Döntés

– Jól meggondoltad?
– Soha jobban.
– Túl fiatal vagy még ehhez.
– Túl sok mindent tettem helytelenül. Túl sok mindent nem értettem eddig. Most mindent tudok, értek. Megértem rá.
– Ez egy életre szól, nem gondolhatod meg magad.
– A haláláig vele leszek.
– Sokára lesz az még. Annyi mindenki jöhet, annyi új…
– Nem kell új.
– Mit ad neked, amit más nem ad?
– Célt. Hitet. Ígéretet, hogy soha mással.
– Megígérte ezt?
– Soha szóval.
– Mivel, ha nem azzal?
– Érintéssel.
– Csak a pillanat heve volt az!
– Akkor a pillanat isteni volt.
– Mivel ígért még, ha ígért egyáltalán?
– Ígért a szemével.
– Talán félreértetted a villanást.
– Túl tiszta ahhoz. Mint a tenger, ha sokáig nézed, meglátod, milyen harmóniát teremtett vele az Úr. Az ilyen tengerszempár nem hazudna soha. De neked nincs rá időd, hogy sokáig nézd. Minek is győzködjelek?
– Ne engem győzködj. Nem rólam van szó. Komoly, amiről dönteni fogsz.
– Már döntöttem, csak próbálod elhitetni velem, hogy nem.
– Hallgass másokra. Még van idő, még olyan gyermeki a korod. Fordulj más felé. Könnyebb út is van előtted, lehet az is szép.
– A szépség nem biztos, hogy jóság is. Múlandó. A jóság soha el nem múlik, a jóság szeretetből fakad. Fiatal vagyok, de érett, hogy meghozzam ezt a döntést. És meghoztam már.
– Mit teszel, ha elhagy? Mit teszel, ha vége lesz, ha elmúlik, ha kiderült, csupán hirtelen felkavaró érzelmek játéka tréfálta meg. Mit teszel akkor? A döntésed nem szegheted meg.
– Akkor nem fogom megszegni.
– Magányos maradsz. Új fogadalmat másnak nem tehetsz.
– Nem tennék sosem. Égbeli fogadalmat földi létben nem szeghetek meg. Az égben pedig nem tenném.
– Akkor miért hagyod, hogy majd összetörjön egyszer?
– Addig, ha lesz ilyen, annyit ad, amennyit magamnak nem tudok megtartani. Alkotni kezdek, megosztani a világgal a kincseket, amiket felhoz az óceán mélyéről. Elveszítem magam minden nappal, hogy benne megtaláljam, és a szerteszétszórt molekulákat egy más rendszer szerint, egy jobb rendszer szerint építsem fel újra. Belőle, vele, általa. Tisztára most a lénye, így minden nappal a szajhából újra szűz leszek, a porból kristály.
– Mi ebben a szép, mi ebben a jó, hogy elveszíted a szabadságod, és önként más kezébe adod a sorsodat?
– A szépség? A szépség ennyi csupán: döntök arról, hogy mindent, ami bennem jó és értékes, azt felajánlom egy másik emberért. A sorsa jobbítására, álmai szépítésére. Hajlandóság arra, hogy a szabadságot egy másik emberben éljem meg, egy egység érzése, a teremtett férfi és nő egységének legteljesebb megvalósulása, vállalva a kockázatot, hogy törékeny létem a sziklák felett csupán egy hajszálon csüng. És a hit, hogy soha nem szakad el a hajszál. Örökös bizalom egy másik valakiben, aki a szemével és az érintésével megkötötte a legszentebb szövetséget.
– Őrült vagy. Túl sokat adsz, nem tudja majd elfogadni, kezelni.
– Éreznem kell a határt, és fejlődök, tapogatózom, megtalálom az összes záróvonalat. Ne félts.
– Nem féltelek, de nem értelek.
– Nem fogsz. Talán majd, egyszer. Ha felnősz.
– Várnod is kell rá.
– Akkor várok. Ma, holnap, holnapután, ameddig kell. És ha kell, akkor örökké.