, érezd mikor elszívja életed, de már előre elbűvölt a lábad elé vetődött népek látványa, az a látszat keltés szobor nagysága magassága mintha életed áramlását folytatná az önmagadban bezárt veszély, fogadd bírálatom hatalmad teljében, amíg erős és magabiztos vagy, csak ma vagy álmoddal magasabb, szobornál is magasabban állsz, ha nem népeken sétálsz, nem csak csatákba csábító kihívások után jársz, ne a te két lábaddal taposd el a világot, telhetetlenség ássa majd az ember sírját, bár megnevezhetném azt a fenevadat nem ostoba, okos szeme, nagyot szól szája, ügyesen tartja vas lábain az egyensúlyt és nagy hírnevet szerez majd magának, de nem lesz jobb az emberiesség élete sorsa, soha de soha sem fog többé kijózanodni ámításból, a sok szobor csodálatából, az ember boldogsága csapdája lesz az a kőkemény hatalom! Véletlen se keresse ember a fenevaddal ölelést, vaslábon fegyverrel fenevadként járjon, ferde vággyal ölel majd a világ az önző gonosz világ! Iszonyú dolgokat fog csinálni amíg leáldozik hatalma, akkor fog megjelenni az is aki majd a végső ítéletet készíti! Emberi kéz érintés nélkül fog lezuhanni az a kő! Érezd amíg még vagy azt a szelet, amelyről nem tudod honnan jön, hová megy, csak érzed megváltoztat, hadd változtasson meg királyom, azért hogy örökké éljél, ha nem értetted meg álmodból mit kívánt neked az Úr, teljesíti kívánságod, az örök életre vágyad, de azt is hogy megértsed miután saját szemeddel is láttad a pusztítást, a földön sohasem lesz béke, amint láttad csak a menyben lehetsz örök életű és örök boldog. Ne állj tétlen összefont karral miután megtudtad sorsod. Saját szemeddel láttad a kiutat, újjá kell szülessél! Azért jöttem felvilágosítsalak, lássad az alagút végén a fényt! Az a szobor maga a rossz, maga a gonoszság, az a rézkígyó amelyet Mózes felemelt! Az a szobor amelyet az Úr álmodban felemelt! Csak lásd benne a gonoszt, lásd, a lehetőséget, csak ismerd fel a gonoszt! Ne mond nem olvastad, és nem tudod adatva lett néked Szent Lélektől újjászületésed, a mennyország amelybe be léphetsz, arany, ezüst, vas és szarvak nélkül hogy ne legyen sár az ember élete! Megrendültem attól, mi vár ránk! Egy kis szarv lesz belőle királyom! Azt is előre megjósolom uram hogy csak unokád uralkodása idején értem majd jelentését! Felejtsed el azokat a lábakat, ne kívánd tiéd legyen, megvan az nagy erőd, az ami benne fegyver, lábaid sem vesztenének, továbbléphetsz ha másképpen látsz! De mindig csak előre, mindig az ég felé! Ma is előbbre léptél, nyisd akkor ki szemed és ugorj el előled! Ugorj már most fel az égre rugó lábaidról, értsed miért küldött neked álmot az Úr, másképpen elfújja porod a szél! És nem lesz az kő amit álmodban láttál! Daniel azonnal megváltó második eljövetelére gondolt, amely gondolata meghökkentette! Beletörődött, Jézus azonosította, a vaslábszárt, a fenevadat, a kis szarvat az összes pusztító utálatosságokat, négy évig pusztítja a Szent helyet is Szent városát Jeruzsálemet, de mégis hogyan mondhatná el mindezeket Nabukodonozornak? Hogyan beszéljen egy olyan birodalomról amely még nem is létezett? Tőled független álló erők állnak szemben, megkaptad az égiektől beleszólási jogod, élj vele!! Ne kételkedj!! Ha elfogadtad, beismerted, igaz Isten adta álmod! De szabad akaratodból fogj neki, tedd dolgod, amire az Úr kért, másképpen szörnyű szörnyű lesz ami ránk vár! De ahogy gondolod, amíg még használ téged. a jó Isten -Ne feledd ez csak egy lehetőség, ha megtalálod majd vele magad az életben, ha majd Isten felvilágosít téged. Ne hagyomány legyen a vallás! Ne bámuljad ne admirácíó legyen! Ne csak amibe születtél! Légy te a Megtisztulás a jó mellett, egyetlen esélyed! Ha nincs igazság és megtisztulás, csak szokások, de de te döntsél, az Úr lesz akit követsz majd, aki segíteni fog hogy vezess .Enged vezessen a lélek, kérlek enged annak aki naponta és álmodban is felkeres téged ! – Elismerted hogy Isten! A szegénységhez való hajlandóságod által tud majd felemelni Isten irgalmasságod miatt könyörületes, ha Szentlélekkel árasztott el álmodban az Úr. Királyom! Leghűségesebb. Igazságos szolgálod, cserepes száraz ajkakkal, kisírt szemekkel, reménykedik egyetlen utadon hogy megváltozz, ne a nemzeteket osszad mint a szobor amelyről álmodtál, egyesítsél, térítsed időben igaz hitre népeket! Á de nem úgy, nem úgy ahogyan gondolod, ha már bűnné lett értünk Isten igazsága a szobrodban, éppen úgy emelt fel téged mint bűnt mint a sivatagban Mózes a rézkígyót, drága a szobor kívánatos anyaga is, emlékeztet ne a tulajdon szentségét védjed, az embert védjed saját újjászületéseddel, nem érzed a Szent Lélek Isteni személyiségét, van és létezik, közvetítem – mondta Daniel – azt is nagy veszélyben vagy, megengedte neked légy hatalom keze, de vigyázz súlyára, ritkán add ilyent, soha annak aki visszaél vele, de legyen elég az hatalmad ami adva van az Úr által, és csak őt kövesd! Ne a te bőröd alól nőjön ki az a kis szarv ha vak a hatalom és nem okos, amint láttad álmod, csatasor nélkül is elérheted ugyanazt! Durvább durvaságnál is durvább az legkifinomult ámítás is! Ne ess csapdájába! Főleg ha hiszel és hisznek benne! Az amitől igazán megrémültél az csak a kő volt amely az az agyagból, cserépből és vasból gyúrt lábakra esett! Nem a te időd lesz az megnevezhetetlen fenevad, és a kis szarv korszaka. Az a tíz szarv sem tudott sohasem egy ütőképes földrészt összehozni, az váltság napja után sem. Nem is tudom ki mondta először gondolkodott Daniel, Máté Máté, Ezek országai után miután elfogytak a gonoszok, támad egy kemény orrszájú ravaszságokhoz is értő király, akinek nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, várj várj Daniel szakította félbe Mihály- ez még a kegyelmesség ideje, – Danielt már semmi sem foghatta vissza hogy ne mondja- olyan lelki ereje van akire mindenki hallgat, akire hallgatnak alátámasztják a lelki hatalmát, nem , nem ez nem így van, erről nincs szöveg erőszakoskodott Daniel.- hogy mások ereje által legyen képes, egészítette ki Mihály – igaz – erősítette meg állítását Daniel – csodálatosképpen pusztít, és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a Szenteknek népét a maga eszén jár és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében és szívében felfuvalkodik, Daniel! Figyelmeztette újból Mihály!Miközben ő folytatta – hirtelen elveszít sokakat, a fejedelmek fejedelméig a fejedelem ellen is feltámad, kéz nélkül rontattik meg.

Hirtelen jutott eszébe a lány – a lány! Vajon becsukta maga után az ajtót? A kaput? Elfelejtette? Megkönnyebbült, hallotta a zenét, a lány szokása szerint ha nem festett lent zongorázott a nappaliban s Danielnek most jólesett elmélkedés közben amúgy sosem hallotta a zenét, egymáshoz hasonló Beethoven és Schubert mi minor szonátái ragadták magukkal, billentyűkön lépkedett, hangokkal repült, még magasabban szállt, mikor a lány áttért az emberibb, hozzá közelebb álló Bach D – minor zongora koncertjére, tehetséges, jó zongora művész is lehetett volna futott át Daniel kritikus gondolataiban egy méreteket meghaladó, nem mérhető hatalmas munka iram, – mekkora, mekkora! – Álmélkodott ! Kedvelte, szeretettel szerette az óvatos, és tisztességes nőt, csak neki a lányt, mindig azt mondta lány. Holnap lesz a kenyérsütés napja, amikor még ő is egy kicsit többet időzött a túlméretezett fémszínű fölöslegesen felszerelt konyhában, hogy a villogó apró műszerlámpák világosságában, semmihez sem oda illő fateknőben szemei megigézve figyeljék hogyan dagad az ősi törvényszerűség egy hétre elég kenyere. Eleinte a lány láthatóan tiltakozott, nagy megrökönyödéssel vette tudomásul étkezési szokásait, már azt hitte felmond, nagyon megkönnyebbült mikor végtére a nő kíváncsisága és megfelelni készsége ura lett rajta. Sokszor feltette magában azt a kérdést, hogy vajon tudja-e hány ezeréves hagyományt követ azzal amit tesz? Hogy nincsenek véletlenek, még akkor sem ha az a látszat, hogy gúnyt szeretne űzni saját magadból? Légy ember, mondta magának sokan azt sem tudják, milyen érzés ha egymáshoz hasonló érzelmeket élnek át, érezte ideje megkérdezni az időt,a nincs hová úton, hamost te vagy az élet nem csak anyag amiben mindenki lát, nem abban látsz, és mégis ott van benned ott ahol senki sem lát, csak te tudod van még egy piciny anyag nélküli tér, elég hogy közel légy az óra mutatóhoz, nem messze tőled múlik az idő, nem hiányozhatsz ha lélegzel, de maradj érezd, ütközz a következő percekkel is, nélkülük csak szenvedés és fájdalom maradsz mintha csak egy ablakból néznél kifelé, abból a helyből amelyet szerelmesek nyitottak ki csak egy rövid időre hogy áthaladj, érezheted elkerülhetetlen a küzdés, hogy ne fogyjon el veled egy helyben a valóság, ezért vagy örökké úton, ne tartsanak vissza a nehéz dolgok, az összes akadály ha nem is látszik rajtad.. te vagy minden nemcsak az alany és az állítmány hanem az igaz valóság ezért számít ha téved, ha nem elég óvatos és belenéz abba szembe amely megérti, amelyet megértesz anélkül is ha ránéznél anélkül hogy átölelnél, emlékeztette valakire ott volt vele az akit soha sem tudna elfelejteni. – Egy régi kép mosolyog veled- mondta a lánynak. Még festés közben is sorsára hagyottnak látszott, elhagyottan elmosódott színekkel tiltakozott, kontúrok, kapaszkodók nélküli sorsa ellen, bűnbánatra felkeltő hatással olyan motivációval mintha bűnös lenne, olyan bűnért amelyet sohasem követet el! Előre tudott volt a szenvedés a fájdalom! Őt kereste jelen pillanatban Daniel, rá nézet sétáló ifjúsága a múltból – lélegez – gondolta egy mély visszatartott sóhajtásban – hajóm elsüllyedés előtt feszítette ki a viharos tenger szégyenlős nem érzéketlen süvítő darabokra szakadt vitorlám,, kívántam, kívántam tűnjek el a mélyben, érezzem egyszerre a jeges hideg vizet, és a vággyal kínlódó fájdalmat zúgó fejemben, sajgó testemben szomjazva egy korty levegő után, eltelt azóta pár év, lehetséges hogy megismétlődnek az összes szépségek? Az a hely ahol bánatos voltam jön most a levegőben, könnyű, úgy tűnik könnyű visszaemlékezni, nem szeretnék meglepni senkit, ne nézz rám ha most azonnal elkezdek sírni, érzem testem az Atyáé! Érzem bebeszélem magamnak, érzem az okát, Daniel tudta, hogy a jelen világhoz tartozik, más a történelmi múlt, .és az ő különleges transz áthelyezése tanulmányozás kutatási munka közben úgy hogy munka közben soha sem tudta ki ő a valójában, de valahonnan mégis ismerte a lányt nem blokkolta le az értelmetlen keresést elméjében, amely már akkor sem válaszolt arra, hogy valójában létezik az a hely ahol a múltban Babilon kertje Nabukodonozor felesége, Amüitis világa volt,- Ő jutalom! – Mondta a királyné Nabukodonozor felsége Amüitísz – Csak akkor tudtam meg hogy szerencsés vagyok mert már nem vagyok rabszolga Nabukodonozor palotájában, mégsem értettem ki vagyok,ugyanazt a félelmet láttam Ő a szép rabszolganő, és barátaim szemében.- Te elveszed most Daniel, nem ezt tetted eddig is? Daniel? Kérdezte lehajtva a fejét .- ha gyönyörű az a nő, aki kérdezés nélkül kínál, ó igen…volt.. tegnap is, ma sem más, lesz az ki kínál! – De tud ki vagyok! Nézett hirtelen Daniel szemébe- az tervezetten vetkőzik- újból lehajtotta a fejét, – szóval azt kívánom ne lássák, ne lássák! Nem kell mondani neki sírj, csendben sírok, az vagyok szemeddel is bántalmazott, de nem egy elkötelezett szem, nem egy szerető nő szeme, aki csak arra vágyik, ő válaszon, ő találjon, sosem leszek bálványimádó csak egy rbszolga, ha én csak vágyad vagyok – hirtelen elhalványult az arca, az egész éjszaka . Hagytam mondja, éreztem, csak a szerelem képes elfogadni azokat az ellentéteket, tekintettemet emelte belső lelki örömöm számlapján, ha egyáltalán tárgyiasítani lehetne jelenben az emlékeket, nemcsak az elme volt mindennek az oka egy nő állt a két világ határszélén lelkedben ahol az ellentétek bizonytalanságban is reménnyel egyesítették lényeink egy idegen térben, amelynek egymaga nagysága is távolt tartott minden reményt és tudást, kisajátította magának, az immorális felhasználást, a hagyományt,
bizonyítást, erkölcsösség mellőzését, annyira kiábrándítón viselte magán az az erő ábrázatát, nem ismeretlen a végzetes következmény, ha még volt is benne valami kicsi, de nagyon kicsiny alig megnevezhető valami, amely csak akkora hogy azonnal elveszett benned, olyan elveszett szerelem , boldogság helye, ami tapinthatatlan van amiért úgy érzed fontos minden olyan perced, amelyben mindig találsz valamit, valami érzésnek hosszabb lélegzeti idejét, amiért hasznát látod elvárásnak, léleknek lelki emberszeretet átadásából amiből soha sem lesz eleged, ami sose lesz elég azért amiért tetszik, sohasem aranyból öntött napsugár alatt, hideg bálványimádban, olyan helyen ahol még a van igazságtalan, és megaláztatás van király és vallás, van rabszolgasors, egyre fenyegetővé vált az ösztönök kiszabadításával a gondviselés szeme, az a szem amely úgy tett mindent lát, mindent bűntett, érezte súlyát sorsán.- Nézd a bűnt !- Konzultált vele szívében egy néma hang – menekülj a Szem elől! A világából! Daniel akkor mélyedt bele azokba a legendákba vallásokba, csak az érdekelte ha igaz amit írnak, kíváncsivá tette, nagyon kíváncsivá, teljesen kiábrándult mikor rájött mik a szavak célja, akkor találtam meg mondta igazából az igazi Istent, szívemben a hangját, azt aki betartotta szavát, és abban az életben kezdtem újból élni amelyre szűkségem volt, ahol újból kapok egy helyet írta, élő szívében még oly sok a hely, ne maradjon hiány abból amiből van lélek, ne emlékezés legyen, nem az anyag a lényeg, nem a múló nagysága, csak az élet, gyönyörű érdekes jelenlét, visszahívta világába, hamarosan ismét újból saját magamat formálja, valahol újból én leszek alapanyaga életnek, az élő főnév és ige, amely fogékonyan kezd majd élni, és már sodródót vele az új ígéret, az Atya a Fiú a Szentlélek .könnyű lesz, gondolta, áthatol azok között akik rövid ideig vagyunk, leküzd minden akadályt – Uram ha tudod tépd ki belőlem gyökerestől a bűnt, esett térdre imádkozva Daniel.- Nála az olaj a mécses és az örök világító fény – monda Daniel mielőtt kimerülten ájultam esett volna össze. Daniel kifelé volt úton a csillagok közt,- de ki vagy te Daniel? – Kérdezte ijedten Ő – amióta ismerlek elég egy pillantás, hogy megfejtselek és felfaljalak azonnal! -Lásd Daniel az ami naivan van egészen más, nem csak egy eltévedt testi kapcsolat, megsebesített, és megsebzett, gyere ki velem a világból – kérte Ő – de ne enged el soha kezem,figyelmeztetnek minket a csillagok, csillagok rajzolnak, alakod kontúrja is fénylik hadd tegyem bele a férfit, hadd oltsa el tüzem a világosság és a finomság, de előbb adj egy csókot Daniel! Ő a te engedélyed nélkül, hatolt be a szívedbe, tudd csak én vagyok, csak te jöhetsz be, rohanás az egész élet, csak veled végig szenzáció minden percben, ne csak álmaid mentsed, ments meg engem is Daniel, küzdjünk boldogságunkért –miért mondasz ilyeneket édesem, Ő szemeiben gyönyörköve simogatta arcát – reggelt és éjjelt ragyogás tölti be, napon készülő legértékesebb ékszerem, az életem vagy, bocsánat a késésért, bocsánat ha csak csillagok közt jártam jer beszéljünk újból a holddal, nappal, ha szárnyaink az utolsó csillagig elvisznek,a szabadság sohasem kialvó csillagához, onnan a szabadba ugorjak veled – Hallotta az időt is – olyan szép lett ez a világ – mondta – van oka hogy az egyik oldala űr, a másik oldala mosolygó arcod, veled jó a napom, olyan nagyszerűen van benne a szerelemről minden, langyos lágy szivárvány gyújtotta lángra, éltetti a vihar és tűz, de mond mi lenne ha én inkább egy virágoskertben fonnák virágkoszorút a hajadba, álmom és valóság között, vajon csak álmodok? – Kérdezte Daniel valóságban megnémult szava – miért vagyok előtted néma, miért nem hallod szeretlek, láthatatlan vallomásom, a létezésed szívemben halljad szavaim intenzitását, lásd a tiszta rezgést ajkamon lássad halljad feleségem az összes virágot! – Ne menj vissza, maradj velem Daniel, maradj! Tudom, hogy vagy, kellesz- suttogta Ő – fájsz ha nem vagy tisztában a végzetes visszafordíthatatlannal, itt soha sem mondhatnám felejts el, de ha csak a vágyad vagyok, az én vágyam lesz az utolsó vágy a halál,nem élnének már bennem álmok. nem illenek rám csak az utolsó imám, utolsó pillanatomat élnem, hallgasd hogyan ver még szívem, nem lesz utolsó csók, utolsó pillantás , csak itt lehettünk együtt kettesben Daniel – Daniel hihetetlenül nézte sorait, nem volt meggyőződve, neme- e saját élete valóságát olvassa? Még mindig azok a valódi és hozzá oly közel álló ellenállhatatlan érzelmek tartották fogságukban. Nemsokára újból vissza esett tudata álomhoz hasonló világába amelyben egyre változatosabban és egyre színesebben látta – Ő a tiszta és igaz lélek – írta akaratlan belülről jövő szavakkal Daniel – meglátta fogságban hirtelen a fényt, az még mindig Ő sokkal szebb volt annál abban a fényben amelyben hirtelen ragyogni kezdet – hogyan gondolhattad azt, hogy az érzések olyan dolgok, amiket irányítani lehet, – mondta Ő Amüitis rabszolganője – minden másnál fontosabb! Ne csak szentségtelen szerelem, és buta ítélet legyen életed legnagyobb boldogsága, boldogságom öröme, ha szerelem nélkül halok meg, szerelmesek találkozó helyén, innen ha égből visszaviszel, ott az hal meg aki meghalt, nem lesz sem sír, sem virág, sem megbánás de az utolsó óra után ha véget ér, az én összetett kezem és a te lábaid az enyémmel egy irányban fognak állni. Nem sokáig hamarosan kezdődik újból igazi életünk, amikor csak tiéd lehetek – Daniel riadtan ébredt fel, abban a szeretettben szerelemben amelyben az élet játszott velük, egyre forróbb lett körülötte minden, belül rímelt áramlott az igazi nő, nem érdekelte már sem a hold állása sem az óra mikor magától indult el hogy megtalálja őt, sohasem véget érő órában talált rá, éppen akkor amikor soha sincsenek jelen tanúk, alakította még benne magát a bűntudat és. szégyen,,..hibám..az én hibám, sosem szív nélkül, sosem csak rutin részeként, de nem mentség, nem mentség a szenvedés, azt sem tudta milyen nap volt, csak azt hogy öröm napja lett – Lám megjött a királyné! Kiáltott fel örömmel Ő – Megjött az egész rokonság, a család, Ő. Gyönyörű volt a ruhájában, fejére tett két kézzel táncolt, kerestem a különbségeket, Királyné és Ő között, de így állva is ugyanaz a hosszúság, ugyanazok az arányok méretek, a másik csak egy piciny árnyalattal volt több barna, tapasztaltabb képmutatása mögött csak egyszer sikerült elkapnom azoknak a csodálatosan nagy Mézszínű szemeknek a pillantását, szúró gyűlölettel nézett egyenesen belém, láttam a féltékenységet és irigységet, az ellágyuló megbocsájtást is, mielőtt elfordította volna fejét, alig volt látható az a tudatosan biztató és helyeslő bólintás, áldását adta rá a Királyné!