„ … S miként a fény betör, máris érezzük a veszhetőséget…”
Lág mondások gyűjteménye
I. e..1510
A hídon csak ketten voltak miután Alannis eltűnt onnan. A munka folytatódhatott. Tomphyn osztogatta a parancsokat, utasításokat, sorrendbeli megkötéseket, miközben mögötte egy légköri technikusnő különböző kijelzőkön állított, finomított.
Ilyen keretek között lépett be Konstantin. Hajthatatlan volt, és kétségtelen, hogy miért is közeledett Tomphyn felé. Amikor egymás mellé értek, a mögötte levő másik embert nem is látta, még csak nem is sejtette, hogy másvalaki is van rajtuk kívül éppen a helységben.
– Azt hiszem, beszélnünk kell – húzta ki magát.
Tomphyn fél pillantással végignézett rajta, majd a központi kijelző felé fordult, ahol diagrammok jelentek meg sorra. Úgy tett, mintha nagyon fontos lenne éppen akkor, éppen úgy oda figyelnie.
– Igen, miről? – dobta oda hetykén.
– Azt hiszem, ez a hajó túl kicsi, mintsem a huszonegyedik ember is elférjen rajta – szólt a kijelentés, de nem várt választ kapott. Valamiféle bocsánatkérésszerűségre számított, ám helyette mást kapott.
– Ez esetben el lehet ballagni.
A felelet nyomán csönd támadt. Egyedül Konstantin arca mutatott valamiféle változást, ahogy apróbb bólogatások közepette tetszetős helyeselést színlelt. Tomphyn azonban még csak a szemébe sem nézett, folytatta ugyanazt, amit addig csinált. Ismételt szókapcsolat következett immár harmadszorra.
– Azt hiszem, ezen könnyen segíthetünk – majd hátrafordult, hogy elhagyja a hidat, de ekkor megpillantotta a „rejtélyes” harmadik személyt, aki éppen az egyik konzol alól bukkant elő.
Régen nem látott már hosszú hajú nőt, így elcsodálkozott rajta. Barna haj, kerekded arc mögött, mindeközben gondtalan mimika, olyan, amilyet még sohasem látott. Alig lehetett húsz-huszonegy éves. Vonásai sokkal jobban tükröztek egy felhőtlen boldogságú lelket, mintsem egy több éve szolgáló egyén szívét – egyszerűen nem illet bele a hajó legénységének profiljába. Rögtön tudta Konstantin, hogy álláspontot kényszeredett változtatni.
Nem csak azért, mert egyszeriben beleszeretett, hanem azért, mert valahogy ismerős is volt számára, bár még nem tudta, honnan is.
Sokáig elnézte volna, anélkül, hogy tudott volna róla, azonban még csak egy válaszpillantásra sem méltatták. Amint felállt az ismeretlen, Konstantin immár teljes egészében láthatta. Nem ábrándult ki egy cseppet sem, talán azért, mert szinte csak az arcát, azon belül a szemeire koncentrált, talán azért, mert hibátlan volt az előtte álló minden tekintetben. Tomphynhoz szólt dolga végeztével a lány.
– Kapitány, finomítottam a légköri elemzőkön.
Tomphyn még csak hátra sem nézett, hiszen tudta, hogy Konstantin még mindig ott áll, felé pedig ridegséget akart csupán sugározni.
Őt is meg lehetett érteni. Senkinek sem volt szüksége a hajón egy szabadszellemű egyénre, aki valójában katonai múltja miatt (ami gyakorlatilag nem volt) a szabályok és parancsok fölött állhat, bármikor megtagadhatja őket. Bevett módszer volt az elsősorban megtörést, majd ráutaltságot szolgáltató érzés keltése. Viszont fogalma sem volt róla, hogy egy olyannal, akinek semmi sem számít, nem sokra mehet ilyen felfogással, ilyen módszerekkel.
– Rendben van, majd leellenőrzöm.
Ennyi volt csupán, az ismeretlen névtelen és homályos parancsot kapott arra, hogy elmehet, többet nem kell a hídon tartózkodnia. Szépen lassan, légies mozdulatokkal csakhamar el is tűnt, miközben Konstantin egyre mélyebben elgondolkodott.
Fogalma sem volt, mit is tegyen. Valójában azt sem tudta, hogy valaki, aki talán egy névleges kis darabkáját jelentheti a múltjából, itt tartózkodik a hajón, pedig egyáltalán nem voltak sokan. Belátta, hogy egyre több olyan jel mutat arra, hogy maradnia kell. Clare jutott eszébe, aki történetesen másra emlékeztette. Aztán egy apróbb emlékfoszlány keretében Xar stílusán elmélkedett. Azt is valahogy be tudta azonosítani a múltjából. Tomphyn is szerepet kapott elméjének színjátékában.
Húsz vadidegen, akik valamiféleképpen emlékeztette őt valakikre. Egyre nagyobb kíváncsiság hajtotta, hogy másokat is megismerjen, de legfőképpen azt az ismeretlent, aki egy szempillantás alatt elbűvölte.
A legegyszerűbb megoldás az lett volna minden esetben, ha utána siet, és Diánát kifaggatja, merre ment, de valahogy jobbnak érezte más kapcsolatokat bevetni – egy kicsit emberibbeket…
Clar szokásos őrjáratát végezte. Egyre kevesebbszer őrizték a raktárt, sőt már-már csak azért tették meg ezt, hogy múljon az idő, hogy ne unatkozzanak. Legtöbbször mind a három muskétás ott lébecolt a raktárak előtt, néha egy-egy kiüresedett ládán kártyázva, vagy hasonló szabadidős tevékenységekkel kitöltve a várakozást.
Most is így volt ez. Clar két kártyajátszmát vesztett (ezzel egy havi alkoholadagját is a raktárból) és a harmadik játék helyett inkább „kiszellőztette” a fejét egy-egy folyosón. Amint az egyik raktárrészleg végéhez ért, éppen Konstantinba botlott, jobban mondva eléugrottak.
– Szevasz Clar! – köszöntötte annak ellenére, hogy teljesen feleslegesnek tartotta az ilyesféle gesztusokat a hajón.
– Szevasz! – ismételte, bár Clar nem értette pontosan, hogy mit is jelent, pusztán azt, hogy köszönésféle.
– Mi újság? – érdeklődött Konstantin.
– Várakozás. Nálad?
– Tudod… semmi. – majd hozzátette – Amúgy kik is azok, akik a hídon a hátsó konzolokat szokták bütykölgetni?
Clar meglepődve nézett vissza. Felhúzta szemöldökét, mert teljességgel váratlanul érte a kérdés. Nem értett már semmit sem, helyette felelgetett.
– Pontosan melyikre gondolsz? Jobb, bal, közép?
Hirtelen Konstantin sem tudta, hogy hol lehetett a lány.
– Mondjuk úgy mindegyiknél… – próbálta kivágni magát a saját hanyagságából.
– Jobb légköri, közép navigátor, bal fegyverrendszerek – de várj csak, merről érted?
– Nem hátulról. A kijelzőtől visszanézve.
– Ja… akkor fordítva. Jobb fegyverek és bal légkör.
„A baloldalinál állhatott” – gondolkodott Konstantin – „, így ez lehet az oka, hogy nem vettem észre, amikor a másik oldali ajtón át beléptem…”
– Egyébként miért érdekel ez téged ennyire? – szakította félbe Clar a gondolatmenetet.
– Csak úgy, tudod…
– Nem, nem tudom – tárta szét a karjait Clar. Kíváncsiskodó tekintettel nézett vissza a riporterből vált riportalanyra.
– Az úgy volt, hogy… – egyszerűen nem akarta befejezni, mégis valami olyasmit érzett, mintha kötelessége lenne bevallani érzelmeit. Nem jutott ideje rá, hogy tovább szövögesse a kis mondatát, máris Diána jelent meg a folyosófordulóban az egyik kisebb kijelzőn.
-… szerelmes – jelentette ki, ellentmondást nem tűrően, valósággal letaglózva Konstantin „belső védelmét”. A válaszhatás csupán egy gyenge próbálkozás lehetett.
– Én!? – nézett szkeptikusan Konstantin fel – Dehogy! Miért lennék szerelmes? Egyébként is, honnan veszed!?
Diána megjelenített a képernyőn két diagramsort több jelzéssel és számmal*. Azon kezdte el taglalni a különbségeket.
– Mivel a protokoll előírja, hogy a legénység tagjainak az egészségi állapotát folyamatosan figyeljem, készült néhány mérés rólad is.
Az, hogy Konstantint is a legénység részeként nevezte meg Diána egy kis megnyugvást vont maga után hármuk részéről. Konstantin azonban nem volt meggyőzve erről, Diána hiába tekinti őt is a hajón szolgálók egyik tagjának – nem először.
A két diagrammot kezdte magyarázni Diána.
– Az elsőn nyugalmi állapotban vagy – mármint ha lehet ilyet mondani. Általában váltakozó az állapotod, valamikor kórosan alacsony a vérnyomásod, valamikor pedig rettentő magas, mégis bizonyos határértékeken belül mozog. Ez érdekes, azonban összehasonlítva más jelhalmazokkal… – ekkor egy harmadik is megjelent, tovább tagolva a képernyőt, melyen Diána már csak verbálisan volt „jelen” -… itt azok az értékek láthatóak, amikor Clarrel, vagy éppen mással beszélsz. Természetesen nyugalomban, nem pedig például Tomphynnal vitatkozva. Vérnyomás normális, szívritmus, légzés, szemfunkciók, kiválasztás, agytevékenység… A másikon egy nővel beszélsz – jelen esetben Clarerel. Normális esetben a pszichológiai jellemzők miatt enyhe változást kellene mutatniuk. Azonban semmi sem változik. A harmadik helyen pedig áll, ahogy Kyra*2 légköri technikussal kommunikáltál…
– Nem is beszéltünk – ellenkezett Konstantin.
– A kommunikáció alatt nem csak a beszédet értjük. A testbeszéd is beletartozik, továbbá minden más, amivel csak jelzésértékű adatot közölhetsz más felé.
– Szerelmes? Nem is tudod pontosan, mit jelent ez a szó – vitatkozott tovább Konstantin.
– Pontosan nem, viszont a jellemzők alapján megállapítható. A fiziológiai és egyéb jellemzőid mind-mind alátámasztják. A hormonszint továbbá az agyi tevékenység…
– Értem, értem.
– Nem, nem érted! – csattant fel Diána. – „Egy csatahajón nincs helye szerelemnek” – te magad mondtad. És tekintve a pszichológiai tesztjeidet, nem lehet tudni, hogy milyen hatással lesz rád, ha ez vagy éppen az történik.
– ÉS??? Ez az én dolgom, nem?
– Nem. A legénységre is tartozik.
Konstantin fejébe szöget ütött ez a megjegyzés.
– Ezt meg hogy érted?
– Azt sajnos nem árulhatom el.
– Helyes! Akkor meg se szólalj!
– Azonban a tényt, hogy bizonyos gyengébb érzelmeket táplálsz egy másik legénységi tag irányába, nem tagadhatod le.
Clar egészvégig egy szót sem szólt. Inkább jól szórakozva nézte végig a szóbeli párharcot.
– Mindenki iránt táplálok érzéseket. Például itt van Clar – mutatott rá két tenyerét elfordítva a nevető harmadik irányába. – Ez azt jelenti, hogy meleg vagyok?
– Meleg? – Diána nem értette a szót, ahogy Clar sem.
– Tudod… amikor az ember homokos.
– Hogy?
– B*zi – szlengben – próbált fényt deríteni Konstantin a két értetlenkedőben.
– Nem értem.
– Én sem – tette fel Clar csatlakozásul a kezét.
– Mit kell ezt tovább magyarázni? Amikor az ember a saját neméből vonzódik máshoz. Amikor a férfi férfival, a nő meg nővel… én meg hetero vagyok.
– Öh… – kapott a fejéhez Clar – Az ilyenek nálunk elfogadottak.
– Engem az nem érdekel. Nálunk is elfogadott lett volna, hogyha nem hangsúlyozták volna ki évekig a melegek, hogy ők bizony melegek. Nem tudom, mit szólnátok – mi lenne, ha meztelenül végigrohannék az egész hajón egy guminővel a kezemben… nálunk körülbelül ezt csinálták az ilyenek*3, szóval ezért nem csípem őket annyira.
– Eltértünk a tárgytól! – Clar próbált még több komikumot kihozni a helyzetből úgy, hogy visszaterelte a beszélgetés folyását a régi medrébe.
– Nem vagyok szerelmes! – kiáltotta el magát Konstantin, majd folytatta kicsit halkabban – Azért mondjuk, meg kell hagyni, szemre való, elbűvölő teremtés, de ez még nem jelenti azt, hogy rögtön ágyba is bújnék vele.
Ez elmebeteg és perverz felfogás. Nem tudom, hogy itt hogy mennek a dolgok, de valakire, akit nem ismerek, nem igen tudnék beindulni… Sajnos ilyen vagyok és kész.
– Értjük mi ezt – szélesedett még tovább Clar mosolya.
– Miért kell ezt így felfújni!? – csattant fel ismét Konstantin – Istenem, ez nem a „Csók és szerelem 104. Része vagy ilyesmi!”*4
– Az meg micsoda? – értetlenkedett Clar.
– Nem számít. Ha tudnátok, talán jól jött volna ki…
– Azonban nem tagadhatod le a már említett kapcsolatot – szólalt meg újra Diána.
– Nem tagadom, bejön. De nem ismerem. Még csak egyszer találkoztunk – véletlenül. Ennyi. Körülbelül három hónap alatt egyszer. Mi annak az esélye… – ekkor elakadt a szava Konstantinnak.
Pontosan ő jött vele szemben a folyosón. Az a bizonyos Kyra légköri technikus, akinek gondolatától az utóbbi néhány percben egyszerűen képtelen volt elszabadulni.
Clar láthatóan ismerte, mert neki köszönt. Konstantin kimaradt ebből a kegyből. Viszont ezen a gesztuson Clar gyorsan pendített egyet.
– Kyra… – állította meg, majd miután megfordult az alany, tovább folytatta – Nem tudom, hogy találkoztál-e már az új jövevénnyel.
Meglepődött arcot vágva szája sarkát felbiggyesztette Kyra, majd egy sandított pillantással végigmérte Konstantint. Szeme megakadt egy kicsit a kipirosodott arcon. Enyhén sejtette, hogy mi lehetett a helyzet, pusztán azt nem, hogy pontosan mi történhetett.
– Nem, csak a hídon – szólalt meg.
Konstantin ugyanazt a bájos hangot vélte hallani kisebb konoksággal és révedezéssel, mint amit Tomphyn felé közölt Kyra.
– Hát, igen… többnyire ott szoktam lenni, vagy a kabinomban… vagy a folyosókon rohangálok fel-le, mert Diána nem mindig hajlandó a bizalmába fogadni a felvonók terén, vagy éppen Alannis elől menekülök… – fűzte tovább Konstantin a gondolatmenetet. Érezte, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat egy-két kőkorszaki poén ellövésére.
– Mi járatban? – kérdezte Clar.
– Tomphyn mondta, hogy nem működik rendesen a szellőzők érzékelője… Kiderült, hogy Berk kötött ki néhányat a menetből, hogy az alagutakba cigizhessen gond nélkül. Nem volt nagy meló… húsz perc alatt kész volt.
– Hogy? Visszacsináltad!? – hökkent meg Konstantin. Aztán mint aki kicsit elgondolkodik a beszólásán a háttérbe vonult vissza egy pillanatra. Viszont ez az apróbb elszólás is elég ok volt a Kyra gyanakvására.
– Miért? Te is dohányzol?
Konstantin összeszorított ajkakkal és kidüllesztett szemekkel körbenézett. Minden szempár rászegeződött, még Diána részéről is, aki időközben visszatért a képernyőre az adatokat eltűntetve onnan.
– Dehogy! – nyögte ki elutasítóan végül, de ebben a „dehogy” szócskában minden helyet kapott, csupán az igazmondás hangsúlya nem olyan összetételben, hogy fel sem merült az aljas letagadás ténye, pusztán a valóság teljes lényében.
– Te jó Isten! Mióta? – kérdezte aggodalmaskodva Kyra.
Konstantin nem tudta, mit is tegyen. Bevallja-e mindenféle további játék nélkül, vagy tagadjon-e – ekkor már a leplezés és megbízhatatlanság homályával?
– Mióta az eszemet tudom…
– Szokj le!
– Le tudnék…
– Persze! – hitetlenkedett Kyra.
– Tudod mit? Fogadjunk! – nyújtotta kezét Konstantin.
– Hogy!? – ez a kérdés már Clartől jött.
– Egy fogadás. Itt a kezem, nem disznóláb! – lengette meg még egyszer. Ekkor már Kyra is belecsapott.
– És miben? – kérdezett vissza újra.
– Hát, vajon miben? – hangzott fel hátulról a kérdés.
– Adok két napot, hogy leszokj!
– Semmiség… Ha nyerek, egy vacsorára a vendégem leszel! – erősködött Konstantin.
– Ha vesztesz, két hónapig lent dolgozol majd Berkkel és figyeled, hogy többet ne kelljen ilyet szerelnem. Ha nem teszed meg, a kabinodba olyan büdös levegőt kapsz, hogy nem fogod kibírni… – kötötte ki Kyra végül.
– Tökéletes. Még tanúnk is van – örömteli pillantással Konstantin körbenézett.
Diána vágott közbe.
– … tanúink!
– Úgy van, áldásom rá! – vágta ketté Clar a kézfogást.
A két rivális tekintet mögött hol egyik, hol másik érzés váltakozott. Konstantin inkább csodálattal és elfogottsággal tekintett Kyrára, aki első benyomások utáni kellemetlen érzések ellenére teljesen megfordította Konstantin elképzeléseit a lányról.
Kyra szimplán lököttnek tartotta – és ezzel a gondolattal hagyta ott a két férfit (és Diánát). Hátravetett még egy pillantást és így elkapta, ahogy Konstantin még mindig árgus szemekkel nézi távozó lépteit, majd elmosolyodva folytatta útját máshová.
Clar fordult oda Konstantinhoz.
– Jó vagy nála.
– Persze… rávettem egy idióta játékra, miközben előtte még csak a szemembe se nézett, szinte csak keresztül nézett rajtam. Ezt a kis affért nem kifejezetten nevezném sikernek. Bár az a te dolgod, hogy mit mondasz…
– Egyébként próbáltál már leszokni?
Konstantin csak most kezdett el azon agyalni, hogy pontosan mi is volt a fogadásuk témája.
– Hát… – merengett el egy másodpercre – Még nem. De amikor kellett, két-három hétig is kibírtam. Várjunk csak! – kiáltott fel pajzán vigyorral az arcán – Ha egy filmben lennék, akkor ennek az epizódnak az elején… tudod, amikor beszéltem Berkkel… ohh, honnan is tudhatnád… Na, mindegy! – majd folytatta – mennyi ideje is vagyunk itt? Egy hónapja? Mikor jöttem a hajóra? Három-négy? Ha jól számolom, akkor az két-három hónap kihagyás… Gond nélkül kibírtam. Azt hiszem, nyertem…
– Most van július vége… Akkor körülbelül – nagy lódítással – három hónapja vagy itt.
– Mit mondtál? Július vége? – meredt el Konstantin.
– Igen. Július 27, vagy 28… Miért?
– Valami nem stimmel. Májusban jöttem. A végén. Ja… akkor volt körülbelül a névnapom is, nem?
– Mi van a névnapokkal?
– Azzal semmi, de… elég durván be vagyok kavarva időügyileg. Majd a végén kihámozzuk, igaz?
– Ja, majd a végén – hagyta rá Clar.
– Névnapok. Hmm… – derült föl Konstantin egy pillanatra ismét. – Valami azt súgja, hogy nem véletlenül jutott eszembe a névnap téma.
– Persze hogy nem – Clar nemlegesen illegette fejét – Te emlegetted fel a dátumokkal kapcsolatban.
– Azt mondja, hogy június hat… július kettő-három… július vége Judit… augusztus egy, három… mintha ismerős lenne… Egyszer lapozgattam a naptárat, azóta mindig furcsa érzésem támad, ha egy ismerős névnapja közeledik.
– Az lehet, mert ha jól tudom, augusztus 3: Kyra neve napja.
– Ez egészen biztos?
– Úgy rémlik.
– Ennyi nem elég. Hol lehetne ezt megnézni?
– Ebben Diána nem tud segíteni – jelentette ki Clar.
– Ez egészen biztos? – kérdezte ugyanazt ismét Konstantin, majd Diánát „szólította elő”.
– Milyen névnapok vannak mostanában?
Diána megjelent. A kérdés hallatán nem megszokott türelmetlenség ült ki arcára.
– Pontosan milyen értelemben?
– Milyen értelemben!?
– Legalább 50 félét tudok ismertetni.
Clar hangja visszhangzott Konstantin háta mögül.
– Látod, én megmondtam…
– Az én szempontomból. Próbáld meg megmondani, hogy a rám legjobban jellemzőben milyen névnapok vannak a közelben.
– Hmm… egy pillanat – ezzel keresni kezdett „emlékezetében” Diána. Több percet is igénybe vett ez a művelet. – Július 29 – azaz ma – Márta, Flóra napja van. Július 30: Judit, Xénia. Július 31: Oszkár. Augusztus 1…
– Bogi… ezt tudom – vágott közbe Konstantin – Az utána levőket mondjad!
– Rendben – Diána a tört zavarból folytatta – Augusztus 2: Lehel, Özséb napja. Augusztus 3: Hermina és Kíra*5 napja…
– Ennyi elég lesz! – szakította meg a sort Clar.
– Tökéletes. Ennél jobb nem is lehetne – bólogatott Konstantin is. – „Ha harc, hát legyen harc”! – jegyezte meg játékosan, majd tovább fontolgatta a „haditervet”.
* A számok is más jelzést takartak…
*2 A műben szereplő nevek apróbb torzításokkal, ugrásokkal valós személyek, karakterek nevét jelöli (Lásd: Csokonai Vitéz Mihály technikáját)
*3 (2007-es) 2008-as magyarországi m*legfesztivál felvonulás közbeni „költségek (károk)”: több száz (talán ezer) rendőr/rendfenntartó Budapestre való felrendelése és készenlétben tartása, közlekedési káosz (tömeg/magán), több ezer tojás elpocsékolása. Utáni költségek: az ellentüntetők és eszmeileg hozzájuk csatlakozók okozta károk (körülbelül 300.000.000 Ft), p*litikai felkapás és további hírek nem rendeltetésszerűen való felhasználása, közvélemény kihasználása különböző célok érdekében (hol anyagiak, hol hatalmiak megszilárdításában).
Hozzáfűzés:
Egy szociális munkás bére: körülbelül 5000-6000 Ft egy napra (nagyon-nagyon optimista saccal), aki a városában levő buszmegállók, vonatállomás(ok) környékét rendbe tehetné pár napi munkával – aki utazott már vonaton 2008-ban Magyarországon, az érti, hogy miről beszélek… Ha csak 100 megállót, állomást rendbe tettek volna ebből a pénzből…
*4 Egy 2006-2008-as hüvelygomba elleni kenőcs reklám nyomán…
*5 Torzított írásmód (és személy esetében naptorzítás)…