„…A háború a történelemnek az a leckéje, amit az emberek mindig hajlamosak elfelejteni.…”
"Benito Mussolini" (élt: I. sz. 1922-1943)
Nem volt rejtély, mi is következett. Csupán az, hogy pontosan mi is. Idegen hajók érkeztek a Naprendszerbe. Olyan számban, ami valósággal történelminek számított. Pedig mindez csupán az első hullám volt.
Diánán is készülődtek erre a pillanatra, ám picikét felkészületlenül érte őket mindez. Tomphyn viszont szinte pillanatok tört része alatt elért a hídra, ahol két ügyeletes egyén – Clar és Spence – már megkezdték a harc előkészületeit.
– Jönnek – hasított Diána mondata a levegőbe.
Ezek után Clar szólalt meg.
– Nevetséges ez a Földerő. Még felszereléseket sem adtak, mindezek tetejében, még segítséget sem nagyon. 20-an vagyunk egy 400 fős hajón. Komolyan gondolták, hogy így segítsünk nekik? – a kérdés Tomphyn felé irányult.
Még válaszra sem méltatta. Általános keserűség fogalmazódott meg benne.
– Nem számít – szólalt meg. – Töltsük be, amink van! – aztán hátranézett és elkiáltotta magát: – Hol van a navigátorom?
Spence adott feleletet.
– Ilyen itt nincs. Ketten vagyunk. Hatalmas Diána…
– Értem. – nyugtázta az okokat. Nagy a hajó, kevesen vannak, méghozzá több percbe is beletelhetett volna, mire megvárják az összes konzolhoz tartozót. Ehelyett Diánát hívta segítségül. – Harckészültség! – majd folytatta – Lövedékeket célirányozni…
– De merre? – Spence kifakadt.
Még azt sem tudták hol vannak pontosan. Ennek orvoslására Clar ugrott oda a navigátor pultjához.
– Az öv fölött. Az ellenséges hajók az előtt léptek ki – bizonyára látnak minket. Egyelőre nem tesznek semmit sem. Mintha itt sem lennénk számukra.
– A flottával mi a helyzet? – kérdezte Tomphyn.
– Az érzékelők a Marsig képesek fogni jeleket. Három raj egy percre, és még négy kettőre…
– Remek!
A képernyőn közben megjelenítette Diána a helyzetet lebutított geometrikus formákkal.
– Kövessük a gyanús elemeket! – szólt a parancs. – Létszámuk?
– Közel 500 hajó. Körülbelül 400 vadász, 70 középosztályú hajó és 50 nehéz. Megelőző csapásnak tűnik – válaszolt Clar.
– Úti céljuk?
Kis szünet következett.
– A Nap – jelentette ki ismét Clar.
Tomphyn gyanút fogott. Nem foglalkoztak velük, méghozzá majdnem teljes sebességgel berepülési pályán haladtak a Föld érintésével a Nap felé egyenesen.
– Kamikaze… De mire?
– A Nap? – Spence kérdezte félénken és tanácstalanul.
– Megeshet. Mit tehetnek a Nappal?
Clar elgondolkodott, azonban Diána szólalt meg gyorsabban, még mielőtt bárki bármit is mondhatott volna.
– A Nap sugárzása nagyban függ a kémiai és fizikai folyamatoktól, amik a felszínén és a felszín alatt játszódik le. Kisebb-nagyobb manipulálással olyan elektromágneses zavart kelthetnek a hullámokkal, amik kiégethetnek áramköröket, használhatatlanná tehetnek készülékeket…
– … és űrhajókat.
Amikor befejezte ezzel Tomphyn, az arrafelé tartó rajok felvették a küzdelmet az idegen hajókkal.
Recsegve hangosította ki a rádióadásokat Diána.
– Lág gépeknek tűnnek…
– Fenébe – emelte föl hangját Tomphyn, majd hozzátette – azok jók…
– Nem tudjuk őket fenntartani. Harminc hajónk van 500 ellen. Tomphyn kapitány, mit vegyünk célba?
Tomphyn ötletek nélkül Diánához fordult.
– Milyen hajók képesek ilyen zavarokat előidézni?
Diána egyáltalán nem szolgált jó hírrel.
– Átalakítva vadászok is képesek hasonlókra. Együttesen biztosan. Ez azonban azt jelenti, hogy közel és távolsági harcban bizonyára alul maradnak.
– És a nagyobbak?
– Nagyobbak is, de egy ilyen taktikai helyzetben 50 nagyobb hajó kisebb sikerrel járhat, mint 400 kisebb – főleg, ha a tüzet a nagyobbakra koncentrálják.
– Figyelemelterelés – motyogta Clar.
– Hát, ha ők így, akkor mi is… – Tomphyn nyugtázta a meglepetést, majd rádión szólt a rajoknak. – Rajok! Menjenek az ellenséges hajók zónáiból! Gyülekezzenek a Mars másik oldalán!
– De uram, már 12-t leszedtünk… – szólt a válasz.
– Inkább a veszteséget számolja, katona! Menjenek onnan! Támadunk.
– Értettük… – csendesült el a rádió, mire belépett Maximilien és Kyra.
Azonnal kaptak parancsot.
– Kyra, váltsd le Clart, Maximilein azonnal műszaki egységhez! Spence és Clar a fegyverzethez. Egyik szemetek a célponton, másik a burkolati és a hűtési értékeken legyen!
Miután megszabadult Diána az összes nagyobb jelentőséggel bíró fegyverzetétől, pusztán védelmi rakétái és burkolati fegyvernemek maradtak, mint a minimális golyószórók és további, kisebb hatótávolságú elhárítók.
– Maximilien!
– Igen, kapitány!
– Van 500 hajó előttünk, mondhatni egy bolyban. Van rá valamink?
– Az olihák adtak valamiféle hálószerű valamit – sajnos én sem tudom, hogy mit is.
– Ki vele! Egyenesen rájuk!
Diána értette a dolgát. Egy tizedmásodperc sem telt bele, máris kiszámolt minden szükséges tényezőt, ami feltétlenül kellett a pontos célzáshoz. Nagyot dörrent az egylövetű, és csak abban reménykedett a legénység, hogy beválik az ismeretlen fegyver.
A képernyőn nem láttak semmit sem. Csupán a távozó rajok számoltak be, néhány hevesebben villanásról és arról, hogy messziről ténylegesen pár fénycsóva amolyan kötelékeket képezve húzta össze az ellenséges hajók kötelékét. Aztán csend.
Diána képernyőjén az egyik pillanatban még ott volt az összes ellenséges egység, a másikban viszont már csak egy-két pirosan cikázó pont maradt meg.
– Mi történt? – kérdezte Spence.
– Nem tudni…
Maximilien próbált valamilyen épkézláb magyarázatot összehozni.
– Bizonyára energiaalapú fegyver volt. A reaktorok energiáját használta és megváltoztatta bizonyos fémek – mint például a burkolatok polaritását. Ha helytálló a következtetésem, jobb lenne most azonnal megfordulnunk, mert az utunk immár tele lesz törmelékekkel.
Amint kimondta az utolsó szót, Diána is megerősítette a feltevést. Mivel nem volt ideje várni az emberi utasításra, ő maga állította meg magát.
– 10 feltételezhetően – ellenséges szándékú hajó még a közelben van. A rajok elfogó pályára álltak.
– Mit tennétek, ha a flotta, amivel jöttök rohamra egy ellenséges területre – csak úgy, egyszerűen eltűnne? Menekülnétek – vezette le Tomphyn, majd kegyelmet szeretett volna azoknak, akik nyúlcipőt próbáltak felvenni, de mire bármiféle utasítást is adhatott volna, már csak egy maradt, amelyik el is tűnt.
– Vészhelyzet elhárítva.
Kisebbfajta örömujjongás lett úrrá a hídon. Rádión is érkeztek a hírek. Az első harcban "csak" tíz hajót vesztettek a másik ötszázzal szemben…
"Az első hullám hatása – részlet A történelmi értekezés Sz. U. 32-ben lezajlott előadásából:
– Magiszter úr, sokan vitatják, hogy milyen hatása is volt pontosan annak a bizonyos első hullámnak?
– Hivatalosan semmiféle hatása sem volt – legalábbis ezt tanítják, ez áll az anyagban. Persze ettől még lehet más a valóság. Emlékeznek még, hölgyeim és uraim, hogy az első előadáson mi hangzott el ezzel kapcsolatban? A hülyék kedvéért még egyszer elmondom, mert tudom, hogy senki sem tudja a választ: a történelem mindig azon áll, mit diktál a politika. Akárki akármit mond – például, a második világháborúban igazából a németeknek szurkoltam. Persze volt szépséghibájuk, a koncentrációs táborok, meg hasonlók, de az igazság az, hogy a későbbi korszakban (akkor még) Szovjetunióban sokkal durvább és szadistább dolgok is megtörténtek. Sőt Adolf Hitler keleti "barátjától" vette át az alapötleteit – természetesen ő a népirtást vette alapul. Ám akkor is – mondhatni emberségesebb volt, mint a másik hasonló hatalom. Ott senki sem volt biztonságban. Ha valakire ujjal mutogattak, már mehetett a munkatáborba napi 12-16 óra munkáért és hogy cukorrépán éljen, meg szeméten, akár élete végéig is, ha úgy jött ki a lépés. Mégis mit tanultak?
Németország az eszméivel beteges hatalomvágyat szeretett volna gyakorolni a világ felett. Politika. A politika az, ami elhomályosít és ferdít. Elhomályosodott, hogy az a kicsiny ország szinte egész Európát elfoglalta. Ez becsülendő és tisztelendő volt bennük. Hogy miben hittek és mit műveltek, az más tészta.
Az első hullámról azt mondtam, hogy puszta előjáték volt. Ez hazugság. Azzal, hogy Diána elintézett 500 ellenséges hajót, amik magukban meg tudták volna bénítani a Földi Flotta nagy részét és magát a Földet is, nemcsak elrettentő volt, hanem kicsit félelmetes is. Hiába ugyanis a technika és fejlett köztudat, kollektíva – ha három hajó tér vissza egy 500-ból álló támadóegységből, bizony kihatással van a végeredményre is. Persze a számbeli fölény miatt így is, úgy is reménytelen volt a helyzet. Nem az volt a kérdés, hogy nyernek-e, vagy sem, hanem hogy meddig tartanak ki.
A következő előadáson majd jön a támadás maga.
De előbb kicsit elemezzük a helyzetet – kérem, ne jegyzeteljenek. Amint az imént mondtam pusztán magánvélemény. Ha másik helyre kerülnek át, ne böfögjék ezt vissza, ha kérhetem, mert bizony elég valószínű, hogy még azt a kevéske tudást is, amivel rendelkeznek, alábecsülik majd.
Az első világok háborújában is a politika – ugyan kezdetleges szinten létezett csak – játszott fontos szerepet. Hogy most ki ítéli el a támadást, ki nem, igazából nem számított. Persze mint mindig, beszédtéma volt, lehetett vitatkozni róla, mégis a fő szerep a kezdetleges szövetségeknél volt. Ugyebár kereskedelmi szövetség, meg hasonló sütemények…
Tehát a szövetségnek is volt előzménye. Az is biztos volt, hogy a világok szükségét látták hasonló kezdeményezésnek, viszont az a nagy helyzet, hogy mindenki a saját javát akarta, mindenki vezető szerepet akart. Ez viszont nem ment.
Ahogy az első hullámnál is láthattunk, a lág faj hiába rendelkezett több felszereléssel és/vagy jobbakkal, nem voltak túl jók a stratégiák megvalósításában. Nem harcoltak túl sokat. Mondhatni volt 100.000 évük, hogy felkészüljenek hasonló helyzetre. Az emberi faj viszont alapból harcos típus, a történelem során mindig harcolt egyik nép a másikkal a Földön. Persze volt közel 200 év nyugalom az egyesítés után, de aztán ismét éleződtek a dolgok, és a harmadik világháborúban már lehetett látni, hogy az emberi faj a háborúk segítségével tud csak fejlődni.
A háborúban való ideológiai és gyakorlati igényünk szinte beleivódott a DNS-ünkbe. Persze ez baromság, de ha belegondolnak a kisfiúk már egészen aprócska emberpalántaként amolyan játékos harcot szimulálnak, legyen szó bárkiről és bárhol élőről. Legyen szó akár a gyarmatvilágokon, vagy máshol. Aki ember, az pusztítva tanul. A lág világiak viszont gyakorlatlanok voltak. Volt ugyan tudásuk, de a természetes szelekciójukból hiányzott a gyenge pusztul, erős marad elv. Emlékeznek?
Egyszerűen túlképzettek voltak. Hiába megy valaki pisztollyal ezer ősember ellen – nem vitás, ki győz. A szerencsétlen támad, új környezet, új terepviszonyok, nem ismeri a helyet, talán lelő párat a vadak közül, de alighanem hamar bekerítik.
– Az üldözöttekkel mi a helyzet?
– Maga teljesen hülye? Hányszor kell még elmondanom, hogy az üldözöttek a peremvilágon bujdosó politikai bűnökkel megvádolt fegyencek. Nagy részüket levadászták és tanulmányozták az elvadulásukat egy-egy fejletlenebb világon. De többnyire igőphák voltak azok. Akik életben maradtak, azok nagyon értettek végül a gyilkoláshoz. Azért is hagytak magára több ilyen világot.
Nem véletlen, hogy a Szövetség ezekről a világokról szervezte be a rohamosztagosait. Azok meg persze boldogan beálltak a politikai centralizálások után. Szabadok lettek, pénzt is kaptak és azt csinálták, amihez értettek, csak immár legálisan.
Feltehetik magukban a kérdést; hogy minek kellettek ilyenek a szövetség hajóira?
A válasz az, hogy Diána nyomán. Volt egy elvetemült alak, aki hivatalosan elkezdte az egész szövetségisdit. Amikor megtudta, hogy léteznek ilyen peremvilágok, egyedül ment verbuválni ilyen katonákat. Hogy mi volt a jó ebben? Kezdetben nem mindenki akart a Szövetség részévé válni, de a koalíció nem működhetett volna, ha egyesek kimaradnak a láncból. Gondoljunk bele! A történelem során az ilyen különcködések hozták a háborúkat. Az egyik kimaradt, és miközben a többiek döntöttek a kereskedelemmel, politikával kapcsolatban, addig a kirekesztett bolygók helyzete kezdett hanyatlani. Ez bizonyosan harcokhoz vezetett volna – persze így is voltak összeröffenések, több is, mint kellett volna, mégis az mondható el, hogy szükség volt a bizonyos szintű erőszakra.
Ahogy az első hullám eredménye is megmutatta, szükség volt a népek közötti kapcsolatokra – sokkal nagyobb intenzitással, mint addig. Volt mit tanulni egymástól; az emberektől a brutalitást és barbarizmust, a lágoktól a tudományok teréről, az igőpháktól politikát, az oliháktól filozófiát és egy nagy adag misztikumot. A többi nép is fontos volt a Szövetségben, mint látni fogják meghajtók keresztezése, térhálók kombinálása pont-görbe meghajtókkal, meg ilyesféle finomságok, de a lényeg az, hogy az egész Szövetség az első hullámmal kezdődött.
– Magiszter úr, ki is volt az, aki toborozta az üldözötteket?
– Ez egy roppant jó kérdés. Azt tudjuk, hogy Tomphyn kapitánynak és Diánának – tudják, a hajónak – kulcsfontosságú szerepe volt. Nem csak a harcok során – hiszen volt öt másik olyan hajója flottának, mégsem értek velük összesen annyit, mint a Diánával -, hanem Diána volt a korszakalkotó eleme a kornak. Amolyan Szövetségkori Franciaország volt. Tudják; Franciaország, forradalmak kiindulópontja még az egyesítés előtti időkben…
A helyzet viszont, hogy erről a bizonyos legénységi tagról nem tudunk semmit sem. Egyszer csak megjelent, de két év múlva el is tűnt. Csak úgy. Feltételezhetően ő maga egy elszigeteltebb világról származott, talán a Föld 6-ról.
Viszont olvastam valahol, hogy a Szövetség alapítóokmányán szerepel a kézjegye. Már közel 30 éve vizsgálják a másolatokat – mindenféle programokkal, meg ilyesmi förmedvényekkel, de nem tudják, hogy mi is volt pontosan a neve. Valami Kontan, vagy Konsin – nem tudják. Leírások vannak róla, de sehol sem említik a nevét, vagy hasonlót. Furcsán beszélt, ennyit tudunk róla. Akiktől megkérdezhetnénk, hallgatnak róla. Ami a legkülönösebb az egészben, hogy még maga Diána is – most nem a hajó, hanem az operációs rendszerre gondolok… Bír követni? Az jó. Hol is tartottam? Ja, hogy Diána is megtagad mindenféle választ ezzel kapcsolatban. Pedig még mindig szolgál.
Tanulják meg, hogy a történelem nagy alakjai, mint például az egyesítés kiötlője és megteremtője vagy ez a mondhatni "senki" – értik, hogy miért mondom gúnyosan… -, mind-mind névtelenül tűnnek el. Helyette olyan hülyeségeket kell megtanulni, amit a politika diktál. Hogy ki volt ez, meg az ekkor meg akkor a törvényhozó hatalom élén, melyik kormányzó mikor halt meg – felesleges, mégis tantervben van és vizsgatétel is a nagy részük.
Szóval tanuljanak! Amiről beszéltem, nem fontos, csak elmeséltem, de következő órára nem lesz ciki, ha valami megmarad belőle, mert így sokkal könnyebb értelmezni a Föld védelmi harcának kimenetelét és hatásait…"