Darabkák

Töredezetten nézek vissza magamra. Szememben fájdalom, szememben düh, szememben remény, majd a kép elcsúszik, és a könnyek elmosnak mindent…

Vérem emelkedik bennem, ráz a gondolat ereje. Ez nem lehet, ez nem volt megírva. Miért kéred ezt? Nem akarom, nem pusztíthatjuk el, olyan szép. VOLT.

A tükör törött, és én itt maradtam, fekszem a maradványok között, vér és könnyek sós keveréke fürdet. Apró szilánkok:
– Az első csók édessége, melyet nem vehetnek el, de soha többé nem lehet az, ami volt.
– Ölelésed melege, még ősszel, drága és puha. Nyár van, fázom
– Meg nem történt vágyálmok, besorolnak a régiek közé, ismerősen.
Szúródnak belém, és érzem a hatásuk. El akarok veszni, mert soha olyan gyönyörűt és kozmikusat nem ismerhetek meg. Még egy ilyen szempár nem létezhet a földön…

Koncertre megyek. A jegy régen megvolt, nem tudhattam, hogy szétdarabolódásom napján kell átélnem. Kora este, nyolc felé járhat, az A38 klub hajófedélzetén várom a Mestert.

Fél óra funkys ráhangolódás után kijönnek a zenészek, megkezdődik a koncert. A basszus gyomron vág, a dobok tamtamolnak, a gitárok tépnek, és megszólal Glenn Hughes. A hatalmas energiájú funk-rock.-soul-metal keverékben két pillanat ragadja meg lelkemet. A Mistreated című szám. Igen, félrekezeltek, ezt nem érdemlem, megőrülök mióta elhagyott a kedves… Hughes soul improvizációja mintha belém látna, a magány hangokkal lejátszott érzése… Nem tudom, merre viszem tovább az életem. Színigaz. Don’t let me Bleed, ismét csak Glenn megjegyzései, egy volt kedvesnek bizonyítja saját személye növekedését. Saját pozitívabb jövőm. A zárásban még mélybíbor mód elégek, ordíthatom a Deep Purple Burn-jét.

Hazaértem, késő van már, ideje lenne aludni, de nem tudok, belém hasít az el nem csókolt csókok, és bármilyen álmodozó is, a meg nem született gyermekek gondolata.
Két napja létezem így, élni csak ősszel éltem igazán.

Tovább kell menni. Merre? Lesz erőm ahhoz, hogy ismét megteremtsem önmagam?