Dark Dragon (Dark Dragon Trilógia I. rész)

Mészöly Gábor Emmánuel

Dark Dragon

I. Fejezet
Egy korvett elvesztése, egy cirkáló szerzése

Az irodában két ember ült. Egyikőjük az űrtengerészet admirálisa, a másik pedig egy fiatal kapitány. A főparancsnok mosolyogva várt. Teázott. Húzta beosztottja idegeit. A boríték előtte feküdt. A kapitány ismerte már a trükköket, de ez a szünet hosszabb volt az átlagosnál. Vagy akkor vártak ilyen sokat, ha nagyon rossz, vagy ha nagyon jó híreik voltak az adott alárendelt számára. Reménykedett az utóbbiban és rettegett az előbbitől. Vajon megtudták a feketepiaci tevékenységét. A tea lassan fogyott, de most már kezdett egyre meredekebben csurogni a parányi csészéből. A szoba rendkívül spártai volt. Csak egy asztal, két szék, egy fém irattartó, egy dísztelen alumínium lámpabúra, mely elég gyéren adta a fényt. Az asztalon kis olvasólámpa. Egy álló tolltartó. Benne egyetlen golyóstoll. Az admirális végül megszólalt.
– Mr. Cavalari! Hallottunk kalózokkal folytatott kereskedelméről, és úgy döntöttük visszahívjuk a Little Ladyt. – Mondta az admirális. James Cavalari szája összeragadt az idegességtől. A parancsnok azonban elmosolyodott. – A tárgyalások során ön magas fokú diplomáciai érzékről tett tanúbizonyságot, és az ön területén sokkal kisebb volt a kereskedelmi útvonal bizonytalansága, ezért úgy gondoltuk, megbízhatjuk egy új feladattal. – Cavalari felsóhajtott.
– Köszönöm Harison admirális!
– Csönd! – torkolta le a parancsnok. – Kap egy új hajót. Feladata az lesz, hogy minden eddiginél több rendszert derítsen fel, és egy megfelelő bolygón letelepedjen. Ön már soha nem fog hazajutni. Kap új legénységet is.
– Csak a saját embereimmel dolgozom.
– Őket beosztjuk egy nehéz csatahajóra a merkúri bázisunk védelméhez.
– Csak ővelük fogadom el a feladatot.
– Lássuk csak! George és Jimm. A két iker. Gépészek. A hajója előtt csempészetből éltek.
– Azt az öreg roncsot úgy rendben tartották, hogy felkészültebb volt a legtöbb cirkálójuknál.
– Nem kétlem a rátermettségüket. Aura Kanton. Katonai tiszt. Azelőtt fegyvercsempész. Többször veszélybe sodorta a Ladyt vakmerőségével.
– És nagyobb sikert aratott, mint azt bárki is képzelte volna.
– Valóban. – Most először látszott az admirális arcán némi kis bosszúság. – Kim Yet. A navigátor, és a maga szeretője.
– Még egy ilyen szakembert nem talál sehol a naprendszerben, a magánéletem pedig csak rám tartozik.
– Akarja mondani szakasszonyt. – Mosolyodott el a parancsnok. – Ferenc Konrád. Magyar menekült a Balkáni háborúból. Operátor. Lojalitása megkérdőjelezhető. A Planetáris Tanács ellenzője.
– Az irántami hűségét nem lehet megkérdőjelezni, de ha egy másik parancsnok keze alá kerül, dezertálni fog.
– Ezt tudjuk.
– Ezek a legzseniálisabb elmék az egész rendszerben.
– És pont ezért a legkiszámíthatatlanabb legénység is.
– Vállalom a felelősséget.
– Ebben az esetben maradhatnak. De csatlakoznak hozzájuk néhányan.
– Nem akarom… – Szólt volna közbe a kapitány de az admirális egy pillantással elhallgattatta.
– Öt vadászpilótát kap, egy androidot és egy tudóst.
– A vadászpilóták rendben, de robotból nem kérünk.
– Csak vele kapja meg a feladatot.
– Jimm átvizsgálhatja?
– Természetesen.
– A hajó kész van? – Az admirális benyúlt az asztal alá és megnyomott egy gombot. A mögötte levő fal felemelkedett és egy hatalmas üvegablak tűnt elő, mely a felszállópályára nézett. Az iroda előtt közvetlenül egy gyönyörű csata cirkáló állt. Kecses és mégis hatalmas. Igazi élvezet volt nézni is.
– A Dark Dragon. A hipertértechnológia nyitjára sikerült rájönnünk. Ez az első hajó, melyet felszereltünk vele. A részleteket megtalálja a leírásban. – Nyújtotta át a borítékot, mely eddig ott volt előtte az asztalon.
– Köszönöm uram! – Állt fel és hajolt meg a kapitány.
– Sok szerencsét! – Mosolyodott el az admirális. – Leléphet. – A kapitány tisztelgett és kilépett az ajtón. A parancsnok még sokáig mosolygott utána. Cavalari könnyű szívvel hagyta el a bázist.

II. Fejezet
Az ismerkedés az új környezettel

Az Little Ladyhez már az új hajóján érkezett Cavalari kapitány. Út közben beszélgetett a Lady új kapitányával és megismerkedett a legénység újdonsült tagjaival. Ahogy odaért a korvetthez csatlakozási engedélyt kért. Megkapta. Amikor beért a zsilipkamrába, még mindig beszélgetett a kapitánnyal. A legénység már felsorakozott a kapu előtt. George szólalt meg elsőnek.
– Szép nagy taxi hozott kapitány úr! – Cavalari eleresztette a füle mellett a megjegyzést.
– Fiúk! – Kis szünetet tartott. – Van egy jó, és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
– Lehetőleg a rosszal. – Válaszolt Kim.
– Elveszítjük a Ladyt. – Jimm idegesen kérdezett vissza.
– És ezek után mi a jó hír?
– Hogy az a nagy taxi lesz a mienk ezentúl. – Aura mosolyogva szólt közbe.
– Te csak viccelsz.
– Nem viccelek. Pakoljatok. Fél óra múlva elhagyjuk a Ladyt, valószínűleg végleg. – Ezzel elintézettnek tekintette az ügyet. Hátrafordult az új kapitányhoz, aki fejét csóválva jegyezte meg:
– Kicsit laza a fegyelem.
– Áh! Csak kicsit családias a légkör. Higgye el, ha harci helyzet van, olyan fegyelem lesz, mint annak a rendje. Jöjjön, körbevezetem. – Végigsétáltak a korvett folyosóin, míg eljutottak a hídra. Szegény öreg hajó nem volt már egy új darab.
– Senki nincs őrségben?
– Minek? Ha jönne valaki, azt kétszázezer kilométerről kiszúrják a radarok.
– Ekkora távolságot öt perc alatt megtesz egy új generációs cirkáló.
– Akkor már egy óra távból észrevette volna a Dragon. Nem, itt nem érhet meglepetés. Ön ugye most kezdett?
– Egy hónapja hagytam ott a főiskolát.
– És már kapitány?
– Nemesi családból származom. Apám jelentős adományokat adott a tengerészetnek.
– Idővel lesz magából csak kapitány. Nagyon figyeljen arra, hogy tiszteljék magát! Különben fogoly lesz a saját hajóján.
– Úgy gondolja… – Akarta kérdezni sértetten a fiatal kapitány, de Cavalari közbevágott.
– Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy valaki űrtengerész legyen, legalább két-három év kell. Nem véletlenül ragaszkodtam a saját legénységemhez. Ha a nyakamba varnak egy rakás zöldfülűt, egy év, míg csapatot kovácsolok belőlük. Egyébként az emberei közül kettőt is ismerek. Kliperrel vigyázzon, Hemingwayre viszont bátran hagyatkozhat. Én tanítottam ki. Kérjen tőle bátran tanácsokat.
– Miért vigyázzak Klipperrel?
– Majd meglátja. A friss kapitány nehéz szívvel hagyta ott a hidat, Cavalari viszont vidáman ment összepakolni, alig bőröndnyi cuccát. Fél óra múlva a két hajó legénységet cserélt. James Cavalari épp hogy csak lepakolt és már a hídra ment. Végighúzta ujját a műszereken. Megfogdosta az összes bőr fotelt. Tudta, hogy most nem láthatja senki. Mosolyogva nézett a radarra. Élvezni akarta, hogy a Naptól ellátnak a Plútóig, és még távolabb is. Mosolyogva nézte a sok civil és kereskedő hajót. Látta a hadsereg hajóit is. Kívülről nézett egyre beljebb. Aztán megakadt a szeme valamin. Egy apró pont harci sebességen jött feléje. A katonai konzolhoz ugrott. Az nem egy, hanem három kereskedő csatahajó volt fegyverei feltöltve, a pajzsával együtt.
– Dragon!
– Igen uram!
– Harci riadó! Nyiss csatornát a Ladyhez!
– Igenis! – Megszólalt fülsértően a riadó. A képernyőn feltűnt a friss kapitány arca.
– Harci riadót rendeljen el, de sem a pajzsot, sem a fegyverzetet ne aktiválja, míg én azt nem mondom.
– Mi történt?
– Három csatahajó. Lehet, hogy csak teázni jönnek, de ha mégis, higgye azt, hogy még nem készültünk fel egy csatára. Valószínűleg erre számítanak.
– De uram! Szembeszáll három csatahajóval? Ez egy korvett, az pedig egy cirkáló. Nincs esélyünk.
– Elmenekülnünk sincs. A Lady elég lomha.
– De a Dragon elfuthat. Nem éri meg a Ladyt.
– Hat évig volt az én hajóm. Nem hagyom csak úgy elpusztítani.
– De uram!
– Csönd! Tegye, amit mondtam! – Majd a számítógéphez szólt.
– Csatorna zár! – A képernyőn ismét az érkező hajók képe látszott. Közben mindenki elfoglalta a helyét. – Aur!
– Igen?
– Célba lehet venni?
– Igen.
– Célozz a generátorára. Fegyvereket viszont nem tölt.
– Pajzs?
– Nincs.
– Kim! Kérem a távolságot.
– Igenis!
– Konrád! Folyamatosan mond a helyzetét, és a fegyverzet, pajzs helyzetét.
– Igenis! Teljes készültség, impulzus ágyúk betöltve, ion pajzs.
– Mikor éri el a lőtávot?
– Tíz másodperc.
– Atomtorpedókat készít, lézereken, pajzson legyen a kezed Kon!
– Lőtáv?
– Három, kettő…
– Torpedók tűz! Pajzs be! Lézereket tölts! Lézerek tűz!
– Impulzuságyúit kilőtte. – James félrekapta a két botkormányt. A hídtól húsz méterre szállt el a találat, mely akár végzetes is lehetett volna a hajó számára. – A csatahajók megbénultak. A találatok hatásosak voltak. – Mondta Konrád.
– A Lady csatornát kér.
– Nyissa.
– Bámulatos volt kapitány!
– A három hajó az öné!
– Az enyém? De hát… – Cavalari közbeszólt.
Én most legalább húsz évig nem jövök a Föld közelébe. Magának viszont szüksége van egy kis hírnévre. Kérjen segítséget a hazaszállításhoz.
– Jó utat kapitány!
– Önnek is! – A képernyő lezárt, és már csak a nyílt űr látszott rajta. – Kimegyünk a Naprendszerből! Tizennyolcas fokozat!
– Igenis! – Érezni lehetett, ahogy a hajó hajtóművei beindulnak, és hatalmas sebességgel hasítja át az űrt a százezer tonnás cirkáló. James felállt és egy pár pillanatig csak figyelte a lábával a hajó finom remegését.
– Ismerkedjetek meg a legénység új tagjaival! Arlett Rax. – Mutatott rá egy csinos szőke lányra. – Vadászpilóta. Vid Ragof. – Most egy fekete férfi felé fordult. – Vadászpilóta. Bazil Jag. – A sárga kis kínai meghajolt a többiek előtt. – vadászpilóta. Charlotte Xirf– Fekete hajú, szemű magas nő emelte picit feljebb a kezét. Elen Fox – Egy fekete hajú lány meghajtotta egy kicsit a fejét. Úgy tűnt minden, és mindenki fölött áll. Mellén kis kitűző. Kis kék csillag, mely egy rendkívül magas rangú kitüntetés volt. – Vadászpilóta. Joe Alfon. Tudós. – Itt kis szünetet tartott. – Az utolsó tagunknak majd adunk nevet. Android. Jelenleg Kírának hívják. – Mindenki felmordult.
– Egy android?
– Az.
– De hát?!
– Csak így indulhattunk útnak. Feltétel volt. Jimm átvizsgálja, aztán törli a memóriáját.
– Értettem. – Mondta Jimm.
– Oszolj! George-é a híd. Szóljatok, ha kint vagyunk a rendszerből. Addig mindenki ismerkedjen meg az asztalával és a kabinjával. Meg aztán vigyázzatok a termek elhelyezkedésével! Énnekem másfél órát kellett töltenem a holoteremben, hogy megszokjam ezt a hatalmas hajót. – Kiment az ajtón. A kapitányi kabinban elkezdte a dolgait otthonosan elrendezni. Hosszú távra készült. A kabin körülbelül háromszor akkora volt, mint a Ladyn. Pár perc múlva berontott Kim. Nem kopogott, nem tisztelgett. Cavalari megpördült a tengelye körül.
– Mi a baj? – Hangja nyugodt volt, csak a szeme villant egy picit.
– Te vagy a bajom.
– Tessék?
– Az, ahogy viselkedsz.
– Hogy viselkedem?
– Amióta visszajöttél hozzám se szólsz, nem mosolyogsz rám, meg se csókoltál.
– Nem ugorhatok a nyakadba egy másik kapitány előtt.
– És utána?
– Riadó volt. Nem értem rá.
– Ismersz valakit az újjak közül?
– A pilótákat.
– Főleg, azt a kitüntetéses fekete szukát.
– Ne beszélj így róla.
– Az egykori szeretőd?
– Nem. A valamikori példaképem.
– Tessék? – Hőkölt vissza a lány.
– Ő tanított meg repülni, még pilóta koromban.
– Akkor meg miért mondta, hogy a helyem már nem olyan biztos, mint eddig?
– Tényleg ezt mondta?
– Igen.
– Drága Kim. Hogy lehetsz ilyen buta? – A lány egyre értetlenebbül nézett rá. – Arra célzott, hogy azt akarja, hogy adjam neki az elsőtiszti helyet.
– Biztos?
– Egészen. – A férfi átölelte a lányt és megcsókolta. – Ezt szeretted volna?
– Legalább.
– No akkor futás. Messze van még a pihenés ideje. – A lány kimaszatolta könnyeit a szeméből és megfordult, kiment. Pár perc múlva belépett Elen.
– Találkoztam a barátnőddel.
– És sértegetted. Nem erről volt szó! – James dühös volt.
– Tudom, de olyan jól esett.
– Ez itt nem így működik. Most én vagyok a te felettesed, és nem te az enyém.
– Ha nem mondod…! – Vicsorgott a nő.
– De mondom. Itt az van, amit én mondok, ha nem tetszik, hazamehetsz. Adok egy vadászt. Amíg el nem éred a naprendszer határát, kényelmesen hazatérhetsz, addig dönthetsz, utána nem.
– Kötelező magaddal vinned.
– Rád írtam egy külön záradékot. Tudtam, hogy az admirális úgyse olvassa végig.
– Te szemét! Átvertél!
– Nem, csak gondoltam mindenre. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. Választhatsz.
– Maradok.
– Akkor szokj hozzá. Itt az van, amit én mondok. Egy jól működő csapatba kerülsz be. Segítsd, ne hátráltasd!
– Értettem! „Uram”! – Mondta a nő gúnyosan, viszont a férfi komolyan válaszolt.
– Őrmester! Leléphet! – Elen haragosan megpördült.
– Igenis „Uram”! – James lassan befejezte a pakolást. Kiment a hídra. Jimmel épp egyszerre ért oda.
– James!
– Igen?
– Befejeztem a robot átvizsgálását.
– És?
– Volt benne néhány kémprogram, amit nagyon jól elrejtettek, de nekem nem volt probléma. Egyébként a processzorát összekötöttem a hajóval. Így gyakorlatilag folyamatos kapcsolatban van vele és akár távolról írányíthatja.
– Lojalitása irántunk?
– Úgy programoztam, hogy elsősorban neked engedelmeskedjen, aztán nekem, majd Kimnek, Ferencnek, Georgnak, Aurának, és a legénység további tagjainak.
– Ez a prioritási rangsor?
– Igen. Ha Egyszerre két feladatot kap, ebben a sorrendben végzi el, ha ellentétes a parancs, akkor a feljebb levő parancsát teljesíti.
– Köszönöm. Jó munkát végzett.
– Semmiség. – George maradt csak a hídon.
– Leléphetsz. Átveszem az őrséget. – Mondta neki.
– Köszönöm. – James megvárta, amíg a fiú távozik a hídról, majd a komputerhez szólt.
– Milyen messze vagyunk a bolygóközi tér határától?
– Kétszázezer kilométer.
– Időben?
– Fél óra.
– Szóljon nekem, ha már csak öt perc lesz.
– Igenis! – Az őrség rendkívül unalmas dolog lehet egy átlag hajóskapitánynak, de Jamessel más volt a helyzet. Gyermekkorában látott egyszer egy csatacirkálót, és azóta vágyott egy ilyen hajóra, de sajnos egy földi dokkmunkás fiaként nem volt lehetősége gyors kiugrásra. Anyja pap lánya volt. Nem épp egy nemesi család, bár beszélték, hogy évszázadokkal azelőtt nagy és fényes volt a nemzetség, de azóta változott a helyzet. Lecsúsztak, épp hogy megéltek. Lassan lépésről lépésre tornázta fel magát a kapitányi tisztre. Keveseknek sikerült így – Nem kapitányi rangról indulva – ilyen magas pozícióba kerülniük. Most harminchét éves volt, de nem nézett ki többnek huszonötnél. És végre teljesült az álma. Egy igazi csatacirkáló parancsnoka volt. Méghozzá nem is akármelyiké. A Dark Dragon tervein tíz éven át dolgoztak a tanács legjobb tudósai. Magához hívta a Joet. A magas fehér bőrű tudós rendkívül jó benyomást tett rá. Fekete haját rövidre vágva hordta, sötétbarna szeme mindig csillogott.
– Hívatott parancsnok?
– Igen. Mi az ön szakterülete?
– Elsősorban orvos vagyok, de részt vettem a Dark Dragon tervezésében és kivitelezésében. Régi álmom volt ebben a küldetésben részt venni, szinte a kezdetektől dolgoztam a hajó készítésén.
– Hány éves volt, amikor kezdte?
– Tizennégy.
– Akkor most körülbelül huszonöt. Ugye?
– Igen.
– Honnan tett szert ilyen gyorsan ennyi diplomára?
– Csak orvosim van. Tudtam, hogy legjobb eséllyel hajóorvosként kerülhetek a legénységbe.
– Értem. Mennyire ismeri a hajót?
– Az utolsó csavarig.
– Rendben. Beszéljen az ikrekkel. Mondjon el nekik mindent amit tud a hajóról.
– Igenis! – Kiment. Utána Arlett lépett be a hídra.
– Szervusz James! – Köszöntötte a kapitányt. Ő viszont csak haragosan válaszolt.
– Neked csak kapitány úr vagyok! – A lány közelebb lépett hozzá.
– Miért vagy ilyen kemény?
– Mert nem vagyok teljesen hülye. – Arlett még közelebb lépett. Kim belépett az egyik ajtón oldalt. Egyelőre senki nem vette észre.
– De hát drágám! – James kezdett dühbe gurulni és hátralökte a lányt.
– A drágámozással késtél mintegy hét évet.
– Akkor miért hívtál?
– Nem én hívtalak. Azt mondtam Elennek, hogy a legjobbakat hozza, mire téged is besorolt, gondolom az én bosszantásomra.
– Miért csinálod ezt? – A lány hangja olyan édes volt, hogy azt, aki nem ismeri néhány pillanat alatt elbűvölt volna, de Jamesre már rég nem hatott.
– Mert foglalt vagyok, és mert te egy egyszerű kurva vagy, aki mindig a parancsnokát keresi. Ha az éppen nő, akkor a legerősebbet keresed. Viddel is ez volt a helyzet. Agya nem sok volt neki, de bárkit leüthetett volna.
– Az régen volt. – Azon az ajtón, amin nem rég Kim lépett be, most Vid érkezett.
– De nem elég régen. – A lány meg akarta simogatni a kapitány arcát, de az kicsavarta a kezét és háttal magához szorította, közben a fülébe súgott – Ha nem állsz le, hazamehetsz. – Arlett dühös volt. Kirántotta magát a férfi karjából és hátralépett. James ekkor vette észre a közönséget.
– Ti mit kerestek itt? – Kim megijedt. Vid azonban csak mogorván odaszólt.
– Kerestem a barátnőmet.
– Akkor még mindig olyan ostoba vagy, mint régen.
– Engem ne sértegess! – Mondta a nagydarab néger.
– Nem. Én csak tényeket állapítottam meg. – Vid nekiugrott a kapitánynak. Az félrelépett és úgy tarkón ütötte a birkózót, hogy az a földön kötött ki.
– George, Aura! A hídra! – Mondta a kommunikátorába.
– Igenis!
– OK! – Hallatszott a két említett hangja. Egy perc múlva ott voltak. Közben Arlett eloldalgott.
– A zárkába! Ha felébredt utazhat haza. Készítsétek a vadászát. Aura!
– Igen!
– Vedd át a hidat! Elmegyek a kabinomba.
– Igenis! – Lelépett. Kim utána. Amikor beért, a lány a nyakába ugrott.
– Köszönöm!
– Mit köszönsz? – Kérdezte a kapitány, közben feltette az asztalra, hogy ne rajta csimpaszkodjon.
– Hogy kiálltál mellettem.
– Arlettre gondolsz?
– Igen.
– Az egy hosszú történet. Nem csak egy okom volt rá, hogy visszautasítsam.
– Mi volt köztetek?
– Próbáltam neki udvarolni annak idején, de valahogy mindig lerázott. Valahogy gyanús volt, hogy hirtelen így megtetszettem neki.
– Ki ő?
– Ő volt az egység kurvája. Mindenkivel lefeküdt, akitől valami hasznot várt.
– Értem. Te nem voltál köztük.
– Hogy lettem volna? Egy szegény családból származó közlegény voltam, habár rendkívül tehetséges pilóta, de nem annyira, hogy ezért érdemes legyen kikezdeni velem.
– Most mi lesz velük?
– Szerintem a pilótáink Bazil és Charlotte kivételével mind itt hagynak bennünket. Ők viszont megbízhatóak lesznek.
-Ki ez a Charlotte?
– Ne kezd megint!
– Rendben, de mégis?
– Egy rendkívül korrekt nő, és pilótának sokkal jobb, mint én.
– Jobb nálad?
– Igen, de nem elég merész.
– És a Bazil?
– Majd megismered. Szerintem szeretni fogod. Kedves, aranyos, bár kicsit csöndes. Ők ketten, akiket szerettem a csapatból. – Megcsókolta a lányt. – Most viszont elég a kérdésekből, sipirc! – Megint megcsókolta, amikor Elen beviharzott a szobába. – Kopogás, vagy valami? – Kérdezte James miután elengedte a Kimet. – Ha nem látnád, nem érek rád.
– Nem vicces James!
– Csak azért, mert sosem volt humorérzéked. De ha komolyan akarod, hogy beszéljek, lehet azt is. – Elen majd megpukkadt a dühtől, ahogy a párra nézett. –Kérlek benneteket, hogy amint Vid felébredt, hagyjátok el a hajómat.
– Tessék? Ezt nem teheted!
– Már megtettem.
– Ez volt mindig a legnagyobb álmom.
– Elcseszted a lehetőségedet.
– Akkor te se jutsz messzebbre. – Mellénye zsebéből kiskaliberű lézerpisztolyt kapott elő, de lőni már nem volt ideje. Látni nem lehetett a mozdulatot, csak azt, hogy az egyik pillanatban Kim még élesen figyelte Elent, a következő pillanatban pedig egy fegyver volt a kezében, az őrmester ellenben elvesztette a sajátját. Előre lépett és fellökte a nála legalább kétszer nehezebb nőt.
– Senki nem piszkálhatja a kapitányomat, és nem foghat fegyvert a pasimra! – Mondta és a szeme villámlott. Elennek nem volt fegyvere, de sokkal erősebb volt ellenfelénél. A pisztolyt kiütötte Kim kezéből, majd ő került felülre. James ekkor lépett közbe. Lerántotta a lányról Elent és a falhoz kente.
– Őhozzá nem nyúlhatsz. – Olyan pofont kent le neki, hogy két fogát kiköpte és vérezni kezdett az orra. – Mész haza! Küldök utánad egy részletes jelentést. – Elen megszégyenülten nézett a férfira. Szemében a csodálat és a gyűlölet keveredett. – Menjél előttem. – A nőt a földre lökte. Az feltápászkodott és ment a dokkok felé. Kim utánuk. Amikor odaértek, már ott volt az egész legénység. Vid és Arlett már a vadászaikban ültek. Elen dühösen szállt be és csukta a pilótafülke ajtaját. Bazil odament Jameshez.
– Mi is menjünk? – A kis kínai fiúnak olyan elesett képe volt, mintha három évesen kéne döntene az anyuka és apuka között.
– Dehogy is! – James megveregette a fiú vállát. – Kérni akartalak benneteket, hogy maradjatok.
– Köszönjük! – Mondta Charlotte. – Már nagyon elegünk volt Elen vezetői stílusából.
– Én sem vagyok sokkal jobb, mert bár igazságosabban ítélek, sokkal szigorúbban.
– Általában. – Fűzte hozzá Kim. James elindult a híd felé. Közben megszólalt a számítógép.
– Még öt perc a bolygóközi tér határáig.
– Kitűnő időzítés – Mondta James, ahogy előre haladtak a folyosókon. Ő és Kim értek először A Hídra. A lány odament hozzá.
– Nem szeretném, hogy egyszer dühös legyél rám. – A férfi elmosolyodott.
– Te sem semmi. Ahogy nekiugrottál.
– Van hogy neked is ilyen…– Mondta volna tovább, de beértek a többiek is. Leültek a helyükre.
– Pozíció?
– A határon vagyunk. – Mondta Kim
– Rendben. – Válaszolt James és felállt. – Nos, fiúk-lányok! Elértük küldetésünk első szakaszát. Mi leszünk az elsők, akik gyakorlatban használják a hipertér technológiát. Célunk egy bolygós csillag a Tejútrendszer korongjának legkülső határán. Még megközelítően sem volt senki, aki ekkora távolságra eltávolodott volna a földtől. Az eddigi legnagyobb távolság négy fényév volt, mi viszont több millió fényévre utazunk. Célunk, lakható bolygók felderítése és az ottani letelepedés. Valószínűleg soha nem térünk vissza. Van kérdés?
– Mit jelent a lakható bolygó kifejezés ebben az értelemben? – Kérdezte Aura.
– Azt mi döntjük el, hogy mit ítélünk lakhatónak, és hogy hol telepedünk le, ezért szeretném a legjobbat kiválasztani. – Válaszolta James.
– Kipróbálták már a hipertér hajtóművet? – Kérdezte George
– Ekkora távra még nem. – Mondta James – De megbízható volt a jelentések szerint.
– Értem.
– Kilencen akarunk letelepedni egy bolygón? Ennek nem sok értelme van.
– Ha megtaláltuk a tökéletes világot, jönnek a telepesek. – Kis szünetet tartott. – Indulhatunk?
– Igen. – Hallatszott nyolc torokból. James megnyomta a megfelelő gombot és a hajó eltűnt egy alagútban, melynek szinte azonnal vége lett.

III. Fejezet
Mletiklánok

A hajó kilépett a hipertérből. A nyomás hatalmas volt. Ha nem csak két-három másodpercig tart, a Dragon összetört volna. A hídon mindenkinek dobolt még a füle, ahogy a műszereket ellenőrizték.
– Jelentést kérek mindenkitől! – Mondta James
– Az űr üres, a csillagnak, melyet megcéloztunk, egy bolygólya van, vulkanikus. Nem hiszem, hogy ezt kerestük. – Mondta Kim.
– A hajó stabil. A hagyományos hajtóművek rendben, viszont a hiperhajtómű túlmelegedett. Legalább negyvennyolc óra, amíg lehűl. – Toldotta meg George
– Fegyverzet rendben, a pajzs azonban túlterhelődött. Egy-két óra, amíg újra aktiválni lehet. – Folytatta Aura
– A számítógép teljesen rendben. Az itteni csillagképeket mentettük, a teljes hajó az irányításunk alatt. – Fejezte be Konrád
– Köszönöm! – Mondta James – Az ugrás kitűnően sikerült. Az, hogy nem sikerült megfelelő lakóhelyet találnunk, nem azt jelenti, hogy sikertelenek vagyunk. Sok százmilliárd csillag van a galaxisban, és legalább ennyi bolygó. Ha kihűlt a hajtóművünk, tovább indulunk.
– James! Bejövő hívás! – Kiáltott fel Konrád.
– Honnan jön?
– Nem tudjuk. Valószínűleg egy álcázott hajóról.
– Kapcsold! – A képernyőt egy rendkívül bizarr lény képe töltötte be. Csak egy nyak látszott, melyen egy rovarszerű tuskó ült, melyet mindennek lehetett nevezni, csak fejnek nem. Nem volt rajta szem, csak egy száj, illetve két lyuk kétoldalt. Valószínűleg a fülek járata. Úgy beszélt hozzájuk, hogy nem mozgott a szája. A hangja érdekes volt, de semmiképp sem emberi.
– Kik vagytok, és mit kerestek a Mletiklánok felségterületén? – James nyugodtan válaszolt.
– James Cavalari kapitány vagyok, a Dark Dragon kapitánya. Ez egy felderítő hajó. Nem tudtuk, hogy ez a Mletiklánok felségterülete, őszintén, még sohasem hallottunk a Mletiklánokról.
– Értem. Azt mondja, hogy ez egy felderítő hajó. Mit keres fedélzetén jelentős fegyverzet?
– A rendszerünkben nagyon rendezetlen a helyzet. Számítanunk kellett a támadásukra.
– Várhatók még hajók?
– Tudtommal ez az egyetlen hajó, mely fel van szerelve nagy hatótávú hiperhajtóművel.
– Deaktiváljanak minden fegyvert, és nyissák ki a zsiliprendszert. Átszállunk.
– Értettem. Aura! – A lány megcsóválta a fejét és lenyomott egy pár gombot.
– Te tudod. Csak aztán meg ne bánd! – Suttogta maga elé.
– Hallottam! – Mondta James és elindulta zsilipek felé. Pillanatokon belül kinyílt a zsilipkapu, és rajta egy rendkívül furcsa lény lépett ki. Jamesen, Konrádon és Aurán kívül mindenki hátrált egy lépést. A lényeknek hat lábuk volt és négy karjuk. Testük fekete, és olyan volt, mint egy hatalmas bogáré. Fejüket egyenesen tartották, de úgy tűnt, hogy háromszázhatvan fokban látnak. James valahogy érezte minden érzelmüket. Furcsa érzés fogta el. A kíváncsiság és a félelem furcsa keveréke. Az a lény, aki legelöl haladt, hang nélkül szólalt meg. Olyan volt, mintha James saját fejében keletkeztek volna a szavak.
– Üdvözlöm kapitány! Xoldius Darion admirális vagyok. A harmadik mletiklán űrhadosztály parancsnoka. Egy háború közepébe csöppentek. Ha egy másodperccel később fogadják a hívásunkat, tüzet nyitunk.
– Nem láttuk magukat. Milyen álcázást használnak?
– Kvantum alapú pajzsunk van. Elrejt a primitív érzékelők elől.
– Tehát két értelmes idegen faj is van a galaxisban? – Az admirális mintha nevetett volna.
– Több száz értelmes faj él a szektorban, a galaxisban pedig több százezer.
– Hogyan értik a nyelvünket? – A lény ismét kuncogni kezdett.
– Nem értjük. A gondolataikat és az érzéseiket látjuk. Azt könnyedén le lehet fordítani. Ahogy maga is érzi a mi érzéseinket.
– Meg tudná ezt nekünk tanítani?
– Csak magának. A többiek nem elég fogékonyak a mentális hullámokra. De hagyjuk a fecsegést! Maguknál nem szokás leültetni a vacsora asztalhoz a vendégeket?
– Elnézést. Nagyon udvariatlanok voltunk, de mivel szolgálhatunk? Mit fogyasztanak?
– Mindent, amiben szén, kalcium, kén, oxigén, vagy hidrogén van. Ezek a mi táplálékaink.
– Kim! Kérlek, olvassz fel egy tál rizst, húst és hozzá két üveg vodkát.
– Igenis! – Mondta a lány és megfordult. Láthatóan örült, hogy eltávolodhat a bizarr teremtményektől. Lassan mentek az ebédlő felé. Mindenki előre ment, kivétel George, és Joe. Ők érdeklődve figyeltek. Összesen három idegen jött át. Körülbelül félúton megszólalt George.
– Mit mondanak?
– Hát nem hallod? – James ismét azt az idegesítő nevetést hallotta.
– Csak akkor hallják, ha mi azt akarjuk.
– Akkor had halljanak mindent. Mi itt a hajón olyanok vagyunk, mint egy család. Mindenki tudhatja, mit beszélgetek magukkal.
– Rendben! – mondta, illetve gondolta az admirális.
– Az embereim kérdezhetnek maguktól?
– Természetesen. De ne felejtse! Maga az egyetlen, aki az érzéseinket is észleli. Az emberei szigorúan csak a szavainkat halják szárazon.
– Nem probléma. – most a fiatal tudóshoz fordult. – Nyugodtan kérdezzen bármit. Maga a tudós. Ön jobban tud a tudományukról kérdezni. És te is George. Kérdezz bátran. – A fiú összevonta a szemöldökét.
– Biztos?
– Biztos.
– Mit kérdezzek?
– Amit akarsz. A hajójukról, vagy amiről akarsz.
– Látom, nem túl bátrak az emberei.
– Elnézést uram, ha ilyet mondok, de gyermekkorunkban magához hasonló lényekkel ijesztgettek bennünket. Érthető, ha félnek egy kicsit.
– De kapitány! – Szólt közbe George! – Ne mondjon ilyet!
– Csönd George! Telepatikus képességeik vannak, nem hazudhatsz nekik. Egy a fontos: Mindig csak őszintén!
– Értem uram! – Mondta a főmérnök és valamit kérdezett a jobb oldali idegentől. A kapitány tovább beszélgetett az admirálissal. Közben megérkeztek az ebédlőbe. A legénység már a helyén ült. Három helyen viszont nem volt szék. James gyorsan átlátta a helyzetet.
– Nem tudjuk, hogyan szoktak étkezni.
– Állva. Mint láthatja, testfelépítésünk nem teszi szükségessé ülőhelyek használatát.
– Egy szerény étrendet állítottunk össze, nem tudom hogy szokták fogyasztani az ételt.
– Külön szervünk van rá, de egyelőre csak beszélgessünk. Meddig szándékoznak a Mletiklánok területén lenni?
– Legalább negyvennyolc földi óra, amíg kihűl a hiperhajtóművünk. Aztán tovább szeretnénk menni, lakható, de lakatlan világok után kutatva.
– Ebben talán segíthetünk. Rendelkezésére bocsátunk egy csillagtérképet. Teljes navigációs rendszer.
– Köszönjük szépen! – Mondta a parancsnok. Egész este beszélgettek. James nem csak a navigációs rendszert kapta meg, hanem terveket ahhoz, hogy az egész hajót felújíthassák. Az idegenek sokat kérdeztek a társadalmi rendszerről, a naprendszer elhelyezkedéséről, és arról, várhatóak-e további hajók. Miután megtudták, hogy ez az egyetlen ekkora távolságra utazni képes földi hajó, megnyugodtak, és ajánlottak pár valószínűleg lakható bolygót. Nagyon furcsán ettek. Kicsit a tányér fölé emelkedtek, majd a mellkasuk első feléből kicsaptak egy csápot, mellyel felszippantották, nem csak az ételt, de a tányért is. A vodkát pedig a karjukból előcsapó csőszerű szervvel szívták fel.
– Ritkán van alkalmunk ilyen ízletes táplálékot magunkhoz venni kapitány! Köszönjük! – Mondta az admirális búcsúzóul. – Általában köveket fogyasztunk és a vulkanikus bolygónk gyomrából előtörő savakat isszuk.
– Jó gyomruk lehet hozzá! – Jegyezte meg Joe, aki egészen megkedvelte a furcsa lényeket. Az egyik őr nevetett.
– Valóban. A magukéhoz képest. – Mondta, majd belépett a zsilipkapun.
– További boldog életet! – Köszönt az admirális. Ahogy a kapu bezárult, a hajó eltűnt a szemük elől. James büszkén állt a hídon.
– Hát megtörtént! Az emberiség találkozott egy idegen fajjal.
– Ha nem is a legszebbel. – Jegyezte meg Kim.
– Azt mondták, szerencse, hogy velük találkoztunk, és nem mással, mert csúnyán megégethettük volna magunkat.
– Te hiszel nekik?
– Nem érezted, amit én.
– Lehet, hogy ők akarták, hogy érezd az érzelmeiket.
– Miért szolgáltatták volna ki magukat csak nekem?
– Hogy a bizalmadba férkőzzenek.
– Tévedsz. Gyakran vannak megérzéseim. Néha az embereknek is láttam a gondolatait. Azért tudtam ilyen jól tárgyalni eddig bárkivel.
– Értem. – Mondta Kim. Látszott, hogy továbbra sem bízik jobban az idegenekben, de a James iránti csodálata csak nőtt.

IV. Fejezet
Egy új vendég, és New Camelot

A hiperhajtómű negyvenhat órával az érkezésük után a megfelelő hőmérsékletűre hűlt, de kivárták a negyvennyolc órát. Amikor épp már indulni készültek, ismét bejövő hívást vettek. Az admirális volt az.
– Ha elfogadják, küldenék még egy tagot a csapatukba. Ha emlékeznek Arfol Frolnailra, aki velem szállt át a hajójukra és végig a jobb oldalamon maradt. – James körülnézett.
– Elfogadjuk? – Kérdezte a többiektől
– El! – Mondta George
– Hát persze! – Folytatta Joe
– Természetesen – Mondták a pilóták
– Sokat tanulhatunk tőle. – Mondta Konrád és Aura
-Teljesen mindegy, mit mondok. – Mondta Kim és lehajtotta a fejét. James a képernyő felé fordult.
– Rendben. Jöhet. A dokkhangárunk nyitva áll. – Mondta és közben megnyomott egy pár gombot.
– Egy kis vadászgépen fog átmenni. Jó utat!
– Köszönjük! – Mondta a kapitány és zárta a kapcsolatot. Pár perc múlva már a hídon volt az idegen.
– Üdvözlünk a Dark Dragonon! Ugyan még nem tudom, hogy mi okból érkezett, de remélem eléri célját, miközben nekünk is tud segíteni.
– Remélem minden igényüket teljesíthetem. – Mondta az idegen és meghajolt.
– Van még néhány üres univerzális konzolunk a funkcionális helyeken kívül, foglalja el valamelyiket!
– Igenis! – Mondta és helyet foglalt. Érdekesen foglalt helyet az embereknek készített ülőhelyen. Két lábát lógatta le, néggyel pedig hátrakapaszkodott a szék karfájának. Négy kézzel kapcsolta be a rendszert. Otthonosan mozgott a számítógépben. James elintézettnek tekintette az ügyet.
– A hajótest?
– Rendben. – Mondta George
– Pajzsgenerátor?
– Száz százalék. – Folytatta Aura
– Hajtómű?
– OK! – fejezte be George.
– Akkor cél az a sziklás, füves bolygó. Indulhatunk! – Mondta és kirúgta magát a hajó a téralagútban. Ismét érezni lehetett azt a hatalmas nyomást, ahogy sok száz fényévet tettek meg néhány másodperc alatt. Amikor kiértek, ismét dobolt a fülük.
– Minden rendben?
– Igen. – Hallatszott kilenc torokból.
– Akkor öt szondát a bolygó köré! Mindent tudjunk meg róla!
– Igenis. – Mondta Konrád és néhány gombot megnyomott. A hajóból apró kis felderítők repültek ki és analizáltak mindent maguk körül. A hőmérsékletet, a levegő, talaj összetételét, az életjeleket, és minden egy egyebet, amit a földi tudósok beleépíthettek egy robotirányítású felderítő repülőbe. – Jönnek az adatok, minden rendben.
– Arfol! – Fordult az újonnan jött felé.
– Igen!
– Gyere velem! – Mondta James és kiment a hídról. Közben átadta Aurának. Ahogy beértek a kapitányi szobába, James megszólalt.
– Amit most mondok, csak rád tartozik, nem akarom, hogy bárki más tudomást szerezzen róla.
– Értem.
– Lehet, hogy vannak olyanok ezen a hajón, akiket nem nyűgöz le a jelenléte, sőt épp ellenkezőleg, de ezt bocsássa meg neki, sok volt neki mostanában.
– Az elsőtiszte?
– Igen.
– Önt a békesség kedvéért nem helyezem tiszti rangba.
– Nincs szükségem rá. Az admirális testőrségének parancsnoka voltam. Az ezredesi rangot továbbra is megtarthattam.
– Értem, de ezt ne nagyon terjeszd, mert én csak százados vagyok és itt én fogok elsősorban parancsolni neked.
– Értem.
– Mindenki fog neked kérdéseket feltenni, te csak arra válaszolsz, amire akarsz. Én elsősorban arra lennék kíváncsi, hogyan kell használni a mentális erőt?
– Nem nehéz, csak hallgass az érzéseidre! – Mondta. A kapitány lehunyta a szemét és megpróbált magára figyelni. Közben azonban az dübörgött a fejében, hogy micsoda marhaságot csinál. A fejében felcsendült Arfol hangja.
– Ne hagyd, hogy fölösleges gondolatok térítsék el az elméd. Koncentrálj! – Pár pillanat múlva James feje kitisztult és tisztán érezte a hajón jelenlevők jelenlétét. Látta az idegent maga előtt, de a hídon türelmetlenül várakozó társait is. Nem jelentett már fáradságot számára a tudatát irányítani.
– Köszönöm! – Küldte az üzenetet az idegen felé.
– Ezt most mindenki hallotta a hajón. – Hallotta a másik hangját.
– Hogy tudom árnyékolni a gondolataimat? – Kérdezte már a saját hangján
– Majd később magad is rájössz. Ennek belülről kell jönnie. Ha elég erős leszel, másokat is irányíthatsz majd?
– És te? Tudsz irányítani másokat?
– Nem, én nem vagyok elég erős. Kisebb állatoknál nagyobb lényeknek nem tudok parancsolni.
– Értem. Tehát én vagyok az erősebb.
– Te leszel. – Mondta az idegen nevetve. – Egyelőre a kétszáz földi év tapasztalat még elég nagy előny számomra.
– Rendben. Köszönöm a segítséget. Most térjünk vissza! A többiek mindjárt ránk törik az ajtót, ha nem megyünk vissza. – Visszaszaladtak a hídra. Amikor megérkezetek, mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel. Kim felemelte a fejét.
– Beszélhetünk James?
– Természetesen. – Mondta, majd elindult a kabinja felé. Kim utána. Amikor odaértek Kim szembefordult vele.
– Nem tetszik, hogy idehoztad ezt az idegent. Én nem bízom bennük. – A lány teljesen ki volt akadva. James átment támadásba.
– Nekem meg az nem tetszik, ahogy viselkedsz velük szemben. Te hogy éreznéd magad, ha bekerülnél valahová, és ilyen tömény undor fogadna?
– Te viszont túlzottan megbízol bennük.
– Légy szíves fogd vissza magad, és akkor szólj, ha bármi rosszat tett a barátunk.
– Figyelni fogom.
– Nehéz lesz. Tízszer gyorsabban mozog nálad, és érzékeli a jelenlétedet.
– Honnan tudod, hogy nem kamuzik?
– Azt hiszed?
– Nem.
– Akkor meg. Én is érzem egyébként, hogy hol vagytok, mit csináltok, és hogy milyen érzések dúlnak bennetek, ha akarom.
– Tessék?
– Jól hallod.
– Azt mondtad, csak megérzéseid vannak.
– Megtanított irányítani a megérzéseimet.
– Rendben. Csak nehogy megint azt mondhassam, hogy nekem volt igazam. – James meghökkent.
-Miért, mikor mondhattad?
– Még soha. Szerencsére. – Ismerte be a lány. A kapitány felemelte a fejét.
– Ne hallgatózz! Gyere ide!– Mondta a levegőbe.
– Kihez beszélsz? – Kérdezte Kim.
– Őhozzá. – Válaszolt James. Egy pillanattal később kinyílt az ajtó.
– Elnézést uram, de éreztem, hogy rólam van szó, és tudja, még nagyon fiatal vagyok. – Küldte a gondolatsort az idegen.
– Hány évig éltek ti? – Kérdezte kételkedve a férfi.
– Sohasem öregszünk meg. Az életünket csak erőszakos halállal fejezhetjük be. Felnőtt korúak ötszáz földi év után válunk, ami a mi bolygónkon csak tizenkét év.
– Értem.
– A ti bolygótokon mit kaptok kémkedésért? – Kérdezte a lány.
– Halállal büntetik. – Mondta az idegen
– Akkor most megölhetnélek. Mit hallottál?
– Mi nem hallunk. Csak érezzük a szavaik jelentését. A maga szavaiból pedig csak annyit értettem, hogy még mindig nem kedvel minket, és hogy a kapitány úr mentegetni próbált engem, bár ezt olyan módon tette, ahogy mi sohase tennénk.
– Mért? Ti hegy intézitek a családi vitákat? – Kérdezett vissza James
– Soha nem mutatjuk ki az érzelmeinket, mert kilométerekről meghallaná az, akiről szó van. – A lány meghökkent. Az idegen Kim felé fordult egy pár pillanatig. James nem értette, miről van szó. Csak a lányban lezajló változást érezte. Ez pedig nem irányítás, hanem a szavak hatására történt. Arfol nem volt erőszakos. Csak beszélt. James csak a lány válaszát hallotta.
– De én akkor sem szeretem, ha valaki az agyamban turkál. Az neked legyen tabu. – A választ már James is hallotta.
– Rendben. – Az idegen kiment. James hitetlenkedve nézett utána.
– Mit mondott?
– Majd neked is elmondja egyszer. – Mondta a lány. James ideges lett.
– Mit mondott? – Kérdezte újra és a falhoz nyomta a lányt. Az felszisszent.
– Majd egyszer megtudod. Ne félj! – Kim kicsúszott a kezéből és mögé pördült.
– Egyenlőre nyugodj meg, és hidd el, nem vont az irányítása alá. – James megpróbálta érezni a lány lelkét, de ez nem volt könnyű.
– Tudom. Nincs semmi kapcsolat köztetek. És mégis. Én soha nem tudtalak volna meggyőzni.
– Gyakorlatilag megállapította, hogy tudja, ki vagyok. – Mondta a lány.
– Ki vagy?
– Kim vagyok. Hát ismersz. Nem? – Kérdezett vissza.
– Nem vagyok benne biztos.
– Akkor nyugodj meg. Ha eljön az ideje, többet tudhatsz meg. – A lány megcsókolta a férfit. – Figyelj! Fejleszd a képességeid! – Mondta és megfordult. Ettől a naptól kezdve Kim egészen megváltozott. James mindeddig úgy érezte, ő irányítja a lányt. Azért tette meg elsőtisztnek, hogy egy biztos szavazat mindig mellette álljon, most viszont megváltozott, és csak néha tért vissza a régi tüzes és naiv kislány, akinek ő megismerte, bár ez a változás nem túlzottan zavarta, csak aggasztotta. Nem tudta, mennyiben volt ebben része Arfolnak, és mennyiben magának a lánynak.
A bolygóról az érzékelők kitűnő adatokkal szolgáltak. Az egész egy nagy köves-füves pusztaság. Hatalmas vízfelületek tarkítják. A sarkokon vastag jégsapkák. Tökéletes egy leendő emberi kolóniának. Felülete háromszorosa a földnek, de sokkal kisebb sűrűségű anyagokból áll, ezért körülbelül azonos a gravitáció. Kitűnő lakóhely több milliárd ember számára, hogyha megfelelő a bolygó nyersanyag készlete. De lakóhelynek mindenféleképpen tökéletes. Konrád számolt be az adatokról. James mosolyogva hallgatta a híreket.
– Leszállunk. Nem használunk kompot. A cirkálót visszük le. – Mondta és leült a helyére. Finoman, precízen irányítva szállt le a hatalmas monstrummal az egyik tengerparton. A szonda ezt egy ércben gazdag területnek jelölte. Ahogy leértek James átállította a szondát, hogy figyelje a környéket, amíg a cirkáló ki lesz kapcsolva. Kikapcsoltatta a pajzsot és kiszállt. Nem egészen így képzelte el. A fű és a kövek vörösek voltak. A víz viszont kéken csillogott, ami az otthonra emlékeztette. Ahogy kiszálltak a hajóból Joe kezében már egy műszer volt. Beledugta a vízbe. Ahogy kihúzta ujjongott.
– A víz gazdag ásványi anyagokban, főleg vasban, de nem magasabb az érték, mint a földön kapható ásványvizekben. Fertőzésnek, vagy szennyezésnek nyoma sincs. Viszont tele van mikroorganizmusokkal. Mind nagyon hasonlít a földire. Egyik sem veszélyes.
– Ez mennyire megbízható? – Szakította félbe James.
– Itt az öbölben az adatok biztosak, de arrébb egy-két kilométerrel már lehetnek mások.
– Iható?
– Természetesen. Nagyjából egyezik egy nagyon tiszta földi édesvízzel. Ilyen lehetettek a Brit szigetek az ember megjelenése előtt. Csodálatos. Nem is hiszem, hogy szabad nekünk idejönnünk. Ezen csak ronthatunk. – Mellettük Arfol dugta a tengerbe ivószervét.
– A víz kiváló. – Mondta vidáman. – Nyoma sincs szennyezésnek, vagy mérgezésnek. Maguknak is megfelel a véleményem szerint.
– Ezt gondoltuk. – mondta James. – És ha már mindenkinek ilyen jó a véleménye a helyről, akkor letelepedünk. Ezennel elnevezem e helyet New Camelotnak.

V. Fejezet
A táborverés és a száműzöttek

Most vették elő először a robotot, mely összeállított pár másikat és felépítették a tábort, aztán önműködő bányagépeket, melyek mélyen lefúrtak és ott kibányászták a lehető legtöbb fajta nyersanyagot, ami felhasználható az embereknek. Hatalmas készleteket találtak, melyek csak a kifejtésre vártak. A föld kitűnő volt növénytermesztésre és állattartásra. Eddig baktériumoknál nagyobb állatokat nem találtak, a növényvilág azonban virágzott. Nagy területű tanyát építettek a helyben talált hatalmas vasérckészletekből. Fákat eddig nem láttak, csak csenevész bokrokat. Nem voltak alkalmasak semmire, a számítógép azonban ehetőnek találta bogyóikat. Megkóstolták, de nagyon savanyúak voltak. A hajót kiegészítették az idegen technológiákkal. A cirkáló tűzereje a százszorosára növekedet, míg a védelmi értékei a húsz-harmincszorosára. Az álcázó rendszer segítségével a hajó a legtöbb galaxisban előforduló érzékelő elől rejtve volt. Az új generátor segítségével jutott elég energia az új felszerelésnek is, és még maradt is rengeteg tartalék energia. Hozzákezdtek két új csillaghajó építésének, melyek két hónappal később készültek el. Két napja is volt a rendszernek, melyek kis kék csillagok voltak hatalmas fénnyel. A bolygó kétszer távolabb volt, mint a föld a naptól, mégsem volt jelentősen hidegebb. Egyik nap Joe érdekes felfedezést tett.
– A bogyók rendeltetése, hogy megegyék őket, és így a magok hatalmas távolságokra kerüljenek. De mi értelmük van, ha nem él itt egy szál madár, vagy bármilyen más állat, ami megehetné? – A monológot James is meghallotta.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Csak azt, hogy nem lehetünk egyedül. – James erre hívta Arfolt. – Mi a véleményed a teóriáról? – Kérdezte a mletiklánt.
– Valóban élnek itt kezdeteges életformák, de kétlem, hogy veszélyesek lennének ránk nézve. – Egyébként a torz lény kitűnően érezte magát ebben a földi szerű paradicsomban. Ő eddig a vulkánvilágon élt, és ez a bolygó a számára gyönyörű volt. Nem értette, társai miért panaszkodnak a hidegre, melegre, és az étel rossz minőségére. A mletiklán nem foglalkozott vele, mit eszik. Mindent felporszívózott, ami tartalmazta bármilyek is a számára energiát adó molekulák közül. Végeredményben mindenki nagyon boldog volt, egyvalakit kivéve. Kim egyre idegesebb lett, ahogy James napról-napra erősödött. Azzal játszott, hogy a napot követő virágoknak mondta meg, merre forduljanak. Mindig, mindenkit megtalált pillanatok alatt. Nem tartott volna sokáig, hogy rájöjjön a lány titkára. Azonban egy esemény ezt feleslegessé tette.
Körülbelül három hónapja voltak a bolygón, amikor egy vészjelzést vettek a mélyűrből. Nem volt messzebb egy fényévnél, és egyértelműen emberi volt. James amint meghallotta, tudta, hogy ez a flotta katonai vészjelzése, arra az esetre, ha a hajó súlyosan megsérülne, és sodródna az űrben. Az üzenetben bele volt kódolva a sodródás iránya és sebessége is. James sokszor hallott ilyet, és másodpercek alatt lefordította. A Dark Dragonnal mentek, mert azt új hajók nem voltak még készen teljesen. Csak hárman mentek. Mindenkinek meg volt a dolga odalent, és a hajó irányításához bőven elég volt ennyi. James, Kim és Arfol volt a felderítő egység. A fejlesztett hajtómű közvetlenül a bolygó mellől indíthatta a hiperhajtóművet. Néhány másodperc múlva meg is érkeztek. Egy hatalmas hajó feküdt az űrben. A pajzsa romokban, a hajótest kritikus állapotban, a hajtómű használhatatlan. Fegyverzete nem volt. Hívást észleltek.
– Arfol! Rejtőzz el egy kicsit! Bocsáss meg, de megijednének tőled.
– Rendben. – Mondta az idegen és kiment a hídról. James kényelmesen kapcsolta s vonalat.
– James Cavalari kapitány vagyok, a Dark Dragon kapitánya. Észleltük a vészjelzésüket, és eljöttünk megnézni, tudunk-e segíteni. – A képernyőn egy sebhelyes arcú öregember látszott.
– Köszönjük kapitány. Mi tagadás, tönkrement a hajónk. Tudósok vagyunk, és a féregjárat ugrással kísérleteztünk, de a hajónk nem bírta a terhelést. Kétszáz fős legénységünk van, és mind odavesztünk volna, ha nem hallják meg a vészjelzésünket. – Mondta az öreg.
– Leparkolunk a hajójuk mellé, készítsék elő a zsilipkaput.
– Köszönjük uram. – James a robotpilótára bízta a feladatot, és a zsiliphez szaladt. Közben odasúgta Kimnek.
– Minden szavuk hazugság. Ez nem egy kutatóhajó, és nagyon erős rettegést éreztem a hajón.
– Te nem rettegnél az űr közepén egy tönkrement hajón.
– Ez egészen más. Valami mástól félnek. – Amikor a hajó csatlakozott, a zsilipkapun rögtön nyolc férfi lépett be. Az, aki kapitányként mutatkozott be rögtön a tárgyra tért.
– Milyen ez a hajó?
– A osztályú felderítő cirkáló.
– Férőhelyek?
– Akár háromszáz fő is elfér kényelmesen a kabinjainkban.
– A sebessége mekkora?
– Néhány másodperc alatt elérhetünk a telepre. Alig egy fényévre van.
– Értem. Vannak még a hajón? – Valami megfordult James fejében.
– Itt a hajón, csak mi ketten vagyunk. A telepünkön viszont százak várnak ránk három nehézcirkálóval. – A kutatóhajó parancsnoka elmosolyodott.
– Köszönjük a segítséget. – Egy lézerfegyvert rántott elő a kabátja alól és Jamesre lőtt. Kim elé ugrott. Arfol valamelyik sötét sarokból előugrott. Mozgása gyorsabb volt a legvadabb állatnál. A kapitánynak szó szerint leesett az álla, a mletiklán karjának csapása alatt. A kísérői is szinte azonnal meghaltak. Lezárta az ajtót. James közben a karjába vette a lányt, akit a lövés talált.
– Kim! – Kabátja csatakos volt. Viszont nem vörös, hanem kék lé csurgott rajta végig. Kinyitotta a szemét és fölállt.
– Nincs semmi bajom. Nekem több kell, hogy kárt tegyen bennem.
– De hát hasba lőttek egy közepes kaliberű fegyverrel. – A lány elmosolyodott, majd felszisszent.
– Egy embert megölt volna, nekem nem ártott. – James ekkor értette meg, mit beszéltek Arfollal még a leszállás előtt.
– De hát akkor meg mi vagy?
– Alakváltó. Rövid időn belül te is rájöttél volna. Légy szíves fordulj el!
– Miért?
– Nem veszthetek több vért, és nem szeretném, ha látnád az eredeti alakomat.
– Most már igenis látni szeretném. – A lány egy pillantást vetett rá, aztán csak legyintett. Egy pillanatra alaktalan masszává változott, aztán egy gyönyörű humanoiddá. Ilyennek láthatták a festők az angyalokat, amiknek halvány mását lemázolták. Hátán szárnyak voltak, de nem volt haja, mégsem volt azonban kopasz. Valahogy tökéletes volt. Egy pillanatra fény vette körül, aztán visszaváltozott a jól ismert Kimmé. James csodálkozó szemmel nézte, de nem tudott megszólalni. Arfol hangja riasztotta fel. Valahogy még az átlagosnál is rútabb volt Kim hátterében.
– Most mit csináljunk? – James megrázta a fejét, de még mindig csak Kim mosolygó arcát látta. A lány közelebb lépett hozzá, és megszólalt.
– Nem állhatunk itt, mint a sóbálvány. Vagy bemegyünk abba a hajóba, vagy elmegyünk. – James visszanyerte az uralmát a helyzet fölött.
– Bemegyünk. Veled meg még beszélnem kell. – Mondta a lánynak. Ahogy átmentek a roncsba, pillanatok alatt rájöttek, mivel állnak szemben. Ez egy hatalmas rabszállító hajó volt. A vezérlőben nem volt senki, az adattárból gyorsan kiderült, hogy majdnem mindenki politikai fogoly a hajón. Nyolc gyilkosságért halálra ítélt bűnöző volt a hajón. Azok, akik rájuk támadtak. Az őröket a vészjelzés küldése után ölték meg. Senki nem volt veszélyes a rabok közül. Kutatók, politikusok, akik nem értettek egyet a rendszerrel. Volt három dezertált katona is, akik azért dezertáltak, mert civilek ellen kellett volna harcolniuk. James elmosolyodott. Őket is hasonló okokból küldték a felderítő küldetésre.
– Minden kaput kinyitni! – Parancsolta a computernek. Visszaszaladt a zsilipkapuhoz. A rabok már érkeztek. Hozzájuk szólt. – Én a Dark Dragon kapitánya vagyok. Kényelmesen el fognak férni a hajómon. Tudom milyen okból ítélték el magukat. Ezennel szabadok, és velünk jöhetnek a telepünkre. Ott felépíthetik tanyájukat. Aki akar, maradhat a rabszállítón, de olyan szerintem nincs. Lezuhanyozhatnak, ehetnek egy falatot, közben földet fogunk érni. – Mondta és átment a kapun. A tömeg özönlött utána. A hídra érve még figyelte, ahogy az utolsók átjönnek a hajóra és lekapcsolta a rabszállítót. A hajó ismét belépett egy pillanatra a hipertérbe. A bolygó gyönyörűen csillogott az űrben. Leszállás után magukhoz hívták a katonákat. Ahogy beléptek a hídra libasorban, mind másként viselkedtek. A legöregebb arcán egy mély seb volt. Fapofával lépett be és állt vigyázzba a nála alacsonyabb rangú kapitány előtt. Ezredes volt. Mögötte egy százados ballagott. Amikor meglátta Arfolt, alig tudta palástolni félelmét, de azért odaállt a parancsnoka mellé. Az utolsó egy tizedes volt. Besétált büszkén, emelt fővel a hídra, de amikor meglátta a mletiklánt, a falig hátrált. Ujjal mutatott rá, beszélni próbált, de nem jött ki hang a torkán. Arfol közvetlenül a közelébe ment. A tizedes felordított.
– Segítség!
– Ne félj! – Nyugtatta az idegen. – Nem akarlak bántani. Segíteni szeretnék. – A katona pillanatokon belül megnyugodott, de még mindig félve tekintett a mletiklánra. Odasettenkedett a parancsnokai mellé és vigyázzba állt, de finoman remegett. Mindenki észrevette. James az ezredes elé állt.
– Miért börtönözték be magukat?
– Mert nem teljesítettem a parancsot.
– Milyen jellegű parancs volt?
– Egy fegyvergyártó üzem lebombázása és a munkások megsemmisítése.
– Civilek?
– Igen.
– Értem. – Mondta James és gondolatot küldött Arfol felé. – Igazat mond.
– Igen. – Mondta a mletiklán. Ezt a gondolatváltást senki nem hallotta.
– Nos uram! Mire ítélték?
– Először halálra ítéltek, aztán módosították az ítéletet örök száműzetésre.
– Honnan száműzték?
– A naprendszerből.
– Akkor a független rendszer nem tartozik ezek közé?
– Nem.
– A hajónak mi volt a célja?
– A hiperhajtómű tesztelése és nagy távolságban telep építése.
– Ugyanúgy, mint nekünk?
– Miután a Föld nem hallott magáról, elveszettnek tekintették magukat. Újabb expedíciókat indítottak, de nem jutottak el sehová. A hajók összetörtek. Ez lett volna az utolsó próbálkozás, mielőtt végleg felhagynak a próbálkozásokkal. Maguk hogy érkeztek meg?
– Elővigyázatos voltam. A pajzs mentett meg. De mi is meghaltunk volna, ha nem az ő felségterületükön érkezünk meg, – mutatott a mletiklánra – hanem egy agresszívabb fajén, akkor tüzet nyitottak volna a hajónkra.
– Vannak még idegen fajok?
– De még hányan. Én is ma ismertem meg egy újabbat. – Nézett rá Kimre kicsit neheztelve. Mi lett az ugrás eredménye?
– Beléptünk a hipertérbe, de a hajónk nem élte túl. Amikor kiléptünk a hipertérből a rabszállító már csak egy roncs volt. A hajó kapitánya vészjelzést küldött. Több ajtó megsérült a kilences szinten, ami a leginkább őrzött terület volt, de most csak nyolcan utaztak ott. Tömeggyilkosok, akiknek még a kivégzését sem merte az állam kihirdetni. Így hát őket is száműzték.
– Innentől pontosan ismerjük a történetet. Megérkeztünk, a gyilkosok megpróbálták átvenni a mi hajónk irányítását, de nem voltak felkészülve egy mletiklánra. Ön átment a próbán. Önök hárman szabadok, ahogy mindenki a rabszállítóról. Azonban maguk kapitányi rangot kaphatnak, a három új hajónkon. A saját embereimre szükségem van.
– Köszönöm admirális! – Mondta az ezredes. Később a legénységével megbeszélte, és végül is megszavazták neki, hogy mivel függetlenítik magukat a földtől, szükség van egy admirálisra, ezért megkapta a rangot.
– A telepen én vagyok a parancsnok, én mondom meg, mi a feladat, de egyébként nagy a szabadság. A rabok közül keressen legénységnek megfelelőt. Egy kicsit ért gondolom ahhoz, hogy hogyan lehet flottát toborozni.
– Igen. – Mondta a tábornok.
– Lelépni! – Mondta James és leszállt a hajóról, de előtte még zárolta a rendszereket. Az emberek boldogan szálltak le a hajóról. Egy kis szakállas ürge odajött hozzá.
– Csodálatos ez a hely kapitány! – Mondta. – A föld csak szürkül. Először az eget és a vizet szennyezték be, aztán már a föld is olyan lett, mintha ólommal öntötték volna le. Nincs is esély ott füvet, vagy bokrokat találni.
– Gondoltam, de amikor mi eljöttünk, még voltak erdők a messzeségben és az eget is látni lehetett.
– Piacra dobtak rengeteg új szennyező anyagot. Egy hónap alatt olyan változások mentek végbe, mint azelőtt száz év alatt. Ezt én előre megmondtam. Ezért zártak be. Csak azért jöttem, hogy megköszönjem a kiszabadításunkat.
– Egyedül van itt?
– Nem. Száműzték az egész csapatomat.
– Kik ők?
– Jones Greg, Gorbacsov Szergejevics, Rea Cavalari.
– Cavalari?
– Igen.
– Hívja ide! – A tudós kiáltott egyet. Magas fehér lány lépett ki az egyik épülő sátor mögül. Haja, szeme fekete volt, akárcsak Jamesnek.
– Anyád neve?
– Sibill Felisin.
– Születési helye?
– New York.
– 2137. július 18.
– Igen. Honnan tudja?
– Él még?
– Három éve halt meg.
– És engem nem is értesítettek. – Csóválta a fejét James. A lány értetlenül nézett rá.
– Apád?
– Nem ismerem. Azt hallottam, egy éves koromban meghalt.
– Van bátyád?
– Anyám azt mondta, volt. Apám elüldözte születésem előtt egy-két évvel.
– Én vagyok a bátyád. – Mondta a férfi.
– Tessék? – Kérdezett vissza a lány.
– Jól hallottad. Én vagyok a bátyád.
– Apám William Cavalari. Kiűzött a világból, ezért tizenöt éves koromban otthagytam őket. Beálltam a seregbe. Néhány év múlva pilóta voltam, aztán különböző őrhajók parancsnoka. Utána a Ladyt kaptam. Öt évvel később pedig a Dragont. Ez három hónapja volt.
– De hogyan? Aki nem nemes, nem lehet kapitány.
– Megmentettem egy admirálist, ezért kaptam a rangot. Mivel foglalkoztál?
– Pilóta voltam. – Mosolyodott el a lány. – Az öregnek volt egy hajója, azt vezettem.
– Vadászokhoz értesz?
– A kedvenceim. – Mondta kacéran a lány.
– Vadászpilótánk leszel.
– Tessék?
– Jól hallottad. A Dragonban van tíz vadász, de csak három pilótánk. – Gondolatban hívta a többieket. Pár perc múlva ott voltak.
– Fiúk-lányok! Bemutatom a… kishúgomat. – Döbbenetet lehetett leolvasni a többiek arcán, azonban Jimmet nem érdekelte, ki ez. Tetszett neki.
– Biztos… – Kérdezte Kim. James neheztelően nézett rá.
– Csináltam nagy hülyeséget azon kívül, hogy felvettelek? – Kérdezte a lányt mogorván.
– De hát… – Kezdett volna feleselni a lány, de James félbeszakította.
– Rea Cavalari. Éreztem, amikor megszületett, de nem voltam a megérzésemben biztos. Bemutatom a csapat tagjait. – Jobbról balra ment. – Aura, Jimm, George, Konrád, Charlotte, Bazil, Joe, – Kis szünetet tartott. – Kim, és a legfrissebb vendégünk: Arfol. – Az idegen felé biccentett.
– Ő? – Kérdezte Rea.
– Mletiklán. Nem messze egy vulkanikus bolygóról jött. Nagyon rendes. Majd megbarátkozol vele. Nem akárki. Csak ne idegesíts fel! – Mondta viccesen a kilences szint lakóira célozva. Arfol végighúzta ujját az egyik karmát, majd gyorsan visszahúzta, ahogy arra gondolt, hogy ő élvezte azt a rombolást. Kicsit szégyellte magát. Alapvetően békés személyiség volt. – Vadászpilótánk lesz. Az elmentek helyét fel kell tölteni. Ha olyan pilóta, mint én, nem lesz gond vele. Most munkára! Helyet kell csinálni az érkezetteknek. A Hajón nem maradhatnak. Annak bármikor indulásra késznek kell lennie.
– Értettük. – Mondta Aura és húzta maga után Jimmet. A többiek követték.
– Kim! – A lány megfordult.
– Igen!
– Gyere fel a hajóra! A kapitányiban beszélünk. – Mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
– Rendben. – A lány már felkészült erre, de most félt egy kicsit. Tényleg szerette Jamest, nem akarta elveszíteni. A kabinba érve James kitört.
– Tehát ezért nem akartad, hogy velünk jöjjön Arfol.
– Igen.
– Kihasználtál engem. Elérted, hogy ismét az űrbe jussál.
– Igen, de ez nem ilyen egyszerű.
– Miért? Ez lehet bonyolultabb is?
– Igen. Hagyod elmondani a történetem? – Kérdezte a lány.
– Igen. Mondjad, de ne feledd, megérzem, ha hazudsz!
– A népünket kipusztította egy Krelinák nevű faj. Nem végeznek félmunkát. Ha valakit megölnek, nem hagyhatják, hogy akár egyetlen egyed is megmaradjon a fajból. Én több ugrással jutottam el a földre. Túl közel nyitottam a kaput, és lezuhantam egy amerikai támaszpont mellett. A hajón tönkrement, és a katonák kísérletezgetni akartak, ezért megszöktem. Kétszázötven évig rejtőzködtem a bolygón, amikor hallottam, hogy a Krelinákok a Föld ellen készülnek. Tudtam, hogy még az előcsapatokat sem tudnátok megfogni, ezért szöktem rá a hajódra öt éve.
– Valaki ellenünk támad?
– Igen. Már a földön lehetnek. – James hívta Arfolt. Pár pillanattal később odaért.
– Mit tudsz a Krelinákokról?
– Ostoba pusztító faj. Tűzerejük közepes. Ezzel a négy hajóval nem sok esélyünk lenne, ha idejönének.
– De azért nem lenne biztos öngyilkosság?
– Nem. Technikájuk alig jobb a földinél.
– A Földre megyünk.
– Odamennek?
– Igen. Mikorra lesznek kész a hajók?
– Ha kell, holnap felszállhatunk. Egy hét, és itt hagyhatjuk a bolygót.
– Öt napod van! Fejezd be a hajókat! – James nagyon elszánt volt.
– Értettem. – Bólintott a mletiklán.
– Ezt mondhattad volna előbb is.
– Én láttam, ahogy elpusztítja a bolygóinkat. Nem akartam még egyszer végignézni.
– Hát most bosszút állhatsz értük.
– Értem. – Mondta Kim.
– Te tényleg halálra ítélted volna a Földet?
– Egy hajóval több, vagy kevesebb… Különben is. Ha már a közelben vannak, látták a rabszállítót, úgy is idejönnének. Egyébként nem késtünk el. Tegnap még nem voltak ott. Egy hétig talán kitart a föld.
– Nem valószínű. Először az űrhajókat kapják el, aztán a kisebb kolóniákat, majd befejezik az anyabolygóval. Nálunk ez három napig tartott és sokkal kiterjedtebb és erősebb birodalmunk volt három csillagrendszerben.
– Együtt mennek, vagy megosztják erőiket.
– Annyi felé oszlanak, ahány zsákmányt remélnek.
– A Földbe beletörik a foguk.
– Legyen úgy.
– Egyébként köszönöm. – A lány rácsodálkozott.
– Mit?
– Hogy megmentetted az életem. – Kim elmosolyodott.
– Ennyit bármikor.
– Egyébként hogy lehet benneteket megölni?
– Szét kell tépni, annyira, hogy ne tudjunk regenerálódni. – Jamest akármennyire aggasztották a hírek, örült a bizalomnak.

VI. Fejezet
A Jupiter vihara

Öt nap múlva a bolygón hatalmas ágyúk várták a támadást, hatvan vadász nyomorgott a négy hajó dokkjaiban várva az indulást. Pilótákat válogattak az egykori rabok közül, és a hajók legénységét. Száz embert hagytak a bolygón helyőrségként. A flotta ugrott. Egy mletiklán hadsereghez képest szánalmas volt, de az egész földi flottával felért egyetlen hajó. Távol léptek ki a hipertérből a naprendszertől, hogyha már megelőzték őket, bekapcsolhassák az álcázást időben. Egyetlen hajót sem láttak a külső szektorban, pedig itt mindig élénk volt a kereskedelem. A három új hajón – Az Excalibur, a Fighter és a Raptor – álcázódtak és végigkutatták a Plútó pályáját. A Dragon nekiindult álcázás nélkül, ha ellenség van a környéken had higgye egyszerű földi cirkálónak. James társalgásszerűen kérdezte Kimet.
– Hány hajó van a flottájukban?
– Körülbelül huszonöt. – Aura felkiáltott:
– Akkor itt a fele. – A hajó megállt, ahogy James leállította a segédhajtóműveket amikkel eddig tartották egy földi hajó csúcssebességét és beizzította a generátorokat. – Tizenegy hajó, támadó pozícióban. Pajzsok bekapcsolva.
– Rendben! Pajzsot fel, fegyverzetet készenlétbe.
– A tűzerejük messze felülmúlják a mienket. – Mondta Aura.
– Majd meglátjuk. – Kapcsolatot nyitott.
– Excalibur, Fighter, Raptor! Teljes sebességgel ide! Támogató alakzat!
– Igenis. – Közben frekvenciát váltott. Az idegen hajókat hívta. Azok vették.
– Tegyék le a fegyvert, vagy megsemmisítjük magukat. – Küldte gondolatban az üzenetet. Egy kacagás volt a válasz. Most lépett színre Arfol.
– Én, a mletiklán flotta ezredese felszólítom az azonnal fegyverletételre. – Erre már válasz érkezett.
– Majd ha egy mletiklán hajót látunk, megijedünk. – Arfolnak jó ötlete támadt. Tudta, hogy nem láthatják az álcázva közeledő ikerhajókat.
– Már nem tart soká, és itt lesznek.
– Hiszem, ha látom. Com zár! – Lehetett érezni az utolsó szóban csengő gyűlöletet. Arfol kuncogott.
– A mletiklánok vették el a Krelinákok látását. Azt hiszem, nem teázni jöttek. – James irányította a hajót.
– Hajtómű be! Teljes fegyversprektum készenlétbe!
– Készen! – Jelentette Aura. Érezni lehetett, ahogy a hajótest egész hosszán elindultak a különböző generátorok. Az első rohamot megfogta a pajzs. Szinte meg sem mozdult a terhelést jelző mutató. A számláló tíz százalékot mutatott. A Sárkány haragja lecsapott. Egy ellenséges hajó lebénult, ahogy a találat tönkrevágta pajzsát, fegyverzetét, hajtóművét. Bután sodródott a közelben levő Jupiter felé. Valami más fegyverrel támadtak. A Dragon három lövedék elől kitért. A harmadik súrolta a hajótestet. A belső pajzs felfogta a támadást. Még kettő nagyon közel járt. Még egy súrolta és az utolsó becsapott. Hatalmas károkat okozott. Elvesztettek egy ágyút és az elhárító rendszer is megsérült.
– Még nyolc a másik oldalról. – Mondta Aura.
– Még egy sortűz, addig ki kell valamit találnunk. – A Jupiterre nézett. – Milyen erősek a pajzsaik?
– Átlagos ellenállást tanúsítottak. Nem sokkal jobbak a hagyományos földieknél, de valami energiaelnyelő komponensük van, ami erőssé teszi őket. – Mondta Aura.
– Rendben. Kérdés, menyire bátrak? – Mondta James. Még egy hajót tönkretett és a gázóriás felé fordult. A bolygó légkörébe érve úgy mozgott a hajó, hogy nem lehetett ülvemaradni. Aura felkiáltott.
– Földi hajók! Kétszázharmincnégy.
– Hajóosztály?
– Korvettek, Rombolók. Amik elbújhattak az első tisztogatás elől. Van benne két cirkáló is. – James kapcsolatot nyitott.
– Itt James Cavalari! Visszavonulás az erősítés megérkezéséig! – Egy pillanatra megjelent a jól ismert Joneson admirális, aki a Dragont adta Jamesnek.
– Hát itt van James! Jobbkor nem is jöhetett volna.
– Csak várja ki az erősítést! – A kapcsolat megszakadt, ahogy a cirkáló belépett a vörös felhők közé. Minden érzékelő megbolondult.
– Arfol! Még láthatnak?
– Nem, de tűnjünk innen, mert összetörik a hajó! – Mondta a mletiklán.
– Álcázást be! Hol van a hármasfogatunk?
– Négy másodperc. – James bekapcsolta a hajtóműveket, és a cirkáló kitört a felhőkből. A krelinákok csak annyit láthattak, hogy megmozdult a Jupiter felhőfüggönye. Öt hajójuk pusztult el. Az emberi flotta hullott, de James hajói sérthetetlenek voltak az álcázás alatt. A krelinákok azt hitték, hogy tényleg a mletiklán flotta támadja, ezért menekülőre fogta az iramot. A föld felől csatlakozott hozzájuk húsz újabb hajó, de ezzel csak belehúzták magukat a csőbe. Az igazi mletiklán hajóknak nem volt szükségük az álcázásra, ki is kapcsolták, ahogy meglátták a menekülő flottát. Nyílt sisakkal mazsolázgattak belőle. A hold nagyságú csatahajóknak nem tudtak ártani a – hozzájuk képest – kicsiny krelikán csatahajók. Egyetlen sem menekült.
– Mi történt? – Kérdezte James.
– Hát! Bátorkodtam egy üzenetet hazaküldeni a föld helyzetéről, és hogy valószínűleg itt vannak a krelikánok, no meg hogy ellenük vonulunk. A népem régóta be akarta fejezni ezt a konfliktust.
– Rendben. Vonalat! – A képernyőn ismét feltűnt a mletiklán admirális feje.
– Üdvözlöm admirális! Még soha nem örültünk így magának.
– Hallottam, hogy elkelne a segítség, és ha már úgyis be kellett melegíteni az új felderítőhajókat, idejöttünk.
– Ez öt felderítőhajó?
– Igen. Miért?
– A három új hajó a nehézcirkálóink. Milyenek lehetnek a maguk nehézcsatahajói?
– Nagyok. – Fogalmazott velősen az admirális.
– Köszönjük a segítséget. Meg kívánnak szállni a földön?
– Nem köszönöm, de magukat meglátogatjuk.
– Örülnénk neki. – Zárta a kapcsolatot és nyitotta a földi admirális felé.
– Honnan vannak ilyen hajóik? – Szögezte neki a kérdést az admirális.
– Ha átjön, megtudja…

VII. Fejezet
Az első csillagközi kongresszus

A Dragon kisebb galaktikus tanácskozás színhelyévé vált. Egyedül Joneson admirálisnak nem volt teljes körű felhatalmazása tárgyalások folytatására. James csak a saját csapatának a nevében beszélt, Harison ezredes a saját nevében beszélt, Xoldius Darion admirális pedig a mletiklán faj vezetője volt, ezért joga volt bármibe beleegyezni, amiről úgy gondolta, hasznos a népének, vagy legalábbis semmilyen formában nem károsítja. Még Joneson is megijedt egy pillanatra, ahogy meglátta a kilenctagú mletiklán küldöttséget. Joneson tizenöt őrrel érkezett, Harison pedig csak két emberét hozta. James a saját hajóján volt. Nem kellett őrökkel játszadoznia. Az ebédlőben alig fértek el. Amikor mindenki helyet foglalt, James felállt.
– Köszönöm, hogy összegyűltek. Azt hiszem nem ismerik egymást. – Ezt amúgy csak a formaságok kedvéért mondta. – Földön épült cirkáló szerintem még nem volt helyszíne ennyi kiváló ember gyülekezetének. Kezdeném Xoldius Darion admirálissal a Mletiklán faj képviseletében. – Mutatott az idegenre, mert nehéz volt megkülönböztetni a testőrségétől. – A Dragon első célpontja az ő világuk volt, ahol találkoztunk a hajóikkal. Sok segítséget kaptunk, amíg lehűltek a hiperhajtóművek, és csatlakozott hozzánk egy útitárs is. A második tanácstag Joneson admirális a földi erők képviseletében. Azt hiszem ő maradt a legmagasabb rangú katonai tiszt a földön. Aztán egy szűk hetes barátunk, Harison ezredes. Ugyan száműzték a földről, de nekem legénységre volt szükségem a három új hajón, ezért a segítségét kértem. Ha jól értettem a saját és az összes rabtársa nevében az ítéletének visszavonását kérje. Én pedig a New Cameloti független konfederációt képviselem. Jelenleg az én ellenőrzésem alatt áll Harison ezredes is. Én a függetlenségünk megerősítéséért jöttem. Testőrségem pedig Kim Yet alakváltó és Arfol Frolnail mletiklán. Először Harisonnak adom meg a szót, mert vissza szeretne térni hajóival New Camelotba. A bolygónk nagyon védtelen a cirkálók nélkül. – Elmosolyodott.
– Köszönöm. Engem és társaimat egytől egyig politikai okokból ítélték el. Kétlem, hogy bárki is vissza akar térni a földre, de ahhoz, hogy a szeretteinket láthassuk, vagy akár magunkkal vihessük szükségünk van a teljes szabadságunkra. Itt a lista. – Adott át egy adathordozót az admirálisnak.
– A hajójukon volt nyolc veszélyes bűnöző is. Azoknak a kiadatását kérem! – Mondta Joneson. Arfol közbeszólt.
– Veszélyesek voltak. No de kire? – Az admirális meghökkent a mentális erőtől.
– Már nem élnek?
– Nem. – Fejezte be James
– Én az ítélet ellen voltam, örülök, hogy aláírhatom a felmentésüket.
– Köszönöm. – Mondta Harison és elment a tárgyalásról. Tíz perc múlva Aura jelentette, hogy a három cirkáló távozott. Közben folytatódott a tárgyalás.
– Most én szeretnék egy pár szót mondani. Szeretném kérni New Camelot függetlenségének hivatalos megerősítését.
– Nincs akadálya. – Mondta Joneson. – Ezennel a mletiklánok népének admirálisa előtt kihirdetem New Camelot függetlenségét. Nem tartozik semmilyen kötelezettséggel, vagy joggal a föld irányába.
– Itt írja alá kérem! – Adott James egy papírt Jonesonnak. Az kicsit meghökkent, de azért szignálta. – Köszönöm! Én a feladatom teljesítettem, de megfigyelőként maradok, ám, ha nem haragszanak, visszatérünk New Camelotba.
– Értesíti a hajómat? – Kérdezte a Joneson admirális.
– Természetesen. – James érezte, ahogy a mletikán admirális üzenetet küld a hajójának. Visszament a hídra. Odaérve rögtön a hiperhajtóművet indította. Mindenki ott volt. – Győztünk. És valami még nagyobbat tettünk. Most az egész emberiséget hoztuk össze egy idegen fajjal. Ez a kapcsolat biztosíthatja az emberiség jövőjét, és össze is törheti, ha Joneson nem tud vigyázni. Ám ez már nem a mi problémánk. New Camelotot immár nem terheli semmiféle felelősség. Szabadok vagyunk. – Amint megérkeztek, kitörő öröm fogadta őket. Napokig tanácsokozott a két admirális. Átalakították a Fightert, hogy embereket tudjon szállítani. Az Excalibur fedezetében visszatért a földre, és százezreket szállított ebben a néhány napban New Camelotba. A bolygón hatalmas telepek épültek, de csak ésszel. James nagyon vigyázott rá, hogy ne történjen meg az, ami a földdel. Végül egymillió ember telepedett ki az új kolóniára. Mind fiatalok. Öregebbek még emlékeztek a viharos időkre, amikor a katonai diktatúrák osztották meg a világot, ezért féltek Jamestől, aki immár az egész bolygónak az irányítására rátette a kezét. Az emberek hűséget esküdtek New Camelotnak. A tárgyalások eredményeként az emberiség is megkapta a navigációs rendszert és a hajtóműveket, amivel már felderíthettek, de nem kaptak pajzsot, fegyvert, vagy álcázási rendszert. Ezek megmaradtak Camelot privilégiumainak, amiért később véres háborúk törtek ki. Kim és Arfol maradtak James szolgálatában, ők lettek a testőrség parancsnokai. Harison pedig megkapta a bolygó kormányzójának tisztségét. A valódi hatalom azonban James kezében maradt. Ez egészen a Háborúig így is maradt.

Vége az első résznek