Dorina/1

Laci 25 éves korában átesett egy vakbélműtéten. Egészséges, edzett, jóképű férfi volt, a kötelező oltásokon kívül nem sokat látta őt orvos, mégis egyik nap iszonyú hasi görcs gyötörte, mely hányással párosult.
Édesanyja kihívta az ügyeletet. Vakbélgyanú, kórház, műtét. Arra ébredt, hogy az ágya mellett egy csinos, fiatal ápolónő áll kacsával a kezében. Restellte magát, különösen, hogy már késő is volt, hiszen érezte, hogy minden „vizes” alatta.
Dalma próbálta megnyugtatni, nézze kedves ketteske, ez természetes. Mindjárt hozok tiszta lepedőt és lecseréljük a pizsamáját is.
Perdült, fordult és már ott is volt. Lacinak nagyon kínos volt az egész, de ez van gondolta. Rövidesen haza megyek és ismét a magam ura leszek, iszonyú ez a kiszolgáltatottság.
Dalma éjszakás volt, többször is benézett a betegekhez. Tompított lámpa fényénél sétált körbe és figyelte, hogy a beteg alszik, vagy ébren van-e. Aki ébren volt, attól halkan megkérdezte, hogy szüksége van-e valamire? Tiszta pelenka, ágytál, egy pohár víz, esetleg altató.
Láthatóan szerette a betegeit. A lehetőségein belül igyekezett mindent megoldani. Lacihoz is odament.
– Bocsánat, hogy ketteskének szólítottam, most néztem meg a kórlapján, hogy László a neve. Hogyan szólíthatom?
– Általában Lacinak hívnak.
– Az én nevem pedig Dalma.
Viszonylag nyugodt volt az éjszaka, így Dalma többször is meglátogatta Lacit, aki örült, hogy van kihez szólnia, hiszen az álom messzire kerülte, altatót pedig nem akart bevenni.
Eljött a hazamenetel napja. Laciért legjobb barátja, István jött. A látogatási idő alatt őt kérte meg, hogy vegyen egy csokor virágot Dalmának, melyet a pénz mellé adott elköszönésképpen.
Tetszett neki az ápolónő, de az állapota miatt nem mert kezdeményezni, ezért úgy döntött, hogy a csokorba beletesz egy névjegykártyát is.
Laci, aki építészmérnökként dolgozott egy irodában, kezdetben jónak tartotta hirtelen támadt ötletét, de ahogy teltek a napok, egyre inkább érezte szánalmasnak a döntését. Dalma biztosan kidobta a névjegykártyát. Az ápolónő mindenkihez igyekszik kedves, megértő lenni, dőreség volt azt gondolni, hogy abban a kiszolgáltatott helyzetben vonzó lehetett.
A lényeg az, hogy jól van, ismét tud dolgozni, a kórházra pedig jobb lesz a továbbiakban nem is gondolni.
Eltelt néhány hét, halványult az emlék, mikor egyszer csak megcsörrent a telefon. Laci épp egy tervrajzon dolgozott. Egyik kollégája, Péter vette fel azt. Beszélhetnék Kovács László úrral? – kérdezte a vonal túl oldaláról egy kellemes női hang. Laci téged keresnek – szólt Péter.
– Dalma vagyok a János Kórházból, emlékszik még rám kedves Laci?
– Természetesen, válaszolta a férfi.
– Nem zavarom?
– Nem, örülök, hogy hívott. Tudok segíteni valamiben?
– Azt nem tudhatom. Megadta a névjegykártyáját, ezért gondoltam, hogy nincs ellenére, ha felhívom. Szeretném megköszönni a csodálatos csokrot. Tudom, hogy illene azt mondanom, hogy a pénzt nem kellett volna, de őszintén szólva jól jött.
– Kedves Dalma, tudnánk találkozni? Jobb lenne személyesen megbeszélni a dolgokat.
– Igen, ma szabadnapos vagyok.
– Én pedig 14 órakor végzek. Csodálatosan szép az idő. Ha van kedve a Margit szigeten sétálni, akkor találkozhatnánk a Komjádi Sport uszoda előtt.
– Remek ötlet. Mennyi idő alatt ér oda Laci? Fél háromkor ott vagyok.
– Az nekem is megfelel, akkor viszlát.
Laci már-már azt gondolta, hogy Dalma meggondolta magát, mikor feltűnt a karcsú, szinte légies lány, aki azzal kezdte, hogy tegeződjünk, úgy egyszerűbb lesz a beszélgetés. Örömmel, – válaszolta Laci. Van itt a közelben egy étterem, szívesen meghívlak ebédre. Köszi, nem vagyok éhes, egy fagyi viszont jól esne és sétálhatnánk az Árpád híd felé.
– Szeretném, ha néhány alapvető dolgot tisztáznánk, tért a lényegre a lány.
– Jó ötlet, akkor kérdezzek, vagy ki-ki elmondja magáról azt, amit meg akar osztani a másikkal?
– Kezdem én, mondta Dalma. Először is jó, ha tudod, hogy van egy 3 éves kislányom. 18 éves koromban szültem, most 21 vagyok. Az apja nem vállalja, bár titokban segít. Mielőtt még elítélnéd, nős ember. Iszonyú koponya, minden nővér szerelmes volt belé, mert nemcsak, hogy ő a legjobb osztályvezető főorvos, hanem egy igazi macsó is. Teniszezik, úszik, fut. 24 év van közöttünk, de ez egyáltalán nem látszik rajta. Mindenki tudta, hogy nős, két fia van, az egyik szintén orvosnak tanul, a másik középiskolás. Felesége a gyerekosztályon dolgozik, kapcsolatuk az egyetemen kezdődött és jelenleg is működik.
– Ami azt illeti nem volt korrekt, hogy visszaélt egy kislány rajongásával.
– Nem erről volt szó, kérlek, hogy hallgass végig! Első látásra belé estem még gyakornok koromban. Hiába mondta mindenki körülöttem, hogy csak kaland lehetek, mert szereti a családját és a feleségét, egy éjszakai műszak alkalmával, mikor ő ügyelt, megtörtént a dolog. Nem ámított, nem kábított, nem volt erőszakos, benne voltam, mondhatni én kezdeményeztem. Megkérdezte, hogy védekezem-e? Azt mondtam, hogy igen, miközben nem. Most biztosan elítélsz, de gyereket akartam tőle.
– Nincs jogom ítélkezni feletted. Felnéztél rá, szerelmes voltál, neki kellett volna vigyáznia rád.
– Szerintem egy kalandba bármelyik férfi belement volna. Gyakorlatilag én vertem át azzal, hogy védekezem. Mikor közöltem vele, hogy teherbe estem, először haragudott, de aztán bérelt nekem egy lakást és felfogadott egy lányt, aki vigyáz a kislányunkra, mikor dolgozom. Dorina nem tudja, hogy ki az apja, mert annyira nem vagyok aljas, hogy fájdalmat okozzak a családjának. Miután többeknek feltűnt, hogy valami lehet közöttünk, áthelyeztetett egy másik osztályra, így kerültem a sebészetre. Dorinát nem ismeri, nem akarja, hogy érzelmi kötődés alakuljon ki közöttük. Ennyi, és akkor most te jössz.
– Még független vagyok. Volt néhány lány az életemben, de egyik sem volt komoly. Édesanyámnál lakom, bár van egy saját garzonom a városban, hogy ha úgy adódik, legyen hol aludnom.
– Csak aludni? Na, jó, nem kell válaszolnod.
– Dalma, van esélyem nálad? Úgy értem, hogy tart még a kapcsolat a kislányod édesapjával?
– Sajnos nem. Miután kiderült, hogy átvertem, ráadásul szerelmes vagyok belé, mindent megtett, hogy lezárja ezt az ügyet. Nem csináltatott apasági vizsgálatot, mert megbízott bennem, tudta, hogy ő volt az első az életemben, de részéről ennyi. Mióta Dorina megszületett, nem voltunk együtt.
– Azóta nincs senkid?
– Hát? – komoly kapcsolatom nincs. Egy évig otthon voltam, aztán visszamentem dolgozni. A lány, akit Dorina apja fizet, vitte-hozta a bölcsődéből és megvárta, míg haza érek.
– Szüleid?
– Még gyermekkoromban elváltak. Édesanyám vidéken él, onnan nem tudnék naponta bejárni. Eleinte néhány nővértársammal közösen béreltünk egy kis „lyukat”, mert többre nem futotta, de elfértünk, mert más-más beosztásban dolgoztunk. Mióta Dorina megszületett már nem velük lakom.
– Visszatérve a kapcsolatra, egy műtős srácnak nagyon bejöttem. Vele időnként összejöttünk, de nem volt az esetem, ezért otthagytam. Azóta egyedül vagyok, illetve a lányommal.
– Dalma szeretsz úszni?
– Igen.
– Ha gondolod, a legközelebbi szabad napodon bemehetnénk a Sportba, vagy jobban szeretnéd, ha strandra mennénk Dorinával?
– Nem, a kislányom nem akarom beavatni a magán életembe. Így is hiányzik neki az apa.
– Most vele van a bébiszitter?
– Igen.
– Van kedved eljönni hozzám? Tudod, nekem nagyon bejössz Dalma.
– Te is nekem, azért is hívtalak fel.
Laci hívott egy taxit és felmentek a garzonba. A lány bement a fürdőszobába, majd a törülközőt magára tekerve jött ki onnan. Laci is letusolt és bebújt az ágyba a lány mellé, aki akkor már ott várta. Az első randevúhoz képest elég viharosra sikeredett az éjszaka.