Dordinka meséi: Cipő a sütőben

Dordinkának a nővére nevezte el, Csuti. Hát persze, hogy nem Dordinkának hívták őt, és a nővére neve sem Csuti volt. Ilyen nevek nincsenek is. Ezek a titkos neveik voltak, ők adták egymásnak, és csak akkor szólították ezeken a neveken egymást, ha senki más nem hallotta.
A titkos nevek már csak ilyenek, titkosak.
Csuti már iskolás volt, harmadik osztályba járt. Az iskolában Julinak hívták, a szülei és a barátai is így szólították. Senki nem tudta az ő titkos nevét, csak a kishúga. Dordinka meg éppen az idén ősszel ment oviba, kiscsoportos volt. Mindenki azt hitte róla, hogy Ildikónak hívják, csak a nővére tudta, hogy az ő igazi neve Dordinka.
Dordinka és Csuti remek játékokat játszottak. Csupa olyasmit, amit a felnőttek nem helyeseltek volna, ha látják. Pedig nem rosszalkodtak igazán. Nem törtek össze semmit, nem bántottak senkit, és semmit, még egymást sem. Most, hogy újra mesélek róluk, elmondom egy másik titkos játékukat is, hiszen megígértem. Itt van például az iskolás. Dordinka még soha nem volt az iskolában, de Csutival sokszor játszottak iskolást, így aztán úgy érezte, hogy ő már mindent tud az iskoláról. Szerettek iskolásat játszani. Olyankor Csuti volt a tanító néni, és Dordinka, a babák, a macik voltak az iskolások. Csuti felvette anyu egyik cipőjét, a vállára terítette anyu legszebb kendőjét, ezzel jelezte, hogy ő már felnőtt. Dordinka meg azt vehetett fel ilyenkor a nővére ruhái közül, amit csak akart, hiszen már játszásiból iskolás volt.
Csuti minden babát, és macit nagyság szerint egymás mögé ültetett a földre, leghátra Dordinkát ültette, mert ő volt a legmagasabb. Elétette a kisszéket, az volt az iskolapad. A babáknak, és maciknak nem volt igazi padjuk, azt csak odaképzelték nekik.
Csuti behozott egy lábost a konyhából, meg egy fakanalat. A fakanállal megütögette a lábas fenekét, az volt a becsöngetés. Néha Dordinkának is megengedte, hogy becsöngessen a fakanállal, bár ez Csuti szerint, nem volt szabályos. Aztán átbotladozott anyu legmagasabb sarkú cipőjében, a másik szobából, és köszöntötte az osztályt. Ilyenkor fel kellett állni mindenkinek, de csak Dordinka állt fel, a babák és a macik ülve maradtak, csak elképzelték róluk, hogy ők is felálltak. Aztán Csuti megkérdezte az osztályt, hogy milyen óra lesz. Ezt Dordinka nagyon szerette, mert mindig ő mondta meg, hogy milyen óra legyen, mivel a többiek nem tudtak beszélni. Amilyen órát Dordinka mondott, Csuti olyan órát tartott. Ha énekóra volt, akkor tanított az osztálynak egy éneket, amit ő az iskolában tanult. Addig énekelték együtt, amíg Dordinka is megtanulta. Ha rajzórát mondott, akkor Csuti elővett az iskolás holmija közül egy igazi rajzlapot, és megtanította Dordinkát rajzolni egy házat, vagy egy fát, vagy egy cicát. Cicát rajzolni nagyon nehéz volt. Végül, sok radírozás után Csuti rajzolta meg, de úgy tettek, mintha Dordinka rajzolta volna. Ha olvasás órát választott, akkor Csuti felszólította valamelyik gyereket, hogy olvasson fel egy történetet az iskolás olvasókönyvéből. Persze Csuti olvasta fel, mert csak ő tudott olvasni, de egészen csukott szájjal mondta, mintha nem is ő olvasna, hanem az, akit felszólított. Ha írás órát választott, akkor Csuti elővette a legpirosabb, és a legvastagabb ceruzáját, és odaadta Dordinkának. Tudta, hogy a kishúga azzal szeret írni. A konyhából behozott a mosogató aljából egy csomó újságpapírt, az volt a füzet. Hol egyenes vonalat húzni tanította Dordinkát, hol meg kört rajzolni. Dordinka szerette összefirkálni a sok újságot a piros, vastag ceruzával, mert tudta, hogy a végén Csuti majd megrajzolja az egyik újságra a tökéletes egyenes vonalat, vagy a kört. Aztán úgy tesznek, mintha Dordinka rajzolta volna, és mindig kapott rá egy piros pontot. Már nagyon, nagyon sok piros pontja volt. Aztán Csuti megnézte a többiek munkáját is. A babák, és macik ugyan nem írtak semmit, de azt játszották, mintha ők is írtak volna. Csuti megdicsérte, vagy megszidta a többi gyereket is. Kiosztotta nekik a piros, és a fekete pontokat. Az egyik macival, akit Tamásnak hívtak, azzal sok baja volt Csuti tanító néninek. Mindig rosszul végezte el a feladatokat, feleselt, és kiabált az órán. Végül Tamás maci mindig a sarokban állva fejezte be az órát, és mindig fekete pontot kapott. Hiába, nem csak az óvodában vannak rossz gyerekek, hanem az iskolában is. Aztán vége lett az órának, visszavették a saját ruháikat, és mindent visszaraktak a helyére. Hát ilyen titkos dolgokat játszottak ők. Ha majd újra mesélek róluk, talán elmondok egy másik játékukat is.
Egyik nap anyunak nagyon korán kellett elmennie otthonról, el kellett utaznia valahová. Az apukájuk még annál is korábban ment el dolgozni, ő már a munkahelyén volt, amikor a lányok még javában aludtak. Anyu megkérte Csutit, hogy most az egyszer vigye el Dordinkát az oviba, mielőtt iskolába megy. Csuti nagyon büszke volt, hogy most ő helyettesíti anyut. Mikor anyu elindult otthonról, felkeltette a lányokat. Szépen megmosakodtak, felöltöztek, megreggeliztek, hiszen anyu mindent előkészített nekik. Azonban amikor el akartak indulni Csuti sehol sem találta Dordinka cipőjét. Pedig egészen új cipő volt. Pár hete vette anyu Dordinkának, mert kinőtte a régit. Csuti kereste az előszobában, a gardróbban, a szekrényben, az ágy alatt, de nem találta. Dordinka csak mosolygott, és nem segített Csutinak keresni a cipőt. Csuti ebből hamar rájött, hogy Dordinka dugta el valahová a cipőjét. Előbb csak szépen kérte, hogy mondja meg hová tette, később már kiabált vele, mert attól félt, hogy nem érnek oda időben az óvodába, és elkésik az iskolából. Vagy a kiabálástól, vagy csak úgy magától, Dordinka tényleg elfelejtette, hogy hová dugta el a cipőt. Pedig amikor elrejtette milyen jó ötletnek tűnt. Azt remélte, hogy az eltűnt cipő remek alkalom lesz arra, hogy ne menjen óvodába, hanem Csutival játszhassák a titkos játékaikat egész nap. Most azonban Csuti sírt, és a régi kinőtt cipőjét akarta ráadni, hogy abban vigye el az oviba. A cipő azonban sehogyan sem akart felmenni Dordinka lábára. Ahogy Csuti sírva ráncigálta a lábára a régi cipőt, Dordinka is sírni kezdett, mert sajnálta már, hogy eldugta a cipőjét, meg azt is, hogy elfelejtette, hogy hová dugta. Meg azért is sírt, mert attól félt, hogy Csuti mindjárt levág egy kicsit a lábából, hogy beleférjen a régi cipőjébe, mint abban a Hamupipőkés mesében a gonosz mostoha, amit az óvó néni mesélt a múltkor. Csuti látta, hogy a régi cipővel nem boldogul, de nem vágott le egy picit sem Dordinka lábából, hanem újra elkezdte keresni a cipőjét. Szépen, sorban minden lehetséges, és lehetetlen helyen megnézte, amíg végül jó sokára megtalálta a konyhában, a sütőben. Amikor meglett a cipő, nem túl kedvesen rángatta fel a kishúga lábára, és már szaladtak is az oviba. Éppen akkor értek oda, amikor a vezető óvó néni már zárta be az ajtót, hiszen kilenc óra után nem fogadnak már gyerekeket. Csuti gyorsan a vezető óvó néni kezébe nyomta Dordinka kezét, és már rohant is az iskolába, ahonnan már alaposan elkésett. Mivel még sohasem késett el, a tanító néni nagyon csodálkozott. Elmeséltette Csutival, aki az iskolában Julinak hívtak, a késés egész történetét. Csak úgy gurult az osztály a nevetéstől, mert Csuti nagyon jól tudott mesélni. A tanító néni is mosolygott a sütőbe dugott cipőn, és nem büntette meg a késésért Csutit.
Dordinkát viszont megbüntette a rossz tréfáért a nővére. Egy egész hétig Ildikónak hívta, és semmi titkos játékot nem játszott vele.